Nem fontos, hogy mid nincs. Amid van, azt add Isten kezébe, hogy használni tudjon téged embertársaid javára.
Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk: „Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük; ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött.” Tanítványai így feleltek: „Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” Ők ezt válaszolták: „Hét.” Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették. Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük. Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral, pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket, és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.”
Magyarázat

Beszélgettem egyik lelki beteg testvéremmel. Valaki vagy valami miatt megsértődött, elmaradt a gyülekezetből is. Boldogtalanul tengette savanyú életét. Kiöntötte előttem bánatos szíve fájdalmát. – „Lelkileg végem van. Én már csak egy nagy nulla vagyok. Senkinek nem számítok. Így talán még vegetálni sem érdemes…”
Mit lehet ilyenkor mondani? Valahogy ekként válaszoltam: – Igazad lehet. Tényleg egy nulla vagy. De ne ess ennyire kétségbe. Mert – képzeld! – én is egy nagy nulla vagyok. De most figyelj!
Jézus Krisztust, mivel ő az egyetlen Megváltó és Üdvözítő, tekintsük 1-esnek!
Mi történik, ha ez után az egyes után ideírok kilenc nullát? Az történik, hogy kapok egy tízjegyű számot, melynek neve egymilliárd. A lényeg az, hogy valamennyien ehhez az 1-eshez kötődjünk.
De szóköz és választóvonal nélkül. Nyolc sor kilencjegyű számmal az egész emberiség létszámát fel tudom írni.
Jézus számít a tanítványaira. Az egyre és a sokra is! Még akkor is, ha azok mind „nullák”. Őáltala értékesek lehetünk. Szeretettel magához kapcsol, és átsugározza belénk ajándékait a Szentlélek által.
Téged mi választ el még tőle? Bizalmatlanság, megbántottság, anyagiasság, hitetlenség vagy kétely? Mi fontosabb neked? Önigazságod, vagy a biztos célba érés azon az Úton, amely (aki) a bizonyos örök hazába, a mennyországba akar téged is elvezetni?
(Gerzsenyi Sándor)