2017. április 23., vasárnap

Köszöntünk Szent Szellem!: A HATALMAS SZOLGÁLATTEVŐ-David Livingstone

A NEMZETEK REMÉNYE

"Elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében."

(Máté evangéliuma 28:19)

Sok más keresztényhez hasonlóan én is többször álltam meg a Westminster-apátságban, hogy imádkozzak a nagy misszionárius, David Livingstone sírjánál.

Ez a férfi komolyan vette az evangélium misszióparancsát, amely kimondja, hogy az egész világra el kell vinni az üdvösség üzenetét, s hogy minden embernek joga van a személyes szabadsághoz. 
Livingstone először azt gondolta, hogy Kínába kell mennie, de az Úr bezárta azt az ajtót, és kinyitott egy másikat a nagy kontinens, Afrika felé. Az ő példája ezreket indított arra, hogy a misszióparancsot követve elinduljanak.
Livingstone a skóciai Blantyre-ben született, és már tízéves korában dolgozni kezdett egy pamutfeldolgozóban, hogy a családját segítse. Szülei - elmondása szerint - megtanították ugyan neki, hogy az üdvösséget az ember ingyen kapja a Megváltó engesztelő áldozata által, ám az hozta a drámai változást az életében, mikor a Szentlélek rávezette, hogy ezt személyesen is elfogadja. 

"Ez a változás ahhoz hasonlítható, ami talán akkor történne, amikor valaki meggyógyul a színvakságból - már ha ez egyáltalán lehetséges." 
Majd így folytatta: "Minden bűnünk teljes bocsánata, amelyet Isten könyve ajánl fel számunkra, gyöngéd szeretetet ébresztett bennem iránta, aki vérével vásárolt meg bennünket, s ez azóta kevés mértékben hatással van a magatartásomra."
Az Afrikában eltöltött 30 esztendő alatt szörnyű személyes nehézségek közepette Livingstone sokakat tett tanítvánnyá, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. Tudta, hogy a teljes Szentháromság van jelen ebben a nagyszerű evangéliumi szolgálatban, s hogy a Szellem hatalmazza fel őt arra, hogy teljesítse a parancsot. Gondolatainak középpontjában azonban mindig Krisztus iránti szeretete állt. 
Születésnapján, 1872. március 19-én, halála előtt egy évvel ezt írta: "Jézusom, királyom, életem, mindenem; újra neked szentelem egész lényemet! Fogadj el engem, ó, kegyelmes Atyám, és add, hogy mire ez az év befejeződik, elvégezhessem a feladatomat!

Imádság a mai napra:
"Atya, Fiú és Szentlélek, tudom, hogy az evangélium misszióparancsát csak akkor töltöm be, ha személyes kapcsolatban állok veletek. Ma újra átadom a teljes életemet, és elkötelezem magam mellettetek. Ámen!"

Garrie F. Williams írása alapján-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése