1 Dávid zsoltára. Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm.
2 Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3 Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4 Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
5 Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
6 Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.
"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm."
(Zsolt 23,1)
Az emberiség korszakokat felölelő útja során ez a zsoltár több fájdalmat csillapított már, mint valamennyi orvosunk, és több békességet adott az emberi nemnek, mint a világ összes bölcsessége.
Dávid komponálta, aki valamikor maga is pásztor volt. Miközben legeltette juhait, eszébe jutott, hogy neki, Dávidnak is van pásztora. Így alkotta meg versének első sorát: "Az Úr az én pásztorom." Minthogy az Úr a lehető legjobb pásztor, hozzátette a hitvallást: "Nem szűkölködöm." Vagy: "Semmit nem nélkülözöm."
Nos, ha úgy gondolunk a Bibliára, mint egy nagy zeneműre, azt mondhatnánk, hogy itt, a 23. zsoltárban szólal meg először a pásztor-motívum. Ettől kezdve újra és újra felhangzik, egyre gazdagabb variációkban.
Minden keresztyén emlékszik, hogyan vette át Jézus a pásztor-motívumot. Nemcsak hogy elmondta a felejthetetlen történetet az elveszett juhról, akit a pásztor hazavitt, hanem ki is jelentette: "Én vagyok a jó pásztor." Ezzel azt mondja nekünk, hogy Dávid és Izrael hű pásztora Krisztus személyében áll előttünk.
A "pásztor zsoltár" a Jel 7-ben éri el csúcspontját. Itt, amikor Isten nagy zeneműve már majdnem véget ér, a jól ismert dallam újból felcsendül. De figyeljük meg a befejező variációt: "a Bárány, aki középen a királyi széknél van, legelteti őket." Most a pásztor egyben Bárány is. Ő maga ment át a halál árnyéka völgyén. És a "nem szűkölködöm" szavak is nagyon nagyon kifejezővé lesznek. A kórus most már ezt énekli: "Nem éheznek és nem szomjaznak többé ... és Isten letöröl szemükről minden könnyet" (Jel 7,16-17).
Minden szükségük tökéletesen kielégíttetett. Nem szűkölködnek.
Így énekeljük hát tovább is ezt a bizalomból fakadó zsoltárt, míg Isten megfáradt nyájának utolsó juha is meg nem találja végső nyugodalmát.
2 Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
3 Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.
4 Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.
5 Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejemet olajjal, csordultig van poharam.
6 Bizony, jóságod és szereteted kísér életem minden napján, és az ÚR házában lakom egész életemben.
"Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm."
(Zsolt 23,1)
Az emberiség korszakokat felölelő útja során ez a zsoltár több fájdalmat csillapított már, mint valamennyi orvosunk, és több békességet adott az emberi nemnek, mint a világ összes bölcsessége.
Dávid komponálta, aki valamikor maga is pásztor volt. Miközben legeltette juhait, eszébe jutott, hogy neki, Dávidnak is van pásztora. Így alkotta meg versének első sorát: "Az Úr az én pásztorom." Minthogy az Úr a lehető legjobb pásztor, hozzátette a hitvallást: "Nem szűkölködöm." Vagy: "Semmit nem nélkülözöm."
Nos, ha úgy gondolunk a Bibliára, mint egy nagy zeneműre, azt mondhatnánk, hogy itt, a 23. zsoltárban szólal meg először a pásztor-motívum. Ettől kezdve újra és újra felhangzik, egyre gazdagabb variációkban.
Minden keresztyén emlékszik, hogyan vette át Jézus a pásztor-motívumot. Nemcsak hogy elmondta a felejthetetlen történetet az elveszett juhról, akit a pásztor hazavitt, hanem ki is jelentette: "Én vagyok a jó pásztor." Ezzel azt mondja nekünk, hogy Dávid és Izrael hű pásztora Krisztus személyében áll előttünk.
A "pásztor zsoltár" a Jel 7-ben éri el csúcspontját. Itt, amikor Isten nagy zeneműve már majdnem véget ér, a jól ismert dallam újból felcsendül. De figyeljük meg a befejező variációt: "a Bárány, aki középen a királyi széknél van, legelteti őket." Most a pásztor egyben Bárány is. Ő maga ment át a halál árnyéka völgyén. És a "nem szűkölködöm" szavak is nagyon nagyon kifejezővé lesznek. A kórus most már ezt énekli: "Nem éheznek és nem szomjaznak többé ... és Isten letöröl szemükről minden könnyet" (Jel 7,16-17).
Minden szükségük tökéletesen kielégíttetett. Nem szűkölködnek.
Így énekeljük hát tovább is ezt a bizalomból fakadó zsoltárt, míg Isten megfáradt nyájának utolsó juha is meg nem találja végső nyugodalmát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése