2017. április 3., hétfő

Heti imagondolatok: ÖNZŐ IMÁK

"Vagy ha kéritek is, nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek: csupán élvezeteitekre akarjátok azt eltékozolni" 
(Jakab 4:3)

HONNAN TUDJUK, HOGY MIKOR ÖNZŐEK IMÁINK?

Büszke, önző szívből fakadó imák: "Büszkeséged romlással fenyeget. Imáid büszke, önző szívből fakadnak." | "Isten elítéli az önzésnek és fösvénységnek a legcsekélyebb fokát is, és utálja még az imáját és tanítását is azoknak, akik ápolják magukban gonosz jellemtulajdonságaikat. Sátán látja, hogy csak nagyon kevés ideje van, s ezért minden igyekezetével azon van, hogy az embereket önzőbbé és kapzsibbá tegye, s azután ujjong, ha látja, hogy sikerült tervét keresztülvinni."

Öntelt ima: "A farizeus és a vámszedő példázatában az öntelt ima: 'Isten! Hálákat adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek', éles ellentétben áll a bűnbánó könyörgéssel: 'Légy irgalmas nekem, bűnösnek!' " | "Büszkék, önigazultan beszélnek és imádkoznak, felmagasztalják magukat, felsorolják jó cselekedeteiket és mint a farizeus, szinte megköszönik Istennek, hogy nem olyanok, mint más emberek." "A büszke és önigazult farizeus imája azt mutatta, hogy szíve zárva volt a Szentlélek befolyása előtt. Mivel semmi szükséget nem érzett, nem is nyert semmit."




Elismerésre várva: "A farizeus nem azért megy a templomba imádkozni, mert érzi, hogy bűnös, és bocsánatra van szüksége, hanem mert igaznak véli magát, és dicséretre számít. Istentiszteletét érdemnek tartja, amely ajánlólevél Istenhez. A farizeus az öndicsőítés megtestesítője. Ezt mutatja a nézése, a járása, az imája." | "Ismerjük meg önmagunkat, hogy önismeretünk bűnbánatra késztessen. Csak ezután lelhetünk bocsánatra és békére. A farizeus nem érezte magát bűnösnek, ezért a Szentlélek nem munkálkodhatott benne. Lelkét önigazultságának páncélja vette körül, amelyen Isten nyilai - az angyalkéz hegyezte és irányította nyilak - nem tudtak áthatolni."

Krisztusra nézni: "A szánkkal talán elismerjük lelki szegénységünket, de szívünk tiltakozik. Míg Istennek lelki szegénységünkről beszélünk, lehet, hogy szívünket majd szétveti a gőg felsőbbrendű alázatosságunk és igaz voltunk érzetében. Igazi önismeretre csak egy úton juthatunk: Krisztust kell szemlélnünk. Ha Jézus tiszta és tökéletes lényét figyeljük, igazi megvilágításban látjuk meg saját gyengeségünket, szegénységünket és hibáinkat." "A vámszedő imáját Isten meghallgatta, mert arról tett tanúbizonyságot, hogy nem önmagában, hanem egyedül a Mindenhatóban bízik. Amit önmagában látott, azért csak szégyenkezett. Akik Istent keresik, azoknak így kell önmagukat látniuk. Nyomorúságukban hittel - minden magabízást megtagadó hittel - kell megragadniuk a végtelen Isten hatalmát."

Az önelégültség csapdája: "Az a bűn, amely Péter bukását okozta és a farizeust kizárta az Istennel való közösségből, ma is emberek ezreit rontja meg. Semmi sem sérti úgy Istent, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb, a leggyógyíthatatlanabb."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK

Ha magunk körül forgunk és az önigazultság és önszeretet lelkülete tölt be bennünket, akkor mi is úgy imádkozunk, úgy nézünk és úgy járunk, mint a farizeus. Ha fösvények, büszkék, önteltek vagyunk, akkor a pokol kapui tárva vannak előttünk, hogy belépjünk rajtuk, és büszkeségünk megakadályoz bennünket abban, hogy észrevegyük, merre haladunk. Krisztus ismeretének hiánya vezet önelégültségre és önhittségre. Az a tragédia, ha ebbe a lelki állapotba jutottunk, nem is vesszük észre, milyen rettenetes helyzetben vagyunk. Csak akkor gyógyulhatunk meg e lelki problémákból, ha szívünket kitárjuk Isten előtt és imában elismerjük elesettségünket és romlott állapotunkat. Legyünk őszinték: mindnyájan szenvedünk a büszkeség betegségétől.

Uram! Légy irgalmas hozzám, hogy megláthassam valódi állapotomat, és a Szentlélek által megtérve, alázatos, krisztusi lelkületet nyerjek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése