2017. február 2., csütörtök

Kenneth E. Hagin-Megfosztva

Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, Ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma volt a halálon, tudniillik az ördögöt.— ZSIDÓ 2,14.


Hogy megbénítsa azt, akinek hatalma volt a halálon, az ellenséget. —(Rotherham)

Jézus semmivé tette a sötétség seregeit! Megbénította halálosztó erejüket! Amikor Jézus találkozott Jánossal, aki a kijelentést kapta Pathmos szigetén, azt mondta:
 „Én vagyok… az élő; pedig halott voltam, és ímé, élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” (Jel. 1,18)

A kulcsok a hatalmat jelképezik. Jézus legyőzte a sátánt és megfosztotta őt hatalmától. Jézus úrrá lett az egész pokol felett! Azonban nem önmagáért győzte le a sátánt. Értünk győzte le. Olyan volt ez, mintha te és én személyesen találkoztunk volna a sátánnal, legyőztük volna, megfosztva miden hatalmától, mesterként megállva felette.

Megvallás: Krisztus Jézus kielégítette az igazságosság velem szembeni követelményeit. 
Ő fizette ki a bűnért járó büntetést helyettem. Megfosztotta a sötétség seregeit felettem való hatalmuktól. A sátánnak ezért nincs hatalma felettem!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése