Carl Eichhorn: Isten műhelyében-Izrael, vagy: éjszakából világosságra

"...és amikor látta, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípöjének forgócsontját és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben. "

(1 Móz 32, 25)

Hogy értendő ez, hogy Isten nem tudott rajta erőt venni? Hát erősebb volt Jákób, mint Isten? A mindenható Isten szét tudná zúzni az embert, de az emberi akaraton nem akar hatalommal erőt venni. Magának az embernek kell azt önként kiszolgáltatnia. Isten nem kényszeríti az embert erőszakkal a megadásra. Belülről kell annak jönnie. Az ember a lelkiismeretét el is tudja hallgattatni! De amikor lelkiismeretének szavára hallgat, az belülről győzi meg őt. Nem tehet mást, kénytelen Istennek igazat adni. Tehát az igazságnak az ereje az, amin keresztül meggyőzi Isten az embert. Van azonban egy másik erő is, amivel Isten meg tud győzni. Ez az ő szeretetének hatalma, mely által szívünket meglágyítja, önzésünket megtöri s térdre kényszerít bennünket. Persze Isten szeretete elől is el tud zárkózni az ember, de mégis az igazsággal együtt ez az az erő, mely önátadásra kényszerítheti. Az igazság önmagában véve ezt még nem végzi el. A szereteté a döntő szó. Istennek azonban sok más egyéb eszköze is van, hogy megtörjön minket. Valamikor Jákóbnál a csípőjének a forgócsontját ficamította ki. A régiek gondolkodása szerint a csípőben összpontosult az erő. Isten tehát mintegy az ő természeti erőit bénította meg s rakott rájuk minden időkre szóló féket. Így vett rajta erőt Isten. Megéreztette Jákóbbal haragját, megrettentette lelkét. Haragja azonban tulajdonképpen nem Jákób ellen irányult, hanem bűne ellen, régi gonosz énje ellen. Tehát Isten nem ellenségünk. Mi vagyunk vele ellenségeskedő, ellenszegülő viszonyban. Amikor az ember igazi ismeretre jut el, megnyílik a szeme és felfedezi, hogy nem Isten az ő ellensége, hanem ő ellenségeskedik Istennel. Így Jákób lelkében is világossá lett abban az órában: hiszen Isten jót akar velem! Már húsz éve, hogy állandóan szeretetével közelít felém. - Már akkor, amikor a menekülés magános útját járta, a sötét éjszakában ő jött felé, de nem fenyegetőlég és büntetőlég. Szeretetét és jóságát ízleltette meg vele és ezt a vigasztaló biztatást nyújtotta: Én veled vagyok. Isten tehát szerető módon közelített Jákóbhoz s ez a felismerés mélyen megalázta őt. Isten erőt vett rajta és győzött.