Olyan csodálatosan meg tudja vigasztalni népét az Úr, hogy nemcsak a szentekből tör elő a hálaének, hanem még a menny és Föld is be kell kapcsolódik ebbe az éneklésbe. Nem egyszerű dolog egy hegyet dalra fakasztani, a próféta mégis dalra szólítja fel Libanont, Básán és Moáb dombjait, hogy énekeljenek az Úr Sion iránti kegyelméről. Miért ne lehetnének a nehézségek, a fáradság, a próbatételek és a sok tennivaló hegyei jó alkalmak számunkra, hogy Isten dicséretét énekeljük? „Ujjongásba törjetek ki, hegyek!” (Ézs 44,23).
Az ígéretet, hogy az Úr „megszánta népét és könyörül a nyomorultakon”, a csengők egész sora vezeti be. Halljátok csak: „Ujjongjatok!”, „Vigadozz!”, „Törjetek ki ujjongásba!”.
Az Úr azt akarja, hogy népe örvendezzen örökké tartó szeretetének. Nem akar minket szomorúnak és kétségbeesettnek látni; azt szeretné, ha hívő szívvel imádnánk és dicsőítenénk Őt.
Ő biztosan nem hagy el bennünket; miért sóhajtozunk és jajgatunk hát, mintha ez nem lenne igaz? Elő a jóhangú hárfát! Zengjen a dalunk, mint a kéruboké az Isten trónusa előtt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése