2017. február 3., péntek

Andrew Kuyvenhoven: Mindennap az Ige fényében-OLTÁRTÓL OLTÁRIG


A mai napon olvasandó igeszakasz: 1Móz 12,4-9
Abrám elment, ahogyan azt az ÚR mondta neki, és Lót is vele ment. Abrám hetvenöt éves volt, amikor kijött Háránból. Fogta Abrám Szárajt, a feleségét, és Lótot, a testvére fiát, meg minden szerzeményüket, amit csak szereztek, mindenkit, akikre Háránban tettek szert, és elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek. El is érkeztek Kánaán földjére.Majd átvonult Abrám az országon egészen a sikemi szenthelyig, Móré tölgyeséig. Akkor még kánaániak voltak ezen a földön. Az ÚR megjelent Abrámnak, és ezt mondta: A te utódaidnak fogom adni ezt a földet! Ő pedig oltárt épített ott az ÚRnak, aki megjelent neki.Onnan továbbvonult a Bételtől keletre eső hegyvidékre, és felütötte sátrát. Bétel esett nyugatra, Aj pedig keletre. Oltárt épített ott is az ÚRnak, és segítségül hívta az ÚR nevét. Azután útnak indult Abrám, és továbbvonult a Délvidék felé. 



"Ő pedig oltárt épített ott (ti. Sikemnél) az Úrnak, ... Oltárt épített ott is (ti. Bételnél) az Úrnak."

(1Móz 12,7-8)

Az út az Eufrátesz síkságától Juda dombjáig öt versszakban van elmondva. Szárajnak, gyermektelen feleségének és unokaöccsének, Lótnak a társaságában Ábrám virágzó országot hagyott ott. Ábrám és házanépe északról nyomult be Kánaánba, és haladt déli irányba, egészen a júdeai pusztaságon lévő Bételig. Ez volt az a nagy utazás, a történelmi jelentőségű utazás, amelynek során az érdeklődés központja, az isteni kijelentés fókusza Kánaánba került át a következő 2000 évre. A beszámoló mégis olyan mértéktartó, mint amilyen rövid. Kilométerek százai és események sokasága van belesűrítve néhány mondatba. De kétszer történik említés arról, hogy Ábrám oltárt épített az Úrnak. Az oltár azt a pontot jelöli, ahol Isten szól, és Ábrám hitben válaszol. Az oltárok azok a helyszínek, ahol Ábrám az ő Istenével találkozik. A hosszú út valamennyi veszélyét és szépségét ki lehet hagyni az úti feljegyzésből, de az oltárépítés fontos. Itt van hát az Istennel élt élet egyik kiemelkedő vonása. Az előrehaladást nem a megtett kilométerek és a mindennapi események jelzik. Mindezeket mellőzni lehet, amikor megírják a beszámolót. De az oltárépítés alkalmai olyan lényeges kérdések, amelyeket meg kell említeni. Ezért az Istennel élt élet titok marad a kívülállónak. Minden más élet állomásai: a diploma megszerzésétől, az előléptetésen át a fizetési jegyzékig. Az emberek életútjukat azokkal a házakkal mérik, amelyekben laktak, s az utazásaikkal, amelyeket megtettek. Az Istennel élő ember életét azonban az oltártól oltárig megtett út méri. Az ilyen élet akkor éri el a célját, amikor majd Isten jelenléte zavartalan lesz és utolsó ígérete is beteljesül: "...hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak ... Isten, én Istenem". (Zsolt 43,4).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése