2016. október 19., szerda

Isten ígéreteinek tárháza- Megtart azzal, hogy táplál

„Ahogyan engem az élő Atya küldött el, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, élni fog énáltalam" (Jn 6,57).



Az Isten Fiával való közösség által élünk. Jézus Krisztus, mint Istentől küldött közbenjáró, az Őt elküldő, örökkönörökké élő Atya által él. Mi pedig a Megváltó által élünk, aki megelevenített bennünket. Ő az életünk forrása és megtartója. Az életnek táplálékra van szüksége. Szellemi életünket szellemi táplálékkal kell fenntartanunk, és ez a táplálék Krisztus Jézus. Nem csupán élete és halála, nemcsak tisztsége és tettei, vagy csupán tanítása, hanem Ő maga, akiben mindez bennfoglaltatik, Ő a mi táplálékunk.

Ezt a táplálékot ábrázolja ki a kenyér megtörése, az úrvacsora, de vele táplálkozunk akkor is, amikor elmélkedünk Isten dolgairól, amikor teljes szívvel hiszünk benne, amikor szeretettel befogadjuk Őt, és belső életünk megerősödik általa. Megtapasztaltuk, mit jelent, ha Krisztus táplál minket, de sem elmondani, sem leírni nem tudjuk azt. A legbölcsebb, ha az ember egyszerűen él vele, mégpedig mindig újra és újra. Jézus Krisztus arra szólít fel minket, hogy mind bőségesebben táplálkozzunk vele. Mérhetetlen hasznunkra fog válni, ha Krisztus lesz az ételünk és italunk.

Uram, köszönöm neked, hogy a hívő élet nélkülözhetetlen tápláléka olyan nagy örömmel fogyasztható eledel. Ezért belőled akarok táplálkozni ma újra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése