Nem akart hazatalálni....❤️❣️

 https://www.facebook.com/photo?fbid=1109258071214177&set=a.476415047831819

Tél volt. Az asszony csak kóborolt az erdőben… próbálván maga mögött hagyni a fájdalmát. 

Egy idő óta már havazott, de ez nem érdekelte, nem féltette a nyomokat. Nem akart hazatalálni. 

Nem volt hová hazatérnie. A férfire gondolt, akinek az otthont teremtette és aki már soha többé nem hajtja álomra mellette a fejét.
Megint átjárta a szívét ez a mély fájdalom. Potyogtak a könnyei… 

Magának sem akarta beismerni, hogy meghalni indult. Egyszerűbbnek tűnt csak elveszni az erdőben…
Feltámadt a szél és rázni kezdte a fákat. Csörrentek az ágak. Időnként egy-egy kupac hó is alázuhant. Ahogy felnézett egy pillanatra, észrevett egy szempárt. Egy farkas szemét. 

De mire jobban megnézhette volna, az állat tovatűnt. Néhány perccel később azonban megjelent hozzá kicsit közelebb. 

Aztán megjelent még egy.
– Egy falka… – suttogta szinte magának Szélszava és tudta, mit jelent a természet törvénye. 

De nem volt benne semmi félelem. Követte a farkasokat. 

Aztán felhangzott az első üvöltés és vagy egy tucat válaszolt rá. Egy tisztásra ért. 

Ott álltak, szinte körben. Nem mozdultak. 

Megállt egy pillanatra és aztán hirtelen megérzett valamit. Egyfajta mély szenvedést. 

Más fájdalom volt ez, mint az övé… 

Ez itt a test fájdalma volt, nem a léleké. Fogalma sem volt, hogy mi viszi közelebb, de elindult a farkasok gyűrűje felé és aztán meglátta: Ott feküdt egy hatalmas, gyönyörű állat és a jobb melső lábával egy medvecsapdában. A farkasok utat nyitottak neki. Mellé térdelt. 

Mély volt a seb, sok vért vesztett és napok óta szenvedhetett. 

A zár a csapdán akadt, látszott, hogy más sokan próbálták nyitni azt, foggal, karommal. 

Ahhoz, hogy érdemben tehessen valamit először keresett egy vastagabb ágat, aztán lassan a kése pengéjével elkezdte szétfeszíteni. Tudta, hogy az állat nem érti, de azért beszélt hozzá. 

A leglágyabb hangján, amivel egy gyermekhez szólna…
– A Létezés Ura azt akarja, hogy élj! Családot adott neked, akik szeretnek! 

Mindaz a fájdalom, amit rád mér, erősebbé tesz. Mindaz a kín, amit megélsz, az életre tanít. 

Falkád van, néped van. 

Most szétfeszítem a vasat és te választhatod az életed. – 

Azt remélte, hogy a farkas legalább érzi, hogy mikor kell megemelnie a lábát, ő ugyanis már nem tudott érte nyúlni, mindkét kezére szüksége volt, hogy nyitva tartsa a csapdát.
A farkas azonban nem moccant.
– Élj hát! Mozdulj! – kiáltott rá. – Nem kapsz több lehetőséget, becsüld meg azt, amid van! Mozdulj! – kiáltotta újra, mert a vas lassan elnyírta a fadarabot, amit beékelt.
– Farkas! – kiáltott rá megint. – Mozdulj! Értük! – és a szemével körbe intett.
A tekintetük találkozott. Az állat lassan három lábra állt és elkezdte leemelni a vasfogakról a mancsát. Alig vette ki, összecsattant a csapda. Szélszava pedig lerogyott és zokogott. 

Megértette, hogy mindaz, ami történik, tanítás. Ahogy a farkas is része a falkának, úgy része ő is a törzsnek és önzés az, ha csak magát választva meghal. Mert akkor mindazt, amit tapasztalt, megértett a világból veszni hagyja. Amíg él, hírdetője annak az igaz érzésnek, milyen volt szerelemben tapasztalni a létet, hogy milyen egy férfit szeretni, milyen érzés követni őt.
Egy halk nyöszörgés rezzentette fel… Az állat még mindig előtte feküdt. 

Gyorsan letépett egy csíkot a szoknyájából és óvatosan bekötötte a lábát, két fadarabbal sínt adva neki. 

Ahogy hozzá ért, érezte, hogy teljesen kihűlt a mancs. Elkezdte hát lehelni. 

Aztán felsejlett benne, hogy ez kevés és ha valamelyik harcost találná itt a törzsből, hogy mit tenne még meg. Meglazította magán a prémeket és a farkas mellé feküdt, betakarva őt.
– Most vagy túléled az éjszakát vagy együtt halunk meg – suttogta neki és annak bundájára hajtotta a fejét.
Aztán újra hullani kezdett a hó.
Szélszava napkeltével ébredt, vékony rétegben borította a hó, de nem fázott, mert körbe körülötte, a testéhez bújva s melegítve azt, farkasok feküdtek, s örömmel vette észre, hogy az, amelyiket átöleli: lélegzett.
– Terve van veled a Létnek – súgta a fülébe. – Teljesítsd be!

A net bugyraiból....
(Forrás: Batka Péter)

Tanmese a papról, aki azt hitte, hogy kudarcot vallott🌟❣️

Egy kisváros plébánosa lelkesen és motiváltan érkezett a templomba, hogy bemutassa az esti szentmisét. A mise kezdési ideje is elmúlt már, de a hívők nem jelentek meg.

Negyedórás késés után három gyermek, húsz perc elteltével két fiatal lépett be.

Így a pap úgy döntött, hogy elkezdi a misét az öt ember számára. A mise folyamán bejött még egy házaspár, akik leültek a templom utolsó padsorába.

Miközben a pap prédikált és magyarázta a Szentírást, belépett a templomba egy félig koszos ember, egy kötéllel a kezében. A pap, bár csalódottan és nem tudván mire vélni a hívek gyér részvételét, szeretettel celebrálta a misét, lelkesen és odaadóan prédikált. Hazafelé menet aztán két tolvaj kirabolta és megverte, ellopták a mappáját, amelyben a Bibliája és más értékes holmijai voltak.

A plébániára érkezve és sebeit bekötözve így írta le ezt a napot:

Életem legszomorúbb napja, szolgálatom kudarca, pályafutásom legterméketlenebb napja; de… mindegy, mindent Istennel és Őérte teszek.

Öt év elteltével a pap úgy döntött, hogy ezt a történetet megosztja a hívekkel a templomban.

Amikor befejezte a történetet, egy házaspár a gyülekezetből megállította őt, és azt mondta:

„Atyám, a történetben szereplő házaspár, akik hátul ültek, mi voltunk. A szakítás szélén álltunk, mert számos probléma és nézeteltérés volt az otthonunkban. Aznap este végül úgy döntöttünk, hogy elválunk, de előbb elhatároztuk, hogy még egyszer utoljára házaspárként elmegyünk a templomba, és utána mindenki a saját útját járja. A válás gondolatát azonban elvetettük, miután aznap este meghallgattuk az Ön prédikációját. Ennek eredményeképpen ma itt vagyunk, helyrehoztuk az otthonunkat és a családunkat.”

A házaspár szavai után szólásra jelentkezett az egyik legsikeresebb vállalkozó, aki nagyban hozzájárult a gyülekezetbe tartozó emberek megélhetéséhez. Amikor szót kapott, így szólt:

„Atyám, én vagyok az, aki félig koszosan, kötéllel a kezében jött be. A csőd szélén álltam, magával ragadott a kábítószer, a feleségem és a gyerekeim elhagyták az otthonunkat a viselkedésem miatt. Aznap este megpróbáltam megölni magam, de a kötél elszakadt, ezért elmentem, hogy vegyek egy másikat. Amikor útközben megláttam a templomot nyitva, úgy döntöttem, hogy bemegyek, annak ellenére, hogy nagyon koszos voltam és egy kötél volt a kezemben. Aznap este a prédikációja áthatolt a szívemen, és megváltozott emberként mentem ki innen. Mostanra már leszoktam a drogokról, a családom visszatért az otthonunkba, és én lettem a város legsikeresebb üzletembere.”

A sekrestye bejáratánál a diakónus így kiáltott fel:

„Atyám, én voltam az egyik tolvaj, aki ellopta a holmiját. A másik még aznap éjjel meghalt, amikor a második rablást hajtottuk végre. Az aktatáskájában volt egy Biblia. Minden reggel, amikor felébredtem, azt olvastam. Ennyi olvasás után úgy döntöttem, hogy alkalmazom az életemre, és tagja leszek ennek a gyülekezetnek.”

A pap megdöbbent, és a hívekkel együtt elfogta a sírás. Hiszen az az este és éjszaka, amelyet a kudarc napjának tekintett, a szolgálata legtermékenyebb ideje volt.

A történet tanulsága

Hivatásodat (munkádat/missziódat) odaadással és buzgalommal gyakorold. Minden nap tégy meg minden tőled telhetőt, mert te vagy a jó eszköze valakinek az életében. Életed legrosszabb napjain is áldás lehetsz valaki más számára. Isten felhasználhatja egy élet „rossz körülményeit” arra, hogy azokból a legjobbat hozza ki mások számára.

Fordította: Dr. Fedineczné Vittay Katalin

Forrás: The Australian Catholics Page