2017. április 14., péntek

Maranatha: JÖN A KIRÁY-Az illési prófécia

„Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jöjjek és meg ne verjem e földet átokkal.” (Mal 4,5–6)


„Akiknek Jézus Krisztus második eljövetelét kell előkészíteniük, azokat a hű Illés jelképezi, mint ahogy Keresztelő János is a próféta lelkületével jött, hogy előkészítse az utat a Megváltó első eljöveteléhez.”

„Keresztelő János és azok munkája, akik az utolsó napokban Illés lelkével és erejével dolgoznak, hogy felrázzák a népet fásultságából, sok tekintetben ugyanaz. Krisztus másodszor azért jön el, hogy megítélje a világot igazságban.” 

„Keresztelő János távol tartotta magát a világi barátoktól és az élet fényűzéseitől, a szórakozásoktól.

Az azoktól elvárt lemondást, alázatot és mértékletességet, akiket Isten különösképpen vezet és megáld, – ezt kell hirdetnünk az embereknek, azok fényűzésével, egészségrontó szokásaival ellentétben, akik a mai romlott korban élnek. isten megmutatta, hogy az egészségügyi megújulás olyan szorosan összefügg a harmadik angyal üzenetével, mint a kar a törzzsel.

Amiként Keresztelő János… felhívta figyelmüket a Tízparancsolatra, nekünk is olyan határozottan kell átadnunk az üzenetet. »Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget, mert eljött az Ő ítéletének órája!« (Jel 14,7/a) Azzal a komolysággal, amely Illés prófétát és Keresztelő Jánost jellemezte, nekünk is arra kell törekednünk, hogy utat készítsünk Jézus Krisztus második adventjéhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése