2017. március 4., szombat

Cseri Kálmán-A kegyelem harmatja-Mi az újjászületés?

"Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát. "(Jn 3,3)



Nikodémus ki nem mondott kérdése ez volt: bemehet-e ő Isten országába, az üdvösségbe. Jézus a fenti mondattal válaszolt rá, s még hozzátette: „Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek."

Isten ellen lázadó természetünk annyira megromlott, hogy javíthatatlan. Sem nem értjük Istent, sem egyetérteni nem tudunk vele. Újra kell teremteni az embert. Isten az ő beszédével teremt. Akinek a szívébe belehull Isten igéje, abban egy új élet fogan meg. Újra kapcsolatba kerül Istennel, aki az élet forrása, így isteni természet részesévé lesz (2Pt 1,4). Erre mindenkinek szüksége van, az úgynevezett jó embereknek is.

A velünk született természet nem örökölheti Isten országát. S mi ezen nem tudunk változtatni, csak Isten Szentlelke tud újjáteremteni. Nem én szülöm újjá magamat, mint ahogyan a születésemet sem én hajtottam végre. Nekem csak ezt kell belátnom: erre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy életem, üdvösségem legyen.

Ezt az isteni életet Jézus hozta el a földre. Többször mondta: én vagyok az élet. Aki hisz benne, az él. Ha testileg meghal, akkor is él (Jn 11,25-26).

Ez nem azonos az újraszületés, reinkarnáció elképzelésével. A Biblia azt tanítja, hogy csak egy életünk van. Isten nem sorozatos újraszületések, hanem egyszeri újjászületés („felülről való nemzés") által üdvözíti a hívőket.

Mit tehetünk mi ezért? Hallgassuk az igét, és keressük a Jézussal való kapcsolatot - mint Nikodémus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése