2017. április 19., szerda

A Valóság Rapszódiája-Chris pásztor: Nem volt hiába

Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és a kegyességre való, Annak megismerése által, a ki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott; (2 Péter 1:3).



A Keresztény Krisztus szenvedésének gyümölcse. A Biblia beszél Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről, mely ki lesz nyilatkoztatva (1 Péter 1:11). 

Mi vagyunk az a dicsőség; mi vagyunk az Ő öröme, és az Ő trófeái. Mi vagyunk az a dicsőség, mely miatt elviselte a keresztet, a gyalázat ellenére.(Zsidók 12:2).

Egy keresztény számára a szenvedés teljesen szükségtelen, mert Jézus már kifizette az árat azért, hogy te egy dicsőséges életet élj. Mindent beteljesített ami a sikeredhez szükséges. Ő meghalt, ezért te a tisztesség, méltóság és kiválóság életét élheted.
A legszebb az egészben az, hogy halálával és feltámadásával nem ért minden véget. Dicsőségben feltámadt harmadik napon az életbe.

Ez az amit Húsvétkor ünnepelünk. Ahogyan a halál nem tudta őt megkötözni, úgy téged sem kötözhet meg ma semmi. Ha eddig nem tudtál járni, állj fel és járj! Menj ki abból a betegségből, mert a dicsőség eljött! Ez Jézus Krisztus Evangéliuma. Ő győzelmet, sikert, egészséget és bőséget hozott nekünk. Hidd el és fogadd el ezt az igazságot

Ima
Drága Atyám, köszönöm a természetfeletti áldásokkal telt életet mellyel Jézus Krisztus feltámadása által rendelkezem. A dicsőség életét élem most, melyet királyként uralok és irányítok Jézus Nevében, Ámen.

További Tanulmányok:

Zsidókhoz 2:14-17;
Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának. Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.

2 Péter 1:4;
A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogyazok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.

Kolossé 1:20-22;
És hogy ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az ő keresztjének vére által; ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.
Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben gyönyörködő értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett.

További tanulmányok:

1 éves Biblia olvasási terv: Lukács 15:11-32; Ruth könyve 1-4;
2 éves Biblia olvasási terv: Márk 2:23-28; 3 Mózes 16;

Olvasd az Igét, Szeresd, éld meg, járj a neked szánt áldásokban és állj készen a győzelemre ...töltsd le az április hónapi Rhapsody áhitatokat és élvezd Isten dicsőséges jelenlétét 🙂
Szeretettel

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése