Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Aratásotok első zsengéjét vigyétek a papnak!... Ne arasd le egészen a vetésed széleit, és az elhullott kalászokat fel ne szedd, a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat!      2Móz 23,10.22

Ha a Szentírás egy igazságot megismétel, ezzel azt akarja, hogy különösen elgondolkozzunk rajta. Így van ez az aratással kapcsolatos fenti rendelkezéssel is. Isten ügyéről és a szegények szükségéről nem volt szabad ennél sem elfeledkezni. Az aratás kezdeténél is és befejezésénél is gondolni kellett rá. Komolyan belevésődött ez az izraelita parasztemberbe. Nekünk ezt akarja mindez mondani: harcoljatok a földies gondolkozás ellen! Az anyagias gondolkodás ezt diktálja: betakarítani és megtartani, amit csak lehet! A kapzsiság elleni harc azonban hiábavaló, ha a Szentlélek belénk nem plántálja a mennyei gondolkozást, amely nem akar mást, mint törekedni az odafelvalók után. Csak így tanul meg az ember szeretni, a másikra gondolni és a nyomorultakat felkarolni. A szűkölködőknek mennyi könnyét fel tudnánk szárítani, az éhezőknek mennyi sóhajtását el tudnánk némítani, ha átadnánk nekik az "aratás maradékát"! Milyen boldogok lennének azok, akik ezt megtanulnák. A Példabeszédek 19,17 ezt mondja: "Kölcsön ad az Úrnak, aki könyörül a szegényen". Jézus pedig így szól: százannyit adnak néktek. Adjátok hát oda, amit tudtok ebbe a bankba! Ez soha nem bukik meg. Ha itt a földön egy város, megye vagy az állam vállal is kezességet a takarékbetétekért, jöhet egy szerencsétlen kimenetelű háború, s minden elvész. Itt azonban csodálatos takarékpénztár van, az elképzelhető legjobb vezetőséggel, amely a benne résztvevőket baráti közösséggé formálja, adómentesen működik és százszorosát adja, ami 10000%-os kamatnak felel meg. Mindenki örül, aki csak szemléli ezt. Ki akar részt venni benne?