2016. október 15., szombat

Örömteli mindennapok- Minőségi ima

“Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. (Máté 6:7)



Néha a leghatékonyabb imáink egyben a legrövidebbek is. Jézus azt mondta, “Békesség, csendesedj le,” és a szél és a hullámok megnyugodtak. (Márk 4:39.)
Azt mondta, “Lázár, jöjj ki.” És Lázár visszajött a halálból (János 11:43-44-) 
Másrészt ma sok gyülekezetben és ima összejövetelen hangsúlyozzák az ima mennyiségét a minőség helyett. Jézus sohasem támogatta a hosszú imákat, és csak néhány példát találunk arra, hogy ő maga hosszan imádkozott volna.
Nem azt mondom, hogy az Istennel való közösség nem fontos, de a formális ima csupán egy része a Vele való közösségünknek.

Sokszor kérjük arra az Istent, hogy szóljon hozzánk, de Ő nem kap egyetlen szót sem tőlünk mellékesen.

Mindent elvégzünk a beszédünkkel. Érdekes, hogy a Zsoltár 5:1,2-ben az ima és a töprengés szavak felcserélhető módon szerepelnek. Ez azt jelenti, ha a gondolataid Isten dolgain járatod a nap folyamán, akkor imádkozol. 
Vannak időszakok, amikor szükséges elcsendesedned és tudnod kell, hogy Ő az Isten. (Zsoltár 46:10). Ez szintén ima.

Nem a hosszúsága, hanem a szívből fakadó hit az ami az imádat minőségi imává teszi. Ma, amikor imádkozol, értsd meg, hogy Isten nem kemény, hogy meghallja, amit mondasz. Nem szükséges újra és újra ismételned a mondandódat, hogy magadra vonjad a figyelmét, és az ima nem eszköz arra, hogy benyomást tégy Rá, vagy bárki másra. Egyszerűen kommunikálj vele az Ő Beszéde szerint és nem csupán választ fogsz kapni, hanem növekedni is fogsz Őbenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése