2017. április 7., péntek

Jelen kor és idők jelei: AZ EGYIPTOMI KERESZTÉNYEK HELYZETE.

Franklin Graham pásztor arra kérte a keresztényeket világszerte, hogy imádkozzanak azokért az Egyiptom északi részén élő keresztény hívőkért, akik az Iszlám Állam célpontjai lettek és akiknek közösségéből az elmúlt hetekben hét embert öltek meg.

Imádkozzatok az egyiptomi gyülekezetért és mindazokért akik számos helyen az ISIS fenyegetéseinek vannak kitéve"- írta közösségi oldalán a pásztor. "Imádkozzatok és vigyétek a hírt másoknak is, akik részt tudnak venni ebben az imaharcban!"

Az elmúlt héten a Sínai-félsziget északi részén élő 160 családból több mint 100 család kényszerült elhagyni lakóhelyét. Leginkább az Iszlám Állam által közzétett videó miatt voltak kénytelenek elindulni, amely felvételben üzent az ISIS a kisebbségben lévő egyiptomi keresztényeknek, hogy fokozni fogják a támadásokat ellenük. "Üzenni akartak, hogy senki sincs biztonságban"- mondta Mina Thabet az Egyiptomiak Jogaiért és Szabadságáért Bizottság egyik munkatársa.



Nem fogok ülni és várni a halálra"- nyilatkozott Rami Mina, aki múlt pénteken költözött el. "Bezártam az éttermemet és hátrahagytam mindent. Ezek az emberek könyörtelenek." Egy nappal korábban egy üzlettulajdonost öltek meg terhes felesége szeme láttára, melyet követően a szemtanúk beszámolója szerint a gyilkos beült valahova inni egy üdítőt és enni egy zacskó csipszt.

"Az ISIS ki akarja írtani őket, el akarja törölni őket a föld színéről, mert Jézus az életük ura."-írta Graham.

Az elmúlt időszakban egy felfegyverkezett maszkos férfi lelőtt egy tanárt, egy másik férfit lefejeztek, egy vízvezetékszerelőt a felesége és a gyermekei szeme láttára lőttek agyon otthonában. "Még soha ilyen rossz nem volt itt."- mondta egy El-Arishban élő férfi. "Megöltek számos gyülekezeti tagot az elmúlt időszakban, de ez még mindig csak egy része mindannak, amit ellenünk terveznek. Listát készítenek az összes kopt keresztényről."

"Keresztényeket gyilkolnak a hitük miatt világszerte!"

- mondta Graham, majd kihangsúlyozta, hogy minden hívőnek imádkoznia kell az üldözött testvérekért!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése