2024. április 29., hétfő

"LEGYEN VILÁGOSSÁG!" ⭐

A fény nélkülözhetetlen a világban! 
Úgy ahogyan nappal vagy éjszaka szükségünk van a látáshoz a fényre, úgy a lelkülknek is szüksége van a valódi fényre, ez a fény: Jézus Krisztus. 

Három út áll előttünk: 
Az első az igazi világosság, aki nem más, mint Jézus Krisztus. 
Ő MEGHALT értünk a kereszten, bűneinket magára vette, hogy valóban meglássuk az ő fényét! 
Nekünk egy feladatunk van: követni a krisztusi utat, és nem engedni az ördög kísértésének! 
Kövesd ezt: A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.
Galata 5:22‭-‬23

A második út:
a hamis világosság, és sajnos ez a világ fénye, amely azt suggalja, hogy a pénz, az arany követése boldoggá tesz, holott ez egyáltalán nem így van! 
Lehetsz gazdag, sikeres, elérheted a végtelent, de ha nem ragyog benned Isten fény, akkor soha sem fogod megtapasztalni a fent leírt lélek gyümölcseit, azok helyett sajnos ez lesz: szeretetlenség, aggódás, szomorúság, rosszindulat, hűtlenség!

Az utolsó út maga a sötétség, ez az az út ahova Isten fénye nem ér el, viszont ne félj, mert azoknak is van remény, akik ezen az úton vannak, hiszen bármikor kérhetik Isten segítségét...és meglásd Isten válaszolni fog!

Testvérem a Jézus Krisztusban, ma reggel arra törekedj, hogy te is egy fényforrás legyél, amelybe tükrözd Isten kimondhatatlan dicsőségét, és minél több embert vezess hozzá!

Áldott napot...



2024. április 27., szombat

💥Van Erőm - Ragadd meg ezt a percet⭐

A tegnap már történelem a számunkra. Ami már megtörtént, nem lehet változtatni. 
A jövő kifürkészhetetlen útja nagyon ködös előttünk. Nem tudjuk, hogy hogyan fog megváltozni az életünk, életkörülményeink a következő 24 órában.

A jelen az adott. Mire használjuk fel?

Nézzük meg a teljes igerészt: „Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.”
(Ézsaiás 12,2)

Bízom Istenben, nem rettegek, nem félek. Mára már úgy érzem, hogy elég volt a félelemből, rettegésből. Elhatároztam, hogy a mai napot kihasználom arra, amire eddig nem volt lehetőségem. 
Új nap, új kezdet, új lehetőség, de a kegyelem az adott, mert tudom, hogy az én Megváltóm él.
Te hogyan döntesz?

Bezártuk az ajtóinkat, hogy kinyithassuk a szívünket. Mit lehet tenni bezárt ajtók mögött. 

Jézus ezt mondta: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz, aki rejtve van; a te Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz majd téged.” (Máté 6,6)

 Imádkozni egymásért, hálát adni. Beszélgetni egymással és Istennel.
Elkezdem dicsérni az Urat! Nem tudom, hogy te felfigyeltél a következőre: „énekem az Úr”. 
Itt az alkalom dicsérni az Urat. Ezt Mózes akkor mondta, amikor Isten megszabadította népét az egyiptomi fogságból: „Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. 
Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.” (2Mózes 15,2) 

Csodás lehetőséget kaptunk arra, hogy dicsérni tudjuk Istent mindazokért a csodákért, amelyeket az Ő keze munkája által megtapasztaltunk eddigi életünkben.

2024. április 26., péntek

💥Van Erőm - Hármas áldás⭐

Személyes életünkre nézve három fő mondanivalója van:

1. Megőriz. 
Ez azt is jelenti, hogy nem kell aggódnunk a testi-lelki problémáink felől. 
"Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban." (Filippi 4,6-7)

2. Ragyogás. Vagyis, ha Istennel éljük az életünket, befogadjuk a szívünkbe Jézus Krisztust, akkor Isten arca ránk ragyog. Ez olyan lehet, mint amikor egy meleg nyári napon ránk süt a nap, és egy különleges érzést érzünk. Az Úr „orcájának” a kegyelmes ragyogása egész életünkön elkísér, és betölti a életünket, melegséggel, szeretettel, boldogsággal, békével, örömmel. 
Csakis Isten kegyelméből érhetjük el a boldogsághoz vezető útat.

3. Sálom. Ez a szó egy héber köszöntő szó, és azt jelenti, hogy a béke legyen veled. 
Isten köszönt bennünket, és ezzel a köszöntéssel a testi-lelki épséget, egészséget, háborítatlan jólétet szeretné megadni nekünk (vagy helyreállítani az életünkben). 
Minden nap, egy hatalmas ajándék, ezért a mai napon kérjük Istent, hogy áldjon meg bennünket: őrizzen, formáljon, gyógyítson.


2024. április 25., csütörtök

🌹Ábrahám hite⭐

 ,,💞Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy.,, A zsidókhoz írt levél 11:8

A hitről általában úgy gondolkozunk, mint ami a józan ésszel megy szembe, ahol nincs szükség gondolkodásra, hiszen aki hisz, az nem a tényekre alapoz. 
Vak hitnek nevezzük az ilyet, olyan hitnek, amikor valaki akár életét is kockáztatja, mert bízik benne – és így hitében tudja – hogy nem esik bántódása. 
Mint a közismert anekdotában a talicskával mutatványozó kötéltáncos fia. 
"Ki az, aki bele mer ülni a talicskába?" Hát persze, hogy beleülne, hiszen az apjában száz százalékig megbízik.
Ha a vak hit hőseit kibogarásznánk a Bibliából, kevés olyan prominens személyt találhatnánk, mint magát az izraeli nép atyját, Ábrahámot. 
Ő az, aki (ahogy azt a mai alapigénkben Pál apostol is kiemeli) úgy indult el idegen földre, hogy nem tudta, hova megy, vagy éppen mi vár rá ott. 
Persze ez az egész csak akkor állja meg a helyét, ha leragadunk ennél a történetnél.

Ha egy kicsit tovább lapozunk, láthatjuk, hogy feleségével együtt kételkednek a gyermekszületés ígéretében, majd rögtön utána hangot ad az Isten igazságos ítélete felöli kételyeinek. 
A megszületett gyermeket felviszi ugyan a kijelölt helyre, hogy feláldozza Istennek, de örömmel engedi el a kést, amikor Isten megváltoztatja a véleményét – mintha végig nem hitte volna el, hogy ezt kéri tőle az Úr.

A hit nem vak. Soha nem is volt. A hit igenis látó, sőt! Hinni igazán csak akkor lehet, ha látunk – persze nem a magyar nyelv legbutább mondására a "hiszem, ha látom"-ra gondolok itt. 
Hinni csak annak lehet – és hinni mindig valakinek kell, nem pedig valakiben – akit mindenkinél jobban ismerünk. És ha ez a közeli ismerős valami hihetetlent mond, igenis van helye a kételynek.

Ábrahám nem azért volt a legnagyobb hívő, mert vakon megtett bármit, amit Isten mondott neki. 
Akkor nem lett volna más, mint elvakult szektás. Azért volt ő a legnagyobb hívő, mert tudta, kinek hisz.

És te tudod?
(Ömböli Krisztián)

🌹Ilyen az én Istenem..⭐

,,💞A mi Istenünk a mennyben van, megalkotott mindent, amit akart!,, 115.Zsoltár 3.vers

„Mi mindent meg nem cselekszik Isten azoknak az életében, akik maradéktalanul bíznak benne.”
Hudson Taylor


Az én Istenem tudja, hogy szeretem a növényeket, ezért minden tavasszal elhalmoz megannyi virággal, illatozó fával és zöldellő bokorral, hogy érezzem a körülölelő életet.
Az én Istenem tudja, hogy szükségem van egy kis szeretetbombára, amelyet apró (vagy kevésbé apró) szőrös vagy bundás lényekkel közvetít.

Az én Istenem tudja, hogy szükségem van finom, tápláló ételekre, ezért megalkotta a zöldségeket, gyümölcsöket, a legfinomabb aromákat és a zamatos ízeket és adott lehetőséget, hogy alkossak, új ízeket próbáljak ki és a környezetem örömére időről-időre megcsillogtassam konyhai tudásomat.

Az én Istenem tudja, hogy szükségem van emberekre, akik ha kell bátorítanak, ha kell motiválnak, inspirálnak, segítenek, enyhítenek a terheken, ezért megajándékozott pótolhatatlan nagyszülőkkel, akik példát mutattak, csodás szülőkkel és egy támogató és szerető férjjel, akik minden nap erősítenek az utamon.

Az én Istenem tudja, hogy szeretek beszélgetni és segíteni, ezért megajándékozott egy olyan munkahellyel, ahol megélhetem ezeket a dolgokat, ráadásként pedig olyan munkatársakat kaptam, akikkel egymás támaszai lehetünk.
Az én Istenem tudja, hogy szükségem van néha egyedüllétre, ezért biztosít arra lehetőséget, hogy feltöltődjek és újult erővel tudjak tovább haladni.

Az én Istenem tudja, hogy mire van szükségem és azt is tudja, hogy mikor, hol és hogyan adjon meg mindent.
Az én Istenem a te Istened is.
A te Istened bármire képes érted.
A te Istened jobbá akarja tenni az életed.
A te Istened a világmindenség Ura.
A te Istened végtelen és végtelen szeretettel szeret téged.

A kérdés az, hogy engeded-e neki, hogy jobbá és teljesebbé tegye az életedet?


Áldott napot!
(Pörneki-Csomó Hajnalka)

🌹Gyötrelemből öröm⭐

,,💞Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél. Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!,, Zsoltár 51.10-12

Amikor ránk nehezednek bűneink, elveszítjük a tisztaság érzetét és az önvád és bűntudat rágja lelkünket, az olyan érzés, mintha valami kiszívná belőlünk az életerőt és örömöt.
Kevés pusztítóbb hatással találkoztam ennél. Alapjaiban kezdi ki a személyiségünket, s kihat életünk minden területére. Ráadásul nem tudjuk mi magunkban feloldani, megoldani ezt a helyzetet.

A múltunkat megváltoztatni lehetetlen. A jövőre nézve tett fogadalmak sem semmisítik meg azt, ami már megtörtént. Próbálkozhatunk azzal, hogy kizárjuk tudatunkból, megpróbáljuk elfelejteni, de tartós enyhülést ez sem hoz. Tehetetlenek vagyunk e tekintetben, s rajtunk kívül álló megoldásra, segítségre van szükségünk. Isten ajándékként kínálja fel kegyelmét, igazságát, gyógyítását és szabadítását.

Paradox módon így a legnagyobb nyomorúságból születhet meg a legnagyobb örömünk is:
„Az ember legédesebb öröme Isten törvényének áthágása miatt érzett bűnbánatából és a Krisztusban, mint a bűnösök Megváltójában és Közbenjárójában való hitéből ered.

Krisztus azért vonja Magához az embert szeretetének kinyilatkoztatása által, hogy megismerje a megbocsátás örömét és Isten békéjét.” (Ellen G. White: Szemelvények 1. kötet, 323. o.) 
Amire ehhez leginkább szükségünk van, az a hit, hogy meg tudjuk ragadni Isten kegyelmének ígéretét.

Legyen áldott a napod!

(Hites Gábor)

⭐ MENEKÜLÉS 🌹

,,💞Uram, te vagy osztályrészem és poharam, te tartod kezedben sorsomat. […]  Áldom az Urat, mert tanácsot ad nekem, még éjszaka is figyelmeztet bensőm. Az Úrra tekintek szüntelen, nem tántorodom meg, mert a jobbomon van.,, Zsoltárok könyve 16:5,7-8

Érezted már úgy, hogy legszívesebben elbújnál egy hétre az egész világ elől, kilépnél ebből az őrült mókuskerékből, és hagyjon végre békén mindenki? 
Vagy ha nem is tűnnél el, de pár napra álljon meg az élet, mert ez így sok(k), a lelked nem bírja utolérni az eseményeket, úgy érzed, mindennel le vagy maradva, és csak rohansz magad után. 
Ilyenkor számomra inkább olaj a tűzre, mintsem reménykeltő, megnyugtató érzés egy-egy nagyon pozitív, „éppen minden rendben van” bibliavers.

Viszont ez a zsoltár nem egy „minden rendben van” örömzsoltár. Hadd idézzem az első két verset is, így mindjárt más lesz az összkép (főleg, ha a teljes zsoltárt elolvasod):
„Dávid bizonyságtétele. Tarts meg engem, Istenem, mert hozzád menekültem! 
Ezt mondom az Úrnak: Te vagy az én Uram, rajtad kívül nincs, ami jó nekem.” (16:1-2)
 
Dávid nem békében írja ezeket a sorokat, menekül.
Nem tudjuk, mi elöl, csak azt, hogy Istenhez. Talán veszély fenyegeti az életét?
Talán Saul üldözi? Egy múltbéli trauma emléke? Kételyek?
Egy különleges véget ért áldozati lakoma terhe? Annyi minden lehet, de a lényeg, hogy a megismert Istenhez fordul menedékért. És nála megtalálja azt, amit keres. 

Mert Ő az, aki kezében tartja nemcsak Dávid, hanem a mi sorsunkat is. Ő az, aki látja a múltat és jövendőt a miértekkel és az érem megannyi oldalával egyszerre, és a legjobbat akarja nekünk. Tanácsol, felsegít, megért.
 
Jézus megélt egy emberi életet köztünk, nem is akármilyen nehezítettséggel. Ismeri a félelmet, fájdalmat, lelket tépő nehézségeket, de az örömöt, reményt, kitartást is, amik a mi mindennapjainkat hasonlóan tarkítják.
 
Az élet útja kanyargós, kiszámíthatatlan, tele fentekkel és lentekkel, de Istennel utazni rajta jó. Istennel kapcsolatban lenni jó. Hozzá bátran menekülhetünk.
Kívánom, hogy ezen a héten különlegesen megtapasztalhasd jelenlétét!
 
Szilvási-Csizmadia Andrea -

🌹 Lista vagy szeretet?⭐

,,Mert Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön a világ általa.,,János evangéliuma 3:17

Van egy személy, aki már sok-sok éve figyeli az embereket. Mindent lát, mindenről tud, és egy nap ítéletet mond mindenki felett. Egy könyv felett áll minden nap, és a benne szereplő személyeket bírálja. 
Aki jó volt, annak ajándékot ad, olyant, ami a szíve leghőbb vágya. 
Aki nem volt jó, annak büntetés a jutalma. Bármennyire is van, akinek nem pozitív az elbírálása, mégis mindenki szereti, és mostmár nem nagyon mond senki rosszat róla. 
Általában hosszú ősz szakállal képzeljük el, és kedves mosolygós arccal... 
No meg piros ruhában, és nagy zsákkal a hátán. Ez a Mikulás. 
Milyen érdekes, hogy amikor Jézusra gondolunk, nagyon sokszor hasonlóan képzeljük el, pedig azért nem ugyanaz a két személy.

A fenti ige a jól ismert János 3:16 utáni vers. 
Ezt valószínűleg szinte mindenki, aki vallásos neveltetést kapott, fejből tudja. 
Nagyon ritkán szoktuk a szakaszt összefüggésében vizsgálni. 
Jézus arról beszél, hogy neki nem a bírálgatás a célja. 
Amikor Isten kitalálta a megváltási tervet, és azt mondta, hogy lesz majd egy megváltó, nem azt tervezte, hogy jön valaki, aki elmondja, hogy mennyire rossz vagy.

Jézus azért jött a földre, hogy megmentsen. Azért volt az emberek között, hogy bemutassa Isten tökéletes szeretetét. Amikor meghalt nem azért halt meg, hogy majd a mennyben téged méregessen, és elmondja az összes hibád. Azért halt meg, hogy neked ne kelljen. 
Azért halt meg, mert ennyire szeret téged.

Neked kicsoda Jézus? Egy nagy szakállú, aki egy könyv fölött gubbaszt naphosszat, és irogatja a neveket a "jó" és a "rossz" oldalra? Egy bíró, aki morcosan ítéletet mond? 
Egy ellenőr, aki vizsgálgatja, hogy jogosult vagy e az útra, és ha nem, ledobat a buszról?

Nekem Jézus egy szerető, kedves, mosolygós apuka, aki még ha rossz is vagyok, átölel, és azt mondja: "Én nem azért vagyok itt, hogy elítéljelek. Azért vagyok itt, mert szeretlek."

(Ömböli Dávid)

🌹 Miért csüggedsz el?⭐

,,Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.,,
43. Zsoltár 5. vers

Keresztény, John Bunyan, Zarándok útja című könyvének főszereplője épp csak útnak indult szülőhelyéről, Romlás városából a Mennyei Jeruzsálem felé mikor a csüggedés mocsarában találta magát.

Mivel önmagát kihúzni nem tudta, egy darabig ide-oda evickélt, majd kezdet egyre mélyebbre süllyedni az iszapban. Ám ekkor megjelent Segítő, aki kihúzta, mire az elbeszélő részéről a következő kérdés hangzik el: „Uram, mért nem tétetik járhatóvá azon út, mely Romlás városától a szoros kapu felé vezet, hogy a szegény utasok biztosabban juthatnának oda?

Ő így felelt nekem: ezen iszapos mocsárt nem lehet soha járhatóvá tenni. 
Azon posvány ez, melybe mindennek mocska és tisztátalansága, mint mely a bűnről való meggyőződéssel mindig együtt jár, – ömlik, s épp ezért nevezik Csüggedés mocsarának. 
Mert mihelyst a vétkes az ő elveszett állapotának tudatára ébred, lelkében bizonyos félelem, kétely s kínos aggály támad, melyek mind együttesen itt rakódnak le, s épp ez az oka e hely rosszaságának.”

S mily igaz Bunyan megállapítása, hogy a menny felé tartó zarándokutunk elkerülhetetlen része a csüggedés mocsara. Azon csüggedésé, mely bűneink miatt húz lefele és oly érzéssel tölt el, hogy tisztátalan voltunk miatt hiábavaló minden igyekezet Isten Országa felé. 
Mindennapos botlásaink, visszaeséseink egyre csak azt visszhangozzák: Nézz magadra! 
Évek óta olvasod a Bibliát, a reggeli dicséretet és még mindig itt tartasz? 
Szívedben keserűség, harag, gyűlölet, irigység! 
Add fel! Fordulj vissza! Nem tudsz megváltozni! Sosem éred el a szoros kaput!

Aztán megszólal a mai Ige: Ne magadra nézz, ne a magad erejére támaszkodjál, „Bízzál Istenben!”

Majd megragadtam a Segítő, a Szabadító - Héberül Jesua, Jézus – kezét, aki „kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet. 
És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét.” (Zsolt.40:3-4)

(Tóth Szilárd)



2024. április 19., péntek

🌹EMMAUSZ FELÉ ⭐

,,💞Ekkor így szóltak egymáshoz: Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?,, Lukács 24:32

Két csalódott, feldúlt, az életre haragvó ember haladt az úton Jeruzsálemből Emmauszba, egy kis, 12 km-re fekvő településre. 
Az egyik neve Kleopás volt, a másik akár te vagy én is lehetnénk. 
Hangosan vitatkoztak egymással azon, ami az elmúlt két nap történt.

Ezt a Jézus nevű fickót, akinek békét, szabadságot és függetlenséget kellett volna hoznia, a legmegalázóbb módon kivégezték, és még csak meg sem szólalt. 
A többi szabadságharcos legalább átkozódott a kereszten, és megmondták a magukét a rómaiaknak.

De mi történt? Mégsem ő volt az, akinek változást kellett volna hoznia? 
Nem az lett volna, akinek mondta magát? 
És mit értettek az asszonyok az alatt, hogy ma reggel üres volt a sírja, és találkoztak vele?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok gyötörhették ezt a két letört embert azon a bizonyos vasárnap.

Ennek a Jézusnak a halála és feltámadása óta talán időnként mindannyiunk élete egy kicsit olyan, mint egy Emmauszba vezető út. 
Ha Jézus valóban az, akinek hisszük, és azért halt meg, majd támadt fel, hogy valódi békét, szabadságot, függetlenséget hozzon a világba és megszüntessen minden fájdalmat, betegséget és gonoszságot, akkor miért nem látjuk ennek a nyomát? 
Miért szenvednek annyian? Miért van még mindig annyi rossz? 
És elkeseredésünkben gyakran a hozzánk legközelebb álló személyeken vezetjük le haragunkat, értetlenségünket.

Paradox módon egyetlen személy volt, aki enyhíteni tudott az utazó tanitványok fájdalmán, és képes volt új örömet hozni az életükbe: Jézus, aki miatt el voltak keseredve, és aki találkozott velük az úton.

Nem tudjuk pontosan, mit mondott annak a két tanitványnak ott, az Emmausz felé vezető úton, és azt sem fogom tudni megmondani, hogy személyesen téged mivel vigasztal. 
Abban azonban biztos vagyok, hogy mindannyiunkkal ott megy az úton, és ha felismerjük őt, a mi szívünk is hevülni fog. 

És ha nem is kapunk választ azonnal minden kérdésünkre, megnyugodhatunk abban a hitben, hogy Jézus, aki a világon a legjobban szeret minket, már dolgozik a megoldáson, és meg fogja tartani, amit megígért.

De addig is kitartóan haladunk Emmausz felé.

(Cserpán Ádám)

🌹NE FELEJT EL⭐

,,💞Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid.,, Ézsaiás próféta könyve 49:15-16“Akinek nincs esze, legyen notesze.”

Ez az egyik olyan mondás, amit nagyon hamar és nagyon nyomatékosan megtanultam, lévén, hogy borzalmas a memóriám. Nem tudom, hogy ez azért van, mert valami az agyamban rosszul van bekötve (nem lennék meglepve), vagy azért, mert hamarabb elindultak az öregedés folyamatai (ebben az esetben sem) de nevek, arcok, dátumok, sőt, sokszor alapvető információk –
“Mikorra is kell az oviba menni a gyerekért?” “Befizettük már a villanyszámlát?” – is nehezen jönnek elő.

Ilyenkor (lenne) jó egy átlátható jegyzetfüzet, amiben minden fontos információ könnyen kikereshető, és ellenőrizhető. Ma, a technika korszakában – legnagyobb szerencsémre – már a zsebemben van minden, amire szükségem lehet: teendő lista, jegyzetfüzet, naptár.
Csak fel kell oldanom a telefonomat.

Persze még így is vannak olyan dolgok, amiket nem felejtek el. 
Nem is kell igazán erőlködnöm, hogy eszembe jussanak. 
Mikor a feleségem nincs itthon, és egyedül vagyok a gyerekekkel – tehát nincs, aki figyelmeztessen a napirend következő elemére – akkor sem felejtek el enni adni nekik, kicserélni a pelenkát, vagy éppen elaltatni őket. Nem csak azért, mert jelzik, ha ideje volna valamelyiknek.
Hanem azért, mert vannak mindennél fontosabb dolgok.

A próféta ehhez hasonlítja Isten figyelmét. Az anya nem – és biztosíthatlak, az apa sem – feledkezik meg a gyermekéről, a szükségleteiről, a vágyairól, az álmairól. Illetve, ideális esetben nem.
Persze vannak kivételek. De még ha vannak is, akik mégis elfelejtik, Isten soha-soha nem feledkezik meg rólad.

Neki a notesznél még jobb emlékeztetője van: a két kezén begyógyult sebhelyek.

(Ömböli Krisztián)

🌹HOL A HELYED ⭐

,,💞Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.,, Péter első levele 5:6

Volt egy fiatalember, akinek a vezényléshez ugyan nem volt érzéke, de úgy gondolta, hogy ő a világ egyik legnagyobb karmestere. Csakhogy, amikor alkalom adódott arra, hogy ezt bebizonyítsa, akkor mindig történt valami gikszer.

Például, egyszer a halkításnál leguggolt és azt hitték, hogy rosszul van. 
Máskor a hangosabb részeknél ugrált a levegőbe, vagy elszámolta a ritmust és hiába intett a fúvósoknak, nem történt semmi.

Volt, hogy megbeszélték, hogy egy bizonyos szakaszt nem fognak ismételni, ám az előadáson ő ezt elfelejtette, visszalapozott, a zenekar pedig továbbment. 
Erre ő leállította az egész darabot és ingerülten azt üvöltözte: „Állj! Nem jó! Ismétlés! Ismétlés!”

Volt, hogy saját zongoraversenyét a zongorától próbálta dirigálni, de közben lelökte a gyertyákat a zongoráról. Egy másik hangversenyen pedig harsány mozdulataival a kórusból ütött le egy fiút.

Ahogy hallása romlott a zenészek egyre inkább figyelmen kívül hagyták a jelzéseit és inkább az elsőhegedűsre figyeltek. Végül megkérték, hogy hagyjon fel a vezényléssel és maradjon csak a zeneszerzésnél.

Ludwig van Beethoven, volt ez az ember, aki engedett a kérésnek. 
Belátta, hogy neki más talentuma van, hogy neki máshol van a helye és a világ egyik legnagyobb zeneszerzője lett.

Amikor Isten Igéje bennünket alázatra tanít, akkor sokak vélekedésével ellentétben nem passzív meghunyászkodásra ösztönöz, hanem arra, hogy vegyük számba az Istentől kapott lehetőségeinket, lelki ajándékainkat, álljunk a helyünkre és használjuk őket.

Hiszen, ebben a múló földi létben nincs nagyobb ostobaság, mint olyan dolgokra fecsérelni az időnket, erőnket, melyre nincs képesítésünk. Ott lébecolni, ami nem a mi helyünk. Nem beszélve arról, hogy ezzel mások, az oda illők helyét bitoroljuk el.
Sőt, az apostol arra figyelmeztet, ha dacoskodunk, ha harcolunk az Istennel, ha büszke, öntelt módon szembe megyünk akaratával, akkor azt a mennyei helyet is elveszítjük, amit Jézus most készít számunkra.

Szóval a mai nap nagy kérdése: Hol a helyed? Állj a helyedre!

(Tóth Szilárd)

🌹ISTENI SEGÍTSÉG⭐

,,💞Tenyerét megnyitja a nincstelen előtt, kezét nyújtja a szegénynek.,, Példabeszédek könyve 31.fejezet 20.vers

„Segíts magadon és az Isten megsegít.”- bizonyára valamennyien hallottuk már ezt a mondást. 
Ez a mondat azonban számomra csöppet sem kielégítő, sőt….egyre több kérdést vet fel.

Hiszem és vallom, hogy a segítségnyújtás az egyik legnagyszerűbb dolog, amit tehetünk másokért és egyben önmagunkért is. Miért alkotta volna meg Isten a segítségadás lehetőségét és miért adott volna segítségkérésre alkalmas szavakat, ha azok ne lennének fontosak? 

A segítségkérés fontos önismereti lépés, hiszen ha képesek vagyunk legyőzni önmagunkat és beismerni, hogy bizonyos helyzetekben vagy kérdésekben segítségre van szükségünk, akkor erősebbek vagyunk, mint a Föld lakosságának nagyobb része. 

Abban a pillanatban, hogy felvállaljuk, valamiben segítségre van szükségünk olyan lépést tettünk, amely segíti az előremenetelünket.
De mi van a segítségadással? Vajon az is olyan nehéz? Jó az nekem, ha segítek valaki másnak?

Úgy fogalmaz a Példabeszédek könyve, ami a bölcsességirodalom egyik fő része, mintha a segítségadás teljesen természetes cselekedet lenne, mintha az, hogy segítünk a nincstelennek és kezet nyújtunk a bajba jutottnak a világ legtermészetesebb dolga lenne. Valóban annak kellene lennie. 
Milyen kár, hogy egyre ritkábban az…

Segítséget nyújtani valakinek, aki szólt, hogy szüksége van rá, emberséges dolog. 
Oda menni, felemelni, támogatni, bátorítani a legnagyszerűbb dolog, amit emberként tehetünk. 
Segíteni valakinek, aki láthatóan rászorul, de nem szól, ajándék. Neked is és neki is. 
Segíteni valakinek, aki látszólag rendben van, de érzed, hogy mégsem kerek a kép és mellé állsz, mint barát, az már-már ember feletti.

A Biblia megannyi példával áll előttünk, hogy mindenki, aki az utunkba kerül többet ad nekünk, mint azt gondolnánk. Többet ad az emberségről, önmagunkról, a segítségadás öröméről és nem utolsó sorban Istenről. Hiszen, ki adná a legnagyobb segítséget, ha nem maga a Teremtő?

Áldott napot!
(Pörneki-Csomó Hajnalka)

💥Van Erőm - Ő vezesse lépteinket!⭐

Milyen csodálatos ígéret már az, hogy aratni fogunk.
Mindenekelőtt ahhoz, hogy elérkezzen az az időszak, amikor a csűrbe takaríthatjuk a munka gyümölcsét, két hegyet kell megmásznunk:
Az első a jó cselekedetek hegye! Milyen nehéz jót tenni, az emberi természetünk olykor megakadályoz ebben.

De az efézusi gyülekezetnek Pál apostol mégsem ezt írta:
„Mert az Ő alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.”
(Efézus 2:9-10)

Tehát azt írja, hogy te és én, sőt mindenki, jó cselekedetre teremtetett, és nem szabad meglankadnunk jót tenni. De mik ezek a jó cselekedetek?
Azok a tettek, amelyek igaz hitből fakadnak, Isten dicsőségére történnek, és amelyeket az emberek is jónak gondolnak!
Ez az első hegy, ez sem egy könnyű feladat, hiszen jó cselekedeteket, csakis Isten közelségében lehet tenni.

Tehát engednünk kell, hogy Ő vezesse lépteinket, ezért minden reggel hívjuk segítségül nevét. A második hegy a türelem, és a nem lankadás hegye, ami erő felett való út. 
Milyen nehéz nem lankadni!
Milyen nehéz talpra állni, ha padlóra küldött az élet!
Milyen nehéz egy újabb sérelem, fájdalom után mosolyogni, és másokat vigasztalni.
Most ezt kell tenni. Nem szabad feladni, hanem minden cselekedettel, akarattal, elmével és szívvel kell cselekedni a jót!

Végezetül, amikor a teremtő magához szólít, boldogan tudjunk visszatekinteni az elvetett jó cselekedetekre, az erő felett való utakra, amikor Isten erejében bízva meg nem lankadtunk.
Ezek a dolgok mind az fogják tanúsítani, hogy Istent képviseltük a világban.



János Evangyélioma 15. rész

1. Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.
2. Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
3. Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek.
4. Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
5. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: A ki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
6. Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.
7. Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.
8. Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.
9. A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
10. Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.
11. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.
12. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.
13. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
14. Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.
15. Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
16. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
17. Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.
18. Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál.
19. Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.
20. Emlékezzetek meg ama beszédekről, a melyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.
21. De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, a ki küldött engem.
22. Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük: de most nincs mivel menteniök az ő bűnöket.
23. A ki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.
24. Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, a melyeket senki más nem cselekedett, nem volna bűnük; de most láttak is, gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat.
25. De azért lőn így, hogy beteljesedjék a mondás, a mely megiratott az ő törvényökben: Ok nélkül gyűlöltek engem.
26. Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, a ki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
27. De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.

2024. április 18., csütörtök

🌹MÁSOKÉRT ⭐

,,💞Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a jogtalanul fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot!
Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény hajléktalant, ha meztelen embert  látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!
Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted és az Úr dicsősége lesz mögötted.
Ha segítségül hívod az Urat, ő válaszol, ha kiáltasz, ezt mondja: Itt vagyok!
Ha majd senkire sem raksz jármot, nem mutogatsz ujjal, és nem beszélsz álnokul, ha falatodat megosztod az éhezővel, és jól tartod a nincstelent, akkor fölragyog a sötétben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli napfény.
Az Úr vezet majd szüntelen; kopár földön is jól tart téged, és csontjaidat megerősíti.
Olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.,,
Ézsaiás könyve 58:6-11

Ahogy ezt a fenti szakaszt olvastam, fülembe csendültek néhai professzorom, dr. Szigeti Jenő szavai: „A kereszténység nem magánvallás.” Igazán közösségben lehet megélni. Ézsaiás 58. fejezete is erről szól.

Nem lehet úgy böjtölni, vagyis lehetni lehet, de nem ér semmit, ha közben nem törődök a környezetemmel. Ha másokat dolgoztatok magam helyett, hogy én „az Úrral tudjak lenni”. 
Ha a böjt nem több, mint az étel megvonása, de közben a napom ugyanolyan mókuskerék, mint máskor. Ha bántom a másikat (akár az alacsony vércukorszint miatt is), ha a vallásom megélése nem jár semmilyen pozitív hatással az emberi kapcsolataimra. Istennek nem kell az ilyen böjt, nem kell az ilyen hitmegélés.

Nem mondhatom, hogy szeretem Istent, ha közben nem vagyok hajlandó egészséges kapcsolatot ápolni a körülöttem élőkkel. 
Adrian Plass kortárs keresztény író tökéletesen megfogalmazta ezt az Egy kegyes kétbalkezes naplója című könyvében: „Nagyon jó keresztyén lennék, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet.”

De a keresztény élet egyik lényeges eleme pont a másik ember, akinek átadhatom azt a szeretetet, elfogadást, megbecsülést, amit Istentől tapasztaltam. Hiszen a jól öntözött kert sem magának virul, és a kiapadhatatlan forrás sem magának ontja a vizet.

A mai nap egy nagyon jó alkalom arra, hogy gondolkozzunk azon, hogyan élhetnénk meg úgy a hitünket, hogy környezetünk hasznára váljon. Jó elmélkedést, kedves Olvasó!

(Szilvási-Csizmadia Andrea)



🌹TISZTÍTS MEG!⭐

,,💞Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek; moss meg és fehérebb leszek a hónál.,, Zsoltárok könyve 51:9

A tisztaság fél egészség tartjuk számom magyar közmondások szintjén. 
Márai Sándor "Egy polgár vallomásai" című művéből tudjuk, hogy a század végi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt vagy ha nősült. 
Bizonyára mindenki előtt ismeretes, hogy a fürdés és tisztálkodás hiányának köszönhetjük a parfümök és illatszerek létrejöttét.

A tisztaság hozzátartozik az egészséges életvitelhez. 
A lelki egészséghez úgyszintén hozzátartozik a tisztaság. Miért nem vagyunk tiszták?

Mert a vétkeink miatt szennyes lesz lelkünk ruhája. 
Az 51. Zsoltár és azért lett feljegyezve, mert valaki beszennyezte a lelki ruháját. 
Valaki megkívánt valakit, aki nem az övé volt. 
Mi is gyakran kívánunk olyasmit, vagy olyasvalakit, am(k)it nem lenne szabad. 
Gyakran mi is beszennyeződünk olyan kívánságainak kielégítése miatt, amelyre Isten azt mondta, hogy nem jó.

Ha meg is történt régen, vagy nemrégiben hogy beszennyeztük a mi lelkünket Isten képes megtisztítani bennünket és fehérebbek leszünk a hónál. 
Istennek nincsen szüksége, hogy folyamatosan bántsuk önmagunkat hibáink miatt, (ahogyan ezt sok keresztény teszi). 

Istennek arra van szüksége, hogy a következő imát mondjuk el a belső szobánkban:
Tisztítsd meg a szívemet, újítsd meg az életem.
Nézd, milyen hűtlen voltam én te hozzád! De most arra kérlek, áraszt kegyelmed rám!
Jézus várok rád, ó, tölts el most szent lelkeddel! Add hogy életem neked éljem!
Bocsátsd meg hűtlensége nem, hozom most eléd minden vétkem, szabadításom örömét ad nekem!

Hallgasd meg itt: https://www.youtube.com/watch?v=9inZ1-PjhrU

Isten ma a szabadítás örömét adja számodra. 
Úgyhogy ez a hétfői nap, amelyet sosem szeretsz, csodálatos nap számodra. 
Bármilyen helytelen kívánság miatt úgy érzed hogy romba dőlt az életed szennyes lett a ruhád jöjj, mondd el Istennek és éld át a szabadítás örömét!

(Csalami Renáta)

2024. április 16., kedd

⭐A PÁSZTOR SZAVÁRA HALLGATÓK🌹

💞„Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is vezetnem kell, és hallgatni is fognak a hangomra: és akkor lesz egy nyáj, egy pásztor.”
János evangéliuma 10:16

Ahogyan a pásztor nyája előtt jár, s elsőnek találkozik az út veszélyeivel, úgy tesz Jézus is népével. 
A mennybe vezető utat Jézus lábnyomai jelölik ki nekünk. Az út lehet, lankás, vagy meredek, rögös, sziklás, vagy egyenes, de azon Jézus már keresztül ment, és mutatja az utat. Így tesz egy pásztor. Jézus olyan helyeken járt előttünk életében, ahol azelőtt még ember nem járt, és olyan dolgokat tett, amelyeket korábban senki. Lábai taposták a kegyetlen töviseket, s tették az ösvényt könnyebbé számunkra. Minden terhet, amit el kell viselnünk, Ő maga is hordozott.

Bár felemelkedett Isten színe elé, s osztozik a világegyetem trónján, Jézus mit sem veszített irgalmas természetéből. Ugyanaz a kedves, együtt érző szív, ma is nyitva áll az emberiség minden keserve számára. Kinyújtja átszegezett kezét, hogy még bővebb áldást osszon a világban népének. 
Aki átadta magát Krisztusnak, az többet ér szemében, mint az egész világ. 
A Megváltó egy emberért is vállalta volna a Kálvária haláltusáját, hogy megmentse országa számára. Sohasem mond le egyről sem, akiért meghalt. Hacsak követői nem döntenek úgy, hogy elhagyják, szorosan tartja őket.

Minden próbánkban olyan segítőnk van, Aki sohasem bukik el. Sohasem hagy minket egyedül harcolni a kísértéssel, küzdeni a gonosszal, hogy végül a terhek és a bánat összetörjenek. 
Ne gondold, hogy elhagyatott, elfeledett vagy. Ha bánatodra egyetlen húr sem rezdül egyetlen emberi szívben sem, nézz rám, és élsz. "A hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad" (Ésa 54:10).

Bármennyire is szereti egy pásztor a juhait, fiait és leányait még jobban szereti. 
Jézus nemcsak a mi pásztorunk. Ő a mi örökkévaló Atyánk is. 
Ezt mondja: "Ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim. 
Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát" (Jn 10:14-15). 
Mivel Atyjának ajándékai vagyunk, munkájának jutalma, Jézus szeret minket. Gyermekeiként szeret. Szeret téged is! Maga a menny sem nyújthat sem jobbat, sem nagyobbat. Bízzál tehát!

Jézus azokra a lelkekre is gondolt szerte a világon, akiket a hamis pásztorok félrevezettek. 
Azokat, akik szétszóródtak a farkasok között, össze akarta őket gyűjteni, mint az Ő legelőjének juhait, s így szólt: "más juhaim is vannak nékem, amelyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol és egy pásztor"

💥Van Erőm - VELEM AZ ÚR ⭐

Egy dolog a mai napon is biztos: Veled van az Úr!

Péternek nem lehetett könnyű eldönteni, hogy a csónakban marad, vagy elindul Jézus felé a vizen. Mózesnek sem lehetett egyszerű választani, hogy marad apósának a juhait őrizni, vagy elindul és követi a láthatatlan Istent a pusztába.

Ez csak néhány példa, amikor a hatalmas Isten azt üzente az emberiségnek, hogy ne féljetek.
Az évszázadok múlásával mi változott?
Te, aki most ezt olvasod, félsz?

Egyszer egy hosszú út előtt félni kezdtem. Mit tettem? Elmondtam az Úrnak, őszintén.
Mit üzent? -Veled vagyok, és ez nem fog változni.
Sikerült, letettem Isten kezébe. Rá pár napra ismét félni kezdtem, most már más dolgok miatt.

Mit üzent? -Ott vagyok melletted.
Neked is ezt üzeni az Úr. A félelmek nem fognak azonnal eltűnni, de bizonyos fegyverrel azonnal győzedelmeskedni lehet felettük, ez pedig Jézus Krisztus neve. 
Ha segítségül hívjük az Ő nevét, akkor minden félelmünket az Ő tenyerébe tehetjük bele.

„Ne félj, mert én veled vagyok, ne csüggedj, mert én vagyok Istened! Megerősítelek, meg is segítelek, sőt győzelmes jobbommal támogatlak.” (Ézsaiás 41,10)

Miért kételkedsz?

2024. április 15., hétfő

🌹CSAK A MAI NAP❣️

💞De ha újra meggondolom, reménykedni kezdek: Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma: minden reggel megújul. Nagy a te hűséged!" Jeremiás siralmai 3. fejezet 21-23. vers 

Minden új napban benne van az újrakezdés lehetősége.
Sokszor megkötöz bennünket a múltunk, vagy szívesen merengünk a jövőnkön, de a valóság az, hogy igazából nekünk csak a ma, csak a most adatott. Milyen nagy kegyelem van abban, hogy az életünket napról napra éljük, a döntéseinket percről percre hozzuk!

Elég egy napnak a terhét hordoznunk. Megtanulhatjuk azt a bizalmat, amelyet itt és most kell gyakorolnunk, s magunkévá tehetjük Krisztus tanítását: „Ne aggodalmaskodjatok a holnap felől… 
Elég minden napnak a maga baja.” (Máté 6.34)

Az a tény, hogy felébredtél a mai napra és olvasod e sorokat, azt üzeni neked, hogy nem fogyott el Isten irgalma irántad! Isten ma hív, hogy kapaszkodj bele a kegyelmébe, mert ő nem mondott le rólad, szeret téged, ragaszkodik hozzád. Arra kér, hogy ma járj vele, kövesd tanítását és bízzál benne! Ami tegnap volt, az elmúlt.

Ha rosszat tettél, megbánhatod és bocsánatot kérhetsz érte.
Nem szükséges, hogy a múltad foglyaként éld a mai napodat.
A jövő most kezdődik. Mondd mit akarsz kezdeni az életeddel?

Legyen áldott a napod!



⭐ AZ ATYA SZÍVE: AZ ATYA IMÁDÓKAT KERES❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Ma utoljára „Az Atya szíve” című könyv fejezeteit lapozgatjuk.


„💞Eljön az óra, és az most van, amikor az igazi imádók lélekben és igazságban imádják az Atyát; mert az Atya is ilyeneket keres az Ő imádóiul.”
(János 4,23)

Teremtő Istenünket lélekben és igazságban imádni elsődleges és alapvető. 
Az imádás után lelki életünk második legfontosabb alkotóeleme az ima:az istendicséret, a hálaadás,
az Isten Igéjén való elmélkedés, amely alapul szolgál az imához és táplálja hitünket…

Mindez az Atyához visz közelebb minket, aki mindenekelőtt azt várja tőlünk, hogy hitelesek legyünk, s lelkünk igazán kifejezze, hogy keressük Lelkét.

„Az imádás Isten iránti szeretetünk leghitelesebb kifejezése, mert méltón akar neki tiszteletet adni. 
Így viszonozzuk hálaadással Isten szeretetét.” (Neal Lozzano)

Imádni annyi, mint viszonozni a Szeretetnek a szeretetét, és úgy élni, hogy elhisszük: 
Az, aki birtokolja az egeket és mindazt, ami e földön él és mozog, életét adta, hogy újra mellette legyünk.

Dicsősége annyira nagy számunkra, hogy Isten lealacsonyodott, hogy részünk lehessen benne, s lealacsonyodván felemelt bennünket.

„Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem…” (lásd Zsoltárok 42,8)

Testvérem, ha imádod Istent, egyre bensőségesebb kinyilatkoztatást kapsz majd arról, hogy ki az Atyaisten és mennyire is szeret téged.

Most arra hívlak, imádkozz velem: „Uram, vágyom elmondani neked minden szeretetemet, imádván téged, dicséretedet zengvén, s időt szakítván a mai nap folyamán arra, hogy szóljak hozzád, köszönetet mondjak neked s jelenlétedet szemléljem. Segíts, hogy méltón imádjalak! 
Hadd tapasztaljam ma meg szeretetedet egészen különleges módon, s szeretetednek örvénye erősítse irántad való szeretetemet! Ámen.”

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

⭐AZ ATYA SZÍVE: SZABADULJUNK MEG ATTÓL, AMI HAMIS KÉPET AD AZ ATYÁRÓL❣️

Üdvözöllek Testvérem,
Ma tovább haladunk „Az Atya szíve” című műben.„Isten elfeledkezett rólam!”

„Nem vagyok elég jó!”
„Egyedül vagyok!”
„Egyetlen álmom sem válik valóra!”
„Maga a kudarc vagyok!”, …

Van-e úgy, hogy ilyesmikre gondolsz? Sajnos túl gyakran férkőznek fejünkbe ilyen gondolatok, s olyannyira a terhünkre vannak, hogy végül kicsúszik a talaj a lábunk alól, s elfelejtjük, ki is igazán Atyánk.

Ezek a pusztító gondolatok néha saját magunktól jönnek, máskor pedig lelkünk Ellenségétől…
Jézus, aki követendő utunk, megmutatja azonban a legjobb magatartást azzal szemben, akit a „hazugság atyjának” hív: Emeljük Istenre a tekintetünket!

„Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme; és énbennem nincsen semmije.”
(Lásd János 14,30)

Testvérem, ne akard saját magad legyőzni az ördögöt, Jézus már legyőzte!
Mint Jézus, hidd viszont, hogy az Atya szeretete kivezet a sivatagból! Ő tartja kézben személyiségedet, mindent tud rólad, ugyanakkor tökéletes szeretettel szeret.

Az ellenségnek csak annyi hatalma van, amennyit adunk neki.
Hagyd, hogy Atyád megújítsa ma gondolataidat! Ismételd magadnak és annak, aki hazug képet akar adni neked Istenről: „Eddig és nem tovább. Nem hagyom jóvá többé ezt a hazugságot.”

Mindent, amire csak szükséged van, Istenben találod, sehol máshol. Gyermeke vagy!


Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!


⭐ AZ ATYA SZÍVE: AZ ATYA HATALMÁT HORDOZOD MAGADBAN❣️

💞Üdvözöllek Testvérem,

Tudod-e, hogy ugyanazzal a hatalommal rendelkezel, mint Jézus…? Ugye micsoda örömhír?

„Az Atya szíve” című műben, a szerző a hatalom öt alapelvéről beszél. 
Íme, abból kettő:Ahhoz, hogy életünk identitásunknak és személyes hivatásunknak megfeleljen, élni kell azon hatalommal, amit Isten ad gyermekeinek.

Jézus neve hatalmat rejt magában, benne és általa van hatalmunk.

A Szentírás ezt mondja: „Akik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.”
(Lásd János 1,12)

Azon jogban, hatalomban és kiváltságban részesültünk, hogy Isten gyermekei legyünk, és annak megfelelően éljünk. 
Isten vágyik arra, hogy mint Jézus, betegeket gyógyítsunk, kiűzzük a gonoszt, és hozzájáruljunk, hogy Isten Országa előrébb haladjon. A hatalom növekszik a felelősséggel együtt.

Minél hűségesebbek vagyunk, annál több hatalmat ad nekünk Isten. 
Éspedig a körülöttünk lévőkért adja nekünk, beteg szomszédunkért, gyermekünkért, aki meg kell tanuljon bízni…

Amikor saját magunknak van szükségünk útmutatásra, jelenlétében merítjük identitásunkat és értelmünk megújulását. 
Amikor Atyánkkal töltünk időt, növekedünk mások iránt való szeretete bensőségességében.

Amint mások felé fordulsz, hogy Atyádat szolgáld, egyre mélyebben fedi majd fel előtted identitásodat.

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!



⭐AZ ATYA SZÍVE: TÉRJ VISSZA AZ ATYA ASZTALÁHOZ❣️

💞Üdvözöllek Testvérem,

A Szentírás több ízben beszél étkezésről, terített asztalról, és maga Jézus nagyon ragaszkodott ezekhez az egységet teremtő pillanatokhoz. 

Asztalhoz ült adószedőkkel, valamint barátaival az utolsó vacsora alkalmával, együtt evett fontos közéleti személyekkel…

Emlékeztek arra a nevezetes vacsorára, amit Márta készített nagy dühösen, mialatt testvére Jézus lábainál ült és hallgatta szavait? 
A szervezés biztos felülmúlta Márta képességeit (nem lehetett semmi Jézust vendégül látni!). 
Kéri Jézustól, tegyen valamit, hogy testvére megmozduljon és segítsen. 

Íme, Jézus válasza:
„Márta, Márta, szorgalmas vagy és sokra igyekszel, pedig csak egy a szükséges dolog. 
Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle.” (Lásd Lukács 10,41-42)

Mária a jobb részt választotta. Jézus jelenlétében szavaira figyelmezett, amelyek betöltötték lelkét. 
Mint Mártával, előfordulhat velünk is, hogy sürgés-forgásba bocsátkozunk, mintsem hogy megállnánk, s Isten hangját hallgatnánk. Mint Márta, értékes pillanatokat veszítünk el mulandó foglalatosságokkal.

Térj ma vissza az Atya asztalához, ahol megkülönböztetett módon élheted meg a vele való egységet! 
A vele eltöltött csendes pillanatokban szívéhez szeretne közelebb vonni, valamint részesíteni abban, amit ki akar nyilatkoztatni neked.

Imádkozzunk együtt: „Uram, van úgy, hogy a munkaköri tevékenységek és a családi élet olyannyira lekötik a figyelmemet… néha nehéz időt találnom, hogy együtt legyek veled. 
Segíts, hogy lábaidhoz jöjjek, és visszatérjek asztalodhoz, befogadván erősítő és életet adó Igéidet! 
Köszönöm jelenlétedet, taníts meg rá, hogy nap mint nap keressem és becsüljem! Ámen.”

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!


⭐AZ ATYA SZÍVE: AKARATÁVAL ÖSSZHANGBAN IMÁDKOZNI… MIÉRT?❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Folytatjuk zarándokutunkat „Az Atya szíve” felé.


Előfordult-e már veled is, hogy talán csalódásaid miatt vagy megszokásból „gépiesen” imádkoztál, nem pedig várakozással telve?

Jézus kijelenti: „Kérjetek és megadatik nektek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Lukács 11,9-10)

Isten olyan Atya, aki szívesen áldja meg gyermekeit nagy és kis dolgokban.

Emlékezz: Jézus közbenjár érted, és az Atya szíve repes az örömtől, amikor Fiához csatlakozunk, eléje tárva saját szükségleteinket és a körülöttünk élőkét. Így válunk felelőssé Vele együtt a Földért, mint Isten azt a világ megteremtése óta kéri tőlünk.

Ne félj hát, Testvérem, hogy őszintén és becsületesen feltárd érzelmeidet Isten előtt! 
Mint Jézus a Getszemáni-kertben, elmondhatod neki szorongásaidat s még neked készített tervét illető meg nem értéseidet is. Nem bántod meg ezzel.

Mivel azonban mindennek ellenére belé veted hitedet, hálásan tudod majd fogadni mindazt, amit Atyád ad neked.

Testvérem, amit Isten tervbe vett, az a legjobb számodra. Oszd meg igazán ma vele mindazt, amit élsz! Szíve örömtől repes a gondolatra, hogy életednek szerves része legyen…!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

https://hu.jesus.net/akarataval-osszhangban-imadkozni-miert/

2024. április 14., vasárnap

BŰNBÁNÓ IMA💜

Az 51. zsoltár 
Dávid bűnbánó kiáltása Istenhez a bűn miatt, amit Betsabéval követett el. 

Szinte látjuk Dávidot, ahogy térden állva kiált teljes tüdőből Istenhez, és kéri Őt, hogy mossa el bűneit.
Ez a zsoltár képet ad nekünk arról, hogy milyennek kéne lennie a bűnbánatnak az életünkben.

- Először Dávid elismeri a bűnét. 
- Azután bűnbocsánatért könyörög. 
- Azután megkéri Istent, hogy újítsa meg őt. 
- Végül pedig arra kéri Istent, hogy segítsen neki felhasználni a bűnét arra, hogy tanítani tudja azokat, akik bűnben vannak és szükségük van a bűnbánatra.
 
Hogy néz ki a bűnbánat a te életedben? 
Miként tudja megerősíteni a kapcsolatodat Istennel az, ha követed Dávid bűnbánati könyörgésének példáját? 

,,💜Könyörülj rajtam kegyelmeddel, Istenem, töröld el hűtlenségemet nagy irgalmaddal! 
Teljesen mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! 
Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. 
Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. 
Ezért igazad van, ha szólsz, és jogos az ítéleted. Lásd, én bűnben születtem, anyám vétekben fogant engem. 
Te pedig a szívben levő igazságot kedveled, és a bölcsesség titkaira tanítasz engem. 
Tisztíts meg izsóppal, és tiszta leszek, moss meg engem, és fehérebb leszek, mint a hó. 
Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.
Rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! 
Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem! 
Ne vess el orcád elől, szent lelkedet ne vedd el tőlem! 
Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek megtérjenek hozzád. 
Ments meg, mert vért ontottam, ó Isten, szabadító Istenem! És igazságodat ujjongva hirdeti nyelvem. 
Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám.
Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. 
Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!,, Zsoltárok 51:3‭-‬19


2024. április 13., szombat

🌟AZ ATYA SZÍVE: AKARATÁVAL ÖSSZHANGBAN IMÁDKOZNI… MIÉRT?❤️

Üdvözöllek Testvérem,

Folytatjuk zarándokutunkat „Az Atya szíve” felé.


Előfordult-e már veled is, hogy talán csalódásaid miatt vagy megszokásból „gépiesen” imádkoztál, nem pedig várakozással telve?

Jézus kijelenti: „Kérjetek és megadatik nektek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap; és aki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.” (Lukács 11,9-10)

Isten olyan Atya, aki szívesen áldja meg gyermekeit nagy és kis dolgokban.

Emlékezz: Jézus közbenjár érted, és az Atya szíve repes az örömtől, amikor Fiához csatlakozunk, eléje tárva saját szükségleteinket és a körülöttünk élőkét. Így válunk felelőssé Vele együtt a Földért, mint Isten azt a világ megteremtése óta kéri tőlünk.

Ne félj hát, Testvérem, hogy őszintén és becsületesen feltárd érzelmeidet Isten előtt! Mint Jézus a Getszemáni-kertben, elmondhatod neki szorongásaidat s még neked készített tervét illető meg nem értéseidet is. Nem bántod meg ezzel.

Mivel azonban mindennek ellenére belé veted hitedet, hálásan tudod majd fogadni mindazt, amit Atyád ad neked.

Testvérem, amit Isten tervbe vett, az a legjobb számodra. Oszd meg igazán ma vele mindazt, amit élsz! Szíve örömtől repes a gondolatra, hogy életednek szerves része legyen…!

Testvérem, amit Isten tervbe vett, az a legjobb számodra. Oszd meg igazán ma vele érzelmeidet! Szíve örömtől repes a gondolatra, hogy életednek szerves része legyen…!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

🌟AZ ATYA SZÍVE : JÉZUS KINYILATKOZTATTA ŐT…❤️

Üdvözöllek Testvérem,

„Az Atya szíve” című nagyon szép könyv fejezetei kísérnek minket továbbra is.


Sajnálatos módon többünknek abban a fájdalomban volt részünk, hogy nem volt apánk, vagy mert nem vállalta szülői kötelezettségét, vagy mert idő előtt elhunyt… 
Többünknek nehéz hát, hogy szeretni hagyjuk magunkat egy olyan Isten által, aki Atyánknak mondja magát.

Pedig szeretete az, ami mindenből meg tud minket gyógyítani.

Isten mint Atya nyilatkoztatta ki magát, amikor elküldte nekünk Jézust. 
Így szólt Jézus: „Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek Őt, és láttátok Őt.” (Lásd János 14,7)

Mindahányszor találkoztatok Jézussal, az Atyaistennel találkoztatok. 
Mindaz, amit véghezvitt Jézus, kinyilatkoztatja az Atya szívét, aki küldte Őt, s mindent az Ő hatalma által tett.

Lám, egy csodálatos példa: Jézus a házasságtörő asszony védelmére kel azokkal szemben, akik bűnével vádolják. Szeretettel emeli fel, nem ítéli, hanem megbocsát neki.

A végső példa pedig Jézus életáldozata, hogy újra összeköttetésben lehessünk az Atyával.

Közeledj ma félelem nélkül Istenhez, aki Atyád vágyik lenni. Emlékezz rá, mindahányszor megtapasztaltad, hogy cselekszik benned, s mindahányszor békét adott neked és begyógyította sebeidet.

Ilyen Atya akar lenni számodra ma és életed minden napján!

Légy áldott!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

2024. április 12., péntek

🌟TESTVÉREM, IGAZZÁ TESZ ISTEN❣️

Üdvözöllek Testvérem,

💞Kicsoda vádolja az Isten választottjait? Isten az, aki igazzá tesz.” 
(Róma 8,33)

Különösen is szeretem a napfelkeltét. Leveti magáról a mennybolt a hálóköntösét, s tiszta tűzben fürdőzik… A világosság elnyeli a sötétséget.

Az igazság napja felkel ma az életedre Testvérem. Krisztus megszabadít…Múltad szégyenétől
A hozzád intézett gyilkos szavaktól
A fejedben hemzsegő ítélkezésektől.

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, akik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint.” (Róma 8,1)

Testvérem, Krisztus szabaddá tesz, és erősebb a hangja, mint lelked vádlójáé.

A következőket jelenti mindez:Nem pirulsz már a szégyentől
Múltadnak semmi hatalma többé fölötted
Megtisztultál, mint egy kifehérített vászon
Isten az, aki igazságot szolgáltat neked!

Ne hagyd, hogy leverjenek a vádak, a híresztelések, a hazugságok… Ezen a mai reggelen, amint a egész teremtett világ megébred, felkel az igazság napja az életedre Testvérem!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!
Hálás a szívem az életedért, áldott vagy a Krisztusban!

Meghallgatható:

⭐RAGASZKODÁS ISTENHEZ🌹

„💞Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.” (63. Zsoltár 9.vers)

Ez a zsoltár a júdeai sivatagban született. Szerzője Dávid, éppen ki tudja hányadszor üldözői elől menekül, ám most a segítségért való könyörgés helyett a magasztalás és a dicséret hangja száll fel ajkáról.
Hogyan? Hála? Ilyen helyzetben? És már megint? És még mindig?
Ez a XXI. századi nyugati gondolkodás számára érthetetlen és teljesen idegen. 

Egyrészt, csak olyanhoz ragaszkodunk, akihez, valami érdekünk fűz, aki szeret minket, aki jó hozzánk, aki hasznunkra van. De, ha ez a valaki csak egy kicsit is ellentmond nekünk, ha csak egy kicsit is lemondással jár a kapcsolat fenntartása, nem is szólva arról, ha a másik miatt kellemetlenség ér, no akkor azonnal hátat fordítunk.
 
Azonban, amit Dávidnál látunk az egy olyan rendíthetetlen bizalomnak és hitnek, egy olyan ragaszkodásnak a megnyilvánulása, amely minden korok hithőseiben megvolt.
Ez ugyanaz a ragaszkodás, amit olvasunk például Ábrahámnál, aki kész volt elhagyni és feláldozni mindenét Isten miatt. Vagy Mózesnél, aki Egyiptom gazdagsága helyett az Isten népével való együttnyomorgást választotta.
 
Ez ugyanaz a ’ha nem tenné is’ hit, melyről vallást tett Dániel három társa Nabukadneccar előtt és amellyel szívében oly sok mártír kész volt és kész ma is, ha kell életét adni.
„Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél” (Zsolt.63:4)
Mindenesetre, én szeretnék olyan kitartó lenni az Istenhez való ragaszkodás terén, mint Dávid. 
Nem törődve és nem számolva a következményekkel. Nem valamiért ragaszkodni Hozzá, hanem csak úgy önmagáért.
 
Így, a halálnak völgyében járva valljuk meg mi is: „Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, amelynek nincs vize; 
Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.” (Zsolt.63:2-3)

🌟AZ ATYA SZÍVE - NEM VAGY TÖBBÉ A FÉLELEM RABJA❣️

Üdvözöllek Testvérem,

Gyakran fordul-e veled elő az életben, hogy a félelem lebénít?


Megakadályoz-e abban az ismeretlentől való félelem, hogy a kényelmes és megszokott életedtől messze szökellj, s azt az életet éld, amit Isten gondosan elkészített számodra?

Félsz-e attól, hogy elhagyd a családi fészket és továbbtanulj más valahol, vagy hogy barátságot köss olyanokkal, akik pedig jót tehetnek lelkednek?

A Szentírás megvallja: „Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abba! Atyám!”
(Róma 8,15)

Micsoda kaland is, amíg eljutunk a félelemtől addig a meggyőződésig, hogy Isten gyermeke vagyunk! Lám, Szentlelke pedig kész minden lépésünket szíve felé vezérelni.

Testvérem, csak Jézus által leszel az, akinek Isten akar. Ő birtokolja személyiségedet, s keresztáldozata által azon bizalommal közeledhetsz trónjához, hogy életed minden szakaszában megadja majd a neked szükségest.

„Jézus szabaddá tett minket, és egy olyan Atya örömében részesít, aki megváltotta gyermekeit, akik egykor rabszolgák voltak.”

Ne félj! Isten örömében egyre inkább kivezet a félelem rabságából, és gyermekévé akar tenni. És mától kezdve akarja!


Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

🌹A HŰSÉG JUTALMA ⭐

,,💞Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj, és osztozz urad örömében!,, Máté evangéliuma 25:21

Állítólag Albert Einstein mondta egyszer, hogy “a világ nyolcadik csodája nem más, mint a kamatos kamat, mert azok, akik megértik, ki is érdemlik, ezáltal keresnek belőle. 
Azok, akik viszont nem értik, fizetik.” Igaz ez mindenre, nem csak a pénzre, de a tanulásra, a munkára és a befektetett időre is.

A hűséges szolga jól tudta ezt. Tudta azt is, amit a hűtlen szolga a példázat folytatásában a gazda szemére is hányt – azt, hogy a gazda ott is arat, ahol nem vetett, – de tudta azt is, hogy ez a nagy képet tekintve mit sem számít. És hogy mi lett az eredménye?

A kamatos kamat. Mondhatnánk, hogy nem ő élvezte végül a pénz gyarapodásának áldásait – hiszen a 10 talentumból szerzett másik 10-et is elvette tőle a gazda – de a történet forgatagában elveszhet egy nagyon fontos részlet. Az, hogy a húsz talentumnál sokkal nagyobb jutalmat kapott a gazdájától. 
Olyan jutalmat, amit ezer talentummal se lehetne kárpótolni.

És hogy mi ez? Nem, nem az új megbízatás, pedig csábító, hogy leragadjunk ennél a mondatrésznél. 
A nagy jutalom az invitáló karlendítés, és négy betű: “jöjj”. Nem a szakadatlan munka és teljesítménykényszer, hanem a kamatos kamat feletti önfeledt ünneplés – együtt a gazdával.

(Ömböli Dávid)

⭐ Szemeivel tanácsol🌹

,,💞Bölccsé teszlek és megtanítlak téged az útra, amelyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.,, 32. Zsoltár 8. vers

Házaspáros esteken szoktuk pároknak azt a feladatot adni, hogy kezüket hátratéve, szavak nélkül, csak az arcmimikájukat használva oldjanak meg bizonyos szituációkat. (kérjenek zsebkendőt, pohár vizet, kérdezzék meg, hogy mennyi az idő, stb.) 
A cél, hogy még jobban figyeljenek és hangolódjanak egymásra.

S bár a feleségemmel nincs előre megbeszélt jelrendszerünk, de mi a játékon túl, különböző élethelyzetekben is szoktunk így kommunikálni. Például, mikor a műtétje után a gyomorszondától nem tudott beszélni a szemével mutatta, hogy igazítsam meg a párnáját, vagy a takarót. Mi 90%-ban így is megértjük egymást.

S milyen jó lenne, ha legalább ennyire rá tudnánk hangolódni Istenre is! 
Ha ennyire bele tudnánk simulni az ő tervébe, ha ilyen odafigyeléssel lesnénk minden mozdulatát és teljesítenénk kívánságát.

Ahogy mai Igénkben olvassuk, a bölcs ember nemhogy félszavakból, hanem szavak nélkül, a szemmozdulatokból is érti az Örökkévalót és engedelmeskedik. 
Szemben az oktalannal, akit a lóhoz és az öszvérhez hasonlít a zsoltáros, „amelyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, mert nem közelít hozzád.” (9.vers)

Ezért legyen imádságunk ma egy jól ismert ének:
1. Szelíd szemed, Úr Jézus
Jól látja minden vétkemet,
Személyemet ne vesse meg
Szelíd szemed, Úr Jézus!
2. Szelíd szemed, Úr Jézus,
Tekintsen rám, ha roskadok,
Adjon békét, bocsánatot
Szelíd szemed, Úr Jézus!
3. Szelíd szemed, Úr Jézus,
Vigyázza minden léptemet;
Dicsőséged fényébe vezet
Szelíd szemed, Úr Jézus!

(Tóth Szilárd)

2024. április 11., csütörtök

A NAP IGÉJE⭐

Lukács Evangyélioma 3. rész 16. 
,,Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, a ki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel:,,

2024. április 9., kedd

🌟 ISTEN MINDENT ELŐRE ELKÉSZÍTETT, TESTVÉREM❣️💞

Üdvözöllek Testvérem,

Merülnek-e fel benned kétségek jövődet illetően ezekben a nehéz időkben sokkal inkább, mint ezelőtt…? Sokak számára jelent egyre inkább kihívást még az is, hogy a betevő falatot biztosítani tudja családja számára. Kételkedsz-e afelől, mit kellene tenned; milyen állást kellene talán választanod…? Nyugtalaníthatnak ezek a kérdések, de szerencsére Isten mindent tud. 
Jó előre ismeri az egész életedet. Mindent előre tervbe vett ugyanis. 
Megtanítja nekünk a Szentírás, hogy Jézus Krisztusban azokra a jó cselekedetekre lettél megteremtve, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azokban járj. (Lásd Efézus 2,10)

Látod, akármi történjen is jelenleg az életedben, biztos lehetsz benne, hogy Isten jól megszabta életedre vonatkozó tervét és lépésről lépésre vezet téged benne.

Még akkor is, ha nem látsz semmit, nincs sem célod, sem pontos terved, vagy pedig félsz, hogy elmész rendeltetésed mellett, amint az egyik olvasó megosztja velünk: „Félek, hogy az életem nem igazodik Isten tervéhez.” Isten mindent kigondolt számodra…

• Tudja, mi a rendeltetésed (Lásd Zsoltárok 31,16)
• Ismeri életednek minden egyes mozzanatát (Lásd Zsoltárok 139,2-5)
• Alakít téged, hogy felismerd, milyen „jó cselekedetekre” hív téged, s meg is tedd őket.

A mai világban megeshet ráadásul, hogy elbocsátanak a munkahelyről gazdasági leépítés vagy baleset következtében… 
Nehéznek bizonyul aztán másik munkát találni vagy átképzésen venni részt, főleg, ha hozzáadjuk az éveket is… Hányszor hallani: „Helyet kell hagyni a fiataloknak…!”

Istennel semmi ilyen veszély nem áll fenn. Sose fog cserbenhagyni. Sose hagy majd annak híján, amire szükséged van, mert más vágya sincs, minthogy meglássa, amint valóra váltod béke-terveit és kibontakozol abban a bőséges életben, amiért Jézus az életét adta.

El sem tudod képzelni, milyen nagy is az, amit Atyád megálmodott számodra! És vezetni fog az úton, amit kijelölt neked.

Igen, Testvérem, valóra válnak Isten álmai…
Arra biztatlak, keresd Istennek életedre vonatkozó akaratát…! 
Kérd Istentől, hadd lásd meg terveit, hogy „célegyenest igyekezz Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára”. (Filippi 3,14 alapján)

Bízz Istenben, mindent tervbe vett, az életed pedig az Ő kezei között van!
Isten megmutatja neked az utat: Kövesd Istent és Isten útját…!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!