A Gecsemánéban véghez ment szenvedésnek csak néhány tanítvány volt szemtanúja. A nagy többség még nem jutott annyira a kegyelem ismeretében, hogy ott bepillanthattak volna abba a titokba, mely azon a helyen nyilvánult, ahol az Úr a halállal küzdött; mindegyik saját otthonában a páskaünneppel volt elfoglalva. Ezekhez hasonlítanak a jelenben azok, kik a betűk szerint élnek, de az evangélium szellemét illetőleg, még neveletlenek. Csak tizenkettő, nem, csak tizenegy mehetett Vele a Gecsemánéba, hogy nézze a „nagy, csodálatos látást”. A tizenegy közül is csak nyolcnak bizonyos távolságban vissza kellett maradni; habár ők is a társaság tagjai voltak, de nem olyan bizalmas mértékben, mint ahogy szokás különben hőn szeretett embereket részesíteni. Csak a három előnyben részesült közeledhetett Urunk titokteljes szenvedésének kárpitjához; még nekik is egy kőhajításnyi távolságra kellett maradni. Egyedül „kellett tekernie a sajtót”. Senki sem lehetett mellette. Péter és Zebedeusnak két fia képviselik azokat a kívülálló és állhatatos szenteket, kik megérdemlik az „atyák” neveit. Ők ismerik a nagy hullámok dühöngéseit és talán képesek megmérni a Megváltó szenvedésének rettenetes áradatát. Néhány kiválasztott lélek beléphet a belső szentélybe és hallhatja a szenvedő főpap könyörgését, mivel ők arra rendeltettek, hogy a jövő idők nehéz küzdelmeiben mások javára és erősítésére legyenek. Ők megismerhetik szenvedéseinek közösségét, hogy az Ő halálához legyenek hasonlatosok. De ezek sem hatolhattak be az Ő szenvedéseinek „szentek-szentjébe.” A görög liturgia egyik érdekes helye így hangzik: „A te ismeretlen szenvedéseid”; létezik még olyan hely a Megváltó szenvedésének hajlékában, mely minden ember tekintete és közeledése elől elzárva maradt. Jézus e helyen magára hagyatott. Itt Jézus több mint „kimondhatatlan ajándék!” Olyan szépen fejezi ki ezt egyik énekünk:
„Segíts szenvedéseidre emlékezni,
Szent szerelmed tengerébe mélyedni,
Melynek folytán megváltottál a bűntől
Minden vétkünktől.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése