János és András, e két istenkeresõ ember elõzõleg Keresztelõ Jánoshoz csatlakoztak s most Jézus felé fordulnak. Keresztelõ János bizonyságtétele: „Íme, az Isten Báránya!" adta ehhez az indíttatást. Az a prédikáció, mely a lelkeket nem indítja keresésre s a keresõket nem segíti abban, hogy találjanak, teljesen értéktelen, még ha szépen hangzó és érdekes is. Átütõ ereje igazán csak Jézusról, az Isten Bárányáról való bizonyságtételnek van, aki magára vette s ezzel elvette a világ bûnét. Az Isten Bárányáról való bizonyságtétel annyira mélyen belevésõdött annakidején János apostol szívébe, hogy késõbb evangéliumában és a Jelenések könyvében fõleg Jézusnak ezt a képét állítja elénk.
Jézus megfordult. Érezte, hogy két keresõ lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen õ kereste azokat. Meg akarta õket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: „Mit kerestek?" - A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erõszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez. Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel „lerohanni". Ki-ki elõtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javák után.
Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külsõ segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külsõ emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bûn uralma alól.
De aki ezzel az égetõ kérdéssel jön: „ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: „jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal:„elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek. „Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel késõbb evangéliumában. S e hosszú idõszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára. Az igazi keresésbõl megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.
Jézus megfordult. Érezte, hogy két keresõ lélek közelít hozzá. Tulajdonképpen õ kereste azokat. Meg akarta õket nyerni. Komoly, lelkiismeretbe vágó kérdést tesz fel nekik: „Mit kerestek?" - A világban az emberek mindent megtesznek, ha kell erõszakoskodnak is, csakhogy másokat megnyerjenek valamiféle ügynek, irányzatnak. Az Isten országa esetében másként van ez. Soha sem szabad a lelkeket rábeszéléssel „lerohanni". Ki-ki elõtt váljék világossá, hogy valóban vágyik-e Isten és a mennyei javák után.
Te mit keresel Jézusnál? Talán inkább külsõ segítséget testi szükségeidre? Akkor csalódás ér majd. Külsõ emberünk nem talál jólétet Jézusnál, sokkal inkább szomorúságot és szenvedést; tisztesség helyett gyalázatot. Nehéz ezt megérteni. Jézus korában a zsidók is inkább csak a római uralom alól szerettek volna megszabadulni s nem a bûn uralma alól.
De aki ezzel az égetõ kérdéssel jön: „ó, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem...?" - annak Jézus azt mondja: „jöjj és lásd meg!" És vele is az történik majd, mint a két tanítvánnyal:„elmentek... meglátták... nála maradtak." Nem hagyták el többé Jézust. Lelkük legmélyebb vágyakozását lecsillapította. Felejthetetlen maradt számukra az az óra, mikor Jézus szemébe nézhettek. „Körülbelül tíz óra volt" (délután négy óra) - írta le János vagy 60 évvel késõbb evangéliumában. S e hosszú idõszak alatt Jézus mindig csak nagyobb és nélkülözhetetlenebb lett számára. Az igazi keresésbõl megtalálás, majd újabb keresés és még teljesebb megtalálás lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése