2017. április 15., szombat

Reggeli dicséret: Mérhetetlen szeretet

Jézus tanítványaival elfogyasztotta a pászka vacsorát, utána kiment a Getsemáne-kertbe. Kiválasztott három tanítványt, és kérte őket, hogy virrasszanak vele, mert nagyon vágyott az együttérzésre, a megértésre. Amíg Jézus imádkozott és vért verítékezett, a tanítványok elaludtak. Jézus háromszor könyörgött, a tanítványok háromszor hagyták őt cserben. Júdás az áruló, egy csapat élén közeledett.                                              

Üdvözlégy Mester! – köszöntötte, és megcsókolta.
Ez a csók volt a jel, hogy kit fogjanak meg a martalócok.
Ezután elhurcolták a Nagy Tanács elé. Kihallgatták és elítélték. Majd Pilátushoz vitték, aki Heródeshez küldte. Heródes visszaküldte Pilátushoz, aki nem mert a néppel szembeszegülni. Majd a nép nyomására Barabást a börtöntölteléket engedte el Jézus helyett.
Megostoroztatta Őt. Egy durva ácsolatlan keresztet helyeztek Jézus vállára, ami alatt összeroskadt. A Golgotára kiérve ráfektették a keresztfára rászegezték áldó gyógyító kezeit és lábait majd felemelték a keresztet. Rajta kívül még két gonosztevőt is megfeszítettek. A tömeg csúfolta. Úgy érezte, Atyja is elhagyta Őt. Jézus többórás haláltusa után kijelentette, hogy elvégeztetett, és meghalt.
Miért halt meg? Nem Júdás árulása miatt. Nem azért, mert Pilátus gerinctelen volt. Nem a nép vezetőinek ravaszsága miatt. Egyetlen oka volt, hogy Jézus meghalt. Isten így tudta megmutatni azt, hogy szeret bennünket, és ugyanakkor igazságos is.
Jézus elszenvedte azt, amit mi érdemelnénk, hogy velünk úgy bánjanak majd, ahogy Ő vele kellett volna bánni.
A kereszt azt üzeni, hogy Isten a szeretet. A kereszt egy híd a Föld és a menny között. Áldozatával mindannyiunknak felajánlotta a lehetőséget, hogy az atyához mehessünk.

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta – érted – hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” János 3. 16.

Bejegyezte: Gyürüs Panni

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése