2016. október 19., szerda

Köszöntünk Szent Szellem!- A SZENTSÉGTELEN LÉLEK ELŐTT ZÁRJUK BE AZ AJTÓT!

"Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik." (Efézus 2:2)

CS. Lewis egy helyen ezt írta: "Az emberek kétféle szélsőséges hibát követnek el abban, ahogyan a gonoszhoz viszonyulnak. Az egyik, hogy nem hisznek létezésében, a másik, hogy egészségtelenül vonzódnak hozzá." (The Best of C. S. Lewis [Válogatás C. S. Lewis legjobb írásaiból], 13.) Habár Sátán nem mindenütt jelenvaló, de rengeteg bukott angyala van, akik követeiként szolgálnak. A zaklatás, az elnyomás és a kárhoztatás módszereivel teszik a lehető legnehezebbé az emberek számára az életet, hogy azok a társadalom minden szenvedéséért és bajáért Istent hibáztassák és az Ő felelősségét firtassák. Pál leleplezi ezeknek a sátáni erőknek a munkáját, és az efézusbeliekhez írt, szuperhatalmakról szóló levelében bemutatja azt a fegyverzetet, illetve védelmet, ami megóvhatja a keresztényt minden csalástól. Tény, hogy az ima és az igazság a Szentlélek hatalmával együtt megkötözheti ezeket a gonosz erőket.
A World Map [Világtérkép] nevű szervezet magazinjában olvastam egy misszionáriusról, aki Brazília és Uruguay hegyei között dolgozott. Egyik nap olyan faluban osztogatott kisebb kiadványokat, ahol a két ország közötti határ a főutca közepén húzódott. "Az uruguayi oldalon senki sem fogadta el az evangéliumi füzeteket. A brazil oldalon viszont mindenki kedvesen fogadta és nyitott szívvel hallgatta Krisztusról szóló bizonyságtételét. Így sétált tovább az utca egyik oldaláról a másikra, és végig ugyanezzel a zavarba ejtő jelenséggel találkozott. Aztán észrevette, hogy egy asszony, aki korábban az uruguayi oldalon visszautasította a füzetet, átsétált a brazil oldalra. Utána ment, és újra felajánlotta neki a kis traktátust. Az asszony ott már örömmel elfogadta, és meghallgatta az Úrról szóló bizonyságtételt." (Terry Law: The Power of Praise in Worship [Isten dicsőítésének és tiszteletének hatalma], 46-48.) A misszionárius később megtudta, hogy Brazíliának azon a területén rengeteg közbenjárói imát mondtak a testvérek, s ezzel megkötözték a gonosz erőit, amelyek magukénak követelték azt a környéket. Uruguayban ugyanez nem történt meg, és az eredmény szemmel látható volt. Amennyiben ma használod a Lélek hatalmas fegyvereit, te is figyelemreméltó eredményeket fogsz tapasztalni!
Imádság a mai napra
"Köszönöm, Atyám, hogy Jézus megvéd, s mert Ő az én Uram, semmilyen gonosz erő nem uralkodhat rajtam!"
Garrie F. Williams írása alapján

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése