2016. szeptember 22., csütörtök

Isten asztaláról-Varga László

   "Ekkor Jézus ezt mondta nekik: Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené. És igen csodálkoztak rajta."  (Márk 12,17)



Csodálkozhattak is, mert erre nem számítottak Jézus képmutató kísértői. Biztosra mentek, most megfogják a feleletben. Képmutató alázattal kérdik, őszinteségére hivatkozva: "Fizessünk adót a császárnak, vagy ne fizessünk?" A zsidók nemcsak úgy utálták az adófizetést, mint mindenki, de úgy tudták, hogy azzal Isten ellen vétkeznek, mert elismerik a császár hatalmát, ami csak Istent illeti meg. Ha Jézus azt mondja: fizessetek, a nép fogja Őt istenkáromlónak, idegenek csatlósának nevezni. Ha nemet mond, lázítóként állítják törvény elé. Biztosra mentek. Az adót ugyan utálták, de az értékes római pénzt nagyon szerették. Jézus szava: a császártól kaptátok, neki adjátok! Istennek azt adjátok, ami neki jár: tiszteletet és engedelmességet! Jó ezt megjegyezni azoknak, akik kihasználják a világi törvény minden előnyét, de állandóan zúgolódnak ellene. De azoknak is, akik aprópénzzel szeretnék Isten igényét elintézni. A császárnak, főleg az idegen császárnak elég annyi, amennyi jár. Néha még sok is. De Isten az egész életedet kéri. Az övé, ne rabold meg azzal, hogy elvonod Tőle!

Uram, a Te akaratod az, hogy világi uralom alatt éljünk. Állandó, nagy kérésünk: adj nekünk olyan vezetőket, akik közülünk valók, akik szeretnek minket, akiket mi is szerethetünk, akik a mi javunkat szolgálják, hogy jó szívvel teljesíthessük a törvények előírta kötelességeinket. De ha azzal büntetsz, hogy idegen zsarnok uralkodik felettünk, add, hogy a Te büntetésedként türelemmel fogadjuk, s neki is tudjuk megadni, ami törvényesen jár. De ne ez legyen életünk legfontosabb kérdése. Taníts meg arra, hogyan kell neked megadni, amit Te kérsz tőlünk. A császár megköveteli a magáét. Te, Urunk, csak kéred. Megvárod önkéntes engedelmességünket. Mégis a Te kérésed a fontosabb, hiszen Te vagy a császárnak is, a mi életünknek is Ura. Taníts, hogy megtaláljuk a megfelelő engedelmességet mindkét irányban! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése