2017. március 12., vasárnap

KENNETH COPELAND: Az engedelmesség nem jelentéktelen dolog

,,Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön építette házát fundamentum nélkül: amelybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása.,, – Lukács 6: 49



Vannak olyan időszakok az életedben, amikor úgy tűnik, minden istentiszteleten, és minden ima, vagy igeolvasás alatt kijelentést kapsz Istentől? Nekem vannak. Szellemi értelemben minden nagyszerűen megy. Magasabban szárnyalok, mint a Himalája. És akkor hirtelen mintha elvágták volna.

Szellemileg kezdek kiszáradni. Bár ugyanúgy imádkozom, és ugyanannyit olvasom az Igét, mégsem jutok előre. Szellemi értelemben kiszáradtam. Sokáig nem értettem, miért van ez. Nem volt bűn az életemben – erről gondoskodtam. Imádkoztam, elmélkedtem az Igén, megvallottam és megcselekedtem, mégsem láttam eredményét. Nem jutottam sehova. 

Álltam a tükör előtt, újra és újra megvallottam a hitemet, de csupán annyi történt, hogy kiment a hangom! 

Ha veled is történt már ilyen, tanácsolhatok valamit? 
Gondolj vissza az elmúlt időszakra, és keresd meg, mi volt az utolsó dolog, amit Isten kért tőled, és nem tetted meg – aztán tedd meg! 
Valószínűleg nem nagy dologról van szó, látszólag apróságról. De hidd el nekem, a kis engedetlenségek éppúgy leállítják a Szellem áradását, mint a nagyok.

A legtöbben nem ismerjük fel ezt. Térdre borulunk, és azt mondjuk: Ó, Uram, elmegyek Kínába szolgálni Téged. Elmegyek Afrikába. Vagy Oroszországba. De amikor Isten azt mondja, menjünk át a szomszédba, azt nem vesszük komolyan. Ezt nem tudom megtenni. A szomszéd nem kedvel engem. Különben is olyan akarok lenni, mint Schambach testvér, és olyan nagy sátorban akarok prédikálni, mint ő.
Ha ilyesmit mondtál, térj meg, menj vissza oda, ahol letértél az útról, és tedd meg, amire Isten indított. Mostantól kezdve ne felejtsd el a következőt: nem számít, milyen jelentéktelennek tűnik az, amit Isten kér tőled, az engedelmesség a fontos! 
Az egyszerű, engedelmes cselekedetek fogják a szellemi házadat megtartani… különben összeomlik. A sok kis dolog összessége mutatja meg azt az irányt, amerre az életünknek haladnia kell.

Igei olvasmány: Lukács 16: 1-10.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése