2017. április 19., szerda

Varga László-Isten asztaláról-Ne lopj!

"Ne lopj!"      2Mózes 20,15

Érdekes, ehhez a parancsolathoz Jézus nem fűz külön magyarázatot a Hegyi beszédben. Ő tudja, miért. De mint Isten minden parancsolata, ez is az emberi élet egyik létfontosságú értékét védi: a munka értelmét és értékét. Mindennapi munkánk leggyakoribb célja javak szerzése, magunknak, családunknak vagy közösségünknek. A szellemi munkánál gyakran előfordul, hogy az eredmény később jelenik meg, nem is számítunk gyors sikerre. Az anyagi célokat szolgáló munka eredménye azonnal meglátszik. Ha ellopják, ha megsemmisül, nem érdemes folytatni. Ha elveszik a munkás kedvét, nem fog dolgozni, és ez mindenkinek egyformán rossz. Következménye harag, elkeseredés, gyűlölködés, a munka örömének, a boldogság egyik elemének hiánya. Isten nemcsak a lelkünkre gondol. A Miatyánk középső kérését, a mindennapi kenyeret Isten a munkán keresztül adja. Ha azt elvesszük egymástól, hiába kérjük Istentől. Jó ezeket végiggondolni akkor is, ha eszünkbe sem jut ellopni a más pénztárcáját, de kísértésbe eshetünk, hogy más, talán jogszerűnek látszó módon tegyük rá kezünket a másik munkájának gyümölcsére.

Istenünk, jó Atyánk, mindennap kérjük Tőled a mindennapi kenyeret, és Te gondoskodsz róla, hogy meglegyen. Bőven gondoskodsz arról, hogy mindenkinek elég legyen, de ránk bízod az elosztását. Mi pedig hűtlen sáfáraid vagyunk, gyakran önzően gazdálkodunk, és csak a magunk részére gondolunk. Tanítsd meg gyermekeidet, hogy ajándékaidon csak akkor van áldás, ha mindenkinek jut. Taníts meg minket, hogy vállaljuk a hű sáfárság feladatát, és ne csak ne lopjunk, hanem arra is odafigyeljünk, hogy a másoknak járó rész se kallódjék el, és mindenkinek jusson ajándékaidból elég. Legyünk őrzői annak, hogy öröme legyen a munkának, és közös boldogság, testvéri szeretet, s végül neved dicsőítése legyen annak eredménye. Ámen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése