2017. április 18., kedd

Joel Osteen: Hogyan építsünk másokat?

Szeretek minden héten valami vidámsággal kezdeni.

Hallottam 3 emberről: egy baptista, egy katolikus és egy karizmatikus emberről. Ugyanazon a napon haltak meg és felmentek a Mennybe. Szent Péter azt mondta, sajnálom uraim, de a szobáitok még nem szabadok. Nem tudta mit csináljon, ezért felhívta az ördögöt, hogy vigyázzon rájuk, egy kis időre. Az ördög beleegyezett. Néhány óra múlva azonban felhívta Szent Pétert és azt mondta: Péter, szabadíts meg ezektől a fickóktól. A baptista megment mindenkit, a katolikus mindenkinek megbocsát, a karizmatikus meg már előteremtette a pénzt a légkondira.

Arról akarok ma beszélni, hogyan építsünk másokat.  


Ez azt jelenti, hogy másokba fektetünk. Keresd a módokat, hogyan hozd ki valakiből a legjobbat. Tanácsot adsz, hittel töltöd fel, magabiztossággal és arra készteted, hogy magasabbra emelkedjen. Úgy gondolom, hogy a legtöbb embernek csak egy lendületre van szüksége. Egy kis lökés, egy kis bátorítás kell csak ahhoz, hogy megkapják azt, aminek Isten teremtette őket. Tény az, hogy egyikünk sem éri el egyedül a legmagasabb potenciálját. Szükségünk van egymásra. Te lehetsz az, aki feltárja másokban a nagyság magjait. Redgit Jackson a híres baseball játékos azt mondta, a kiváló edző képes elhitetni a játékossal, hogy jobb annál, mint amilyen a valóságban. Meggyőz téged, hogy bízzál magadban. Tudtodra adja, hogy hisz benned. Így olyan tehetséget fedezel fel magadban, aminek létezéséről sosem tudtál. Ez történik. Ha a legjobbat hisszük másokról, akkor a legjobbat hozzuk ki belőlük.
A Szentírás azt mondja 1 Thessalonians 5:11-ben: Bátoríts másokat és építs fel mindenkit.

A bátorítás azt jelenti, hogy előre tolod. Mindenkinek hinnie kellene valakiben. Valaki, akit előretolunk, akinek álmaiban segítünk. Tanulmányoznod kell ezt az embert. Miben jó? Mi lelkesíti? Keresd az erősségeit és ösztönözd őt ebben. Sokszor olyasmit látsz másokban, amit önmaguk nem látnak. Egy egyszerű dicséret, egy bátorító szó megadja nekik azt a magabiztosságot, ami ahhoz kell, hogy hittel lépjenek. Vagy a legjobbat vagy a legrosszabbat hozhatjuk ki az emberekből.

Valahol olvastam, hogy a most börtönben ülök 75%-ának mondta vagy szülője, vagy nevelője, hogy egy napon börtönbe fog jutni. Elültettek egy magot, de az a baj, hogy rossz magot. A legrosszabbat hitték és a legrosszabbat hozták ki. Gyakran elgondolkozom, hogy mi történt volna, ha valaki azt mondta volna nekik, hogy híres orvos leszel egy nap, nagyszerű tanár… nem tudni hol lennének, ha valaki hitt volna bennük, ha valaki szánt volna időt tehetségük feltárására, meghallgatta volna álmaikat, meglátta volna miben jók és bátorította volna őket ezen a területen.

Hallottam egy történetet egy Robert nevű kisfiúról. A nagybátyja születésétől fogva Kínában volt. Az első találkozásra készült a nagybácsival. Olyan izgatott volt. Az első kapuban várt rá. Robert és családja Iowaban éltek egy farmon. Látta, amint a nagybácsi kocsija közeledik a poros úton. Mikor befordult a kapun, rögtön odarohant. A nagybácsi kiszállt, átölelte és megforgatta a levegőben és azt mondta: Te biztosan Robert vagy. Már annyi mindent hallottam rólad. Majd hátralépett, ránézett és váratlanul kijelentette: Tudod, Robert, úgy érzem, egy napon szolgáló leszel. Egy nagyszerű szolgáló leszel.

Miért mondta ezt?
Nem volt szolgáló ebben a családban. Ő csak érzett belül valamit és kimondta hittel. Elültetett egy magot a kis Robert szívében. Azon az éjjelen, amikor Robert az ágyában feküdt, titokban imádkozott: Istenem, hadd legyen igaz, amit a nagybácsim mondott, hagy legyek egy napon szolgáló. Ez 78 évvel ezelőtt volt és ma Robert Sugar napjaink egyik legnagyobb szolgálója.

Csodálatos, hogy mire képes egy egyszerű biztató szó. Barátaim, képesek vagytok mások álmait feltárni. Ha fordítasz időt rá és hiszel valakiben és hittel töltöd fel szívét, szavaid lehetnek azok a magok, melyeket Isten arra használ, hogy segítsen nekik teljes potenciáljuk elérésében. Arra kérlek ma, légy magvető. Ne csak a saját álmaidra, céljaidra összpontosíts. Keress olyanokat, akiket előre tolsz.

Ismerek egy idősebb úriembert. Ha meglát egy kisgyereket, akkor a szülők, beleegyezésével áthívja. Azt mondja: Fiatalúr/ kisasszony, nekem nagyon különleges tehetségem van, amit csak nagyon kevesek tudnak. Ki tudom választani a győztest. A gyerekek tágra nyitják ilyenkor szemüket és megkérik, hogy értékelje őket. Persze a szülők is belemennek a játékba. Hátralép, ránéz a gyerekre, lassan körbejárja, és azt mondja. Aha, igen, látom. Mikor visszaér, a kisfiú/kislány szemébe néz, és azt mondja: Fiatalúr / kisasszony, remek híreim vannak. Még sosem tévedtem, mindig igazam volt. Barátom, te valóban egy győztes vagy. A gyermek mosolyog és visszarohan szüleihez: Papa, mama, képzeld el, győztes vagyok.

Mit tesz ez az ember?

Előre tol, magabiztosságot épít, önbizalmat ad. Tudod, hogy hány embernek nem mondták soha életében, hogy győztes vagy? Valószínűleg vannak olyanok életedben, akikkel együtt dolgozol, akikkel együtt labdázol, talán éppen családtagod, akik szomjaznak az elismerésedre. Nem tudod, mennyit jelentene, ha megerősítenéd őket és tudtukra adnád, hogy büszke vagy rájuk és hiszed, hogy nagyszerű dolgokat visznek véghez. Mindenki értékes, elismert akar lenni. Mindenkinek kell ez az áldás.

Hadd kérdezzem meg, milyen magokat ültetsz el gyermekedben, társadban, barátodban, unokaöcsédben?

Hiszel valakiben?

Érdekel, hogy hogyan tehetnéd jobbá életüket?

Figyelj álmaikra. Tálald ki, mit ültetett Isten szívükbe. Tudasd velük, hogy mögöttük állsz. Add nekik jóváhagyásod. Bármilyen sikeres emberrel fogsz beszélni, el fogja mondani, hogy valaki hitt benne. Valaki elültetett egy magot és bátorította őket, mikor padlón voltak. Valaki biztatta őket, amikor azt hitték, nem tudják megcsinálni. Valahol olvastam, hogy Thomas Edison bátorította Henry Fordot. Ford urat úgy mutatták be neki, mint azt a férfit, aki benzinmeghajtású autót próbál építeni. Amikor Edison ezt meghallotta, felragyogott az arca. Az asztalra csapott öklével és azt mondta: Sikerülni fog. Olyan autó, ami saját meghajtással működik? Ez egy briliáns ötlet. Senki sem bátorította Fordot. Senki nem hitte, hogy jó ötlet. Már majdnem feladta, de ekkor jött Edison és hittel töltötte fel. Ez egy fordulópont volt Henry Ford életében. Azt mondta: Gondoltam, hogy jó ötlet, de kezdtem kételkedni magamban. Ekkor jött a legnagyobb elme, aki valaha is élt és teljes jóváhagyását adta nekem. Nem ismerjük, hogy milyen hatalommal rendelkezünk. Nem vesszük észre, mit jelent, ha azt mondjuk valakinek, hiszek benned, képes vagy rá, 100%-ig mögötted állok. Legyen mindenki valaki elsőszámú rajongója. Bátorítsuk őket, emeljük fel, ha elesnek, ünnepeljük sikerüket, imádkozzunk értük, ha küzdenek. Tény, hogy mindenkinek szüksége van olyanra, aki jobban hisz benne, mint saját maga. Valaki, aki látja potenciálunkat. Valaki, aki előbbre lát, hogy mivé tudunk válni. Ezért volt Jézus nagyszerű. Ő nem hibákra összpontosított, hanem látta potenciáljukat. Mint pl. Péter. Forróvérű, temperamentumos volt. Jézus meglátta ezek mögött a valóságot és azt mondta: Péter ez nem az, ami vagy. Látom, hogy mivé válhatsz. Képes vagy rá. Tehetséges vagy. Megvannak a képességeid, személyiséged. Nagyszerű tanítvány leszel. Biztatta őt, hogy magasabbra emelkedjen, túllépjen az akadályokon. Ez a bátorítás segítette Pétert abban, hogy megkapja azt, amire teremtetett. Példabeszédek 12:25 azt mondja: egy bátorító szó csodákat tesz.

Ha segítesz másoknak kiterjeszteni gondolkodásukat és új, győztes képet alkotni életükre, akkor olyan dolgokra lesznek képesek, amire sosem lennének és ezt a te hited, a te bizalmad teszi lehetővé, mert magokat ültettél el.

Hallottam egy kísérletről, amit egy kaliforniai középiskolában hajtottak végre. Az igazgató bejött és 3 tanárnak azt mondta: Azért, mert ti vagytok a legkivalóbb, legsikeresebb tanárok, titeket választottunk ki erre a programra. Megkapjátok a 90 legjobb tanulót és egy gyorsabb tanterv szerint fogjátok tanítani őket. A tanulók és a tanárok is nagyon izgatottak voltak. Melegséggel töltötte el őket az a tény, hogy ők a krém. A következő tanévben ez a 3 osztály 30%-al többet tanult, mint a többiek. Az igazgató bejött és tudtukra adta, hogy ez csak egy kísérlet volt. A valóságban nem a 90 legjobb tanulót kapták meg, hanem véletlenszerűen válogatták ki őket. A tanárok csodálkoztak, hogy milyen jól dolgoztak, megveregették a saját vállukat kivételes tanári képességeik miatt. Ekkor az igazgató új híreket hozott. Ők nem a 3 legjobb tanár voltak, hanem az első 3, akinek a nevét kihúzták egy kalapból. Őket is véletlenszerűen választották ki.

Mi a lényeg?

Ha hisznek bennünk, akkor felemelkedünk elvárásukhoz. Meg kell értened, hogy mindenki a nagyság magjait hordozza magában. Ha hiszünk bennük, bátorítjuk őket, segítünk felfedezni adottságaikat, tehetségüket, ezzel öntözzük magjaikat, segítjük, hogy gyökeret verjenek és növekedjenek. Nézz körül és lásd azokat, akiket Isten életedbe hozott, akiket inspirálni, felvidítani, motiválni tudsz, hogy egy új szintre lépjen. Ha másokat építő vagy, már akkor hiszel bennük, mielőtt sikeresek lennének. Felvidítod őket, amikor senki sem vidítja őket. Azt mondod nekik, hogy valami nagyszerűt fognak véghezvinni, amikor azt sem tudod, hogy egyáltalán jó útra fognak-e térni valaha. Akkor kell támogatni másokat, mielőtt a csúcson lennének. Nem kell, hogy nagydolog legyen. Egy kedves szó, bátorítás vagy csak annyi, hogy felismered az adottságot. Talán kevésnek tűnik, de nem tudhatod, milyen hátassal van.

Olvastam egy fiatal hölgy levelét, aki 16-éves korában anorexiás volt. Közel 6 láb magas volt, de kevesebb, mint 100 font súlyú. Csak néhány száz kalóriát vett magához naponta. Depressziós volt és az életből kiábrándult. Gyakorlatilag elvágta magát a barátaitól és a családjától. Egy nap egy iskolatársa felhívta és megkérdezte, tudna-e segíteni a matek házi feladat megírásában. A hölgy beleegyezett, így az iskolatársnő eljött hozzá és ő elmagyarázta neki a matekot. Távozás közben a barátnő csak úgy mellékesen megjegyezte: Te olyan okos vagy. Nagyszerű matek tanárnő válna belőled. Hirtelen egy fény gyúlt ebben a fiatal hölgyben. Úgy érezte, van értelme élni. Felismerte, hogy van tehetsége valamihez, valami, amiben jó. Ez a dicséret megváltoztatta szemléletmódját. Ez 20 évvel ezelőtt történt. A fiatal hölgy ma egy elismert matematika tanárnő, boldog házasságban el és 3 gyermeke van. De mindezt ennek az egyetlen megállapításnak a számlájára írja. Ez a barátnő, aki felismerte adottságát és elültette a remény pici magját. Milyen hátassal tud lenni egy egyszerű megállapítás, amikor szavakkal áldunk meg másokat.

Te kit tudsz építeni?

Kinek tudsz segíteni, hogy jobban érezze magát?

Nem kell nagydologra gondolni. Csak egy kedves szó, egy dicséret, egy megjegyzés, melyben leírod, mennyire kedveled, becsülöd. Találj módot mások építésére!

Hallottam egy tanárnőről. Egyik nap nagyon fegyelmezetlen volt az osztálya, nem nagyon érdekelte őket a tanulás. A tanárnő fáradt volt és nem sok kedve volt továbbmenni, ezért azt mondta a diákoknak, tegyék el a könyveiket és vegyenek elő egy tiszta lapot. Fel kellett írniuk rá minden osztálytársuk nevét és mindegyik név mellé az illető egyik jó tulajdonságát. A hétvégén a tanárnő vette a faradságot és felírta minden tanuló nevét egy külön lapra és felsorolta alatta mindazt, amit a többiek írtak róla. A következő hétfőn mindenkinek odaadta a saját lapját és ők elolvasták, hogy mások mit írtak róluk. A teremben csak úgy vibrált az elektromosság. Mikor olvasták a megjegyzéseket, ilyeneket hallhattál: Oh, én nem is tudtam, hogy ennyire kedvelnek. Nem is tudtam, hogy jó vagyok ebben. Nem is tudtam, hogy szépnek tartanak… a tanulók aznap magabiztosabban, nagyobb önbizalommal mentek haza. Évekkel később az egyik tanulót megölték Vietnámban. Nemcsak a tanárok, hanem sok iskolatárs is eljött a temetésre. Az istentisztelet után az atya és a fiú apja odamentek a tanárnőhöz és mondta az apa, hogy meg akarja mutatni, mit hordott magánál a fia, amikor megölték. A tanárnő felismerte, hogy az a papír volt, amire ő másolta át a tanulók bátorító megjegyzéseit. Az apa elmondta mekkora kincs volt fia számára ez a darab papír. Amikor a többi tanuló meghallotta, ők is hasonlókat meséltek. Az egyik férfi elmondta, hogy ő az irodában a legfelső fiókban tartja. Az egyik hölgy az esküvői albumban tartja. Egy másik férfi a pénztárcájából húzta elő. A tanárnő meg volt hatódva mikor felismerte, hogy mekkora hátasa volt ennek a hirtelen jött ötletnek.

Ennek az az üzenete, hogy mindenkinek szüksége van áldásra. Mindenki szeretne értékesnek érezni magát. Vágyunk erre a megerősítésre. Arra hívlak fel ma, hogy ne tartsd vissza áldásaidat. Légy szabad dicséreteiddel! Keress olyanokat, akiket fel tudsz építeni! Mondd el nekik, hogy mit kedvelsz bennük, hogy mennyire értékeled őket! Ez csak egy nagyon pici erőfeszítésbe kerül, de nagyon sokat számít. Menj oda a munkatársadhoz és mondd: Mondtam már neked, hogy milyen szívesen dolgozok veled együtt? Vagy mondd a párodnak: Igazán értékelem, hogy az életem része vagy, hogy kedves vagy. Ezek nem egyszerű szavak, hanem olyan kincsek, amiket egész életükben magukkal fognak hordozni.

Valakitől hallottam: Hízelegj nekem és talán nem hiszek neked, kritizálj engem és talán nem foglak kedvelni, de bátoríts engem és én sosem foglak elfelejteni. Egyszerű szavak nagy hátassal tudnak lenni. Sokszor csak gondolunk arra, mennyire kedvelünk valakit, de a gondolataink nem áldanak meg senkit. Elmondtad neki valaha, hogy igazán nagyra becsülöd őt? Egy ajándék vagy életemben, értékellek téged azért, aki vagy.

Gyerekkoromban volt egy hagyomány a családunkban. Anyám kezdte el és be kell vallanom, nem igazán szerettem. Ha valakinek szülinapja volt, mielőtt sütit ettünk volna, mindenkinek körbe kellett sétálni a szobában és egy jó dolgot elmondani az ünnepeltről. Én nagyon nem szerettem ezt. Többek között azért sem, mert sosem tudtam jót mondani Paul bátyámról. Csak az jutott eszembe, hogy milyen jóképű az öccse. Amikor idősebb lettem, akkor ismertem fel, milyen jelentősége van, ha nemcsak hallunk, hanem ki is mondunk ilyen szavakat. Az ilyen egyszerű megerősítések annyival növelik az önbizalmunkat. Olyan apróságok, hogy pl. szeretem, hogy olyan kedves vagy, tiszteletteljes vagy, szeretem a jó humorodat. Sokan elmondták, hogy: Joel, már biztosan sokszor hallottad, de igazan megváltoztattad az életem. Mindig elmondom nekik, hogy sosem fáradok bele ezt hallani. Tény, hogy társad sosem fog belefáradni annak hallgatásába, hogy mennyire szereted. Barátaid sosem fognak belefáradni annak hallgatásába, mennyire értékeled őket.

Kimondod az áldásokat a körülötted élőknek?

Szavakba öntöd, hogy mit értékelsz azokban, akiket Isten életedbe hozott?

Ha szánsz időt a bátorító szavak kimondására, az olyan, mint amikor a sasnak szárnyakat adsz. Segítesz az illetőnek szárnyalni. John Wooden, a híres kosárlabda-edző azt mondta a játékosainak: Ha kosarat dobtál, mindig keresd azt a játékost, aki neked passzolta a labdát és nevezd meg, mosolyogj vagy mutass rá, de valamilyen módon fejezd ki neki megbecsülésedet. Az egyik játékos megkérdezte: mi van akkor, ha nem figyel? Wooden azt válaszolta: Ne aggódj, figyelni fog.

Az a lényeg, hogy mindannyian szeretünk megbecsültek lenni. Szeretjük értékesnek érezni magunkat. Mark Twain azt mondta: Egy évig meg tudok élni egy dicséretből. Kíváncsi vagyok mi történne, ha mindenki olyanokat keresne, akiket dicsérni tudna és nem kritizálni. Mennyivel jobbak lennének kapcsolataink, ha kifejeznénk, mit szeretünk az adott személyben. Valahol olvastam, hogy Abraham Lincoln több különböző dolgot hordott magánál, amikor meggyilkolták. Volt nála egy összehajtogatott újságkivágás, amely teljesítményeiről tudósított. Az volt a címe, hogy: Abraham Lincoln a legnagyobb államférfi, aki valaha is élt.

Miért hordott magánál ilyen cikket?

Főleg olyat, ami saját magáról szólt?

Biztosan magabiztos volt és tudta, hogy jó elnök. Lincoln a legnehezebb időkben volt elnök. Sokat kritizálták, lehúzták. Még neki is szüksége volt arra, hogy emlékeztesse magát rá, valaki hisz benne. Biztosan láttad a reklámot: Mi van a pénztárcádban? Az én kérdésem ma az: Mit teszel mások pénztárcájába?

Nem pénzről beszélek, hanem magabiztosságról, önbizalomról, hogy segítesz nekik, hogy jobb véleménnyel legyenek önmagukról azáltal, hogy hiszel bennük, megáldod őket. Azáltal, hogy nem azt mondod el, hogy kik ők, hanem azt, hogy kivé válhatnak. Szavaid erejével irányt tudsz mutatni az emberek életében. 1975-ben egy Denzel Washington nevű fiatalember hazajött az iskolából. Azon töprengett, hogy mihez kezdjen, nem volt világos célja. Egy napon az anyja szépségszalonjában volt és egy Ruth Green nevű idős vendég hölgy, aki már többször is járt ott, most különös módon elkezdte őt mereven bámulni. Denzel üdvözölte őt, de a hölgy csak nézett. Végül Miss. Green felhajtotta a hajszárító búrát és kérte, hogy valaki adjon neki egy tollat és egy darab papírt. Elkezdett írni, amit a szívében érzett. Azt írta: Denzel, te emberek millióihoz fogsz szólni. Bejárod a világot és pozitívan fogod megváltoztatni. Akkor ez nem tűnt hihetőnek, de Denzel eltette a pénztárcájába. A karrierje során, amikor elbizonytalanodott, maga alatt volt, mindig elővette ezt a az irást és arra gondolt, Istennek nagy terve van vele, valaki hisz benne. A mai napig magánál hordja ezt az irást. Ki tudja, hol lenne ma, ha Miss Green nem szánt volna időt rá, hogy megáldja jövőjét? Ki tudja, hogy vajon elért volna-e ennyi sikert, ha a hölgy nem ültette volna el szívében a hit magjait. Sosem tudhatod milyen hatása lehet egy apró feljegyzésnek, bátorításnak. Nem tudom te hogy vagy vele, de én meg akarom tölteni a pénztárcákat. Szeretnék annyi hitet, bizalmat adni másoknak, hogy azt magukkal akarják hordani. Most is benned van az erő, amivel másokat egy magasabb szintre tudsz segíteni. Az emberek nem véletlenül kerültek életedbe.

Hiszel bennük?

Segíted őket előbbre jutni?

Megáldod őket?

Találj legálabb egy olyan személyt, akit építeni tudsz. Talán van 4-5 ilyen ember. Írd le nevüket egy lapra. Sorold fel, mit kedvelsz bennük. Imádkozz értük. Kérd Istent, hogy mutasson neked módokat, hogy megáldhasd őket. Ezután kezdd őket jóindulattal feltölteni. Írj nekik valami biztatót, tudasd velük, hogy hiszel bennük. Ha ők sikerre viszik, te is sikeres leszel. Ha másokból kihozod a legjobbat, magadból is a legjobbat hozod ki.
Lehetünk az életben karrierépítők, testépítők, otthonépítők. Ez mind nagyszerű, de az egyedüli tartós dolog az életben az, ha másokba fektetünk. Emlékezz rá: egy biztató szó csodákat tesz!
Légy bőkezű dicséreteiddel. Töltsd fel az emberek pénztárcáját. Tégy kincseket szívükbe. Ha szokásoddá válik mások építése, ha elülteted azokat a magokat, Isten biztosít, hogy magasabbra jutsz. Ekkor rád hinti áldását és kegyét és meglátod, minden vágyad, minden álmod, minden ígéret, melyet Isten elültetett benned, valóra fog válni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése