VARGA LÁSZLÓ-ISTEN ASZTÁRÓL

Áhítatok az év minden napjára!
Erdélyi kifejezések, egyértelmű és célratörő igemagyarázatok, alázatos könyörgés, határozott értékrend, az ifjúság, a jövő iránti aggódás, olykor szent harag és türelmetlenség jellemzik ezt a könyvet és szerzőjét, Varga László, idős erdélyi lelkipásztort. A sokat megélt református pap elmélkedéseit és imádságait Isten szolgálatában töltött életének tapasztalatai, a börtönben és az elnyomásban kikristályosodott hite és népe iránti féltő szeretete formálták. Mint mozaikdarabokból a kép, úgy formálódik ki a 365 áhítatból, hogy mit jelent a keresztény hit, hogyan szólít meg ma is Isten a Szentírás lapjain.
Így egy év alatt "terítékre kerül" minden lényeges, örök, hitbeli kérdés, a teremtéstől kezdve földi küldetésünk megtalálásán keresztül az örök életig.
Börtönévei alatt tanulta meg, hogyan lehet három percben elmondani egy-egy hitbeli igazságot úgy, hogy az arra a napra lelki-szellemi táplálékot nyújtson az Istent kereső embernek.

Isten asztaláról-Varga László

   "Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál."      János 17,24

Érthető, ha mi, akik megismertük, elfogadtuk, Urunknak tudjuk Jézus Krisztust, vágyunk arra, hogy életünk után a mennyben együtt élhessünk vele. Ha hisszük, hogy van örök élet, természetes, hogy vágyunk rá, és ha tudjuk, hogy Krisztus mit tett értünk, vágyunk arra, hogy Őt szemtől szembe lássuk, úgy adhassunk hálát. De sokkal nagyobb dolog, nagyobb öröm az, hogy Ő kíván együtt lenni velünk az örökkévalóságban. Soha nem tudjuk teljes valójában megérteni az Ő szeretetét irántunk. Csak úgy lehet ezt érteni, hogy csak azért is szeret bennünket. Bűneink, kételkedésünk, hanyagságunk ellenére, ellenére annak, hogy olyan ritkán vagyunk készek az Ő szolgálatára. Mégis szeret. De annak, hogy szeretete el is érje célját, feltétele az, hogy mi is szeressük Őt. Ahogy a könnyelmű, hálátlan gyermek, mikor döntésre érik a helyzet, mégiscsak szereti apját. Van egy nevezetes mondat: éjszaka akkor van, mikor a Föld eltakarja maga elől a Napot. Krisztus szeretete nélkül akkor maradunk, mikor hitetlenségünkkel eltakarjuk magunk elől az Ő szeretetét. Nekünk is akarnunk kell, kérnünk kell azt, hogy meglássuk az Ő dicsőségét. Ő nekünk is részt akar adni belőle. Fogadjuk el hálás szeretettel!

Krisztusom, miért kívánsz velem együtt lenni mennyei dicsőségedben? Olyan kevés ember van, akire én úgy gondolok, hogy együtt szeretném tölteni vele az örökkévalóságot. Talán még kevesebb, aki így gondol énrám. Te pedig azért imádkozol. Nem tehetek mást, mint hogy szívből megköszönjem szeretetedet, készüljek örömmel arra, hogy ott veled találkozzam, és próbáljak meg úgy élni, hogy ne hozzak szégyent a nevedre. Követni szeretnélek tetteimben. Nehezen sikerül, de akarom. Segíts, hogy végezhessem el rendeltetésemet! Hogy eléd állíthassam szeretteimet is! Értük is imádkozz, Uram, hogy együtt láthassuk meg a Te dicsőségedet! Ámen. 

Isten asztaláról-Varga László

  "Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje."      (1Korinthus 1,18)

Mi az értelme a keresztről szóló igehirdetésnek? Az, hogy Jézus Krisztus, Isten fia, mennynek és földnek Ura, aki egy pillantásával megsemmisíthette volna minden ellenségét, áldozatra adta életét. Az a természetes emberi megítélés szerint mindegy, hogy ezt miért, milyen célból, kinek az érdekében tette, ez őrültség. Az embernek egy élete van, ha hatalmában van, tartsa meg magának! Ennél nagyobb érdek nem létezik, bolond, aki lemond arról, ami az övé lehet. Ez a nézet természetesen ugyanolyan pusztuláshoz vezet: az érdekek öszszeütköznek, és megsemmisítik egymást. Isten bölcsessége ennek az ellenkezője: élet csak áldozatból származik. Az egymásért való élet és önátadás a földön közös boldogságot terem, a mennyben örök jutalmat. Ezt tanította és szerezte meg számunkra Krisztus keresztje. Aki ezt elfogadja, erős és biztos, mert neki semmi sem árthat, a földön mindent elveszíthet, békességét, boldogságát Isten szeretete biztosítja, örök jutalmát senki el nem veheti. "Nekünk, akik üdvözülünk" - mondja Pál, ezzel a nyugodt biztonsággal. Milyen boldog, aki ezt így tudja magáról és az övéiről! Milyen nyugodtan szolgálhatja Isten céljait! Mit jelent számára akár élete feláldozása? Mint akinek milliói vannak, és odaad egy tízest egy szegénynek. Ez az áthidalhatatlan alapkülönbség a kétféle ember között. Sokszor nem is a magatartásuk. Mindkettőnek megvannak a bűnei és a nyomorúságai. De az egyik állandó bizonytalanságban él, a másik erőben és biztonságban.
 
Urunk, Istenünk, gyengeségünkben, életünk, vagyonunk, jövendőnk mindennapi bizonytalanságában a Te szereteted, Krisztus keresztje a mi biztonságunk, erőnk, mindennapi biztatásunk. Még csak felfogni sem tudom igazán, nemhogy meghálálni, csak megköszönni vagyok képes ezt az értünk hozott áldozatot. Köszönöm, hogy megtette, köszönöm, hogy nekem is tudomásomra hoztad, köszönöm, hogy én is biztosan tudhatom, hogy a kereszt tanításában életem irányítását, érdemében jövendőm, üdvösségem bizonyosságát ajándékozod nekem. Lelked erejét kérem, vezessen, hogy követni tudjam Megváltómat, ha kell, a kereszt vállalásáig is. Ámen. 

Isten asztaláról-Varga László

 "Mint aki leveti ruháját hideg időben, vagy mint aki ecetet kever lúggal, olyan az, aki a rosszkedvű ember előtt dalol."     ( Példabeszédek 25,20)

Szinte hihetetlen, hogy Isten igéje még az ilyen apró figyelmességekre is gondol. Alapvető tanítása: Figyelj a többiekre! Nem vagy magad. Ne ereszd el magad mások előtt, mint akinek mindegy, hol van, és milyen hatással van a közösségre, a másik emberre. Nem jelent ez gyávaságot, megalkuvást, amivel a keresztyéneket vádolni szokták. Magától jövő figyelmesség a keresztyén magatartás mind az áldozatos szolgálat, mind a legegyszerűbb, jelentéktelennek gondolt tapintat tettében. Kétségtelen, igen kellemetlen, mikor valakinek száz gondja, bosszúsága van, éppen a legkevesebb kedve a vidámságra, s akkor én vidáman dalolok az orra előtt. Nem szabad. Persze itt is előbukkan a kérdés: miért ne daloljak, ha ahhoz van kedvem? A feleletet ebben sem adja meg más, mint az unalomig ismétlődő figyelmeztetés: Azért, mert szeretni vagy köteles felebarátodat. Ha szereted, nem okozol neki rossz érzést. Ha bosszantod, rossz érzést okozol. Hát nem éri meg, hogy ha segíteni nem tudsz neki, legalább hallgass? Ha látja, hogy tapintatosan hallgatsz előtte, együttérzésed segíthet rajta, s még a rosszkedve is elmúlik. Akkor aztán dalolhattok vidáman együtt.

Jó Istenem, köszönöm, hogy Te még az ilyen apró kérdésekben is útmutatást adsz. Tudom, nemcsak engem figyelmeztetsz a tapintatosságra. Ez a figyelmeztetés is engem véd. Azokat is figyelmezteted, akik nekem okozhatnak rosszkedvet, ha nem figyelnek az én érzékenységemre. Engem is megvéd attól, hogy meggyűlöltessem magam nemtörődömségemmel. Taníts meg, Uram, a szeretetnek olyan magától értetődő gyakorlatára, hogy ne is legyen szükség a figyelmeztetésre, természetes legyen az, hogy nem viselkedem bántóan felebarátaim előtt. Nem a jólneveltségem, nem az udvariasságom, hanem a Tőled tanult szeretet tegyen erre képessé. Ámen. 

Isten asztaláról-Varga László

"Engedelmeskedjetek egymásnak, Krisztus félelmében. Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak... Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte."      Efezus 5,21-25

Mai világunk egyik leggyűlöltebb szava az engedelmesség. Talán azért, mert annyi felől követelik meg tőlünk. Ahol csak lehet, kibújunk alóla. És hol lenne könnyebb a kibúvás, mint a családban? A nők ma élénken tiltakoznak ez ige parancsa ellen, hallani sem akarják. Pedig éppen ez az ige az, mely annál sokkal nagyobb, példátlanul nagy kötelességet ró a férjekre. Engedelmeskedni sokkal könnyebb, mint úgy szeretni valakit, hogy Krisztus példája szerint önként vállalni érte a keresztet, a teljes önátadást. Csak így lehet egyensúlyban a család, ennek mintájára az egész társadalom élete. Az egyensúlyt az idézett ige első mondata adja meg: "Engedelmeskedjetek egymásnak." Nem egyik a másiknak, hanem közösen fogadni meg az engedelmesség igazi, Krisztusi értelmét: vállalni a másik fél minden gondját, minden érdekét, minden vágyát, annak vetni alá a magam gondját, érdekét és vágyait. Így lehet az engedelmesség és az áldozatos szeretet eggyé, egységet, áldást, boldogságot adóvá. Végső soron tehát nem is egymásnak, Krisztusnak kell engedelmeskedni, akkor a többi magától jön, és mindkét részről örömmel valósul meg.


Istenünk, taníts meg minket az önként vállalt engedelmesség örömére! Amikor nem magunk vagyunk a cél, melyet mindenki mással szolgáltatni akarunk, hanem a mi célunk lesz az, hogy magunk körül boldogságot árasszunk azokra, akiket ránk bíztál. Kérünk, add, hogy a családban tanuljuk meg az engedelmes szeretet gyakorlását! Hogy őszintén tudjunk örülni annak, ha szeretteink vágya teljesül, s inkább feledkezzünk meg a magunkéról, olyan öröm legyen látni a többiek örömét. Taníts közösen hordozni a keresztet, ha vállunkra teszed, s tedd édessé a kereszthordozást is egymásért! Így áldd meg, Uram, az én családomat is. Krisztust kérem, Ő legyen az Úr házunk felett! Ámen. 

Isten asztaláról-Varga László

  "Nektek azonban, akik hallgattok engem, ezt mondom: szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket; áldjátok azokat, akik átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik bántalmaznak titeket. Aki arcul üt, annak tartsd oda a másik arcodat is... Ha azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, mi a jutalmatok? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik... Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas."  (Lukács 6,27-36)

Jézus legkeményebb parancsa. Isten a maga képére teremtett minket, az ő képét kell hordoznunk magatartásunkban. Ez a legmagasabb emberi eszmény. A parancs kizárólag Krisztus követőinek szól. Az Ő követői másképp kell, hogy viselkedjenek, mint mások. Vállalniuk kell Őérte olyan terheket, melyek másoknak eszébe se jutnak. De az igazi csoda, az Ő szeretetének csodája az, hogy ez a képtelen igényű magatartás mindig a leggyakorlatibb eredménynyel, haszonnal jár. A kölcsönös ellenségeskedéssel csak veszíteni lehet. Aki képes legyőzni magában ösztönös indulatait, és kipróbálja a Krisztus szerinti magatartást, mindig nyer. Ellensége megszégyenül, nem lesz képes újra támadni. Ha még imádkozik is érte, Isten hozzásegítheti, hogy barátot nyerjen benne. A gyűlölséget "csak-azért-is" szeretettel le lehet legyőzni. De minderre csak a magad vonatkozásában van jogod. Nem bocsáthatsz meg a mások ellenségeinek, nem fordíthatod oda a más másik arcát annak, aki őt arcul ütötte, nem áldhatod azt, aki testvéredet átkozza. Ezt kellene megtanulnunk, és talán a politikusoknak is.
 
Uram, bevallom, ritkán vagyok képes ezt a parancsodat teljesíteni. De ha megpróbáltam, mindig haszonnal, eredménnyel járt. Segíts, hogy gyakrabban próbálgassam, s mindig örüljek, ha sikerül. Elsősorban annak, hogy mégis van hitemnek eredménye. Tőled kérem, legyen a szeretet erejének hatása az emberek között. Ámen. 

Isten asztaláról-Varga László

   "Ugyanígy, ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, hogy ha közülük egyesek nem engedelmeskednek az igének, feleségük magaviselete szavak nélkül is nyerje meg őket, felfigyelve istenfélő és tiszta életetekre."      1Péter 3,1-2

Sok lelkipásztor haragszik azért, hogy a nők szívesebben járnak templomba, mint a férfiak. Pedig ez a dolgok rendje. Kezdettől fogva a nők hallották meg hamarabb az igét. Az ő hitükön jutott az tovább a férfiak és a gyermekek felé. Hiába változik a világ, a család lelke az asszony, s ha nem az, akkor nincs lelke a családnak. Azért van annyi lélektelen család. "Engedelmeskedni" nem azt jelenti, hogy parancsot teljesíteni. Azt jelenti, hogy együtt élni a férj által szolgált közös célokkal, nem kalandozni külön célok felé. Ez a követelmény ma sem változott, s ha nem teljesül, széthullik a család, boldogtalanná lesz minden tagja. De azzal nem lehet megelégedni, hogy az asszony keresi Istent, a férfira az nem tartozik. Ha az istenfélő asszony nem tudja megnyerni férjét, megint csak sántítani fog a család élete. Ritkán sikerül csak szóval beszélni rá egy férfit a hitre. Ahhoz valóságos, Krisztust követő életvitel szükséges. A szép keresztyén élet örömeire mindenki vágyik. Aki azt fel tudja mutatni, az nyerheti meg a másikat, s vele saját, nyugodt, boldog életét. Akinek van hozzá esze, erre fog igyekezni. 


Jó Atyánk, úgy szeretnénk szerető, nyugodt, kiegyensúlyozott családi életet élni. A mai világ külön feladatokat ad a házasfeleknek. A nap legnagyobb részében más célrendszerben élünk, alig van időnk egymásra. Csak Te adhatsz a mai családba olyan szeretetet, mely képes együtt tartani a máshol dolgozó társakat. Csak ha mindketten a Te akaratod szerint akarunk egymásnak szolgálni, egymás boldogságára vigyázni, közös életünket gazdaggá, elevenné tenni, akkor maradhat boldog és gyümölcsöző családi életünk. Add meg, Uram, nekem ezt a hitet, hogy továbbadhassam házastársamnak, s mindketten gyermekeinkkel együtt a Tieid lehessünk! Ámen.

Isten asztaláról-Varga László

  "Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén."      2Mózes 33,15

Isten népének útja mindig nehéz és veszedelmes. Több dologban különbözik más népektől. Az egyik, hogy mindig távoli célja van. Más népek örülnek, ha nyugodtan élhetnek, legfeljebb minél többet kívánnak a földi javakból. Isten népének feladata van. Vándor nép, a jövő felé néz és halad, Isten országát kell megvalósítania. Erre természetesen nem képes. Isten országát csak maga Isten valósíthatja meg, részletekben is, végső soron is. Ő maga kell, hogy vezesse népét, hogy abból valamit is elérhessen. Mózes jól beszél: ha Isten nem akar népe élére állni, akkor hagyjon békét neki. Élhessen a mindennapok egy helyben maradásában, ne zavarják idegen célok. De akkor már nem Isten népe. Azzá csak akkor válik, ha állandóan előtte áll Isten arca, aki vele jár, vezeti, eredményre juttatja. Mózes csak sejti, mi tudjuk, ezt az istenarcot Krisztusnak nevezik. Egyedül Ő vezetheti eredményre Isten megkülönböztetett népét és emberét. De csak együtt. Külön a néptől senki sem lehet Isten embere. 


Istenem, jó Atyám, akarok a Te néped tagja lenni. Akarom azt a dicsőséget, amit a Te neved ad. Kívánom azt a nyugalmat, hogy magamat rád bízhatom. Vágyom ígéreteidre, áldásodra, mindarra a sok ajándékra, ami kijár Isten népének. Kevésbé vágyom azokra a kötelességekre, amik ebből fakadnak. Uram, lusta vagyok. Nem szívesen vállalok olyan kötelességeket, melyeket mások nem vállalnak. Miért dogoznék én többet, mint más? Miért élnék áldozatosabb életet? Olyan jó tudni, hogy velem vagy, és ebben a tudatban szép csendesen pihengetni. Ha azt akarod, Uram, hogy többet tegyek, mozdíts ki restségemből, indíts nehéz utaidra, de maradj minden lépésen velem! Ámen. 

Isten asztaláról-Varga László

  "A bárka pedig a hetedik hónap tizenhetedik napján megfeneklett... A tizedik hónap első napján láthatókká váltak a hegyek... Negyven nap múlva kinyitotta Nóé a bárka ablakát... Várakozott még újabb hét napig, és ismét kiengedte a galambot... A második hónap huszonhetedik napjára megszáradt a föld... Ekkor így szólt Isten Nóéhoz: Jöjj ki a bárkából..."      (1Mózes 8,4-16)  

Minden különösnek, meseszerűnek tűnő ige megértésének kulcsa lehet az, ha beleéljük magunkat abba a helyzetbe, úgy, ahogy a történet leírja. Az ige sokszor képeken keresztül tanítja meg mai napra érvényes üzenetét. Ez az ige pedig a legfontosabbat tanítja éppen nekünk: mit jelent az engedelmes türelem Isten szabadításáig. Özönvíz volt, elpusztult a föld élővilága. Egy szűk bárkában öszszezárva maradt meg egy maroknyi ember és állat. Képzeljük bele magunkat, milyen életforma lehetett odabent. Kemény munkában kibírni egymás természetét, rossz levegőben, silány étkezéssel, és azzal a tudattal, hogy semmit nem tehetnek, míg Isten, aki életben tartotta őket, a szabadulást is meg nem adja. Mikor végre közeledett a nyomorúság vége, számolni a napokat és várni, várni, tehetetlenül, mikor jön el a nap, amikor a pusztaságban, még nagyobb nyomorúságban, de szabadon megkezdhetik az újjáépítés kemény munkáját. Így számoltuk mi is a rabság napjait. Nem magunk, Isten adott szabadulást. Nem könnyebbet, mint Nóénak.
Ha segített túlélni a rabságot, hittel és hálás örömmel kell vállalnunk az új élet építését.


Urunk, már szinte elfelejtettük, milyen hálás örömmel fogadtuk szabadulásunkat a hosszú rabságból. Azt hittük, Paradicsomkertbe kerültünk. Csak azután vettük észre, hogy az özönvíz utáni pusztasághoz hasonló nyomorúság várt a szabadságban. Te megtartottál a rabságban, és Te adtál erőt és lehetőséget az újjáépítéshez. Azóta is sokat zúgolódunk. Nem lettünk jobbak, azért nem lehet jobb a világ sem körülöttünk. Ne engedd, hogy elfelejtsük szabadulásunk örömét, s adj erős hitet, hogy azért mentettél meg, mert még célod van velünk. Segíts, hogy elérhessük! Ámen. 

Varga László: Isten asztaláról

"Ekkor megfordult az Úr, és rátekintett Péterre. Péter pedig visszaemlékezett az Úr szavára, amikor azt mondta neki: Ma, mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem. Aztán kiment, és keserves sírásra fakadt."- Lukács 22,61-62 

Péter nem hazudott, amikor az utolsó vacsorán azt mondta, meg van győződve arról, hogy ha a többiek mind megszöknek, ő akkor is mindent vállalni fog Jézus mellett. Bízott magában. A kommunista vallatások alatt nem a verés, a kínzás volt a legszörnyűbb, hanem az, amikor az ember rádöbbent, hogy ő maga nem eléggé megbízható. Nem ismeri magát, a maga gyengeségét addig az ember, míg igazi, kemény próba elé nem kerül. Akkor derül ki, mennyire rá vagyunk utalva Isten erejére, az Ő támogatására. Hogy milyen nevetséges minden dicsekedésünk, minden erőfitogtatásunk. Kell ez a megdöbbenés. Kell az, hogy ne magunkban, hanem kizárólag Istenben bízzunk. Akkor tudunk valóban erősek lenni. János nem dicsekedett, de ott állt Jézus keresztjénél (Jn 19,26). Te rájöttél már a saját gyengeségedre? Kérd Istent, aki jobban ismer, és mégis szeret, hogy óvjon meg attól, hogy megtagadjad, és szeressen eléggé ahhoz, hogy mindig visszatalálj hozzá!

Istenem, mosolyogj rajtam, de ne ítélj meg, ha jóhiszeműen igen erősnek, igen jónak, hűséges gyermekednek gondolom magam. Jólesik jó véleménnyel lenni magam felől. Ha lehetséges, ne bocsáss olyan kemény próbába, hogy csúnyán megszégyenüljek! De ne engedd, hogy hamis önbizalmam akadálya legyen szereteted elfogadásának! Ha elbizakodottságom meggátol abban, hogy benned bízzam, inkább bukjak meg, hogy tanulni tudjak! Add meg nekem János csendes, dicsekvés nélküli, hűséges helytállását, hogy kardrántás nélkül szolgáljalak valóban halálig. Ámen.

Isten asztaláról-Varga László

"Jobban boldogul kettő, mint egy: fáradozásuknak szép eredménye van. Mert ha elesnek, az egyik ember fölemeli a társát. De jaj az egyedülállónak, mert ha elesik, nem emeli föl senki." -Prédikátor 4,9-10

  
Mai világunk legnagyobb átka és nyomorúsága az elidegenedés. Nem bízunk egymásban, nem kívánjuk a közösséget, egyedül próbál mindenki boldogulni. A teremtéstörténet egyik legszebb szimbóluma, hogy "nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok hozzá illő segítőtársat". Ez a két szó nemcsak a házasságnak, az egész társadalomnak alapja: minden társ legyen hozzáillő és segítőtárs. Hozzáillő, nem idegen, nem ellenfél, nem is azonos vele. Kiegészítő társ. És segítőtárs, akivel együtt el lehet érni azt, amit külön-külön egyik sem érhet el. Erre van ma is szüksége minden embernek, akár tudja, akár nem. De ez nem érhető el úgy, hogy várom, keresem, próbálom megragadni azt, aki majd engem felemel. Csak úgy, ha azt keresem meg, akit én tudok felemelni, ha kell. És az a boldogság, ha két olyan ember találkozik, akik közül mind a kettő a másikat kívánja felemelni. Biztosak lehetnek benne, hogy "szép eredménye lesz fáradozásuknak", és mindig lesz, aki felemelje azt, aki éppen elesik. 


Istenem, köszönöm, hogy társat rendeltél mellém. Ha már megtaláltam, neked köszönöm. Köszönöm, hogy tudom, mellettem áll, kiegészít, készen arra, hogy segítsen, ha arra van szükségem, felemeljen, ha akár testileg, akár lelkileg elesőben volnék. Ha még nem találtam meg, köszönöm, hogy tudhatom, hogy megvan, hogy él az, akit mellém rendeltél, akinek rám, akire nekem van szükségem. Segíts, hogy megtaláljam! Segíts, hogy ne veszítsem szem elől más szempontokra figyelve! És ha mai világunkban, pillanatnyi haragomban úgy tűnne, hogy tévedtem, add, hogy jól gondoljam meg, nehogy eldobjam azt, akit Te adtál mellém! Te ajándékozz meg munkatársakkal, igaz barátokkal is, akikkel együtt tudjuk elérni nekünk rendelt, szép eredményeinket! Ámen.

Varga László-Isten asztaláról

 "Jaj, amikor jót mond rólatok minden ember, mert ugyanezt tették atyáik a hamis prófétákkal!"-Lukács 6,26

Hát nem arra törekszik minden magára valamit adó ember, hogy ismerjék el, méltányolják, jót mondjanak róla mások, a közösségük? Van erre egy találó anekdota. Egy pap előléptetést kért a püspökétől. Dicsekedett, hogy vele mindenki meg van elégedve. "Mindenki szeret, nincs egy ellenséged se a gyülekezetben?" - kérdezte a püspök. "Egy sincs!" - volt a büszke felelet. "Akkor menj haza, és kezdj dolgozni, mert aki komolyan dolgozik, annak biztosan van ellensége bőven." Hamis próféta, csaló vezető az, aki mindenkinek a dicséretét el tudja nyerni. Jézust megfeszítették, az apostolokat megölték, a keresztyéneket üldözték, gúnyolták. Nálunk még azokat is félreállították, akik börtönt vállaltak meggyőződésükért. Az igazaknak már a magatartása vádat jelent, tehát ellenkezést szül a nem igazak között, hát még, ha ki is fejezik igényüket a tiszta életre, ha megkövetelik legalább a becsületet, és meg is tartják, nem lehet őket képmutatással vádolni. Krisztusé akarsz lenni? Vállalnod kell a vádakat. Éppen ez a bizonyítéka annak, hogy jó úton jársz.
De azt tudhatod, hogy az emberekkel szemben, akik bántanak, melletted áll Isten hatalma, aki megvéd, és végül neked ad igazat. Az Ő dicsérete ezerszer többet ér, mint minden ember jó véleménye. 


Ítélő Istenem, én a Te ítéletedre bízom magam. Nem mintha dicsekedni volna kedvem előtted, jól tudod, mennyit ér az én keresztyénségem, munkám, helytállásom. Tudom, sokkal többet kellene tennem, mint amennyit tettem és tenni fogok. De bántanak, vádolnak, kigúnyolnak így is azért a kevésért, amennyire képes vagyok a Te szolgálatodban. Te adj erőt és bölcsességet, hogy ne vegyem fel a bántásokat! Hadd tudjak örülni annak, ha miattad bántanak, ahogy régi szolgáidat is bántották. És ha mégis nehéz a sok igazságtalanság, állj mellém! Add meg nekem is a megígért belső békességet, melyet a világ minden méltánytalansága sem képes kikezdeni. Ámen.

Isten asztaláról-Varga László

"Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, az nem méltó hozzám; aki jobban szereti fiát vagy leányát, mint engem, az nem méltó hozzám; és aki nem veszi fel keresztjét, és nem követ engem, nem méltó hozzám. Aki megtalálja életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti életét énértem, az megtalálja azt."      Máté 10,37-39

Az ilyen kemény igék azok, melyek miatt sok ember visszahúzódik a keresztyénségtől. Ezek okozzák azt is, ami miatt annyit vádolják a keresztyénséget, hogy keresztyén ember soha nem lehet magával megelégedve. De a Jézus tanítása nem tudna évezredeken át eszményt adni, ha megalkudna, ha hozzánk szabná igényét. Ha méltó akarok lenni az Ő nevéhez, arra kell törekednem, hogy megközelítsem igényét. Amennyire sikerül, annyi az életem értéke. Nem azt mondja Jézus, hogy ne szeressem a hozzám tartozókat. De ha jobban szeretem őket, mint Őt, az Ő tanítását, azokat teszem tönkre. Hány szülő rontja meg gyermeke életét azzal, hogy nem tanítja meg a Jézus megkövetelte szolgálatra, és tehetetlen bábbá neveli, mert jobban szereti, mint Jézust! Hány ember marad értéktelen szolga, mert szülei zsarnoki igényének engedelmeskedve elhanyagolja igazi küldetését! Gyakorlatban, a konkrét esetekben mindig beigazolódik Jézus túl keménynek tűnő igazsága. Elprédálni önző, magamnak hasznot hajtó lehetőségeimet a szolgálat kedvéért: ez a megtalált értékes élet útja. Magamnak őrizni meg magamat: mindennapi tapasztalat, ez az élet értékének biztos elvesztése. 


Uram, megrémülök, mikor szavaidat olvasom. Szeretem magamat, szeretem az enyéimet, minél több jót szeretnék szerezni magamnak is, nekik is. Ehhez szoktam kérni a segítségedet, Atyám. Rossz úton járok? Taníts, hogy értsem meg igazságodat: Csak az boldog, aki Téged szolgál, és ez érvényes rám is, de a gyermekeimre is. Csak a Te irányításod vezet értékes emberi életre.
Ehhez érdemes feladni önző céljaimat, ha szükséges. Taníts meg erre, nehogy elvesszen magam és szeretteim élete! Ámen.

Isten asztaláról-Varga László

 "Valaki közülük, saját prófétájuk mondta: A krétaiak mindig hazudozók, gonosz vadállatok, lusta, falánk népség. Ez a vélemény igaz. Éppen ezért kímélet nélkül fedd őket, hogy egészséges legyen a hitük."      Titusz 1,12-13

Különös utasítás. Pál apostol Kréta szigetére küldi egyik munkatársát, Tituszt. A szigeten már jól elterjedt a hit, a városokban presbitereket kell állítania, tehát már élnek a gyülekezetek. A kemény ítélet és utasítás nem a pogányokra, hanem a már megtért keresztyénekre vonatkozik. Alkalmazva az igét, ránk is. Pál nem szépít, nyilván ugyanezt szemtől szembe is megmondja a krétai keresztyéneknek, "kímélet nélkül". És mégis testvéreinek, tanítványainak tekinti őket, szervezi gyülekezeteiket, gondja van rájuk, imádkozik értük. Mert tudja, ezeknek a "gonosz vadállatoknak" van hite. Csak arra kell vigyázni, hogy "egészséges legyen a hitük", az egészséges hit majd megtanítja őket az egészséges magatartásra is, ha Isten Lelke kezelésbe veszi őket. Ez a kemény ige is vigasztalás, örömhír. Amikor elkeseredve sokszor saját népünket olyannak látjuk, mint a krétaiakat a "saját prófétájuk", olvassuk az örömhírt: mégis Isten szeretett gyermekei vagyunk. Csak a hitünk legyen egészséges, és bízhatunk abban, hogy a Szentlélek bennünk is elvégzi megújító, tisztító, életadó munkáját. 


Kegyelmes Istenünk, sokszor keseredünk el, mikor azt a rengeteg bűnt látjuk, ami beszennyezi, megnyomorítja, ítéletre valóvá teszi népünket. Sokszor elkeseredve reménytelennek látjuk jövőnket, ennyi bűn alatt lehetetlen egészséges jövőt építeni. De gyermekeink vannak, nekik áldásra, tisztaságra, jövőre van szükségük. Honnan szerezzék, mikor annyi bűnt látnak maguk körül, még azok között is, akik nevelik őket? Te vagy, Urunk, minden reménységünk.
Hozzád könyörgünk, tisztítsd meg hitünket, életünket, feddj keményen, és adj gyermekeinknek tiszta hitet, jövőt, életet! Ámen.

Varga László: Isten asztaláról

"Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem..."
Ézsaiás 43,18-19

A keresztyén hit mindig előre tekint, Isten rendelésének beteljesedése, Krisztus visszajövetele, örök uralmának megvalósulása felé. Nem igazi keresztyénség az, mely a múltból akar élni. Mi magyarok különösen hajlamosak vagyunk arra, hogy a múltba merülve elfeledkezzünk a jövő lehetőségeiről és feladatairól. Ez mindig a felelősség elhárítását jelenti. Legbetegebb az a kedvelt nóta: "Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted, nem vész az el, ha eddig el nem veszett!" Felesleges tehát bármit tenni, vállalni, tervezni, jól van minden úgy, ahogy van, ami eddig megtartott, megtart ezután is. Hallgatni is szörnyű. A bűnbocsánat is arról beszél, hogy Isten azért törli el múltbeli bűneinket, hogy szabadon fekhessünk neki jövendő feladatainknak, mert Őt nem a múlt, hanem a jövő érdekli. Újjá akarja tenni minden gyermekét, újjá teremteni a világot. 

Pál apostol vallomása: "Ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának jutalmáért a Jézus Krisztusban." Ez a mi feladatunk. Nem a múlt, nem is a távoli, megálmodott jövő, hanem a közvetlenül előttünk álló feladat. Annak vállalását várja tőlünk teremtő Urunk.

Istenünk, régi könyvekből, évezredek előtt élt emberek életéből, Szent Fiad kétezer éves tanításából ismerjük meg akaratodat. Erős a kísértés, hogy ne tegyünk egyebet, csak bámuljuk tetteit és dicsőítsük azokat. Köszönjük, hogy nem hagysz a múlt bűvöletében, hanem épp onnan adod parancsodat, hogy munkatársaidként vállaljuk az újnak szolgálatát, amire eleve elrendeltél. Mutasd meg mindig újra, mi a holnap célja és a ma tennivalója annak érdekében. Adj erőt és bölcsességet, hogy mindennap azt tegyük, ami előre mutat: a közös boldogság, eljövendő országod szolgálatában. Hozd el országodat, hogy ne dolgoztunk légyen érte hiába! Ámen.

Varga László: Isten asztaláról

"Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből." -János 10,27-28

Igen, ez Jézus biztatása. Ha eltűntek a nagyhangú pásztorok, ha a népek úgy ténferegnek, mint a pásztor nélkül maradt juhok, mégsem hajlandók Jézus tanítását megszívlelni, a szeretet szolidaritását mindenki csak másoktól várja, a kemény ige helyett zavaros értelmetlenségek után kapkod, Jézus megkeresi a maga juhait, és azokat fogja vezetni. Lehet, kevesen lesznek. Lehet, megpróbálják elszigetelni, különcöknek fogják tartani őket. De megmaradnak, eredményes életet fognak élni, és ha lesz még megújulása a régi keresztyén népeknek, az is csak belőlük fog kiindulni. Döntő fontossága van ma annak, hogy aki meghallja Jézus hívó szavát, az valóban kövesse Őt. Ne csak a maga boldogságát keresve, ne betokozódva, ne szektaként elszigetelve magát, hanem keményen kiállva, vállalva a lehetetlen feladatot: a küzdelmet az egész társadalomért, Isten akarata szerint való életre vezetéséért. Lehet ezt ma nevetséges igénynek mondani. Az is lenne, ha nem maga a mindenható Isten vezetné őket. De ha Ő akarja, győzni fog a Krisztus kis serege, és új élet fakad a romokon.



Uram, segíts! Népünk teljes romlásban van. Külső ellenségekkel szemben nem tud helytállni, mert megsemmisült belső egysége, hite, áldozatkészsége. Egyházaink pedig tétováznak, a hosszú rabság után nem képesek előállni, határozottan vállalni és ellátni feladatukat. Egyetlen reményünk maradt, hogy neked még van rendelésed a mi számunkra is. Ha mi nem vagyunk igaz követőid, figyelj hitvalló, ha kellett, vértanúságot is vállaló őseinkre, akiknek megígérted, hogy ezeríziglen megáldod őket utódaikban. Adj híveidnek, adj nekem is Lelked erejéből, hogy mi a Te vezetésed alatt tudjunk dolgozni lerontott közösségünk újjáépítésén! Ámen.

Varga László: Isten asztaláról

"Amikor [Jézus] látta a sokaságot, megszánta őket, mert elgyötörtek és elesettek voltak, mint a juhok pásztor nélkül. Ekkor így szólt tanítványaihoz: 

Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába."-Máté 9,36-38

Sokszor megdöbben az ember: mintha éppen ma írták volna az evangélium egy-egy igéjét. Lehetne-e pontosabban jellemezni a mi társadalmunkat? Egy juhnyáj, mely megszomjazott, és ráébred arra, hogy nincs pásztora, kétségbeesetten béget, szaladgál, tehetetlen, céltalan. A XX. század első fele tele volt "pásztorokkal", megváltást, új életet hirdető vezérekkel. Eredményét megtapasztaltuk. Második felében egyetlen új eszme, egyetlen reményt keltő tanítás nem keletkezett, a régiek egymásután maradtak szégyenben. Eltűntek a nagy vezéralakok is. Krisztus pedig nem kell a tömegnek. Páll Lajos "Erdőirtás" című versének záró sorait idézem: "Ameddig látok, csupa törpeség. Hencegő gőgjüknek fű makogja: Fenség!" A tömeg pedig önmagától semmire nem képes. Egy reményünk maradt: Jézus megszánja az elgyötört sokaságot. Ő maga küld pásztorokat, tanítványait. És valóban új élet keletkezett ott, ahova ők eljutottak. De mai tanítványainak is szól parancsa: ha túl sok és túl nehéz a pásztorolás feladata, kérni és újra kérni kell szerető Atyánkat, küldjön hívő, szolgálatot, felelősséget vállaló, kitartó munkásokat a nyáj mellé.

Atyám, sokszor elszomorodok én is vezetőink tehetetlensége miatt, s egyáltalán nem vigasztal, hogy más népeknek sincsenek különb vezetői. A tehetetlenség, üres hatalomvágy, kíméletlen zsarnokság uralma után nem is maradhatott más, csak az üresség. Töltsd meg, Uram, Lelked sugalmazásával lelkünk ürességét. Adj nekünk igaz vezetőket, akik nem fejni és nyúzni, hanem akaratod szerint, a szeretet törvénye szerint pásztorolni tudják pásztor nélkül tengődő nyájadat. Tudom, erre csak neked szolgáló vezetők képesek. Ilyeneket adj nekünk, egyházadnak, népünknek, Édesatyánk! Ámen.

Varga László - Isten asztaláról

"Ezért tehát, hogy el ne bizakodjam, tövis adatott a testembe... háromszor kértem az Urat, hogy távozzék az el tőlem. De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz." -2Korinthus 12,7-9

Mekkora feladat állt Pál apostol előtt! Semmi másra nem vágyott, csak hogy minél többet valósítson meg a Krisztus szolgálatában. És folyton akadályozta a betegsége. Nem magáért, hanem a szolgálat eredményességéért kérte a gyógyulást, ő, akinek kérésére Isten annyi másnak megadta azt. Ő pedig nem kapta meg. Isten jobban tudta, mennyit kell elérnie. A mennyiségnél fontosabb volt, hogy se ő maga, se más ne mondhassa, hogy ez az erős ember végezte el az egyházépítés hatalmas munkáját. Ez jobban gátolt volna másokat - bennünket - a feladatvállalásban, akár gyengeségünk tudatában, akár elbizakodottságunk miatt.
Mind a mai napig tudni kell, hogy az eredményt nem Pál, hanem Isten Lelke hozta létre.
Hogy mi se dicsekedjünk, ha jó eredményeink vannak, de meg se hátráljunk, ha úgy érezzük, a feladat erőnk felett való.
A feladatot is, az erőt is Isten adja, ahogy Ő akarja, amennyit Ő akar elvégeztetni velünk. Vállalhatjuk a kapott feladatot azzal a bizalommal, hogy ha a mi erőnk nem is, Isten kegyelme elég lesz hozzá.
Uram, szolgálni szeretnék. Annyi dolgom volna, annyi szépnek látott cél áll előttem családom, közösségem, népem, egyházam érdekében. Azt is vállaltam, hogy Téged szeretnélek szép munkával, szép eredményekkel szolgálni. És nincs hozzá elég erőm, időm, lehetőségem. Telnek az évek, múlik az életem, és egyre szomorúbban látom, milyen kevés az, amit elértem.
Hányszor kértem Tőled több erőt, s nem kaptam meg. Pedig máskor talán nem is kértem, s szinte repültem a cél felé. Nyugtass meg, Uram, hogy mindez nem tőlem függ.
Hogy ha kérem és vállalom, Te pontosan annyit fogsz megvalósítani általam, amennyire neked s magamnak szükségem van örök, nagy terveidben.
Így őrizz meg a kishitűségtől, és attól is, felelőtlenné váljak, vagy Téged hibáztassalak azért, amit én követtem el a szolgálatban! Ámen

Varga László: Isten asztaláról

"Így téríti el az embert a rossz cselekedettől,... Így akarja megőrizni lelkét a sírtól,... Így fegyelmezi... fájdalommal..."
- Jób 33,17-19

Örök kérdése a hitnek: miért kell szenvedni? Valamennyire megnyugtató magyarázat volna: igen, ez a bűn büntetése. De annyit ér Isten szeretete, gondviselése, megváltása, hogy minden bűnt számon tart és igazságosan megbüntet? Hol van akkor atyai szeretete? És főleg, mi a haszna a hitnek és a jóakaratú engedelmességnek? Itt adja meg a választ Jób könyve, a látszólag ok nélküli szenvedés könyve. Újra meg újra mondanunk kell: ha jó eredményt lehetne elérni más úton, mint amit Krisztus elénk adott, nem lenne igaz egy szó sem a Szentírásból. De nem lehet. Minden más út nyomorúságra, megszegényedésre, pusztulásra, halálra vezet mind az egyén, mind a közösség életében. Isten pedig életet akar adni. Azért fegyelmez és irányít. Megmutatja a téves út téves voltát. Ne azt kérdezzem a nyomorúságban, Isten miért büntet. Azt kell keresnem, mit akar elérni, mire akar vezetni engem a szenvedéssel. Úgy találom meg irányítását, a lehetőséget, az egyetlen lehetőséget az életre, a boldogságra, a legmélyebb szenvedés mélyén is megkapható kiegyensúlyozottságra, életem értelmére, üdvösségemre.

Istenem, nagyon keserves a szenvedés. Hol a testem jajgat, hol a lelkem békétlensége, hol a munkám, családom, közösségem csődje, ezernyi oka van a panasznak. Ha tudom, hogy ez milyen bűnömnek a következménye, sokkal könnyebb elviselni. Sokkal nehezebb, mikor úgy érzem, hogy egyenes úton járok, mégis egymásután érnek a csapások, vagy a közös csapást együtt kell elviselnem azzal, aki Téged csak káromolni tud. Taníts meg, Uram, arra, hogy szereteted nem inog meg, s ha kételkedés nélkül rád bízom magam, Te végrehajtod minden jó tervedet. Ne az okát, hanem a célját keressem szenvedésemnek, amit biztosan megmutatsz nekem a maga idejében! Ámen.

Varga László: Isten asztaláról

"Ti asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogyan illik az Úrban. Ti férfiak, szeressétek feleségeteket, és ne legyetek irántuk mogorvák. Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben... Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. Ti szolgák, engedelmeskedjetek minden tekintetben földi uraitoknak... tiszta szívvel... Ti urak, adjátok meg szolgáitoknak azt, ami igazságos és méltányos, hiszen tudjátok, hogy nektek is van Uratok a mennyben." - Kolossé 3,18-25 4,1

Ebben a minden viszonyra kiterjedő utasításban sehol egy szó sincs jogokról. A meglévő társadalmi viszonyokat elfogadja Pál, de azokban jogok helyett minden félnek párhuzamos kötelességei vannak. Könnyű engedelmeskedni az alárendelteknek, ha a fölérendeltek teljesítik a saját kötelességeiket. De ez nem feltétel. A kötelességek Istennel szemben állnak fenn, ezért akkor is érvényesek, ha a másik fél nem teljesít. "Aki igazságtalanul cselekszik, azt kapja vissza, amit tett, mert nincsen személyválogatás" (Kol 3,25). 

A garancia tehát nem a jog, hanem Isten ítélete. Pál nem vonja ki az alárendeltségből a korabeli rendben a nőket, a gyermekeket és a szolgákat (rabszolgákat), de szigorú felelősséggel terheli azokat, akikkel szemben megköveteli a engedelmességet. 

A férjeknek még szigorúbban ír az Efezus 5,25, ahol Krisztus példája szerint, tehát teljes önfeláldozással követeli meg a szeretetet feleségük iránt. Az apák ne zsarnokoskodjanak, nehogy pipogya gyermekeket neveljenek. (Milyen érvényes szempont ma is!) De a legnagyobb dolog, hogy a rabszolgák Isten előtt egyenlők uraikkal. Ez az, ami teljesen új abban a korban. Ez a szemlélet képes volt megszüntetni erőszak nélkül a rabszolgaságot.

Urunk, ma más társadalmi és emberi viszonyok között kell alkalmaznunk az ige egy-egy rendelkezését. De a szemléletmódja ma is egyetlen megoldása lenne társadalmi kérdéseinknek: párhuzamos kötelességvállalás és kölcsönös engedelmesség, szeretetben. Tanítsd meg rá mai közösségeink tagjait is! Ámen.