2017. március 16., csütörtök

Andrew Wommack :Isten bárkit és bármit használhat

Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt. (Lukács 2:4


Mikeás próféta megmondta, hogy a Messiás Betlehemben fog megszületni. Mária és József azonban a galileai Názáret településen laktak. Ez egy probléma volt. Hogy fogja ezt Isten megoldani? Augustus császárt használta fel, hogy Józsefet és Máriát a megfelelő helyre költöztesse. Ez néhány igen fontos dologra hívja fel a figyelmünket.

Először, hibásan azt szoktuk gondolni, hogy Isten azokat használja csak, akik teljes mértékben átadták magukat Neki. Biztos nem ez volt a helyzet jelen esetben! Augustus az egyik legkorruptabb császár volt mindannyiuk között. Istennek hirdette magát, mégis őt használta Isten, hogy a mi Urunk szüleit a megfelelő helyre mozdítsa. A császár mit sem tudott erről, de Isten őt használta erre a célra.

Másodszor, József és Mária nem úgy tűntek, mint akik tudatában voltak Mikeás próféciájának. Ha tudták volna, akkor Betlehembe költöztek volna a sajátjuk helyett, engedelmeskedve Isten Igéjének. Ehelyett Isten a körülményeket használta arra, hogy a Mikeás által prófétált helyre juttassa őket, ahol a Messiásnak meg kellett születnie. Ez azt mutatja a számunkra, hogy nem kell Isten akaratának beteljesedését saját erőfeszítésünkre alapoznunk; Ő képes körülményeinket isteni módon elrendezni, és irányítani bennünket az ösvényünkön az Ő módja szerint. (Példabeszédek 3:6.)

Idegeskedtél már azon, hogy vajon milyen módon fogja az Úr kimunkálni a dolgokat? Légy bátor! Isten a legvalószínűtlenebb embereket és körülményeket is használni tudja, hogy vezessen téged. Csak bízzál benne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése