2017. április 11., kedd

JÉZUS NEVE AZ ENYÉM!! (megvallás)


AZ ÉLET ÉS A HALÁL A NYELV HATALMÁBAN VAN..

Jézus ügyvédi meghatalmazást adott az egyháznak és nekem is, és törvényesen feljogosított, felhatalmazott, hogy használhassam az Ő nevét az imában.
Jézus azt is megengedte, hogy használhatom a NEVÉT a gyógyítás szolgálatában is.
Én Isten gyermeke vagyok, ezért JÉZUS NEVE számomra adatott. JÉZUS NEVE az enyém. Jézusnak minden hatalma és az egész tekintélye benne van a NEVÉBEN!
JÉZUS NEVÉNEK a használatakor én a hitemet gyakorlom. 

JÉZUS NEVÉBEN benne van minden segítség, minden győzelem, minden hatalom és a teljes egészség.
Ezért én nem képzelem, hogy a saját erőmmel kell a szolgálatomat végeznem, hanem a NÉV viszi véghez a szabadítást! A NÉVNEK az értékmérője az Úr Jézus Krisztus képességének a mértéke, ami ebben a NÉVBEN benne foglaltatik az enyém.
JÉZUS A NEVÉNEK korlátlan használati jogát ruházta rám. Amikor én élek azokkal a kiváltságaimmal és jogaimmal, amelyeket az újszövetségben nyertem, és JÉZUS NEVÉBEN imádkozok, akkor az imám átkerül az én kezemből Jézus kezébe.
Azt követően Ő vállalja a felelősséget azért az imáért, mert én tudom, hogy az Atya mindig meghallgatja Jézust, ezért amikor én Jézus nevében imádkozok, akkor ez olyan, mintha maga Jézus imádkozna, Ő veszi át a helyemet.
Mikor én imádkozok, én is átveszem Jézus helyét itt a földön, hogy az Ő akaratát vigyem véghez, Ő pedig cserébe képvisel engem az Atya előtt. 

JÉZUS NEVÉT használom a körülöttem leselkedő láthatatlan erők elleni harcaim során.
JÉZUS NEVÉBEN hatalmam van a sötétség minden ereje fölött. 

Én Isten munkatársa vagyok, ezért engem ezek a jelek követnek, én JÉZUS NEVÉBEN démonokat űzök, új nyelveken szólok, kezembe kígyót veszek fel, ha valami halálost iszok, nem árt nekem, betegekre teszem kezem, és azok meggyógyulnak. 
Jézus a NEVÉBEN levő hatalom által van velem! Amikor nekem Jézus törvényes jogot adott arra, hogy használjam a NEVÉT, az Atya tudta, mivel fog ez járni, ha ezt a NEVET én imában elsuttogom, és az Atya ebben nagy örömét leli, ha hallja tőlem ezt a NEVET.
JÉZUS NEVÉBEN rejlő lehetőségek messze felülmúlják az értelmemet.
Jézus voltaképpen nekem egy aláírt csekket nyújtott át a mennyei erőforrásokra vonatkozóan, és arra kért engem, hogy töltsem ki. Mindenki ott tart, amit a jegyére írt. 
Én ezért messze merészkedek, mert nem korlátozott a látásom JÉZUSRÓL ÉS A NEVÉRŐL.
Nekem megváltoztatja az életemet JÉZUS NEVE, mert én ezekkel a behatoló tanulmányozásokkal és megvallásokkal képet kapok arról a gazdagságról, amelyet ma is tartalmaz ez a NÉV az egyház és minden egyes hívő számára. 
Én megbecsülöm, és kellő tiszteletben részesítem ezt a NEVET, és sokat várok tőle, és egyre jobban fogalmam lesz arról, hogy mekkora ajándékot kaptam.

János 16:23,24

Azon a napon pedig semmit sem fogtok kérdezni tőlem. Bizony úgy van, ahogy mondom nektek: amit az én nevemben kértek az Atyától, megadja majd nektek! Mostanáig semmit sem kértetek az én nevemben - kérjetek, és meg fogjátok kapni, hogy teljes legyen az örömötök!

Márk 16:17,18

Azokat pedig, akik hitre jutottak, ezek a jelek követik majd: az ÉN NEVEMBEN démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak, kezükbe kígyót vesznek fel, s ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.

Máté 28:18-20

Jézus pedig odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: Minden hatalom nekem adatott a mennyben és a földön! Menjetek hát, tegyetek tanítvánnyá minden nemzetet, merítsétek alá őket az Atya, a Fiú és a Szent Szellem NEVÉRE, és tanítsátok meg nekik, hogy őrizzék meg mindazt, amit megparancsoltam nektek! Én pedig íme közöttetek vagyok mindennap a világkorszak végéig!

Máté 18:19,20

Még egyszer mondom: ha ketten közületek összhangban vannak minden dologgal kapcsolatban, amit csak kérnek, meglesz nekik mennyei Atyámtól! Mert ahol ketten vagy hárman összegyűjtetnek az ÉN NEVEMBEN, ott vagyok közöttük!

Zsidó 1:1-4

Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólt hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólt nekünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette. Aki az Ő dicsőségének a visszatükröződése, és az Ő valóságának a képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneiktől megtisztítván ült a Felségesnek a jobbjára a magasságban. Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb NEVET örökölt azoknál.

Filippi 2:9-11

Ezért az Isten fel is magasztalta Őt felettébb, és azt a NEVET ajándékozta Neki, amely minden NÉV fölött áll, hogy a JÉZUS NEVÉBEN minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alattiaké, és minden nyelv ismerje el, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése