2017. április 8., szombat

Varga László: Isten asztaláról

"Aki elfordítja a fülét, és nem hallgat a tanításra, annak még az imádsága is utálatos."
Példabeszédek 28,9


Rettenetes veszedelemre figyelmeztet ez az ige. Milyen sokszor panaszoljuk, hogy Isten nem hallgatja meg imádságunkat! Egy diáklány megharagudott Istenre, és nem volt hajlandó többé hinni benne, mert kérte, hogy segítse át a felvételin, és Isten nem tette meg. Cégéres bűnösök és istentagadók gyakran imádkoznak a kórházi ágyon, és újra tagadókká válnak, mert nem gyógyulnak meg. Hát nem! Isten nem lesz senkinek szolgájává. Nem lehet megparancsolni neki, hogy mikor és hogyan álljon rendelkezésünkre, csak azért, mert nekünk most kivételesen eszünkbe jutott imádkozni. Előbb álljunk az Ő rendelkezésére! Előbb hallgassuk meg az Ő parancsait, és vállaljuk azok teljesítését! Ő az Úr, nem az, aki véletlenül éppen imádkozik. Kemény ige, de egyenes beszéd: aki Őt megtagadja, aki jó dolgában rá se gondol, aki feladatát, rendeltetését nem vállalja, aki a saját akaratát kívánja Istenre erőszakolni, annak imádsága utálatosabb, mint a káromlása. Gondoljuk meg, hogyan fordulunk Istenünkhöz!

Mennyei Atyám, sokszor voltam elkeseredve amiatt, hogy nagyon kértem Tőled valamit, és Te nem hallgattál meg. De ritkán jutott eszembe, hol volt abban az én hibám és felelősségem. Igaz, az is gyakran előfordult, hogy később hallgattál meg, vagy sokkal jobbat adtál annál, mint amit én kértem. De volt, amikor azt éreztem, hogy imádságom elakad, nem jut el hozzád, éreztem, hogy bezárva imádságom előtt a menny, nem jut oda az én szavam. Ez az ige mindent megmagyaráz. Olyankor nem figyeltem rád. Nem a Te akaratod értelmében kértem, amit kértem. Idegen szavak voltak imádságomban. Bocsásd meg, Istenem. Taníts meg előbb a Te akaratodra, azután fogadd el az én imádságomat! Azt kérem, amit tanítványaid: Uram, taníts engem a Te tanításod, a Te akaratod szerint, a Te szolgálatodban imádkozni. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése