...tovább ment az útján örömmel. (Csel 8,39.)
A költött történetek általában úgy fejeződnek be,
hogy minden jóra fordul bennük. Igazságérzetünket ez azonban gyakran
sérti. De ha Isten ad egy-egy esetnek boldog véget, akkor azon
megnyugszik a szív.
Így van ez a főember történeténél is:
"továbbment útján örömmel". Azt várhatná az ember, hogy a Fülöp elvétele
elkeseríti. Az ellenkezője történt. Minek örülhetett?
Megtalálta
azt, amit szíve régóta keresett: az Istennel való békességet. Úgy ment
haza, mint megkegyelmezett bűnös. Mikor rátekintett lélekben arra, aki a
mi bűneinkért megsebesíttetett, bűnének terhe lehullt róla. Azt találta
meg, akiről ez van megírva: "az Ő sebeivel gyógyultunk meg". Hány éve
keresett itt is, ott is valamit, ami lelkének ürességét és pusztaságát
elvehette volna! Most a titok feltárult előtte. Ez nem "valami" volt,
hanem "Valaki", Jézus Krisztus, Isten Fia, aki feltámadott és él, aki
övéivel van minden napon a világ végezetéig - mint Isten. Ezzel az Úrral
való közösség volt erő és örömforrás számára. A Fülöppel való
beszélgetés megszűnt. A naponkénti, sőt óránkénti szívbeli beszélgetés
az Úrral azonban háborítatlanul továbbtartott.
A Biblia, amit
eddig buzgón olvasott, de olyan volt előtte, mint egy bezárt kert, most
megnyílt előtte. Bemenetelt nyert Isten világának titkaiba. Életútjának
célja világossá lett előtte.
Mint ahogy megvolt az útja
hazájába, úgy volt meg az útja már az örök hazába is. Azt találta meg,
aki ezt mondta magáról: "Én vagyok az út".
Ő eljuttatja a célhoz. - S ennek ne örülne az ember?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése