2016. október 14., péntek

Andrew Wommack: Terjeszd ki a látásod a csodákra

"Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. …mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót." 
(Lukács 5:4,5)



Jézus Péter csónakját arra használta, hogy prédikáljon az embereknek, és meg akarta áldani ezért. Azt is meg akarta mutatni Péternek, hogy Ő betöltheti valamennyi szükségét.

Jézus azt mondta Péternek, hogy engedje le a hálóit egy halfogásra. Abban a pillanatban a tó összes hala Péter csónakja felé kezdett el úszni.

Sajnos Péter nem tudott Jézus ígéretében hinni, arra a tényre alapozva, hogy egész éjjel halászott és semmit sem fogott. Bizonyára most sem lesz nagyobb szerencséje. Jézus csodálatos prédikátor volt, de mit tudott a halászatról? Péter volt a szakértő ebben a témában. Dicséretére váljon, hogy engedelmeskedett, de nem pontosan azt tette, amit Jézus kért tőle. Jézus azt mondta neki, hogy vesse ki a hálóit, de Péter csak egy hálót vetett ki. Engedelmeskedett, de nem várt túl sokat.

Ennek eredményeképpen az összes hal, melyeket Jézus küldött, hogy sok hálót betöltsenek, Péter egyetlen hálójába ugrált bele. A háló nem volt képes befogadni a rengeteg halat, és kezdett szakadozni. Ez volt Péter életének legnagyobb fogása, de még nagyobb lehetett volna! A halak gyakorlatilag egymással harcoltak, hogy a hálójába jussanak, de az ő látása túlságosan kicsi volt.

Gyakran elmulasztjuk Isten ellátásának egy részét, mivel nem ragadjuk meg Isten látását az életünkre nézve. 

A 2 Királyok 4:6 özvegyasszonya még több olajra tehetett volna szert, ha nem fogyott volna ki az edényekből. 
Joás, Izrael királya teljesen elpusztíthatta volna az ellenségeit, de nem volt kellően agresszív. 
(2 Királyok 13:18,19). 
Hasonlóképpen mi is gyakran korlátozzuk Istent abban, amit értünk akar tenni, mert nem ragadjuk meg teljes mértékben ígéreteit, melyeket nekünk adott az Ő Igéjében. (Zsoltárok 78:41.)

Mit kért tőled Isten, hogy tegyél meg? Tedd meg teljes szívedből, és készíts terveket, nagy eredményeket várva. A hited határozza meg Isten ellátásának megnyilvánulását.

Forrás: www.awme.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése