Mindnyájunknak vannak olyan pillanatai, amikor különbnek érezzük magunkat, mint máskor. Ilyenkor így szólunk: "Úgy érzem, hogy képes lennék mindenre; bárcsak mindig ilyen lehetnék!"
Ezt senki sem kívánja tőlünk. Ezek a mély meglátások pillanatai, és így kell élnünk akkor is, amikor már nincs kedvünk hozzá. Sokan hasznavehetetlenek a hétköznapok világában, amikor nincsenek emelkedett lelkiállapotban. Hétköznapi életünket arra a színvonalra kell helyeznünk, amit emelkedett pillanatokban láttunk meg. Ne engedd a magasztos pillanatokban született érzéseket elpárologni! Szellemiképpen értve ne rakd fel lábadat a kandalló párkányára, mondván: "Milyen nagyszerű ilyen lelkiállapotban lenni!" Cselekedj azonnal, tégy valamit, ha másért nem, csak azért, mert legszívesebben nem tennéd meg. Ha Isten az imaórán megmutatott neked valami tennivalót, ne mondd: "Majd megteszem". Tedd meg azonnal! Ragadd galléron magad, rázd le a beléd evődött lustaságot! Az emelkedett pillanatok utáni vágyódás mögött mindig lustaság húzódik meg. Arról beszélünk, hogyan juthatnánk fel újra a magaslatokra.
Meg kell tanulnunk a szürke hétköznapokban életté formálni azt, amit a megdicsőülés hegyén láttunk.
Ne add meg magad, ha kudarcot vallottál; próbáld újra, láss hozzá újra!
Égesd fel a hidakat magad mögött és ezzel a tetteddel szolgáltasd ki magad újra Istennek.
Döntéseidet ne vizsgálgasd utólag: de vigyázz, hogy a magasztos órák világosságában dönts.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése