2017. március 13., hétfő

Reggeli dicséret: Aki a gonoszt is jóra tudja fordítani

,,Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy amint ma, hogy sok nép életét megtartsa.,, Mózes 1. könyve 50:20.


József, Jákob fia mondta ezeket a szavakat tíz féltestvérének, akik 22 évvel korábban, 17 éves korában előbb meg akarták ölni, végül pedig úgy döntöttek, hogy inkább eladják rabszolgának. A két megoldás között a különbség csak annyi, hogy nem azonnal és közvetlenül ölik meg, de ez nem változtat a lényegen a felelősségük szempontjából. Erre is utal József.

József sorsa mégis másként alakult, amint ahogy azt emberi számítás szerint bárki várhatta volna. Rabszolga lett ugyan, de nem halt meg. Sőt, sok hányattatás, emberi gonoszság és hálátlanság elszenvedése után végül Egyiptom kormányzója lett, a fáraó után a második legnagyobb ember a kor leghatalmasabb birodalmában.

Ez a valóban mesébe illő történet és fordulat azonban nem a véletlen műve volt. József rendíthetetlen hite és hűsége lehetővé tette, hogy Isten mindent jóra fordítani és saját terveibe beilleszteni képes hatalma és bölcsessége megnyilatkozzon és jót hozzon ki ebből a helyzetből is.

Nekünk is lehetnek rosszakaróink, lehetnek nehéz emberek a környezetünkben, vagy éppen nehéz napunk – de ne adjuk át magunkat a kétségbeesésnek, vagy a csüggedésnek. Gondoljunk arra, hogy a mi nehézségeink aligha mérhetőek ahhoz, amit Józsefnek kellett akkoriban elszenvednie. Ha pedig Isten ott és akkor képes volt kézben tartani a körülményeket és az eredendően gonosz szándék ellenére a saját jó célja szolgálatába állani még ilyen tetteket is, akkor ma is tud segíteni nekünk. Nem rövidült meg a karja, ahogy a Biblia más helyütt fogalmaz – csak a mi hitünk, kitartásunk és hűségünk ne rövidüljön meg a Józseféhez képest.

A testvérek 22 évvel később választ kaptak a kérdésükre, hogy „meglátjuk, mi lesz az ő álmaiból” (1Móz.37:20). Meglátták. Isten megmutatta nekik, hogy ember nem keresztezhet az Ő akaratát. A József életével kapcsolatos isteni szándékot egyedül csak József hiúsíthatta volna meg, ha feladja a hitét – a 10 rosszindulatú testvére nem.
„Semmit sem tehetünk az igazság ellen, csak az igazságért.” (2Kor.13:8)

Bejegyezte: Stramszki István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése