2017. április 14., péntek

Isten asztaláról-Varga László

  "Jézus ... ezt mondta: Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét."

     János 19,30

Egyetlen szó. Benne van egy életnek minden eredménye. A hitetlen emberi gondolkozás megdöbben: Ennyi az egész? Érdemes volt ezért annyi nyomorúságot vállalni? Érdemes volt éveken át étlen-szomjan gyalogolni? Érdemes volt azokért dolgozni, akik ide juttatták? Érdemes volt gyógyítani, tanítani, kenyeret és jó szót adni emberek tömegének? Tanítványokat nevelni, akik elszaladtak, megtagadták, elárulták? Hát nem, nem érdemes. Nem érdemes jót tenni, szolgálni, másokért élni, ha ennyi a vége: elvégeztetett, ennyi maradt, nyomorult, kínos halál. Mennyire mást jelent ez a szó Krisztus ajkán! Milyen nyugalom, milyen boldogság árad belőle. Azt jelenti: Beteljesült az életem. Elvégeztem mindent, ami rám bízatott. Nem volt hiábavaló, hogy megszülettem. Akihez el kellett jutnia az Isten szeretetének, eljutott. Akit meg kellett gyógyítani, meggyógyult. Akinek vigasztalásra volt szüksége, megvigasztalódott. Akinek meg kellett szégyenülnie, megszégyenült. Akit meg kellett tanítani az igazságra, ezáltal fogja megérteni annak a jelentőségét, amit tanult. Akinek meg kellett tanulnia, mit jelent a halálig tartó engedelmesség, megtanulhatja. Akinek el kellene kárhoznia, helyette elszenvedtem büntetését, és ő üdvözülhet. Ezt mind elvégeztem. Hogy szenvedni kellett, embertelen kínokat? Ha annyi ember boldogsága függött tőle, ne érte volna meg? Megérte! Köszönöm, Atyám, hogy ezt mind elvégezhettem.
Istenem, nagy reményekkel indultam, és mennyi valósult meg belőle? Reméltem sikert, nagy ívű életpályát, gazdagságot, és még sok mindent. Lelkesedtem, magam akartam megváltani a világot. De kevés volt az erőm, belefáradtam. Gyakran kiderült, hogy a kerítésbe a kolbászt nem az én számomra fonták. Az én remek szolgálatomra nem volt szükség. Nem is valósulhatott meg terveimből semmi, amikor más volt a Te szándékod. Köszönöm, hogy most már tudhatom: neked szükséged van rám, és el is van téve minden jó, amit számomra készítettél. Add, hogy betölthessem rendeltetésemet! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése