2016. október 14., péntek

Isten asztaláról-Varga László

"Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek? Ők pedig így válaszoltak: Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
(Apostolok cselekedetei 16,30-31.)

Egy kétségbeesett, az öngyilkosságtól éppen megmenekült börtönőr kiált így fel. Átérezte a halál rettegését, és most érti meg az üdvösség értékét és fontosságát. Úgy járt, mint sok mai ember: fizetni szeretett volna a megkívánt üdvösségért, nehezen érti meg, hogy csak ennyit kívánnak tőle. Még nem tudja, hogy az sokkal több, mint amit ő tudott volna adni: egész megmentett, megváltott életét magának kívánja Isten. Ezt jelenti Krisztusban hinni, aki Úr, és úrrá akar lenni élete felett. Tőled is ennyit kíván Istened. Nem éri meg, hogy nemcsak magad, de szeretteid, utódaid, akiket a te megmutatott hited tehet Krisztus tanítványaivá, elnyerik az örök életet? Mit tudnál te adni ezért? Mit tudnál tenni, hogy megváltsd magad az örök haláltól, ami úgy megrémítette szegény börtönőrt? Hihetetlen, de csak ennyit: fogadd el Krisztust Uradnak, és kövesd Őt. Nemcsak magadnak kapod meg vele az üdvösséget, de veled együtt Isten gyermekévé fogadja házad népét. Figyeld meg, milyen nyomorúság önző, alkoholista, képmutató ember gyermekének lenni, és mennyi vidámságot, segítséget, örömöt árasztanak maguk körül őszintén hívő családok utódai.

Uram, köszönöm életet kínáló üzenetedet. Még nem ismertem meg a halál közvetlen félelmét, de átéltem életem értelmetlenségének, hiábavalóságának nyomorúságát. Látom, valódi életet csak nálad találok. Vágyom az örök életre is, nem szeretnék mindenestől elpusztulni. Érzem, az én kérésem is ott cseng e börtönőr kétségbeesett kérdésében, tudom, az apostol válasza nekem is szól. Hiszek, Uram, a mi családunknak is add meg az üdvösséget! "Amint vagyok, sok bűn alatt, de hallom hívó szavad, ha értem áldoztad magad, Uram Jézus, jövök." Fogadj be kegyelmedbe! Éreztesd meg velem, velünk, kegyelmed bizonyosságát! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése