Isten az Ő szeretetét közli a néppel és velünk is. Azt a tényt közli, hogy akkor is szeret… még akkor is szeret, ha mi a legtávolabb állunk szeretetétől.
Miért nem hagyta el Isten a népét annak ellenére, hogy folyamatosan nem tudtak megfelelni a parancsolatainak? – mert szerette őket.
Miért adott elénk utat a helyreállításhoz, Jézusban? – mert szeret minket.
Miért nem mond le rólunk hibáink és mulasztásaink ellenére sem? – az Ő állhatatos szeretete miatt.
Sámuel annyira belegyökerezett a népért való imádkozás szokásába, hogy úgy tűnik, már a gondolattól is megijedt, hogy véget vessen ennek.
A nép már a korábbiakban is kérte Sámuelt: „Imádkozzál szolgáidért az Úrhoz, a te Istenedhez, hogy meg ne haljunk.”
Nagyon nagyra értékelték imáit, és úgy érezték, mintha életük is az ő könyörgéseitől függne: ezért sürgetik őt, mint akik az életükért esedeznek, hogy ne hagyja abba az értük való imádkozást.
Erre ő így válaszolt: „távol legyen tőlem, hogy ne imádkozzam”.
Ha úgy érezzük, hogy egyedül nem megy, akkor keressünk, találjunk egy Sámuelt mi is, akivel együtt tudunk imádkozni, vagy aki kész imádkozni értünk.
Jézust követve létfontosságú dolog, hogy legyen mellettünk valaki, aki felhívja a figyelmünket, aki emlékeztet és jelzi a helyes utat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése