Isten szántóföldje az emberi lélek. Milyen csodálatos ez! A lelki munka mindig Isten mûve, mi csak napszámosok és segédmunkások vagyunk abban. Aki közülünk plántál vagy öntöz, senki és semmi, az Isten minden, aki a növekedést adja. Õ lazítja fel a talajt. Kezébe veszi a szenvedések és nyomorúságok, külsõ és belsõ bajok ekéjét, feltöri vele a szívek kérges felületét, hogy a mag mély gyökeret ereszthessen. Idõvel learatja, kicsépeli, majd malmában megõrli a magot. Nem azért, hogy megsemmisítse, hanem hogy ízes kenyér legyen belõle (Ézs 28, 24-28). Micsoda türelem ez Isten részérõl! „Csak bûneiddel terheltél, vétkeiddel fárasztottál engem." Ebben a munkában Isten nem „legyen" szavával dolgozik, mint a teremtéskor. Akaratot adott az embernek. Ez az akarat gyakran akaratosságban és dacban jelentkezik, úgy, hogy Isten kénytelen így kiáltani: „Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után" (Ézs 65, 2). Szeretné megragadni teremtményét, az azonban elhúzódik elõle. Istennek sok harcába kerül, míg a megkeményedett szívû ember hajlandó alárendelni neki a maga akaratát. De milyen vigasztaló viszont, amikor ezt mondhatjuk: az Úr munkája ez bennünk. Sokszor elcsüggedünk, mikor hiányosságainkat látjuk. Belsõ életünkben nem látunk haladást és csak kevés gyümölcsöt, vagy éppen semmit. Ilyenkor szinte elvész minden bátorságunk. De micsoda áldás, mikor ilyen körülmények között is elmondhatjuk: az Úr munkája ez s Õ majd véghez is viszi.
Hagyom, hogy még többet munkálkodjon bennem, hiszen annyiszor beleszóltam már munkájába és magam akartam dolgokat megvalósítani. Most már nem akarok más lenni, mint agyag az Úr kezében. Õ formál engem és amit õ elkezd, azt be is fejezi.
De arról a nagy felelõsségrõl se feledkezzünk meg, ami abból következik, hogy Isten munkálkodik bennünk. Ellenszegülünk neki és Szentlelkének, amikor mégiscsak minden a régiben marad nálunk. Hányszor keresztezzük Isten szándékait! Szívünk vadonjából õ Édent akar varázsolni. Nosza, igyekezzünk ezen mi is és ne sajnáljuk azokat a gyomokat kiirtani, amiket õ mutat nekünk. Igéjének drága magja hadd hulljon szívünk mélyébe, hogy ott teljes szépségében kibontakozzék. Van-e ennél nagyszerûbb, mint az olyan szív, mely gazos parlagból Isten kertjévé lett?
Hagyom, hogy még többet munkálkodjon bennem, hiszen annyiszor beleszóltam már munkájába és magam akartam dolgokat megvalósítani. Most már nem akarok más lenni, mint agyag az Úr kezében. Õ formál engem és amit õ elkezd, azt be is fejezi.
De arról a nagy felelõsségrõl se feledkezzünk meg, ami abból következik, hogy Isten munkálkodik bennünk. Ellenszegülünk neki és Szentlelkének, amikor mégiscsak minden a régiben marad nálunk. Hányszor keresztezzük Isten szándékait! Szívünk vadonjából õ Édent akar varázsolni. Nosza, igyekezzünk ezen mi is és ne sajnáljuk azokat a gyomokat kiirtani, amiket õ mutat nekünk. Igéjének drága magja hadd hulljon szívünk mélyébe, hogy ott teljes szépségében kibontakozzék. Van-e ennél nagyszerûbb, mint az olyan szív, mely gazos parlagból Isten kertjévé lett?
Hadd magasztalja a mi életünk is Isten kezének munkáját!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése