2016. október 19., szerda

Napi áhítat- Ezékiás a betegágyon

Hét témája: Isten figyel

Olvasmány: Ézs 38,1–8    
                                     

Isten a legtöbbször ad újabb esély, újabb lökést, új irányt. Okos, aki él vele.

„Abban az időben Ezékiás halálosan megbetegedett. Ézsaiás próféta, Ámóc fia elment hozzá, és ezt mondta neki: Így szól az ÚR: Rendelkezz házadról, mert meghalsz, nem maradhatsz életben! Ekkor Ezékiás arcát a fal felé fordítva imádkozott az ÚRhoz, és ezt mondta: Ó, URam, ne feledkezz meg arról, hogy én híven és tiszta szívvel éltem előtted, és azt tettem, amit jónak látsz! És Ezékiás keservesen sírt. Azután így szólt az ÚR igéje Ézsaiáshoz: Menj, és mondd meg Ezékiásnak: Így szól az ÚR, atyádnak, Dávidnak Istene: Meghallgattam imádságodat, láttam, hogy könnyeztél. Ezért megtoldom napjaidat még tizenöt évvel. Asszíria királyának a kezéből pedig kiszabadítlak téged meg ezt a várost, és pajzsa leszek ennek a városnak. Ez lesz annak a jele, hogy teljesíti az ÚR azt az igét, amelyet kijelentett: Visszatérítem az árnyékot tíz fokkal Áház napóráján, azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt. És visszatért a napórán az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, amelyeken már áthaladt.”
Magyarázat

Sors, végzet. De sokan élik úgy az életüket, hogy ezeknek tulajdonítják annak alakulását! Ahelyett, hogy a teremtő és megtartó Isten kezébe helyeznék azt. A te életedet mi határozza meg? Sorsszerűség, végzet vagy Isten kegyelme?
A sorsba, végzetbe való beletörődés szánalmasan reménytelenné tud tenni. Az Isten kegyelmére való hagyatkozás ellenben új lehetőségeket tartogathat számodra.
Lehetnek életednek olyan eseményei, amelyek fájdalmasan érintenek. Állhatsz értetlenül, hogy miért is van ez rajtad. Ezekben a helyzetekben megteheted azt is, hogy beletörődsz a dolgokba, elmerülve az önsajnálatban, ám megteheted azt is, hogy imádkozol. Mint Ezékiás. Könnyek között...
Isten könyörületes és kegyelmes. Kész arra, hogy új esélyt adjon. Az már rajtad áll, hogy mit kezdesz vele. Isten azonban azért adja azt neked, hogy szabadítása és oltalmazó kegyelme naggyá legyen életeden.
Hiszed, hogy Isten téged is fel tud állítani? Tudsz összetörten imdákozni hozzá? Mihez kezdenél, ha Istentől új esélyt kapna az életed? Kész a lelked, hogy Isten dicsőségére használd fel?
(Hajnal Zoltán)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése