Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„… tégy úgy, ahogyan ígérted!” (2 Sámuel 6,25)

Isten az Ő ígéreteit nem azért adta, hogy azokat, mint valami értéktelen papírt eldobjuk, hanem azt akarja, hogy azokat használjuk. Isten pénze nem fukarságra, hanem kereskedésre rendeltetett. Semmi sem tetszik jobban a mi Urunknak, mintha azt látja, hogy ígéretei forgalomban vannak; szívesen látja, ha gyermekei elé jönnek, és ezt mondják: „Uram, tégy úgy, ahogyan ígérted!” Megtiszteljük Istent, ha ígéreteire hivatkozunk. Vagy azt gondoljátok, hogy Isten szegényebb lesz azzal, ha nektek megadja azokat a kincseket, amelyeket megígért? Azt vélitek, hogy azután kevésbé lesz szent, ha nektek szentséget ajándékoz? Beképzelitek, hogy kevésbé lesz olyan tiszta, ha titeket megmos bűneitektől?

Ő mondta: „Jöjjetek el és pereljünk együtt, azt mondja az Úr. Ha a ti bűneitek olyanok volnának, mint a vörös festék, fehérek lesznek, mint a hó; ha pirosak volnának, mint a piros festék, olyanok lesznek, mint a fehér gyapjú”.

A hit erősen tartja a megbocsátás ígéretét és nem ingadozik, hanem egyenesen a kegyelem trónjához megy, és ezt mondja:
„Itt, itt van az ígéret, cselekedj úgy, ahogyan szóltál”. Az Úr azt feleli: „Legyen neked a te hited szerint”. Ha a keresztyén egy ígéretet megragad, és mégsem viszi azt Istenhez, meggyalázza Őt; ha pedig a kegyelem trónjához siet és kiált: „Uram, nem hozhatok más ajánlatot, mint: Te mondtad ezt;” akkor óhajának teljesülése biztosítva van. Mennyei bankárunk előmutatott váltóidat a legnagyobb örömmel váltja be. Ugyan ne hagyd az ígéreteket berozsdásodni! Vond ki az ígéretek beszédét hüvelyéből és használd azt szent buzgalommal. Ne gondold, hogy Isten türelmét veszíti, ha behatóan hivatkozol ígéretére.
Ő szívesen hallja az üdvöt nélkülöző lélek segélykiáltását! Neki élvezet nyújt, ha kegyelmet gyakorolhat. Ő készségesebb a meghallgatásra, mint ti a könyörgésre.
A nap nem fárad el világítani, sem a forrás felbuzogni; Istennek természetében áll, hogy ígéreteit beteljesítse; azért siess minden késedelem nélkül a kegyelem trónjához és esdekelj:
„Tégy úgy, ahogyan ígérted!”

Ti viszont a Krisztuséi vagytok

„Ti viszont a Krisztuséi vagytok” (1 Korintus 3,23)

Ti viszont a Krisztuséi vagytok. Ti az Ő tulajdona vagytok, mint adomány, mert az Atya titeket a Fiúnak adott; mert az Ő tulajdona, véres váltságdíja folytán, mert a nagy árat váltságotokért kifizette; az Övé vagytok ígéreteitek folytán, mert átadtátok, odaígértétek magatokat Neki; sajátjai vagytok rokonság által, mert nevéről neveztettek, testvéreivé és örökös társaivá lettetek. 

Mutasd meg tehát, kedves keresztyén, cselekedeted által, hogy Jézus szolgája, barátja és jegyese vagy. Ha bűn kísért téged, mondd ezt: „Mi módon művelném e nagy gonoszságot, hiszen én Krisztusé vagyok”. Egy halhatatlan törvény meggátolja a bűn elkövetésében a Krisztus barátait. Ha gazdag nyereség csalogat a bűnre, akkor csak mondjátok, hogy Krisztuséi vagytok és ne nyúljatok semmihez. Ha zavarba jöttök és veszély fenyeget, legyetek szilárdak és gondoljátok meg, hogy Krisztuséi vagytok. Oda vagytok állítva, ahol mások hanyagul ülnek és bámulnak, ti csak menjetek minden erőtök igénybevételével a munkába; az izzadság csurog le homlokotokon és már kezdtek lankadni, úgy kiáltsatok: „Nem, én nem akarok nyugodni, mert Krisztusé vagyok! Ha nem volnék véren megvásárolva, úgy talán hasonlóan tudnék tenni, mint Isakhár, aki a határok közt letáborozott; de én Krisztusé vagyok, tehát nem szabad nyugodnom”. 

Ha az élvezetek szirénéneke az igazság útjától el akar csalogatni, úgy mondjátok: „A ti éneketekkel és keringésetekkel nem vezethettek félre, mert Krisztusé vagyok”. 

Ha Isten ügye szólít, kövesd; ha szűkölködő kér tőled, add neki vagyonod és életed, mert te Krisztusé vagy. Soha se tagadd meg hitedet. 

Tetteid legyenek mindig Krisztushoz méltók, beszéded kedvességgel megsózott, szólásod és eljárásod mennyei; hogy mindenki, aki téged lát, tudja meg, hogy a Megváltóé vagy és benned szeretete és szent érzelme lakik. „Római polgár vagyok”, ez régen egy érinthetetlen védőlevél volt; sokkal inkább kell, hogy ez az ige neked védőlevélként és előnyként szolgáljon a szent életben való haladáshoz: „Krisztusé vagyok!” 

Boldog az és örvendhet az a lélek, aki vonakodás nélkül teljesen átadja magát Jézusnak.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

,,Ezeknek nincs gyökerük” (Lukács 8,13)

Lelkem, próbáld meg magadat most e szavak fényénél. Az igét nagy örömmel fogadtad; érzelmeid felindultak és élő benyomást nyertél. De gondold meg, hogy egészen más, az igét füleiddel elfogadni és valami más, magát az Úr Jézust szívedbe fogadni; élénk, de felületes érzelem gyakran a szív keménységével van kapcsolatban és az igének erős benyomása nem mindenkor maradandó is egyszersmind. E példázat szerint – az elhintett magok közül – némely a köves részre esett, ahol nem volt sok talaja, s midőn a mag kikelt, lent nem bírt jó gyökeret verni, mert a köves föld akadályozta abban, azért felfelé indult hatalmas fejlődésnek; mivel azonban gyökerei nem szolgáltathattak kellő táplálékot, elhervadt és nemsokára elszáradt. Bizonyos tekintetben nem így van-e velem is?
Nem mutatok-e külsőleg sokat ígérő fejlődést, holott az igazi, benső élet hiányzik nálam?
A jó fejlődés egy és ugyanazon időben megkívánja úgy a felfelé, mint a lefelé való növekedést.
Meg vagyok-e erősen gyökerezve a Megváltó iránt való hűségben és szeretetben?
Ha szívem nem lágyult meg és nem termékenyült meg a kegyelem által, akkor a jó mag kevés ideig zöldül, de nemsokára elpusztul, mert nem tud tenyészni a köves, kemény és tisztátalan földben.
Óh, én futok az olyan jámborság elől, mely oly gyorsan fejlődik, de oly hamar elszárad, mint a Jónás feje fölött növekedett tök. Jól meg akarom hányni-vetni a költségvetést, ha Jézus tanítványává leszek, mindenek felett pedig kívánnám magamon a Szentlélek erejét tapasztalni, akkor maradandó és életképes vetés lesz szívemben. Ha érzelmem olyan kemény marad, mint ezelőtt, akkor a meglátogatások napjának sugarai azt csak kiégetik, s az én sziklaszívem a hőséget még erősebben veri vissza a gyér talajú vetésre, istenfélelmem hamar elhal és rettenetes kétségbeesés vár rám.
Azért, Te mennyei magvető, előbb csak szánts engem, s azután hintsd belém igazságodat és add, hogy bennem gazdagon gyümölcsözzék!

„Úr Jézus törd, lágyítsd szívem,
Zúzzad szét a rögöt;
Így ver gyökeret jó mélyen
A mag és hoz gyümölcsöt!

Charles H. Spurgeon:

„Végezetre eltétetett nekem az igazság koronája,…” (2Timótheus 4,8)

Kételkedő! Gyakran mondod: „Félek, hogy sohasem jutok a mennybe”.Ne félj! Isten mindegyik gyermekének okvetlen be kell jutni az örök gyönyörűségbe.

Újból és újból örülök ama kedves haldokló elbeszélésén, ki így kiáltott fel: „Aggály nélkül megyek haza, mindentől szabad vagyok; az Úr ajtóm küszöbén áll és kész vagyok Őt követni”.
„Nem félsz,” – kérdezte barátainak egyike, - „hogy a remélt örökséget esetleg nem nyered meg?” „Oh, nem”, felelt ő, „a mennyben van egy korona, melyet maga Gábriel angyal sem hordhatna, mert az csak az én fejemre illik. S van ott fenn egy trón készítve, melyet még Pál apostol sem foglalhat el, mert az nekem készült és én fogok abba ülni”.

Oh, kedves keresztyén, mily örömgondolatok ezek! Örökséged biztosítva van: „Van még valami nyugalom fenntartva”. „Nem veszthetem-e el azt?” Nem, az szilárdan van biztosítva.Ha Isten gyermeke vagyok, úgy az részemre nem veszhet el. Tulajdonom az, éppen olyan biztosan, mint ha már birtokolnám.

Gyere velem, hívő testvérem és menjünk fel együtt a Nébó hegyére és tekintsük meg Kánaánt, az ígéret földjét. Látod amott a halál keskeny folyóját, mely a napfényben ragyog, felismered ott túl az örök város kimagasló részeit? Látod a kedves tájat és annak boldog lakóit? Tudd meg, hogy ha képes lennél oda repülni, akkor az ottani lakások egyikén e feliratot olvashatnád: „Ennek és ennek készíttetett; neki van fenntartva ez a hely. Ide lesz fogadva, hogy örökké Istennel legyen”.

Szegény kételkedő szemléld ezt az örökséget, ez a tied. Ha az Úr Jézusban hiszel, ha bűneid miatt szívedből bánkódsz, ha szíved megújult, úgy Isten gyermeke vagy, részedre ott egy lakás készíttetett, korona vár rád és kezedbe külön hárfa fog adatni. senki sem kapja meg részedet, az neked lesz fenntartva a mennyben, azt majd te fogod nemsokára átvenni, mert az örök dicsőségben egyetlen trón sem marad üresen, mikor az elválasztottak mindnyájan egybe fognak gyűjtetni.

Uram! Milyen üdv a te kegytrónod közelében
Dicsőségedre ragyogni koronám fényében!

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Én Istenük leszek…” (Jeremiás 31,33)

Kedves keresztyén! 

Itt megvan mindaz, amit csak kívánhatsz. Kívánnál boldog lenni és szükséged van valamire, ami téged megelevenítsen: nem felel-e ez meg teljesen? Ha ezen ígéretet poharadba töltöd, úgy azt kell mondanod Dáviddal: „Megtöltöd az én poharamat bőségesen és megadod szívemnek kívánságát”.

Ha ez az Ige teljesül: „Istened vagyok”, avagy nem a tiéd-e minden?
A szív vágya kielégíthetetlen, mint a halál, de Az, aki mindenekben mindent betölt, bizonyára azt is megelégítheti. 

Ki mérhetné meg kívánságaink terjedelmét? Isten kimeríthetetlen gazdagsága azonban messze túlárad azon.

Kérdem tőled, van-e még szükséged valamire?
Kegyelme, gazdagsága nem elég-e bőven, minden szükségeid kielégítésére? De persze, te még többet is kívánsz szükségeid kielégítésénél, vágyódsz kimondhatatlan élvezet után is.

Jöjj kedves lélek, itt mennyei elragadtatásra találsz, mert Isten teremtette a mennyet is, íme, ez mind a te örökséged! A legkedvesebb hárfák dicshangjai és a legkellemesebb angyalkarok dicséneke nem hangzik oly fenségesen, mint ez a drága ígéret: „Én Istenük leszek”.
Itt az üdvösség feneketlen tengere, az élvezet végtelen óceánja; jöjj, füröszd meg lelkedet benne; ússzál benne, ameddig csak az idők hullámai érnek, de partot nem fogsz érni; ereszd belé az örökkévalóság mélységmérőjét, mégsem fogsz a mélyben feneket érni. „Én Istenük leszek”. 

Ha e szavaknál szemed nem ragyog, ha szíved nem áradozik a boldogságtól, akkor a te lelkeddel nem vagy rendben. De te a jelenvaló élvezet mellett még nem vagy megelégedve, fölmászol, egy magaslatra ahol szép kilátás nyílik a reménység országába, s vajon mi nagyobbat remélhetnél, mint e nagy ígéret teljesülését; „Én Istenük leszek”. 

Ez az összes ígéretek mesterműve; ez ad nekünk már itt mennyet és szerez mennyet majd odafenn. Oh, maradj csak az Úrnak világosságában és engedd szívedet szeretetétől teljesen áthatni.
Élvezd azon velőt és kövérséget, melyet öröksége nyújt neked.
Emelkedj fel ezen életed fenséges előnyeihez és örvendezz kimondhatatlan örömmel.

Charles H. Spurgeon: Ó, milyen kegyelem, hogy főpapunkat a hit szemeivel nézhetjük.

„A szent dolgokban elkövetett bűnök” (2 Mózes 28,38)

Mit fednek fel és mit nyilatkoztatnak ki e szavak szemeink előtt!

Ez megalázó és egyszersmind tanulságos is, ha most egy pillanatig emellett időzünk és ezen komor képet megfigyeljük. Istentiszteletünk képmutató, külsőséges, lanyha, áhítatosság nélküli, szórakozott és rideg módja a bűn tömérdekségét tárja szemeink elé! 

Az Úrért való munkánkban az irigység, önzés, gondatlanság, lustaság és hitetlenség fészkelődik be; mennyire tele van szennyfoltokkal! Imáink titkos kamránkban az álmosság, hidegség, hanyagság, közönyösség és öncsalás miatt olyan, mintegy száraz ország széles pusztája. Ha még gondosabban megfigyelnénk, meggyőződnénk, hogy mennyivel nagyobb az Istentől való elidegenedés, mint amilyennek ez első pillanatra feltűnik.
Egy komoly ember így ír testvérének: „Gyülekezetem és – fájdalom – szívem is úgy néz ki, mint a restnek szőlője; s ami még rosszabb, gyakran kell felfedeznem, hogy jobb állapot utáni vágyam gőgből, hiúságból és munkakerülésből ered. Nézem a gyomot, mely kertemet benövi és óhajtom komolyan, hogy az ki legyen gyomlálva. De miért? Mi szüli e vágyat? Az, hogy azután boldogabban mennék végig kertemen és ezt mondogatnám magamban: „Milyen szép rendben van a te kerted!” Ez gőg. Vagy szomszédjaim a kerítésen áttekintve ezt beszélnék: „Milyen szépen néz ki ez a kert!” Ez hiúság. A konkolyt pedig azért nem látom szívesen, mert annak kitépése fáradsággal jár. Ez a munka kerülése.”
Így lehet még a szentség utáni vágyódásunk is tisztátalan indító okokkal beszennyezve.
A legzöldebb pázsit alatt is rejtőznek férgek; nem szükség sokáig keresnünk, már is nyomukra akadunk. Milyen fenséges tehát azon gondolat, hogy a főpap, aki a szentek vétkét hordozza, ezt a feliratot viselte homlokán: „Szentség a Jehovának!” 

Így az Úr Jézus is, aki a mi bűneinket hordozza, nem a mi tisztátalanságunkkal jelenik meg az Ő Atyjának színe előtt, hanem az Ő tökéletes szentségével. 

Ó, milyen kegyelem, hogy főpapunkat a hit szemeivel nézhetjük.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Mert nekem az élet Krisztus” (Filippi 1,21.)

A hívő a Krisztusban való életet nem kezdettől fogva éli. Ez az élet csak akkor kezdődik, amikor a Szentlélek a bűnt felfedi előtte és a kegyelem működése által megmutatja neki, hogy hogyan fizette ki a meghalt Üdvözítő az ő adósságát. Az újjászületés pillanatában kezdi meg a lélek a Krisztusban és Krisztussal való életet. Jézus azoknak, akik Ő benne hisznek, az az egyetlen drága kincs, amelyért örömmel adják oda mindenüket. Szeretetünket annyira megnyerte, hogy szívünk egyedül csak érte él. Dicsőségére akarunk élni, evangéliumáért készek vagyunk a halálra menni. Ő a mi viselkedésünk irányadója, azon magasztos mintakép, amely után igyekszünk belső emberünket tökéletesíteni.

Pál apostol szava sokkal többet mond, mint amennyit a legtöbb ember sejthet. Megvallja, hogy életének célja és törekvése Krisztus volt, sőt még több, Jézus volt neki maga az élet; mint azt az első keresztyéni idők egyik szentje kifejezte: Ő Krisztusért evett, ivott és aludt. Éppen ezért Jézus volt lehelete, lelkének lelke, szívének szíve és életének élete. Mondhatod e, hogy a te életed is terjed ennyire? Mondhatod e őszintén, hogy Krisztus a te életed? Édes neked hivatásod Jézusért? Vagy csak arra használod fel csupán, hogy előrehaladj és a tieidnek kényelmes életet biztosíts? Kérdezed önmagadtól: „Ez e az én fő indítóokom?”

Egy keresztyénnek Ő a célja. Megvallja, hogy egyedül Krisztusnak él, hogyan élhetne tehát mégis majd más egyébért is, anélkül, hogy azáltal lelki házasságtörésbe ne esne? Sokan törekednek e cél felé. Ki állíthatná azonban, hogy egészen úgy élt Krisztusért, mint az apostol? És mégis egy keresztyén igaz életének forrása, előmenetele, célja és törekvése röviden összefoglalva: Jézus Krisztus. Ó Uram, fogadj el; jövök és esedezek előtted; engedd, hogy Benned és Érted éljek. Használj engem tetszésed szerint szolgálatodra vagy áldozatul, hasonlóan azon tulokhoz, amely az eke és oltár között áll; legyen az én jelszavam is: Mindkettőre kész.

A világosság fenséges isteni adomány

„Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.”-(1 Mózes 1,4)

A világosság fenséges isteni adomány és már azért is annak kell tekintenünk, mert az a szeretet ama jóságos „Legyen”-éből ered. Nekünk, kik azt élvezhetjük, azért hálásabbaknak kellene lennünk, hogy abban és azáltal Istent mindjobban megismerhessük. Salamon azt mondja: A testi világosság kedves; de az evangélium világossága végtelenül értékesebb, mert az az isteni és örök tárgyakat világítja meg és halhatatlan természetünknek tesz szolgálatot. Ha a Szentlélek nekünk szellemi világosságot ajándékoz és megnyitja szemeinket, hogy Istennek dicsőségét az Úr Jézus ábrázatjában láthatjuk, akkor a bűnt felismerjük valódi színében és tudatára jövünk annak, hogy milyenek vagyunk a valóságban, látjuk a legszentségesebb Istent, úgy, amint magát kijelentette, az üdvtervet, melyet hirdetett és a jövendő világot, a Szentírás leírása szerint. A lelki világosságnak többféle sugara és szivárvány színe van, de az mind jó, legyen az ismeret, öröm, szentség vagy élet. Ha már az a világosság, melyet nyertünk oly jó, milyennek kell lennie a tulajdonképpeni világosságnak és milyen fenséges lehet az Ő megjelenésének helye! Ó, Uram! Mivel a Te világosságod oly jó, ó ajándékozz nekünk több világosságot, ó, ajándékozd nekünk mindenek előtt Magadat, az igaz Világosságot! 

Mihelyt valami jó jön létre ezen a világon, az elkülönülés szükségessé válik, mert mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Isten őket szétválasztotta, mi ne keverjük össze. A világosság fiainak nem szabad egyesülni a sötétség cselekedeteivel, tanaival és hazugságaival. A világosság fiainak józanoknak, tisztességeseknek és vigyázóknak kell lenniük Uruk munkájában, azok pedig, akik a sötétség cselekedeteit űzik, örökké a sötétségben maradnak. A hívők közössége a világosság fenyítéke által különüljön el a sötétségtől, hasonlóan tisztán kell tartani magunkat, a világ be ne szennyezzen bennünket. Az ítéletben, a viselkedésben, a hallgatásban, a tanokban és a társalgásban különbséget kell tennünk a jó és rossz között; azon nagy különbséget, melyet az Úr a teremtés első napján tett, tartsuk szem előtt. Ó, Úr Jézus, légy a mi világosságunk ma ezen az egész napon át, mert nekünk, embereknek csak a Te világosságod az egyedüli igaz világosság.

Charles H. Spurgeon:„Az imádkozásban legyetek kitartóak” -(Kolossé 4,2)

Megfigyelésre méltó, hogy a Szentírásban az imáról gyakran van szó, s amellett vagy példát említ, vagy felbuzdít imára, vagy pedig drága ígéreteket fűz hozzá.
Alig nyitjuk fel a Biblia első lapját, máris olvashatjuk: „Akkor kezdték az Úrnak nevét segítségül hívni”; és ha a könyv végéhez jutottunk, egy buzgó kérelemnek „Ámen”-e érinti füleinket. Ezek között a példák sokaságával találkozunk.

Itt küzd Jákób Istennel hajnalhasadtáig; ott Dániel napjában háromszor esik térdre és imádkozik, esdekel és hálát ad; míg Dávid is szívének teljességéből kiállt Istenhez. A hegyen látjuk Illést, a tömlöcben Pált és Silást. Az intelmek és felhívások nagy mennyiségben vannak, az ígéretek számtalanok.

Mire mutatna az másra, mint arra, hogy mily rendkívül fontos és szükséges az ima! Határozottan bízhatunk abban, hogy amit Isten szent igéjében annyira hangsúlyoz, annak – kegyelmi terve szerint – életünkben különös álláspontot kell elfoglalnia. Hogy sokat szólt az imáról az azért történt, mert nekünk arra nagy szükségünk van. Ennek szüksége ránk nézve oly nagy, hogy az imával és könyörgéssel nem szabad felhagynunk, míg csak a mennybe nem jutunk.
Nincs semmi hiányod? Úgy, attól tartok, hogy nem ismered szegénységedet. Nem tudsz a kegyelemről, melyet óhajtanál Istentől kérni? Úgy, az Úrnak kegyelme fedezze fel előtted nyomorúságodat. A lélek ima nélkül, Megváltó nélküli lélek. Az ima a hívő gyermek gagyogása, a küzdő hit diadalkiáltása, a haldokló szent hattyú dala, aki Jézusban szunnyad el.

Az ima a keresztyén lélegzete, jelszava, vigasza, ereje és dicsősége. Ha Istennek gyermeke vagy, akkor indíttatva érzed magad arra, hogy Atyád arcát keresd és vágyódsz Atyád szerető karjai közé.
Ó, esedezz tehát, hogy ebben az évben szent, alázatos, buzgó és türelmes lehess; határozd el magadat legbensőbb társalgással még szorosabban Uradhoz és Megváltódhoz ragaszkodni és hadd lebegjen az Ő szeretetének zászlója fölötted.
Esedezzél, hogy másoknak példa és áldás lehess, és egyre inkább Megváltód dicsőségére élj.
Legyen ebben az évben jelszavad: „Az imádkozásban legyetek kitartóak”.

Charles H. Spurgeon::Izráel pusztai bolyongása véget ért

„…már abban az évben Kánaán földjének a termését ették.” -(Józsué 5,12)

Izráel pusztai bolyongása véget ért, végre az ígéret földjének határához jutottak. 

A változó táborozás, a tüzes kígyók, az amálekiták ellenséges serege, a puszta rémsége, mind megszűnt; az Izráel fiai azon országba jutottak, amelyben tej és méz folyt és ettek a földnek gyümölcséből. Ó, kedves keresztyén olvasó, ez új évben talán hasonlóan történik veled vagy velem. Ó, mily kedves lenne az! Ha a hit szemei előtt élénken lebeg ez a cél, úgy ez a legtisztább élvezet kútfeje. Jézusnál időzni azon nyugalomban, mely még fenntartatik az Isten népének, igen, az valóban dicső várakozás, olyan dicsőséget élvezni majd kettős magasztos reménység. 

A hitetlenség visszariad a Jordán folyótól, melynek hullámai köztünk és az ígéret földje között hömpölyögnek tova, de mi erősen állunk azon meggyőződés mellett, hogy mi már több próbáltatást kiálltunk, mint amennyit a halál legrosszabb esetben okozhat. Űzzük el tehát magunktól a félelem minden gondolatát és kimondhatatlan örömmel örvendezzünk azon várakozásban, hogy ezen a ma kezdődő évben „mindenkor az Úrnál leszünk”. 

Némelyek a küzdők táborából még ez évben itt maradnak, hogy az Úrért dolgozzanak. S ha e sors ránk esik, mindazáltal igaz marad újévi köszöntőnk: „Mi, kik hiszünk, bemegyünk a nyugodalomba.” A Szentlélek a mi örökségünknek záloga, „a dicsőség reménysége”. Boldogultjainknak biztos lakása van a mennyei honban, de minket is megóv itt az Úr Jézus Krisztus; ők már diadalmasok ott ellenségeik felett és mi diadalmasok vagyunk itt. A szentek élvezik az Úrral való társaságot a mennyben, de mi sem kevésbé; ők nyugszanak a szeretetben, mi nekünk pedig teljes békénk van Ő benne; ők hirdetik magasztalva dicsőségét, mi is dicsőíthetjük Őt. Azért gyűjtögessünk ebben az évben mennyei gyümölcsöket a földi mezőben, ahol a hit és remény a pusztaságot Isten kertjévé változtatta. 

Ó, mily kegyelem, ha mi a Megváltó által élhetünk, és úgy ehetünk Kánaán földjének gyümölcséből ez évben!

Urunknak hosszútűrése

„Az ünnep utolsó nagy napján felállt Jézus, és így kiáltott: "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék!” - (János 7,37)

Hogy az Úr Jézus tökéletes türelemmel bírt, mutatja az a körülmény, hogy Ő az ünnepnek utolsó napjáig beszélgetett a zsidókkal és igyekezett rájuk hatni; így tesz velünk is az évnek utolsó napján, és várja, hogy részesíthessen kegyelmében. 

Valóban csodálatra méltó Urunknak hosszútűrése, amellyel némelyeket közülünk hordoz és ápol évről-évre, dacára annak, hogy állandóan ellenkeznek vele és Szentlelkét szomorítják. 

Ó, csodák-csodája, hogy még mindig a kegyelem országában élünk.
Az Úr Jézus részvéte nyomatékosan nyilvánult meg, mert kiáltott, ami nem csak azt jelentette, hogy fennhangon kiáltott, hanem meghatottságát és megindulását is jelezte. 

Ő kérlel, hogy engesztelődjünk ki Istennel. „Isten általunk szólít fel titeket – mondja az apostol – a Krisztus képében kérünk benneteket”. 

Ó, mily komoly és átható szavak! Mily mélységes lehet az a szeretet, amely az Urat könnyekre indítja a szegény bűnös fölött és késztet bennünket keblére borulni, mint anya az ő gyermekét keblére vonja. 

Bizonyára szívesen hallgatunk az ilyen gyöngéd meghívásra.
Szükségleteinkről gazdagon van gondoskodva mindenről, ami csak az embernek lelki szomja csillapítására szolgálhat. 

A lelkiismeret részére kiengesztelés és béke vár; az értelemnek az evangélium a legfőbb és legdúsabb tananyagot nyújtja; a szív részére Jézus személyisége a legnemesebb szerelemnek tárgyát képezi; az egész embernek pedig a Krisztusban levő igazság a legfenségesebb és legtisztább üdülési élvezet.

Óh, jöjjetek, kész minden már,
Kegyelmi lakomára;
A kapuk nyitva vannak már
S mindenki meg van híva.
Te rettegéssel telt kebel,
Alázott szív néz oda fel.
Meg leszel vigasztalódva.

Az Ő képmása szerint

„Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése.” -(Prédikátor 7,8)

Nézzetek Dávid Urára és Mesterére; lásd az ő kezdetét. Ő volt a legmegvetettebb és a legalábbvalóbb, teljes fájdalmakkal és betegséggel. Oly nagyon megvetett volt, hogy előle elfedezték az arcukat. 

Nos, meg akarjátok látni még miként lett vége? Ott ül ő Atyjának jobbja felől, míg len minden ellensége lába alá tétetik zsámolyul.

„Amilyen Ő, mi is olyanok vagyunk a világon”. 

A keresztet kell hordoznotok, mert különben soha nem fog benneteket díszíteni a korona; át kell gázolnotok a mocsarat, mert különben soha nem járhattok az aranyutcákon; ezért légy víg és örvendezz, te szegény keresztyén ember. „Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése.” 

Nézd meg csak a csúszómászó hernyót, milyen szánalomra méltó látvány! Ez kezdete ennek a teremtménynek. Ott látod-e, azt a pillangót gyönyörű, széles és fénylő szárnyakkal? 

Lásd, ott ringatózik a nap sugaraiban és a fakadozó virágok kelyheiből iszik; teljes élettel és boldogsággal; az a vége ennek a teremtménynek. 

Te magad vagy az a csúszó hernyó, míg csak be nem szövődsz a halál gubójába; de majd mikor Krisztus megjelenik, akkor hasonló leszel Őhozzá, mert látni fogod Őt valóságban. 

Örvendj addig is, míg hasonlítanod szabad Őhozzá, te, mint egy féreg, nem ember, hogy azután – mint Ő – elvehessed a teljes jutalmat, mikor majd újra felébredsz az Ő képmása szerint. 

Ez a nyers gyémánt a köszörűs nyikorgó kövére vitetik; Ő leköszörüli minden oldalán. Némi részecskék elpusztulnak, több részei, melyek magának a gyémántnak is értékesnek tűnnek. Íme, a király megkoronáztatik; ez az ékesség a király fejére lesz helyezve, mialatt örömrivalgástól harsognak a trombiták. 

A koronából valami fénylő sugár törtet elő; ez ugyan abból a gyémántból csillámlik, mellyen nemrég a köszörűs olyan kíméletlenül bánt el. Teljes nyugalommal hasonlíthatod magadat ehhez a gyémánthoz, mivel te tagja vagy az Úr népének, ez az élet pedig a köszörülés és fényezés ideje. 

Hagyd csak a hitet és türelmet munkálkodni rajtad, végezzék dolgukat, mert ama napon, mikor majd az örök, halhatatlan és láthatatlan királyi fejére tétetik a korona, belőled is ki fog csillámlani a dicsőség sugara. 

Ezt mondja a seregek Ura: „És lesznek nekem azon a napon, melyen ígéretemet beteljesítem, kiváltképpen való népemmé”. „Jobb valaminek a befejezése, mint az elkezdése.”

Mindeddig megsegített bennünket az Úr!

„Mindeddig megsegített bennünket az Úr!” -(1Sámuel 7,12)

Ez a szó „mindeddig” egyúttal kéz is, mely visszautal a múltra is. Habár húsz vagy talán már hetven év telt el életünkből, mégis így van: „mindeddig megsegített bennünket az Úr!”

Szegénységen és gazdagságon, betegségen és egészségen át, otthon, az idegenben, szárazon és vízen, tisztességben és gyalázatban, üldözésben és örömben, szomorúságban és győzelemben, imában, kísértésben; mindenütt és mindenkor így áll ez: „mindeddig megsegített bennünket az Úr!” 

Szívesen tekintünk a hosszan nyúló fasorok zöldlombos termeibe. Csodás szép látvány az, a sor egyik végétől a másikig azt a dicső kilátást élvezni, mintha zöld templomot látnánk, mely sugároszlopon nyugszik és a bolthajtásos, egymáson keresztülnyúló ruganyos ágak, melyek a lombtetőt hordozzák; ezekre tekintünk éveinknek hosszú termein keresztül, fölöttünk megpillantjuk a kegyelem zöld lombívét, oldalt pedig Üdvözítőnk hűségének és jóságának erős oszlopait, melyek örömeinket hordozzák. Ezen zöld ágak között nem énekelnek madarak? De igen, itt sokan vannak a kedves énekesek, s valamennyien magasztalják azt a kegyelmet, melyben mi „mindeddig” részesültünk. 

Ez az ige rámutat a jövőre is, mert ha valamely ember egy bizonyos mérföldkőhöz érkezik és feljegyzi „eddig”, akkor még nem áll a végén, hanem van még út előtte egy meghatározott távolságig. Több szomorúság, több öröm; több kísértés, több diadal; több könyörgés, több felmagasztalás; több fáradtság, több erő; több küzdelem, több győzelem; végül elérkezik a betegség, öregség, elgyengülés és a halál. Nos, ekkor vége mindennek? Nem! Ekkor következik a feltámadott testben az ébredés, Jézus tökéletességének képlete szerint, ekkor következnek a trónok, a hárfák, énekek, zsoltárok, fehér ruhák, Jézus meglátása, a szentek közössége, Istennek dicsősége, az örök javaknak özöne, a végtelenül boldog gyönyör. Ó, legyél hát jó bizodalommal és örömmel te hívő keresztyén, s hálával hangoztasd: „Eben Haezer!” 

Ha te a menny világosságánál olvasod: „Mindeddig megsegített bennünket az Úr” – mily dicső és csoda teljes látvány fog akkor álmélkodó szemeid elé tárulni!

Mihelyt a lélek új öntudatra ébred

„Amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem” -(Galata 2,20)

Amikor az Úr nagy irgalmasságában itt járt és minket vérünkben fetrengeni látott, mindenekelőtt ezt mondta: „élj!” 

Ezt tette legelőször, mert a szellemi (lelki) életben ez egy elmulaszthatatlan és első követelmény; míg ez nekünk nem adatik, addig nem vagyunk arra alkalmasak, hogy részesedjünk a királyság javaiban. 

De az az élet, melyet a kegyelem a szenteknek abban a pillanatban ajándékul ad, mihelyt a lélek új öntudatra ébred, nem más, mint Krisztus élete, mely felénk belőle ömlik, mint a törzs nedve az ágaknak és lelkünket élő összeköttetésbe hozza a Jézussal való kölcsönös együttérzésben. 

A hit ama kegyelem, mi ezt az egyesülést munkálja, mert Belőle indult ki, mint első zsenge. 

Ő az a nyak, mely a gyülekezet testét a dicsőn sugárzó fővel összeköti.

Ó Irgalom, Dicskoronám,
Kinek menny és föld hódol, -
Tied vagyok, tekints reám
Téríts meg a gonosztól;
Ó, végy szíved irgalmába,
Csak Te moshatsz meg tisztára
És életem megújul.

A hit benső és rettenthetetlen szeretettel ragaszkodik az Úr Jézushoz.

Ő ismeri annak méltóságát és értékét, ennek kiválóságát és dicsőségét; semmiféle megkísértés nem veheti rá, hogy valami egyébbe helyezze bizalmát; az Úr Jézus pedig oly nagyon gyönyörködik ezen a mennyből származott kegyelmen, hogy soha nem szűnik meg ezt erősítgetni és fenntartani az Ő örök karjainak szerető ölelésével és minden tekintetben kielégítő erejével. 

Ezért van meg itt az élő, érezhető és gyönyörteljes egyesülés, mely megajándékoz bőséges szeretettel, bizalommal, részvéttel, jósággal és örömmel, melyekből mindketten: a Vőlegény és a Menyasszony oly örömmel isznak. Mikor a lélek láthatólag ezt a krisztusi jegyet önmagán észreveszi, akkor ugyan az a pulzus, ütőér ver mindkettőjük szívében, s egyféle vér pezseg mindkettőjük ereiben. Akkor a szív olyan közel van a mennyhez, amennyire csak lehetséges e földön és el van készítve a legmagasztosabb és leglelkesebb szeretetbeli közösség élvezetéhez.

A valódi istenfélelem

„Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül?”
-(Jób 8,11)

A káka szívós és üres; épp olyan a képmutató is; nincsen benne szilárdság és megbízhatóság. Őt minden külső befolyás és a tudománynak bárminemű szele ide-oda hajtogatja, mint a gyenge nádat; ezért nem tűri meg a kákát a szélvihar, de a képmutatók sem szenvedtetnek meg a bajok általi üldöztetésekben.

Éppúgy nem szeretnék csaló, mint megcsalatott lenni; talán arra fog szolgálni e mai lecke, hogy nekem megmutassa, képmutató vagyok-e vagy nem? 

A káka természeténél fogva vízben él és fennállását a nedvességnek és sárnak köszönheti, melyben gyökeret vert, de csak hadd száradjon ki az iszap, azonnal elhervad a káka, gyarapodása teljesen és egészen külső körülményektől függ: a bőséges víz burjánozva neveli, ámde a szárazság rögtön tönkreteszi. 

Vajon így állok én is? Csak akkor szolgálok Istennek, mikor a jámborok között vagyok, vagy mikor az isteni félelem nekem hasznot és nyereséget hajt? Vagy csak akkor szeretem az Urat, mikor kezeiből ideigvaló szerencsét kapok? 

Ha így van, akkor nyomorult képmutató vagyok, s a fonnyadó kákához hasonlóan el kell pusztulnom, ha a halál megfoszt engem a külső örömtől. 

De ha őszintén tanúskodhatom arról, hogy habár testi jólétem csekély, környezetem pedig a kegyelemmel szemben inkább ellenséges, mint reményre buzdító, de én ennek dacára mégis szilárdan megállok jámborságomban, akkor remélhetem, hogy valódi élő istenfélelem lakik bennem. 

A sás nem növekedhet, ha nincsen nedvessége; de azok az ültetvények, melyeket az Úr plántált, még a szárazság idején is virágzanak. 

Némelykor az istenfélő ember akkor gyarapszik legjobban, mikor ideigvaló körülményei és viszonyai rosszabbodnak. Aki Krisztust csak a zsákmányért követi, az iskariótes Júdás; aki csak kenyérért és halért követi, az a hitetlenség fia, de aki Őt személye iránti, mesterkélten szeretetből követi, az a szeretett népéhez tartozik. 

Uram engedd, hogy életemet Benned leljem és ne a nyereség mocsarában vagy e világnak kedvezményeiben.

Segíts engem, hogy a szívem- Tied szerint – tiszta legyen. Változatlan érzelemben.

Ámen!

Jézus az Ő választottainak szövetséges fejedelme

„Az utolsó Ádám” (1 Korintus 15,45)

Jézus az Ő választottainak szövetséges fejedelme. Valamint a test és vérnek minden örököse személyesen részese Ádámnak, mint az emberi nemzet szövetséges fejedelmének és helyettesének a törvény cselekedeteihez mért állásához képest, azonképpen minden megváltott lélek a kegyelem törvénye alatt egy az Úrral, ki a mennyországból jött, ki a második Ádám, a választottak szenvedő Helyettese és Szószólója a szeretet újszövetségében. 

Pál apostol fejtegeti, hogy Lévi már Ábrahámban rejtőzött, mikor Melkisédek vele találkozott és ilyen bizonyos értelemben igaz az, hogy minden hívő elrejtett Jézus Krisztusban, a Közbenjáróban, mivel az idők előtt elmúlt örökkévalóságok napjaiban nekik a kegyelmi szövetségnek hagyományai meghatároztattak, jóváhagyattak és mindörökre megerősíttettek. Ezért Krisztus mindent, amit csak tett, gyülekezete egész testülete részére be is fejezett. Megfeszíttettünk és eltemettettünk Ővele, s ami még csodásabb, Vele együtt feltámasztattunk és Vele felemelkedtünk a magasságba, a trónhoz. Így a gyülekezet a törvényt betöltötte és „kedvessé tétetett ama Szerelmesben”. Ezek után tetszéssel le rájuk az igazságos Jehova, mert bennük Jézust látja, s nem tekinti őket másként, mint akik egybe vannak kötve szövetséges Fejedelmükkel. 

Mint az Izráel felkent megváltójának, az Úr Jézus Krisztusnak nincs semmi olyas, mi Őt gyülekezetétől elválasztaná, hanem amivel csak bír, mindazokat egyedül nekik és miattuk bírja. Ádám igazsága minket illetett, amíg ő abban megmaradt; úgyszintén bűnei is, attól a pillanattól kezdve, mikor azt elkövette; hasonlóan miénk mindaz, ami „az utolsó Ádám”-ban rejlik, és amit tesz, mint ahogyan Ő maga is a miénk, mindene egyedül a mi javunkra van, mert látjuk, hogy Ő minket képvisel. Itt van kegyelmi szövetségünknek alapköve. 

Ez a kegyelmes helyettesítés, ami Jusztin vértanút e szavakra fakasztotta: „Ó, boldog átalakulás, ó, boldog megváltozás!” alapja megváltásunk evangéliumának, melyet elfogadunk erős hittel és elragadó szeretettel.

Jézusban a kegy alapja,
Melyben a hit részes;
Üdvözítőm keresztkínja
Nekem üdvösséges.

„Abba, szerelmes Atya”

„Barátom, ülj feljebb!” (Lukács 14,10)

Mikor a kegyelem élete megkezdődik valamelyikünk lelkében, akkor ugyan Istenhez közeledünk, de csak is nagy félelemmel és fokozott remegéssel.

A lélek bűnössége tudatában ez alatt az Isten jelenlétének fenséges komolyságától mélyen megalázkodva legyőzöttnek érzi magát, lehanyatlik a Jehova nagyságának érzetétől, ki előtte áll. Tettetés nélküli töredelmében érzi, hogy neki a mennyországban a legalsó hely való. 

A további életben, mikor a keresztyén a kegyelemben növekedik, bár nem felejti el Istennel szemben foglalt állásának komoly voltát, s a szent tiszteletet sem veszti el iránta soha sem, ami a kegyelemben részesült embert kell, hogy átlengje, mikor Isten jelenléte előtt áll, ki teremthet és megsemmisíthet, amit és ahogy akar, de félelmétől elvétetik minden rettegtető, szent tiszteletté válik az neki, és nem árnyékot vető rémületté. 

Valami magasabb fokra hívattatik meg, szabadabb menetele lesz Istenhez a Jézus Krisztusban. Akkor közeleg az ember Istenhez, mennyei dicsőség sugaraiban járva és ez a dicső Kerubhoz hasonló arc Krisztus vére és igazsága két szárnyával eltakarva, tiszteletteljesen és alázatos lélekkel közeledik a trónhoz, a trónon pedig megpillantja a szeretet Istenét, a jóság, a kegyelem, mindenekelőtt felismeri Benne a hű, irgalmas és kegyelmes Istent. 

Istenben inkább a jóságot, mint a nagyságot, inkább szeretetét, mint felségét szemléli. Azután örvend a lélek az imának szentebb szabadságán, habár olyan alázatosságban, mint ezeknek előtte, mert amennyiben a végtelen Isten dicsősége előtt a porban hever, ama felüdítő tudat, által vitetik, hogy Ő a határtalan kegyelem és végtelen szeretet közelében van, s hogy „kedvessé tétetett, ama Szerelmesben”. 

Ezek folytán a hívő mind jobban felbátorodik arra, hogy magasabbra törekedjen, és végül magának sajátíthatja az Istenben teljes határtalan öröm előnyét és szent bizalommal Hozzá közeledve mondhatja: „Abba, szerelmes Atya”.

Oh, szeretet, ki felvetted híveidet,
Mindenekért áldoztad életedet, -
Oh, Atyánk, legdrágább ott fenn és idelent
Krisztusban hozzánk való szereteted!

Örök szeretet és örök szövetség

„Örök szeretettel szerettelek” (Jeremiás 31,3)

Az Úr Jézus némelykor kinyilatkoztatja szeretetbeli szándékait jegyesének, a gyülekezetének.

Nem elégszik meg azzal, hogy hátuk mögött magasztalja őket; megmondja fülük hallatára: „Íme, szép vagy én mátkám, íme szép vagy!” Ez ugyan nem közönséges modora; Ő bölcs barátunk és jól tudja, mikor kell visszatartania szeretete ömlengéseit, de azt is, mikor teheti ezt minden tartózkodás nélkül; vannak idők, mikor ebből nem csinál titkot; idők, mikor minden leplezgetés nélkül feltárja szívét az övéinek. Tetszik némelykor a Szentléleknek, hogy lelkünknek Jézus szeretetéről egész barátságosan és kegyelmesen szóljon. Veszi azt, ami Krisztusé, azután nyilvánítja nekünk.

Nem hallunk valami hangokat a felhőkből és nem látunk valami jelenést az éjszakán, mégis kapunk olyan bizonyos tanúságot, mint ama kettőnek egyikétől. Ha egy angyal szállna ide az égből, ki a szentet kioktatná személyesen Jézusnak iránta való szeretetéről, akkor az a bizonyíték nem lenne egy hajszálnyival sem találóbb, mint az, amit a Szentlélek maga visz a szívbe.
Kérdezd meg Istennek azon gyermekeit, kik legközelebb laknak a menny kapuihoz, s majd megmondják neked, hogy értek ők már olyan időt, hogy Krisztusnak irántuk való szeretete oly tiszta és bizonyos volt előttük, hogy azon épp oly kevésbé kételkedtek, mint azon, hogy ők valóban léteznek. Úgy ám, kedves hívő lélek; te meg én is élveztünk már az Úr jelenlétében felüdítő időket, akkor hitünk elérte bizonyossága legmagasabb tetőpontját.
A leggyermekiesebb buzgalommal hajtottuk fejünket Jézus ölébe, s ama szeretett tanítvány, mint János is legkevésbé sem kételkedtünk Mesterünk szeretetében.
Sőt többet mondok, ez a félelmes kérdés: „Uram, én vagyok-e az, aki elárul tégedet?” távolról sem jutott többé eszünkbe. Ő megcsókolt minket szájának csókjával és szívbéli ölelésével megfojtotta bennünk a kételyt. Szeretete kedvesebb lett előttünk a bornál.

Mily jó nekem! Lelkem barátja
Szerető közelében nyughatom.
El, félelem! Íme, azt várja,
Hogy csüggedésem elhagyom.
Mennyország ez már itt e földön, -
Nos, mily öröm lesz majd odafenn!

********************************
„Örök szövetséget szerzett velem” (2 Sámuel 23,5)

Ez a szövetség isteni az ő eredetében. „Örök szövetséget szerzett velem”.

Ó, nagy szó: az Úr maga! 

Figyelj kedves lélek: Isten, az örök Atya, tényleg szövetséget kötött veled; igen, ugyan az az Isten, ki egyetlen szavával teremtette a világot a semmiből; Ő, aki nyájasan leereszkedett magasztos felségéről, karon fog téged és szövetséget köt veled. 

Nem olyan tény-e ez, mely szívünket örökké elragadtatná, ha csodás leereszkedését képesek lennénk felfogni és megérteni? „Szövetséget kötött én velem”. Nem valamely király kötött velem szövetséget, már ez is sok lett volna, hanem a királyoknak Királya e földön, a seregeknek Ura, a teljes Tökéletesség, az idők Jehovája, az örök Isten kötött velem „örökkévaló” szövetséget.
De vedd figyelembe, itt valami különös viszonyról van szó. „Örök szövetséget szerzett velem”. Ebben valami kedvesség rejlik minden hívő részére. Az engemet nem illet, hogy a világnak békességet adott, nekem azt kell tudnom, velem szerzett e szövetséget? Ó, boldog bizonyosság, hogy immár tudom: „örök szövetséget szerzett velem!” Ha ezt nekem Isten, a Szentlélek határozottan biztosítja, akkor üdve az enyém, megváltása enyém, szíve enyém, Ő maga az enyém: Ő az én Istenem!

Ez a szövetség örökké tartó. „Örök szövetséget”, ez olyan szövetséget jelez, melynek nincsen kezdete, mely soha-soha véget nem ér. Milyen jól esik tudnunk e föld múlandóságai és bizonytalanságai között: „Istennek erős fundamentuma megáll, melynek pecsétje: az Úr ismeri övéit!”

Milyen becses, hogy részesei vagyunk Isten ígéreteinek: „meg nem töröm az én szövetségemet, meg sem változtatom, mely az én számból jött ki”.
Erről akarok éneket zengeni, mint Dávid az ő halála idején, habár házam nem is lenne úgy Istennel, mint a szívem kívánja.
„Mert a hegyek meginoghatnak, és a halmok megrendülhetnek, de az én irgalmasságom tőled el nem távozik és az én békességemnek szövetsége meg nem szűnik, azt mondja a te könyörülő Urad”.

,,Először Isten országát és annak igazságát”

„Az ember végzi a sorsvetést, de mindig az Úrtól való a döntés.” 

-(Példabeszédek 16,33)

Ha a sorsvetés úgy esik, ahogyan az Úr akarja, akkor kitől függ egész életünk sorsa? 

Ha Ő már az egyszerű sors vetését is kormányozza, annál inkább tartja kezében életünknek minden eseményét, már azért is, mert felmagasztalt Üdvözítőnk biztosít erről: „Nektek pedig fejeteknek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, ti sok verebecskéknél drágábbak vagytok”. „Egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül”. 

Kedves barátom, érzelmeidnek megnyugtatására szolgálna, ha ezt mindig meggondolnád. Lelked annyira megszabadulna minden rettegéstől, hogy az eddiginél képesebb volnál türelmesen, nyugodtan és békességben járni-kelni, ahogyan ez keresztyénhez illő. 

Mikor az ember félelemmel van eltelve, akkor nem képes teljes bizodalommal imádkozni; ha a világi dolgok miatt szomorkodik, nem szolgálhat Mesterének, hanem minden gondolatát a magáéra – illetve sajátjára – irányítja. 

Ha te valóban „először Isten országát és annak igazságát” kívánnád, akkor minden egyéb megadatna neked. Törődöl ugyan Krisztus ügyével, de emellett a földi gondok miatt saját üdvödet elhanyagolod. Te gondoskodni akartál, de a fő gondról elfelejtkezel, ami saját teendőd, t.i. Istennek engedelmeskedni. Légy bölcs, várj engedelmesen és hagyd Krisztust gondoskodjon rólad. 

Jöjj és őrizd Atyád készletházát és kérdezd meg Őt, hogy képes-e téged éheztetni, holott oly nagy készletet rakott el tárházában? Tekints könyörülő szívébe, lásd, vajon jóságát megváltoztathatná-e? Nézz kifürkészhetetlen bölcsességére; lásd, téved-e valamikor? Mindezek fölött nézz Jézus Krisztusra, közbenjáródra és kérdezd meg önmagadtól, Atyád jöhetne-e feléd kegyelme nélkül, holott tulajdon fia esedezik érted? 

Ha még a verebekre is gondol, mi módon felejtkezhetne el szegény gyermekei között a legcsekélyebbről? 

„Vessed az Úrra a te terhedet és Ő gondot visel rólad és nem engedi, hogy az igaz ember örökké háborgattasson”.

Rajta hát, nyugodj Uradba,
Bizalmad vesd Atyád karjaiba,
Nincs Ő távol tőled segélyével,
Minden szükségedben őt keresd fel;
Megáld bőven, Ő az Úr, ne búsulj!

A szív megszaggatása

„Szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat” (Joel 2,13)

Az nem valami nehéz, ha mi belső, istenfélő hangulatunknak valami külső, látható módon, ruháink megszaggatásával adunk kifejezést, sőt nagyon gyakran valami képmutatásszerű ez, de valódi őszinte bánatot érezni nehéz, azért ritkább is. 

Az emberek minden habozás nélkül figyelembe veszik a külsőséges istentiszteleti rendeletek legcsekélyebb és legkényelmetlenebb szabályait, mert ez tetszik a testi érzékeknek, de az igaz istenfélelem nagyon megalázó és szívre ható, nagyon ellenkezik a testi embernek legbensőbb érzékével, sokkal inkább előnyben részesítenek valami tartalmatlant, világiast és feltűnőt. 

A külső szabályok jótékonyan hatnak a futólagos és ideig való értelemre, sőt hízeleg neki. A szem és fül meg vannak elégedve; az öncsalódás táplálódik; az önigazság felfuvalkodik, de ezek a külső megfigyelések nagyon csalárdak, mert a halálos órában és majd az ítéletnapon a léleknek valamivel többre van szüksége, támaszul valami igazabbra van szüksége, mint az üres alakiság és a tartalom nélküli látszat. 

Ha amellett nincsen meg az élő istenfélelem, akkor az istentisztelet hiábavaló és haszontalan, ha hiányzik annál az őszinte szív komolysága, akkor az istentiszteletnek minden külső alakja a mennyország felségének nagyszabású gúnyolása és vakmerő megcsúfolása. 

De a szív megszaggatása valami isteni és mélyen érzett hatás. 

Ez rejtett szenvedés, ami személyesen érezhető, nem valami külsőség, hanem a lélek mélyre ható műve a Szentléleknek, ami behat a hívő legmélyebb velejéig. Ez hatalmasan megalázó és teljesen ellentétben van mindennel, ami bűn, de épp ez által becses előkészítés azon kegyelmes vigaszra, amit dölyfös, meg nem alázkodott lelkek soha nem érezhetnek, ez teljes elhatározást munkál, ami egyedül csak az Isten választottainál található. Alapigénk arra szólít minket, hogy szíveinket szaggassuk meg, ámde ezek természetüknél fogva kemények, mint a márvány; tehát hogyan lehetséges? Fel kell vinnünk szívünket a Golgotára. 

Egykor a haldokló Üdvözítő hangja kősziklákat tépett szét, az még ma is olyan hatalmas.