🌟KRISZTUS GYÖNYÖRŰ ÉVEINEK MOTTÓJA❣️

“💞Mert az ember Fia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságnak árául sokakért.”- Márk 10:45.

Jézus Krisztus élete volt a legnemesebb élet, amelyet valaha is csak megéltek. Egyetlen földi király sem tudott ilyen ragyogó, ennyire valóságos királyi fenséget elérni, mint Ő. Nincs egyetlen hős sem a csatamezőkön, aki olyan dicső hőstetteket hajtott volna végre, mint azok a tettek, melyeket a Názáreti Ács keze vitt véghez!

Mi volt hát az Ő életének vezérlő lelkülete? Ugye, hogy a szolgálat? “Nem, hogy Neki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon” – ez volt az Ő összes gyönyörű évének mottója! Teljes mértékben másokért élt. Krisztus magára soha nem gondolt, sem a legkisebb tettet nem hajtotta végre saját magáért. S végül pedig tulajdon vérét ontotta – szolgálata összes cselekedetének legnagyszerűbbjeként.

Nem kellene-e megtanulnunk hát a mi Urunk példájából, hogy a legigazabb élet e világon az, ha saját magunkról megfeledkezve szeretetben járunk? Ha bárhol önzőség van, az elrontja és tönkreteszi a legértékesebb tettek szépségét is. Kell, hogy Krisztus lelkülete legyen bennünk – és akkor az életünk krisztusi lesz!

“Nektek példát hagyván, hogy az Ő nyomdokait kövessétek.” 1 Péter 2:21

(The motto of all His beautiful years by J.R. Miller) 

Forrás: http://igerenezek.wordpress.com/

🔥🕊️ISTEN LELKE LESZÁLLT…🕊️🔥

,,💞Életre kelhetnek-e ezek a megszáradt csontok?,, (Ezékiel 37:3)

Az emberek természetük szerint olyanok, mint ezek a száraz csontok, melyek a völgyben, annak felszínén elterülve fekszenek. Egész szellemi csontvázuk kificamodott; a szellemi élet nedve és veleje kiszáradt belőlük. Az emberi természet nemcsak halott, hanem – mint a régóta a napon szikkadó, kifehéredő csontok – már az isteni élet minden fellelhető nyomát is elveszítette. 

Akarata és ereje is elhagyta már; a szellemi halál zavartalanul uralkodik. 

Ám mégis: ezek a száraz csontok életre kelhetnek! Az Ige prédikálásának hatására még a leggonoszabb bűnös is jó útra téríthető; a legmakacsabb akaratú ember is megszelídíthető; a legszentségtelenebb élet is megszentelhető. 

Amikor a szent „lehelet” rájuk száll a négy égtáj felől; amikor az isteni Lélek leszáll, hogy méltassa és igazolja az Igét – akkor a bűnösök tömegei, mint annak idején, Pünkösd szent napján, lábaikra állnak, „felette igen nagy” seregként, hogy dicsérjék az Urat, az ő Istenüket!

 — C.H. Spurgeon

De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. (2Korinthus 3:16)

Azon személy számára vétetik el a lepel, aki a Szent Lélek áldott munkálkodása révén élő kapcsolatba került Jézus Krisztussal. Mindazonáltal az isteni Lélek munkája nem ér véget azzal, hogy ez a lepel elvétetik. Azért veszi el Isten ezt a leplet, hogy a változás elkezdődhessen. – John Flavel

…Isten lejött hozzánk a Szent Lélek személyében Pünkösd napján, először a házat töltve be, aztán a szenteket. Az Úr így ruházta fel őket képességgel arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla; az Ő igazságát hirdessék; és minden ellenségüket legyőzzék. 

S ez a Szent Lélek még most is jelen van az Egyházban – de Krisztus Testének még sokkal több erőre és kegyelemre van szüksége ugyanezen Lélektől, és ezért kell még mindig fennhangon kérnünk az Urat: „Ó, bárcsak leszállnál!”

S az Úr most is lejön – és találkozik velünk, az Ő népével imakamráinkban; érezhető megnyilvánulásait adja szent jelenlétének; megérezteti velünk hatalmas erejét; és elhalmoz minket szeretete ékes bizonyítékaival. Leszáll a szent helyre, és lábai helyét dicsőségessé teszi. 

Ekkor lesz az Ő Igéje erőteljes; az Isten imádata kellemes; és a szentek közössége gyönyörűséges. Isten Lelke beleszáll a szívbe; betölti azt örömmel és békességgel; az Ő királyi rezidenciájává teszi; és Isten otthonává alakítja. Az Úr Lelke leszáll, hogy az emberek Istenhez fordulhassanak – hiszen az Ő jelenléte és ereje kiárasztása nélkül nincsenek megtérések. 

Az Úr Lelke leszáll, hogy helyreigazítsa a kóborlókat – és a visszacsúszott hívők Istenhez való visszatérése is az Ő szent jelenlétének a bizonyítéka, és az Ő erejének hatalmas teljesítménye. 

Azért jön le, hogy megáldja népét; békét és jóllétet adjon nekik; és sikeressé tegye munkálkodásaikat és harcaikat.

Ó, mily nagy változást tudna hozni az Úr ily módon történő eljövetele! Mennyire felrázná és felpezsdítené az eltompult és alvó szenteket! Mennyire felélénkítené, és új erővel töltené be a meglankadt és elcsüggedt hívőket! Zsúfolásig megtöltené imaházainkat! 

Élettel, zamattal és erővel töltené be gyülekezeti életünket! Mily sok bűnöst a Megváltóhoz hívna; a keresőket arra invitálná, hogy döntést hozzanak az Úr mellett; és hívőket vonzana be az Isten Egyházába.

…Drága, kegyelmes Istenem, azért esedezem, hogy gyere, szállj le ránk; hamar szállj le ránk; most szállj le ránk – hadd teljünk meg a Te Szent Lelkeddel; hadd tudjál minket használni a Te szolgálatodra! Kérünk, hogy koronázz meg minket jóindulatoddal; és add, hogy szeretett Fiadhoz hasonlóvá tudjunk válni – a természetünkben, kedélyünkben, foglalatosságainkban és viselkedésünkben is! 

— James Smith

🔥🕊️A MEGVÁLTÓNK DRÁGA KEGYELME🕊️🔥

„💞NEM AZÉRT JÖTTEM, HOGY AZ IGAZAKAT HÍVJAM A MEGTÉRÉSRE, HANEM A BŰNÖSÖKET.” – Lk 5:32 

Amikor az Úr megszólítja Lévit, a vámszedőt, hogy kövesse, ő gondolkodás nélkül, mindent hátrahagyva engedett Jézus hívásának.

 Olyan mélységesen mély szeretetet és elfogadást látott meg a Messiásban, ami elutasított, társadalomból kirekesztett, korrupt, beteg szívének azonnal gyógyulást hozott.

 Olyannyira megérintette az Úr a szívét, hogy Lévi nagy lakomát készített neki a házánál, ahova sok, hasonló háttérrel rendelkező, bűnös életmódot folytató barátját és ismerősét is meghívta. 

Tudta, ha Jézus az ő szívét meggyógyította, az Úrnál mások is gyógyírra találnak.

 Üdvössége miatti örömét, a bűnbocsánat felszabadító élményét és a megtalált kegyelmet Lévi meg akarta osztani társaival, hiszen tudta, a Mester a lakomán mindenkinek hirdeti majd Isten nagy irgalmát, az üdvösség útját, s barátait éppúgy fel fogja emelni, ahogy őt is.

Jézus közösségvállalása a bűnösök e nyilvánvaló csoportjával felszínre hozta a farizeusok és az írástudók szívének valós lelkületét, a felsőbbrendűség érzését és a gőgös ítélkezést.

Zúgolódva szegezték a kérdést a tanítványoknak, hogyan lehetséges az, hogy együtt esznek a vámszedőkkel és a bűnösökkel. 

S Jézus ekkor a következőt mondta: 

„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam a megtérésre, hanem a bűnösöket.” (Lk 5:31-32)

Olvashatunk egy másik vámszedőről is, aki egyszer úgy imádkozott Istenhez, hogy még a szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verte, miközben így imádkozott:

 „Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek!” (Lukács 18:13) 

Szívének alázata miatt pedig Isten felemelte és megigazította ezt a bűnös embert. 

A farizeus viszont, aki magát imájában felmagasztalta, nem élhette át Isten elengedő kegyelmét saját gőgje és igazsága miatt.

Gyülekezeteink vajon egészséges emberekkel vagy betegekkel vannak tele? 

Vajon igazakkal, vagy bűnösökkel? 

A jó hír az, hogy bármilyen régóta járunk is az Úrral, ha megbotlunk és bűneinkért szívünk mélyéből bocsánatot kérünk és megtérünk, elhagyjuk bűnös útjainkat, ott a kereszt tövénél Jézus Krisztussal találkozhatunk. 

Megújíthatjuk vele szövetségünket és közösségünket, felállhatunk, s utunkat az Úrral tovább folytathatjuk. Isten Igéje így határozza meg a kegyelmet, ami korunk divatos egyházi kifejezése lett. 

E kegyelem nem más, mint a kereszt tövénél megvallott bűneinktől való elfordulás, ahol az Úr, kiontott vére által bűnbocsánatot nyújt, vétkeinket és az értük járó büntetést elengedi nekünk, hogy Vele tovább léphessünk. 

A kegyelemért tehát egykor az Isten Fia drága árat fizetett, erre mindig emlékezzünk!

S ne feledjük, ha megbotlunk, s az Úrhoz alázatos szívvel odafordulunk, tőle kegyelmet kapunk! 

Az Ő szívében nincs farizeusi lelkület, az Isten Fia magához ölel bennünket, ha hajlandók vagyunk hátrahagyni bűneinket. Hozzá fussunk hát, nála van megbocsátás! 

Hiszen az egyházban található farizeusi lelkület olyan könnyen megbélyegzi és leírja azokat, akik elesnek – akár hosszú hívő évek után –, s például  házasságtörésben találtatnak vagy váláson esnek át, hogy a sokból csak néhányat említsek. 

Jézusnak azonban a következő üzenete szól egyházon belül és kívül minden embernek:

 „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. 

Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam a megtérésre, hanem a bűnösöket.”

 (Lk 5:31-32)

Ne feledjük hát megalázni magunkat a kereszt tövénél, ha elestünk, hogy ott átvehessük Megváltónk igazi kegyelmét, amiért egykor Ő vérével fizetett! 

Adjuk át neki terheinket, s hagyjuk, hogy az Úr megújítsa és átformálja dicsőségére életünket!

„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok, és lelketek nyugalmat talál. 

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. (Máté 11:28-30)

BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei 

 („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). 

A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/

Áhítat morzsák: A dicsőséges evangélium! (Glorious Gospel – Selected Quotes)

Ám annak ellenére, hogy tombolt a rosszakarattal teli üldöztetés, az evangélium tündöklő fényességgel ragyogott; és oly erősen, mint egy bevehetetlen szikla, sikeresen ellenállt az ellenség heves támadásainak.
 – John Foxe (1516–1587)

*********

Íme az Ember! (János 19:5)

„Nézd: az Ember!” – hangzott Pilátus gúnyolódása.
A különböző korok azonban azóta is ezt teszik: Őreá tekintenek, és e látvány csak egyre dicsőségesebbé válik.
Ahogy Krisztusra néznek, azt látják, hogy a töviskorona ragyogó aranykoronává változik, és félrevetett köntös úgy kezd el csillogni, mint azon öltözék, amit a megdicsőülés estéjén hordott. Lángokban szenvedő mártírok tudtak mosolyra fakadni, e látványnak örülve. Bűnösök fordultak egy új élet felé, ennek köszönhetően. Kisgyermekek tekintettek Őreá, és a mennyei otthon elmosódó emlékei újra felidéződtek bennük.
Krisztus szent látványa felé vágyakozik az emberek szíve azóta is, szüntelenül.
– Robert E. Speer (1867–1947)

*********
„A boldog Isten dicsőségének evangéliuma szerint, mely reám bízatott.” (1Tim. 1:11)

Korunk legnagyobb újdonsága: az evangélium. Olyan régi, hogy már új!
Az „evangélium” szó jelentése az, hogy „jó hír”
. …Igen, dicsőséges jó hír ez a fiataloknak, mert Krisztus által nemesebbé tehetik jövőbeli éveiket, és egész életük során Isten angyalai lesznek a segítőik, és a mennyei seregek a szövetségeseik. 

Dicsőséges jó hír ez a középkorúaknak is, mert Krisztus által a kuszaságaik kibogozódnak számukra; bátorságuk új erőre kap; és minden akadály és gát felett mindörökre biztossá tett győzelem adatik számukra.
Dicsőséges jó hír ez az idősebbeknek is, mert együttérzéssel fordul feléjük azon drága Személy, akiről János apostol így írt: „Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó”; és az Úr örökkévaló karja védelmezi őket. Dicsőséges jó hír ez a haldoklóknak is, mert már készenlétben állnak a szolgáló angyalok, hogy hazakísérjék őket; már nyílnak a kapuk, hogy befogadják őket; már árad reájuk az örök dicsőség, hogy körülölelje őket; és a szerető Isten köszönti és vonja keblére őket!

Nagyon is helyénvaló tehát, hogy igehirdetésemben a dicsőséges evangéliumról szólok. Olyan meghívás ez, ami a legragyogóbb Személytől származik, aki valaha is csak járt ezen a földön…

Ó, mennyire örülök, hogy a keresztény költők a tollaikkal mind azon fáradoztak, hogy az evangélium eme Páratlan Személyét magasztalják.

Isaac Watts, hogyan érzel az Úrral kapcsolatban? És ő ezt írja: „Nem szégyellem az Urat magaménak vallani”.
Newton, te mit gondolsz erről az evangéliumról? És ő ezt írja: „Lenyűgöző kegyelem, mily édes a hangja!”
Cowper, te hogyan vélekedsz az Úrról? És már jön is válasz: „Van egy Forrás, vérrel teljes…” Charles Wesley, te mit gondolsz az Úrról? S ő válaszol: „Jézus, lelkem szent Szerelmese”.
Horatius Bonar, te mit mondasz? És ő így válaszol: „Bűneimet mind Jézusra helyezem”.
Ray Palmer, te hogyan látod Őt? És ő ezt írja: „A hitem felnéz Reád”.
Fanny Crosby, te hogyan vélekedsz? És ő ezt írja: „Áldott bizonyosság: Jézus az enyém”.

De most még magasabb szintű bizonyságokhoz fordulok: 
Salamon, mi a te véleményed? S a válasz: „A Völgyek Lilioma”.
Ezékiel, te mit mondasz Róla? S a válasz: „Hírneves Ültetvény”.
Dávid, te miként vélekedsz Felőle? S a válasza: „Pásztorom”.
János apostol, te mit gondolsz Róla? S a válasza: „Fényes Hajnalcsillag”.
Pál, és te hogyan látod Őt? És már jön is a válasz: „Krisztus a minden mindenekben”.

Ó, ti drága vérrel megvásárolt, halhatatlan lelkek – ti is ilyen jól vélekedtek-e az Úrról?

 …Igen, Pálnak teljesen igaza volt, amikor a Krisztusról szóló jó hírt így nevezte:
 „a dicsőséges evangélium”!

 – Thomas De Witt Talmage (1832–1902)

Áhítat morzsák: ELJÖTT A BÁRÁNY MENYEGZŐJE – Jelenések 19:6-

És hallottam valami nagy sokaság hangját, mely mintha nagy vizek zúgása és erős mennydörgés hangja volna: 

“Halleluja, mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a Mindenható! Örüljünk és ujjongjunk, és dicsőítsük őt, mert eljött a Bárány menyegzője, felkészült menyasszonya, és megadatott neki, hogy felöltözzék fényes, tiszta gyolcsba. Ez a gyolcs a szentek igaz cselekedeteit jelenti”. Így szólt hozzám: “Írd meg: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzőjének vacsorájára!” Ezt is mondta nekem: “Ezek az Isten igaz igéi” (Jelenések 19:6-9)

Gyönyörű, verőfényes, forró júliusi szombat délután volt. Négyen, barátnők, egy vendégszeretetéről híres kúria hétvégi vendégei voltunk. Gyönyörű, ízléses, hangulatos kétágyas szobákban aludtunk, a természettől egy karnyújtásnyira. Reggelente lovak nyerítésére, madarak csicsergésére ébredtünk, s csak úgy szívtuk magunkba a friss, tiszta vidéki levegőt. Reggel és este elhalmoztak bennünket finomságokkal, olyan sokkal, amit képtelenség volt elfogyasztani. Minden alkalommal degeszre ettük magunkat a szabadban felállított asztalok köré ülve, miközben a vendégeket és munkájukat egyaránt értékelő pincérek vettek bennünket körbe, s vidámítottak, megállás nélkül. Nap közben pedig a medence mellett hűsöltünk, vagy éppen a vízbe lógattuk lábunkat, lubickoltunk, vég nélkül csevegtünk, órákon át csak lazítottunk. Azon a hétvégén önfeledt pillanatok sokaságával találkoztunk, ahogy semmi mást sem tettünk, csak a természet lágy ölén magunkat teljesen elengedve kikapcsolódtunk.

Azon a szombat délutánon elhatároztuk, hogy a medencétől nem messze, a tó mellett, a sportpályák közelében, gyönyörű füves, zöld környezetben, egy kirakott asztalhoz letelepedve négyesben istentiszteletet tartunk: igét olvasunk, rövid igehirdetést tartunk, egymásért imádkozunk, és rövid bizonyságokat osztunk meg, hogy mindannyian felbátorodjunk. S ahogy az Úrral és egymással közösségben voltunk, istentiszteletünk kellős közepén egyszer csak a legmeghatóbb élményben volt részünk. A tó túloldalán, egy gyönyörű zöld tisztáson, alig 50-100 méterre tőlünk egy menyegzőt tartottak. A szertartás rövid, egyszerű, mégis méltóságteljes volt, ahogy az alkalomhoz illő zene megszólalt, és a menyasszony és a vőlegény előrejöttek aláírni a hivatalos dokumentumokat. A szertartás végével, fehér lovas hintón a feleség férjével elhagyta a házasságkötés helyszínét, éppúgy, ahogy menyasszony és vőlegényként nem sokkal azelőtt odaérkeztek.

Bár igyekeztünk az Úr jelenlétében maradni mindvégig, mégis istentiszteletünket a szertartás idejére félbeszakítottuk, és mindannyian a kibontakozó eseményekre és a megható pillanatokra összpontosítottunk. Ahogy lecsengtek az események, a zene elhalkult, visszafordultunk istentiszteletünkhöz, s az Urat tovább imádtuk, egymást bátorítottuk. Mindannyian meghatódtunk, ahogy istentiszteletünk kellős közepén egy gyönyörű menyegző szem és fültanúi voltunk!

Ahogy később a történtekről elmélkedtem, megértettem, hogy mindannyiunknak része lesz majd ebben az élményben, ahogy életünkben az Urat imádjuk. Ha egész életünk istentisztelet, akkor egy nap, a mennybe kerülve, hivatalosak leszünk a Bárány menyegzőjére, s istentiszteletünk kellős közepén egy házasságkötésben lesz nekünk is részünk. S ahogy a menyegzői vacsora véget ér, újra visszafordulunk majd istentiszteletünkhöz, s az Urat tovább imádjuk és egymást bátorítjuk – egy örökkévalóságon át. Halleluja!

Írta: BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei 
 („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). 
A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/

Áhítat morzsák: Az a három kereszt…

,,39. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!
40. Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!
41. És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.
42. És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!
43. És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.,,Lukács 23:39-43.

Először is, tekintsünk a középen álló keresztre, azaz arra, akit azon megfeszítettek – a Názáreti Jézusra!
Ez az áldott Személy az egész életét azzal töltötte, hogy a szeretet munkáit cselekedte: betegeket gyógyított, leprásokat tisztított, vakok szemét nyitotta meg, halottakat támasztott fel, éhezőket lakatott jól, és felszárította az özvegy könnyeit. Mindenféle-fajta emberi szükséget betöltött; mindig kész volt arra, hogy az igaz együttérzés könnyeit hullajtsa a szenvedőkkel együtt. Étele és itala Isten akaratának megcselekvése volt, és az, hogy jót tegyen az emberekkel. Szent, szeplőtelen, tökéletesen kedves és irgalmas Férfiú; az emberiség termésének valaha is létezett egyetlen tiszta, be nem szennyezett kévéje; akit „Isten maga igazolt”; aki teljesen megdicsőítette Istent ezen a Földön, és minden útjában tökéletesen kinyilvánította Őt.

Ilyen volt tehát az a Személy, aki a középen álló kínkaróra lett szegezve, és amikor afelől érdeklődünk, mi is helyezte Őt oda, a következő mély igazságok bontakoznak ki szívünkben:

Először is azt ismerhetjük meg ebből – méghozzá úgy, ahogyan azt semmi más nem képes megtanítani nekünk –, milyen is az ember szíve Isten felé. Semmi sem tudta – és tudja – ezt úgy bemutatni, mint a kereszt. Ha egy tökéletes mércét szeretnénk, ami alapján felmérhetjük a világot, az emberi szíveket és a bűnt – akkor a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjére kell tekintenünk.

Nem torpanhatunk meg a kereszt előtt, és nem léphetünk túl ezen, ha tudni akarjuk, milyen is ez a világ, mivelhogy a világ teljes mértékben itt mutatta meg önmagát – igen, a bukott emberiség itt fedte fel igazi mibenlétét. Mikor az ott lévők így kiáltoztak, hogy „Feszítsd meg, feszítsd meg őt!”, akkor e hangok az emberi szív kifejeződései voltak, felfedve – méghozzá úgy, ahogy azt semmi más nem tudja felfedni – annak az Isten szemében való, igazi állapotát.

Amikor az emberiség Isten Fiát megfeszítette, akkor érte el bűnösségének és morális aljasságának teljes mértékét. Amikor inkább egy rablót és gyilkost választottak Krisztus helyett, bebizonyították, hogy inkább a rablást és gyilkosságot részesítik előnyben, semmint a világosságot és szeretetet. A kereszt jól szemlélteti ezt az óriási igazságot; mindez annyira világos, hogy a megkérdőjelezésnek még csak az árnyéka sem vetül reá. Krisztus keresztje az egyetlen mérce, ami tökéletesen megmutatja az emberek, a világ és a bűn igazi állapotát. Ha valóban tudni akarjuk, milyen ez a világ, elegendő, ha visszagondolunk arra, hogy az emberek inkább akartak egy rablót, semmint Krisztust; és hogy két tolvaj között feszítették meg a valaha is élt, egyetlen tökéletes Embert.

Másodszor, e gondolatmenet továbbvezet arra, hogy a keresztre úgy nézzünk, hogy az nem más, mint Isten szívének kifejeződése az emberek felé… A keresztre tekintve láthatjuk az ellenségeskedés és szeretet, a bűn és a kegyelem lenyűgöző találkozását. A Golgotánál az emberiség megmutatta az Isten elleni gyűlölködésének tetőfokát. Isten viszont – és ezért áldott legyen szent Neve örökké! – megmutatta szeretete csúcspontját. A gyűlölet és a szeretet találkozott – és a szeretet bizonyult győztesnek! Isten és a bűn találkozott – és Isten győzött, eltörölte a bűnöket, és most már, a kereszt feltámadási oldalán, az örökkévaló Szent Szellem kihirdeti a Jó Hírt: hogy Jézus Krisztuson, a mi Urunkon keresztül uralkodik a kegyelem az igazságosságon át, az örök életre.

A keresztnél az Úr megvívta a csatát és diadalt aratott, és most már a szuverén isteni kegyelem keze szórja bőkezűen mindenfelé a győzelem zsákmányait.

…Szeretnénk-e tudni, mi Isten szívének, az értünk való szeretetének, és bűn-gyűlöletének a valódi mutatója? Akkor nézzünk a keresztre! Akarjuk-e tudni, mi a valódi mutatója az emberi szívnek; a tényleges állapotának; annak, hogy gyűlöl minden, Istentől származó jó dolgot; és hogy veleszületett módon szereti mindazt, ami velejéig gonosz? Akkor nézzünk a keresztre! Akarjuk-e tudni, milyen is e világ, a bűn és a sátán? Akkor nézzünk a keresztre!

Kétségtelen tény: nincs Krisztus keresztjéhez hasonló!

Jól tesszük, ha sokat elmélkedünk ezen – hiszen ez lesz hálás szívünk fő témája az örök korokon át! Kapjon hát egyre nagyobb teret már most is gondolatainkban! 

Adja Isten, hogy az Ő Szent Szelleme elvezesse szívünket a kereszt élő mélységeibe, hogy teljesen elmerüljünk azon drága, isteni Személy megismerésében, akit oda szegeztek – és így elválasztódjunk attól a világtól, ami Őt megfeszítette. Adja Isten, hogy szívünk igaz mondása mindig az legyen, hogy „Isten óvjon attól, hogy bármikor is másban legyen dicsekedésem, mint a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében”! 

Igen, adja az Úr, hogy ez így legyen, Jézus Krisztus Nevének a dicsőségére! Ámen!

Áhítat morzsák: Látod, meghajoltam...

A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el. (Ézs 42,3)

Ezopusz "tanmeséjében" a hegytetőn büszkén álló, az erejét mindig fitogtató cédrus nem élte túl a vihart (mert egy igazi Nagy Vihar mindig jön) s az egészen a folyóig sodorta, ahol a sokszor lenézett náddal találkozott. A nád szelíden csak ennyit mondott: "Látod, meghajoltam, s a legnagyobb vihart is túléltem".

Vannak az emberéletnek olyan iszonyatos viharai is, melyek alatt az alázatos nád-életek is megrepednek. Ahogyan az Írás mondja "hogy az Isten előtt ne dicsekedhessék egy test sem".

Akinek életébe még nem köszöntött be a szenvedés, az nem győzhet hálát adni érte, de ne bízza el magát, mindez csak idő kérdése, egyszer jönni fog -, hiszen a bűn "zsoldja" a halál.

Ha körülnézünk - s milyen érdekes, először szenvednünk kell, hogy lássunk - észrevehetjük: világunk telve van szenvedéssel. Aki szenved, maga is megérti a szenvedőt. Az egyiket mozgásában korlátozza a nyomorúsága, a másik pedig makkegészségesen "szenved, mint a kutya", mert ifjú szíve reménytelenül szerelmes. Melyik a nagyobb? Ne ítélkezzünk! 

Magam is temettem már olyan fiatalembert, aki szerelmi kétségbeesésében vonat alá ugrott, de olyan tizenévest is, aki nem tudott beszélni senkivel sem lelki gondjairól, mígnem félelmei felőrölték és megoldásként a kötelet választotta...

Isten megtehetné, hogy minden emberi gonoszságnak, mulasztásnak meglegyen a következménye, "megérdemelt jutalma", mégsem teszi. Ez a kegyelem.

Ha a mécses fényt már nem ad, csak füstöt és kormot, akkor miért nevezzük még mécsesnek? Ha fényt már rég nem sugároz az istenképűségre teremtett ember, csak a bűn gyalázatos kátrányát ontja magából, akkor miért maradhat eredeti státusában?
 Azért, mert az édesanya (számomra ez a feminisztikus jel-kép szebben és jobban kifejezi, mint az atya) akkor is szereti a fiát, ha az gyilkos vagy rabló... nem az eredményt nézi, hanem a szándékot, még ha az alig észrevehető vagy épen elbukott.

Ahány ember, annyi szenvedés, aki sokat szenvedett, az sok embert megért. Vannak mégis olyanok, akiket a szenvedés nem lágyít, hanem megkeményít. Isten a tudója, miért van ez így. Egy biztos, az Isten őket is számon tartja, mindvégig. 
A kegyelem igéi ugyanis személyválogatás nélkül, mindenkinek szólnak... ez az evangélium.

ÁHÍTAT-MORZSÁK: AKI HISZ ÉS MEGKERESZTELKEDIK, ÜDVÖZÜL, AKI PEDIG NEM HISZ, ELKÁRHOZIK

Márk evangéliumának legvégén olvashatjuk e fenti mondatot, amikor az Úr Jézus elküldi tanítványait szerte e világra, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek:    
                                                   

  Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik. 
Ez hitünk summája, ez az Úrtól jövő parancs számunkra. Két dologra kell sarkalljon bennünket a fenti küldetés:                    

Először is, hívőkként mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ha egyszer az életben már hitre jutottunk Isten kegyelméből, akkor e hitünkben megmaradjunk, mindvégig kitartsunk. Sohasem volt könnyű e kihívás, napjainkban pedig, a gonoszság és a démoni sötétség megsokasodásával, a megtévesztő szellemek eluralkodásával, egyre nehezebb és nehezebb. Betámadások érnek bennünket mindenfelől, de talán nem is gondolnánk, hogy a legveszélyesebb támadások nem a nyilvánvaló nehézségek, gonoszságok. Az észrevehetetlen, alattomos támadásoktól kell leginkább tartanunk. Mire gondolok? Arra a szellemi valóságra, ami ma már sokakba beleivódott, az anyatejjel szívták magukba, ami azt sugallja, hogy e fizikai, materiális világ a teljesség, ennél nincs több, nincs jobb, ezen túl nincs más, ezért érdemes élni, az emberi élet pusztán csak ennyi. A bevásárlóközpontok árukínálata, a televízió csatornáinak programválasztéka, az internet korlátlan lehetőségeinek élvezete mind-mind azt sugallják, hogy foglald le magad ebben a világban, érezd olyan jól magad, amennyire csak lehet, ne is foglalkozz mással, mert nincs más, erről szól az élet. Ha egy hívőbe e gondolkodás eléggé beveszi magát, a hite meggyengülhet, mert szemét levette az örökkévaló igazságokról, értékekről,  örökségünkről, amit Krisztus szerzett meg nekünk a keresztfán, és e világ rendjébe süpped bele.
Hozzon tehát bármit is a holnap, ne feledjük, hogy hová, merre nézünk, mire összpontosítunk!
Hitünk megtartása legfontosabb küldetésünk kell legyen, mert aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.

Másodszor pedig, Jézus parancsa arra kell sarkalljon bennünket, hogy imádkozzunk azokért, akik még nem hisznek, és hirdessük nekik az evangéliumot. Sokszor eszembe jut Júdás példája. Jézus kimondhatatlanul bánkódott miatta. Jézus, Isten Fiaként tisztában volt azzal az örök gyötrelemmel, ami erre az emberre várt a pokol lángjaiban, az örökkévaló tűzben. Jézus nem csak Júdás iránt, hanem minden egyes teremtménye iránt így érez, aki nem őt, hanem az Isten nélküli, bűnös életet választja. El sem tudjuk képzelni a szenvedés mértékét, ami a pokolban vár mindazokra, akik az Urat elutasítják. Jézus szereti az embereket, ezért mutatta meg nekünk az üdvösség útját. Azt a parancsot kaptuk tőle, hogy mi is mutassuk meg az üdvösség kereszten megszerzett útját minden teremtménynek, mégpedig ugyanazzal az elveszettek iránt égő, bánkódó szívvel, mint Jézus tette.

Földi létünk a mi nagy esélyünk örökkévaló életünk színterének megválasztásához. Az ördög mindent elkövet, hogy megakadályozza, hogy hitre jussunk, pályánkat megfussuk, s végül a mennybe kerüljünk. Szemünket igyekszik levenni az örökkévaló dolgokról, s e földi létre, szükségekre, boldogságra irányítja tekintetünket, hogy  üdvösség hiányában a pokolba kerüljünk, ahol démonok gyötrik az elveszett lelkeket. Mennyit változott a világ! Évszázadokkal ezelőtt az istenfélelemnek, és a pokol lángjaitól, a gyötrelemtől való rettegésnek még volt visszatartó ereje, s az embereket megtérésre és Istennek engedelmeskedő életre ösztönözte. Mai, ‘felvilágosult’, azaz démoni seregek felhője által besötétített és megtévesztett világunkban már alig-alig találkozunk a hittel és istenfélelemmel. Sokak számára nevetségessé vált a menny és a pokol fogalma. Azt hiszik, nincs semmi ez élet után. Óriási tévedésben vannak, csak sajnos, amikor szemükről a lepel lehullik, már túl késő lesz, visszaút nem lesz!

Legyünk hát okosak! Tartsunk ki hitben! Ne engedjünk a gonosz mesterkedéseinek!
Könyörögjünk mások megtéréséért is, és ne feledjük, hogy az evangélium hirdetésére hívattunk el, mert hitünk summája ez:

AKI HISZ ÉS MEGKERESZTELKEDIK, ÜDVÖZÜL, AKI PEDIG NEM HISZ, ELKÁRHOZIK. (Márk 16:16)

BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). 
A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/ honlapcímen találhatóak.

Áhítat morzsák: "...fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad." Ézs 60,2

Az Isten hatalma nyilvánvaló... az Egyházban! A világban mindig áttételes, mert szabad akaratunk van. Az Isten hangjának engedelmeskedő Noét kinevették és Jézust hátbaverték, leköpték, ugyanígy sokan ma is így tesznek: az ember nem változott semmit. "Magától" nem is tud. Ha változik, az mindig Isten munkája.

Ha Isten hatalma közvetett, akkor dicsősége is áttételes. A nyíló virág csodájában Istent felfedezni nem mindenki számára "természetes".v Van, aki a természet véletlenszerűségből kifejlődött nagyszerűségét imádja. Akkor mit jelent mégis ez, "fölötted ott ragyog az ÚR?"

Elsősorban azt, hogy nem alattad, hanem fölötted. Ha lefelé nézel, a ragyogás soha nem nyilvánvaló, mert a Fény nem alattad van, hanem fölötted. Ezért mindig felnézzél és legyél mindig bizakodó. Aki az anyagvilágba gabalyodik, azt az anyag lehúzza, s nem a fény vezérli, hanem a félhomály. Ugyanakkor a fény ragyogása fölöttünk nem attól függ, hogy mi felnézünk rá vagy sem. Az Isten dicsősége akkor is dicsőség, ha mi nem veszünk róla tudomást! Ha rácsodálkozunk, ettől még nem lesz az nagyobb vagy "fényesebb". Sokan mégis "subickolják" az Isten dicsőségét a világban vagy a világot sározzák, hogy jobban fényeskedjék az Isten dicsősége... Istennek sem egyikre, sem másikra nincs szüksége. Csak az embernek van szüksége az Istenre, mert az ember ember. Istenteremtette ember. Azaz emberségét csak akkor tudja igazán megélni, ha Teremtőjére rátalál. Az ember léte ugyanis Istenbe "ágyazott", ez a természetes "közege." Ha máshol, másképpen akarja megélni önmagát, akkor természetellenes környezetbe téved. A természetellenes pedig pusztít, de a természetes az mindig növel, nevel, emel. 

Amiért ma imádkozunk:
Több fényért az emberek között...

Uram! Fénytelenségbe menekülő gyermekeiden könyörülj! Segíts meg mindannyiunkat, hogy észrevegyük életünkben hatalmadat, s engedelmeskedjünk szereteted hívásának! Ámen

Áhítat morzsák: Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy megérintse őket, a tanítványok azonban rájuk szóltak. Amikor ezt Jézus észrevette, megharagudott, és így szólt hozzájuk:

"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Isten országa. Bizony, mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba."
Mk 10,13-15

Isten országában másképpen történnek a dolgok... szép lassan meg kell tanulni minden tanítványnak, hogy Isten országa nem a hatalmi kérdések helye (Zebedeus-ifjak - ki üljön Jézus baljára és jobbjára?), de nem is evés ivás és házasodás helye...

"Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát. Mert a feltámadáskor nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyben." - mondja Jézus URunk, s az apostol is így tanítja: "Mert az Isten országa nem evés , nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm." (Róm 14, 17)

A Mester példaképpen állítja a gyermekeket a tanítványok elé, azok legnagyobb meglepetésére. A gyerekek szoktak tanulni a felnőttektől - jót is, meg rosszat is -, s nem fordítva; de mi az, amit eltanulhatunk a kicsinyektől? Az írásmagyarázók általában azt szokták üzenetként ebből a jézusi cselekedetből kiolvasni, hogy a hívő embernek úgy kell fogadni az Isten dolgait, mint a gyermek, azaz teljes őszinteséggel, teljes ráhagyatkozással. Tény, hogy a gyermek mindent elfogad, a rosszat is, eltűri a bántalmazásokat is, mert ösztönösen túlélni akar, de életében a legfontosabb mégis a játék! Önmaga, s a világ megismerése elképzelhetetlen játék nélkül. Ha egy gyermektől megvonják a játék örömét, a legrosszabbat teszik vele... nemcsak ellopják tőle élete legszebb szakaszát, de egy életre maradandó lelki károkat okoznak ezzel!

A játékban ugyanis a legfontosabbat éljük meg, ami szükséges a teljes élethez: a folyamatos változást! Aki tud játszani, az tud változni is! A játékhoz elengedhetetlen, hogy ne legyünk merevek, hanem nyitottak legyünk, hogy a játékot nagyon komolyan vegyük, hiszen az csak akkor "igazi", ha mindenki teljes odaadással, s nem csak úgy "játékból" játszik... Gyakran mondjuk, hogy az élet egy nagy játék, de az, aki nem veszi halálosan komolyan, az nem érzi jól magát benne - boldogtalan.

Szerelmet megélni is csak teljes odaszánással lehet, ahogyan hitet is. Félig-meddig szeretni vagy hinni -, nos ennek semmi értelme nincs! Olyan az, mint az a rossz tűz, amelyik nagyon füstül, néha-néha kicsap belőle még egy nagy láng is, de meleget sosem ad. Márpedig a tűz mellett melegedni szeretnénk, a hitből pedig békességet akarunk nyerni...

Gyaníthatóan azok a gyermekek, akik Jézus közelében lehettek, nem sok mindent tudtak Jézusról, s amit halottak Róla, azok sem veretes teológiai igazságok, dogmatikus megfogalmazások voltak, hanem a gyermeki képzelet szűrőjén áthatolt egyszerű ismeret, hogy ti. ennek a Jézusnak a közelében lenni jó. A nagy kérdés, mindig ez: vajon Isten gyermekeiként kell-e nekünk többet tudni, mint azt, hogy: Nála lenni jó? Aligha. Felnőtt okoskodásunkkal, törvényeskedésünkkel - mint az autoriter tanítványok, akik tudni vélik, ki mehet a Mester közelébe, s ki nem - csak elrontjuk az élet nagy játékát! Pedig ha csak... egyszerűen...
stennel együtt (komolyan, mint a gyermekek) játszanánk, akkor mienk lehetne a mennyek országa!

Áhítat morzsák-BOLDOG EMBER AZ, AKI BENNED BÍZIK

,,BOLDOG EMBER AZ, AKI BENNED BÍZIK ,,– Zsoltárok 84:13

,,Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura!

Vágyódik, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után,

szívem és testem ujjong az élő Istennek.

Boldogok akik a te házadban laknak,

szüntelen dicsérhetnek téged.

Boldog ember az, akinek te vagy erőssége,

és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.

Seregek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik.,,

(Zsoltárok 84,13 részletek)

Egyik kedvenc zsoltárom a 84-dik, ami az Istennel való közösség utáni mélységesen mély és intenzív vágyakozást fejezi ki, hiszen sehol sem olyan jó lenni, mint az Úr házában, szíve közelségében, ahol átélhetjük a Mindenható szeretetét és áldásait. Isten jelenléte olyan többletet ad, olyan mélységesen feltölti érzelmi tankunkat, megelégíti lelkünket, élettel tölti meg szellemünket, újítja meg életünket napról napra, hogy aki az Úr közelségét átélte, ezentúl mindig csak az után vágyakozik.

Isten azonban nem csak a szeretet, hanem az erő is. Jelenlétében lehullanak a láncok, szétmállanak a kötelékek, minden felszabadul és életre kel a bensőnkben is. Ekkor pedig a hála és a dicséret visszatarthatatlanul szabadulnak fel a szívünk mélyéből, s szárnyra kelve repülnek fel a Mindenható trónja elé jó illatú áldozatként. Boldog ember az, akinek az Úr az erőssége, akinek az Úr ösvényei vannak a szívében. De vajon mit jelent ez? Akinek az életét Isten Igéjének a fénye világítja be, s szívének ösvényei nem bűnös ösvények, utak, hanem az élet ösvényei, az az Úr előtti világosságban jár majd. Ezek az ösvények pedig örök életre vezetnek, sima, megbotlás nélküli utak, melyek, ha szívünkben lakoznak, életünk igazán boldoggá teszik, mert az Úr vezet napról napra bennünket.

Boldog ember az, aki a Seregek Urában bízik. Az élet tele van kérdőjelekkel, félelmekkel, szorongásokkal, nehézségekkel, megpróbáltatásokkal, érthetetlen vagy értelmezhetetlen eseményekkel, betegségekkel, váratlan fordulatokkal és bizonytalanságokkal. Ha nincs kiben bíznunk, nincs erős hitünk Megváltónkban, akkor előbb-utóbb e körülmények maguk alá gyűrnek bennünket. Munkahelyünk elvesztésétől és az anyagi bizonytalanságtól való félelmünkben például olyat teszünk, amit mi magunk sem igazán szeretnénk, és viselkedésünket Isten Igéjével sem tudjuk összeegyeztetni. Mindezt azért, mert félünk. Máskor egy-egy fenyegető betegség olyannyira megijeszt bennünket, hogy még meglévő hitünk is elpárolog, s vagy a homokba dugjuk fejünket, vagy Istenről és az Ő gyógyító hatalmáról elfeledkezve rohanvást futunk segítségért az orvosokhoz. Máskor egy-egy kapcsolatban csak félelmeink miatt maradunk, vagy viselkedünk egy bizonyos módon, nehogy elveszítsük azt, akit szeretünk, nehogy ebben a világban egyedül maradjunk. A felsorolást vég nélkül lehetne folytatni, hol hoz az ember olyan döntéseket mindennapjaiban, ami nem Isten bizalmában gyökerezik.

Az Ige azt írja, boldog ember az, aki a Seregek Urában bízik. Miért? Azért, mert méltósággal élheti az életét, alázatban, mégis körülményei közt felemelt fővel járva, hiszen tudhatja, erőssége kiben rejlik, kihez folyamodhat segítségért. Így nem kell senkinek kiszolgáltatva élnie az életét, legyen az a főnöke, egy bank, az orvosok, a férje, felesége, barátja, testvére, vagy bárki. Az Istenbe vetett bizalom méltósággal tölti be életünk, hiszen mindig szabadok vagyunk arra, hogy Isten Igéje alapján a lehető legjobb döntést hozzuk meg körülményeink között, amivel az Urat is megdicsőíthetjük. E szabadság érzése pedig boldogsággal tölti el lelkünk. A méltóság az isteni természet megnyilvánulása bennünk, hiszen az Úr méltósággal együtt teremtette az embert, s Ő mindig ennek megfelelően bánik velünk. Amikor valaki átéli a méltóság érzését az Úrral való közösségben, Istenbe vetett bizalma jeleként, valóban mélységesen elárasztja a boldogság és szabadság érzése, hiszen lelkiismeretünket megnyomorítani próbáló megalkuvások nélkül járni-kelni e világban felbecsülhetetlen értékű kincs. Halleluja!

,,Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura!

Vágyódik, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után,

szívem és testem ujjong az élő Istennek.

Boldogok akik a te házadban laknak,

szüntelen dicsérhetnek téged.

Boldog ember az, akinek te vagy erőssége,

és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.

Seregek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik.,,

(Zsoltárok 84, részletek)

Írta: BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/ honlapcímen találhatóak. Illusztráció forrása:  wordwatcherdawn

Áhítat morzsák- SEREGEK URA! BOLDOG EMBER AZ, AKI BENNED BÍZIK–

Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura!
Vágyódik, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után, szívem és testem ujjong az élő Istennek.
Boldogok akik a te házadban laknak,szüntelen dicsérhetnek téged.

Boldog ember az, akinek te vagy erőssége és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.
Seregek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik.
(Zsoltárok 84, részletek)

Egyik kedvenc zsoltárom a 84-dik, ami az Istennel való közösség utáni mélységesen mély és intenzív vágyakozást fejezi ki, hiszen sehol sem olyan jó lenni, mint az Úr házában, szíve közelségében, ahol átélhetjük a Mindenható szeretetét és áldásait. Isten jelenléte olyan többletet ad, olyan mélységesen feltölti érzelmi tankunkat, megelégíti lelkünket, élettel tölti meg szellemünket, újítja meg életünket napról napra, hogy aki az Úr közelségét átélte, ezentúl mindig csak az után vágyakozik.

Isten azonban nem csak a szeretet, hanem az erő is. Jelenlétében lehullanak a láncok, szétmállanak a kötelékek, minden felszabadul és életre kel a bensőnkben is. Ekkor pedig a hála és a dicséret visszatarthatatlanul szabadulnak fel a szívünk mélyéből, s szárnyra kelve repülnek fel a Mindenható trónja elé jó illatú áldozatként. Boldog ember az, akinek az Úr az erőssége, akinek az Úr ösvényei vannak a szívében. De vajon mit jelent ez? Akinek az életét Isten Igéjének a fénye világítja be, s szívének ösvényei nem bűnös ösvények, utak, hanem az élet ösvényei, az az Úr előtti világosságban jár majd. Ezek az ösvények pedig örök életre vezetnek, sima, megbotlás nélküli utak, melyek, ha szívünkben lakoznak, életünk igazán boldoggá teszik, mert az Úr vezet napról napra bennünket.

Boldog ember az, aki a Seregek Urában bízik. Az élet tele van kérdőjelekkel, félelmekkel, szorongásokkal, nehézségekkel, megpróbáltatásokkal, érthetetlen vagy értelmezhetetlen eseményekkel, betegségekkel, váratlan fordulatokkal és bizonytalanságokkal. Ha nincs kiben bíznunk, nincs erős hitünk Megváltónkban, akkor előbb-utóbb e körülmények maguk alá gyűrnek bennünket. Munkahelyünk elvesztésétől és az anyagi bizonytalanságtól való félelmünkben például olyat teszünk, amit mi magunk sem igazán szeretnénk, és viselkedésünket Isten Igéjével sem tudjuk összeegyeztetni. Mindezt azért, mert félünk. Máskor egy-egy fenyegető betegség olyannyira megijeszt bennünket, hogy még meglévő hitünk is elpárolog, s vagy a homokba dugjuk fejünket, vagy Istenről és az Ő gyógyító hatalmáról elfeledkezve rohanvást futunk segítségért az orvosokhoz. Máskor egy-egy kapcsolatban csak félelmeink miatt maradunk, vagy viselkedünk egy bizonyos módon, nehogy elveszítsük azt, akit szeretünk, nehogy ebben a világban egyedül maradjunk.

A felsorolást vég nélkül lehetne folytatni, hol hoz az ember olyan döntéseket mindennapjaiban, ami nem Isten bizalmában gyökerezik.

Az Ige azt írja, boldog ember az, aki a Seregek Urában bízik. Miért? Azért, mert méltósággal élheti az életét, alázatban, mégis körülményei közt felemelt fővel járva, hiszen tudhatja, erőssége kiben rejlik, kihez folyamodhat segítségért. Így nem kell senkinek kiszolgáltatva élnie az életét, legyen az a főnöke, egy bank, az orvosok, a férje, felesége, barátja, testvére, vagy bárki. Az Istenbe vetett bizalom méltósággal tölti be életünk, hiszen mindig szabadok vagyunk arra, hogy Isten Igéje alapján a lehető legjobb döntést hozzuk meg körülményeink között, amivel az Urat is megdicsőíthetjük. E szabadság érzése pedig boldogsággal tölti el lelkünk. A méltóság az isteni természet megnyilvánulása bennünk, hiszen az Úr méltósággal együtt teremtette az embert, s Ő mindig ennek megfelelően bánik velünk. Amikor valaki átéli a méltóság érzését az Úrral való közösségben, Istenbe vetett bizalma jeleként, valóban mélységesen elárasztja a boldogság és szabadság érzése, hiszen lelkiismeretünket megnyomorítani próbáló megalkuvások nélkül járni-kelni e világban felbecsülhetetlen értékű kincs. Halleluja!

Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura!
Vágyódik, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után,
szívem és testem ujjong az élő Istennek.
Boldogok akik a te házadban laknak,

szüntelen dicsérhetnek téged.
Boldog ember az, akinek te vagy erőssége,
és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.
Seregek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik.
(Zsoltárok 84, részletek)

BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). A könyveivel kapcsolatos további információk a http://bbartha.extra.hu/

Áhítat morzsák-GYÜMÖLCSEI FAJTÁJUKNAK MEGFELELŐ MAGVAKAT HOZNAK

Jézus, az Isten Fia arról beszél tanítványainak a János evangéliuma 15. fejezetében, hogy a szőlő akkor tud gyümölcsöt teremni, ha a tőkén marad, belőle táplálkozik. Ezzel a példával szemlélteti az Úr tanítványainak, hogy meg kell tanulniuk Jézusban megmaradni, belőle táplálkozni, ha Isten dicsőségére gyümölcstermőkké szeretnének válni.

A gyakorlatban ez a gyümölcstermés úgy zajlik majd, hogy a tanítványok egybenőve az Úrral, az Atya szeretetében járva, Isten iránti szüntelen engedelmességben élik az életüket.
Ez pedig túláradó örömmel fogja betölteni a lényüket. Sőt, mi több, engedelmességük miatt Jézus barátaivá is válhatnak, olyanokká, akiknek az Atya – az Ő Fiáért – imádságait mindig meghallgatja majd.
Egyikünk számára sem kétséges, hogy a tanítványok hallgattak az Úr szavára, s gyümölcstermő emberekké váltak, hiszen mi, ma, itt a huszonegyedik században, több mint kétezer évvel az elhangzott útmutatás után az apostolok gyümölcstermésének eredményei vagyunk.
De hogyan működik a gyümölcstermés valójában? Hogyan lehetséges, hogy hitemmel, szolgálatommal, engedelmességemmel, életemmel ugyanazt a gyümölcsöt termem meg másokban? Mózes első könyvének első fejezetében, a teremtés történetben olvashatunk arról, hogyan zajlik a természetben, a növények esetében a gyümölcstermés folyamata.

A harmadik napról ezt olvashatjuk:
Azután ezt mondta Isten: Hajtson a föld gyenge füvet, maghozó füvet; gyümölcsfát, hogy neme szerint való gyümölcsöt teremjen, és magva legyen a földön. És úgy lett. Hajtott tehát a föld gyenge füvet, maghozó füvet a maga neme szerint és gyümölcstermő fákat, amelyeknek gyümölcsei fajtájuknak megfelelő magvakat hoznak. És látta Isten, hogy ez jó. És lett este, és lett reggel: harmadik nap. (1 Mózes 1: 11-13)


Amikor Isten megteremtette a növényeket, úgy alkotta meg őket, hogy a termésbe – ami a mi táplálékunk lett – az Úr elhelyezte a magokat, amelyek onnan kikerülve, s megfelelő talajba hullva, eső által megöntözve, napsugár által növekedve, oxigéndús környezetben kihajtanak, felnőnek, érett növénnyé lesznek, amelyek szintén képesek lesznek a gyümölcstermésre. Gyümölcsük közepén maggal látta el az Úr a növényeket, hogy a körforgás bármikor újra indulhasson. A gyümölcstermést tehát az Úr belekódolta a növények életébe, mégpedig olyan módon, hogy az mindig megújulhasson, önmagát újratermelhesse, gyümölcse mindig, mindenkinek áldás lehessen.


Jézus a János evangéliuma 12. fejezetének 24-25. versében ezt mondja: Bizony, bizony, mondom nektek, ha a búzaszem földbe nem hull, és el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok termést hoz. Aki szereti a maga életét, elveszti azt, és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.
Isten tehát a gyümölcsöket maggal a közepükön alkotta meg, ami önmagában hordozza az újabb életet. Ugyanezt a törvényszerűséget figyelhetjük meg szellemi értelemben is, Isten Királysága terjedését illetően. Amikor hit által újjászületünk, Ő belénk ülteti az Ige magját, s ahogy meghalunk önmagunknak és egyre inkább Istennek és Istenért élünk, gyümölcsünk majd e magból nő ki. Az Atyának való gyümölcstermésünk során pedig, a gyümölcsünk belsejében megtalálható Ige-magot hintjük el mi is az emberi szívekben, amelyek – ha jó talajba hullanak, s megvannak a megfelelő körülmények is hozzá, mivel ugyanazt az Ige-DNS-t adják tovább – ugyanazt a termést produkálják majd. Így növekszik Isten szellemi Királysága. Így lehetséges, hogy a tanítványok örökségéből részesülünk ennyi év után is, hiszen ők is az Ige magjait hintették mindenfelé, s az újra és újra megtermette a maga gyümölcsét az emberi szívekben. Így lehetséges tehát átadni az áldásokat, amire elhívott bennünket Isten.
Ám a Szentírásból azt is megtanulhatjuk, hogy nem csak jó, hanem rossz gyümölcsök is léteznek, mégpedig a test gyümölcsei. S mivel a gyümölcstermésbe a Mindenható a reprodukciót belekódolta, akik test szerint járnak, azok is hintik a magokat, melyek emberi szívekbe hullva, ugyanazokat a rossz gyümölcsöket termik meg majd. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen maggal rendelkezünk, s mit vetünk: az Ige szellemi magját, vagy a test bűnös magját. Jézusról azt olvashatjuk a Szentírásban, hogy kiváltott bennünket az atyáinktól örökölt hiábavalóságokból, s az is világos előttünk, hogy a kereszt mindenre megoldást kínál nekünk, csak le kell tenni az Úrért az életünk!

Mindig legyen előttünk, hogy Istennek való gyümölcstermésünk során gyümölcsünk kellős közepén ott rejtőzik az Ige magja, ami csak arra vár, hogy miután egy éhes lélek gyümölcsünket táplálékként elfogyasztotta, szíve talajára hullva növekedésnek indulhasson, s az ő élete is megteremhesse ugyanazt a gyümölcsöt, ami áldás lehet mások számára… a körforgás pedig örök… egészen Krisztus visszajöveteléig.

BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei („A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”). A könyveivel kapcsolatos, további információk a http://bbartha.extra.hu/

Áhítat morzsák-Az örökké élő Úr!

Ámde Krisztus feltámadott! -1 Korinthus 15:12-26

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott…” Ez a legszörnyűbb „ha”, amely csak bekerülhet az emberi értelembe. S ha el tudja érni, hogy ott szállásra találjon, és foglalkozzanak vele, akkor a hatása az lesz, hogy a lélek legszebb reményei mind úgy elszáradnak, mint azon zsenge hajtások, amiket a csípős fagy megdermeszt. Nézd csak, hogyan száradnak el…

„Hiábavaló a ti hitetek…” Ekkor a hitünknek nem lenne több ereje és tartóssága, mint Jónás bokrának. Sőt mi több, soha nem is lenne igazán élő és hathatós. Csupán szánalomra méltó téveszme lenne – gyönyörű, de oly’ üres, mint egy buborék, ami aztán szét is pukkad az arimátiai József sírjánál, ahová az Urat temették.

„Még bűneitekben vagytok….” A megbocsátás reményére és az Istennel való megbékélésre is végzetes csapás zúdulna, és nem maradna más, csak „az ítéletnek valami félelmes várása”. A végzet mindvégig ott rejtőzködne a hazugságok kidíszített színfala mögött, és egészen a keserű végig üldözne bennünket.

„Minden embernél nyomorultabbak vagyunk…” Az öröm lehullana és meghalna, mint egy halálosan megsebzett pacsirta. A dal tovatűnne szívünkből. Szent hellyé pedig egy sír válna…

“Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül!” Igen, hadd fejezzem be ezzel az igével! Ez hozza el a lelkembe a reggelt és a dallamokat, és olyan szent örömöt ad, melynek vége sohasem szakad!

Áhítat morzsák-Az örökké élő Úr!

Jelenések 1:9-18

Hadd elmélkedjem ezen egyszerű szavakon, és hadd nézzek bele, hosszan és elcsendesedve, mérhetetlenül mély egyszerűségük csodálatos mélységébe. Egy idős vidéki bácsi mondogatta nekem, hogy megerősítené a szememet, ha jó hosszan mély kutakba néznék. És minden bizonnyal megerősíti a szívem szemét, ha ilyen kutakba tekintek bele jó alaposan.

„Én vagyok az Élő.” Milyen csodálatos átalakulás ment végbe Dr. Dale életében annak hatására, hogy egy nap, a dolgozószobájában ülve megvilágosodott számára – úgy, mint még soha azelőtt –, hogy Jézus Krisztus él! „Krisztus él!” – ismételgette újra és újra, míg e hangos szavak harsona-zenéje szíve minden zugát betöltötte. „Krisztus él!”

„Pedig halott voltam.” Igen, az Úr végighaladt a halál sötét helyén. Lábnyomok maradtak ott hátra, és ezek magának a Győztes Úrnak a lábnyomai, végig az út mentén. „Krisztus nem vezet engem sötétebb helyiségbe, mint amelyen Ő már keresztülhaladt.”

„És íme, élek örökkön-örökké!” „Jézus legyőzte a halált, és annak minden erejét.” A halál soha többé nem fog már múlékony trónján hencegni. Ereje megtört; „fullánkja” elveszítette a mérgét; a látszólag mindenevő szájából tovatűnt minden dicsekvés! „Ó, sír, hol van a te győzelmed?”

És itt van számomra az Örömhír: „Mert Én élek, ti is élni fogtok!”

Napi Evangélium

A mai evangélium: (Mt 20,1-16a)

Abban az időben Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint amikor egy gazda kora reggel kiment, hogy szőlőjébe munkásokat fogadjon. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. A harmadik óra körül megint kiment, s látta, hogy mások is ácsorognak ott tétlenül a piactéren. Ezt mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe, és ami jár, megadom majd nektek." Azok el is mentek. Majd a hatodik és a kilencedik órában újra kiment és ugyanígy cselekedett. Kiment végül a tizenegyedik óra körül is, és újabb ácsorgókat talált. Megkérdezte tőlük: "Miért álldogáltok itt egész nap tétlenül?" Azok ezt válaszolták: "Mert senki sem fogadott fel minket." Erre azt mondta nekik: "Menjetek ti is a szőlőmbe!" Amikor beesteledett, a szőlősgazda így szólt intézőjéhez: "Hívd össze a munkásokat, és add ki a bérüket, az utolsókon kezdve az elsőkig!" Először azok jöttek tehát, akik a tizenegyedik óra körül kezdtek, és egy-egy dénárt kaptak. Amikor az elsők jöttek, azt hitték, hogy nekik többet fognak adni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor átvették, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: "Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és ugyanúgy bántál velük, mint velünk, akik a nap terhét és hevét viseltük!" Ő azonban ezt felelte az egyiküknek: "Barátom, nem vagyok igazságtalan veled. Nemde egy dénárban egyeztél meg velem? Ami a tied, fogd és menj! Én ennek az utolsónak is annyit szánok, mint neked. Talán azzal, ami az enyém, nem tehetem azt, amit akarok? Vagy rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok?" Így lesznek az utolsókból elsők, és az elsőkből utolsók!
Mt 20,1-16a

Az egy dénár napi díj a korban megszokott bére a napszámosnak. A példabeszédben jelentheti a teljességet, az örök életet. Ennél többet nem kaphat a szőlőben munkálkodó. Persze tudjuk, minden hasonlat sántít, bár a képből következne, hogy munkámmal megszolgálhatom az üdvösséget, tudjuk, hogy ez az Isten ajándéka számomra, az kiérdemelni saját erőmből nem tudom.
Miért nem voltak a később jövők a piactéren? Nem tudjuk. A gazda újra és újra kimegy, újra és újra küldi az ott ácsorgókat a szőlőbe. Vajon hogyan fogadom a később érkezőket? Milyen sokszor hallhatjuk, bezzeg most, hogy baj van, jön, eddig merre volt? Ugyanakkor nem számolhatunk úgy, hogy majd az utolsó órában odamegyek a piactérre, mert egyrészt nem tudom, mikor lesz az utolsó óra, másrészt nincs arra biztosíték, hogy a gazda jönni fog az utolsó órában.
Ami talán a legmegdöbbentőbb a gazda szava a reklamáló munkáshoz. Rossz szemmel nézed, hogy én jó vagyok? A másik jóságát örömmel vesszük, ha felénk irányul. De ha a másik felé, akkor könnyen irigységbe esünk.
Érdemes a mai evangéliumnál kicsit elidőzni, csendet teremtve magunkban és magunk körül!

Károly Rihmer kommentje:   

Több, mint 40 évvel ezelőtt Halásztelken hallottam életem legrövidebb prédikációját ez után a példabeszéd után: „Testvérek! Az Isten igazságtalan. Akinek más véleménye van, szeretettel várom mise után beszélgetésre a plébánián”. (A döbbenetes, hogy még így sem sikerült felráznia híveit, a plébánián csak a Feri atya kedvéért Pestről kilátogató tucatnyi fiatal jelent meg – és „tanultunk” estig).

Még a legközömbösebb ember szeme is felcsillan, amikor arról van szó, hogy esetleg ugyanazért a munkáért több bért kaphat, vagy pláne kevesebb munkáért több bért. Ilyenek vagyunk. Aztán mi is zúgolódnánk: az Isten igazságtalan! Ami minket megbotránkoztat, az Isten szeretete, jósága és viszonyulása az emberhez.
Jézus felfogásában az Isten Országa nem egy felfoghatatlan, virtuális világ. Ő nagyon is valóságosan szeretné látni az övéi világát olyannak, ahol nemcsak szeretnek az emberek, hanem dolgoznak is. A munkájukat is áthatja a szeretet, az irgalom, az osztozás. Ebben a világban – valljuk be – kommunisztikus elvek érvényesülnek. Mindenkinek egyformán jár a fizetség, nem a munka mennyisége, milyensége, az izzadságcseppek vagy a szürkeállomány pusztulásának száma a meghatározó, hanem az, hogy mindannyian emberek vagyunk, egyformán éhezünk, fázunk, egyformán szeretnénk taníttatni gyermekeinket, gondoskodni öregjeinkről.
Isten szabadságára mutat rá Jézus. Éppen az igazságtalannak tűnő bérezés miatti felháborodás által akar rámutatni Isten igazságára, az isteni rendre, az Isten országának a másféle törvényeire. Hogy az Isten másképpen gondolkodik. Jézus világosan helyére teszi azt a gondolkodást, ami már abban a korban is megvolt: a teljesítmény szerinti jutalom. Ez nem munkaverseny, ki mennyit teljesít Istenért, annak nagyobb lesz majd az üdvössége, vagy közelebb jut az Istenhez. (Persze nagyszerű dolog, ha valaki sokat foglalkozik Isten dolgaival. De ez nem jutalom kérdése). A kegyelem nem sütemény vagy kenyér. Minél többet vág le az Isten, és ad másnak, nekünk annál kevesebb jut. Kegyelme határtalan. Jézus úgy mutatta be nekünk a mi mennyei Atyánkat, a mindenható Istent, hogy Ő igazi szeretet, és az Ő ajándékozása szeretetből fakad. Nem a teljesítményeinket bérezi, hanem ajándékokat osztogat. Ezt nem értették már akkor sem, és ma sem értik nagyon sokan. A legvallásosabb emberek között sem értik. Ezért mondta el Jézus ezt a szinte bántóan éles, provokatív példázatot, hogy értsék már meg: ilyen az Isten! Nem könyvelő, aki számon tartja jó és rossz cselekedeteinket, aztán ennek megfelelően jutalmaz vagy büntet. Egyáltalán nem azt adja, ami járna, hanem sokkal többet. Ha annyira ragaszkodunk az igazsághoz, akkor megkaphatnánk – és jaj lenne nekünk. De Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen, és ezért az Ő kegyelme szerint ajándékokat osztogat.

Jézus a szőlőmunkásokról szóló példázatában a tanítványok egy előbb feltett kérdésére válaszol: Mi lesz a jutalmunk? Jézus maga nyíltan beszél arról, hogy lesz jutalom. Az Isten országáért hozott áldozat elnyeri a jutalmát. De az isteni rend, az isteni erkölcsi rend, s az isteni logika szerint. Ezt Isten határozza meg. Nem a tanítványok, s nem mások. Krisztus követése és az Isten országáért hozott áldozat, szolgálat sosem történhet és történik jutalomért. Az áldozat sosem üzleti alku tárgya. Melyik szülő írja a listát: ennyibe került a neveltetésed. A gyötrelmekről meg az átvirrasztott éjszakákról nem is beszélve.
A példabeszéd mondanivalója roppant egyszerű: Isten országának az a jellegzetessége, hogy a jóság, a szeretet felülmúlja az igazságosságot! Ahol úgy viselkednek, mint a szőlősgazda, ott az Isten országa valósul meg. Példabeszéd nélkül Jézus ezt így mondta: „Ha a ti igazságosságotok bőven fölül nem múlja az írástudókét és a farizeusokét, semmiképpen nem mentek be Isten országába” (Mt.5,20). Hogy a gyakorlatban mit jelent ez a fölülmúlás, azt számtalanszor megmutatta, elég csak a hegyi beszédre gondolnunk.

Istenem! Az irigységre való hajlam ott lakik minden ember lelke mélyén. Nem fogjuk fel, hogy egyek vagyunk. Azt nézzük, amit a másik kapott, ahelyett, hogy örömmel hálát adnánk szeretetedért, ajándékaidért. Add, hogy a dolgokat a Te mércéddel és ne a világéval ítéljem meg! Ámen.

Áhítat morzsák-Isten Szelleme leszállt…

Életre kelhetnek-e ezek a megszáradt csontok? (Ezékiel 37:3)

Az emberek természetük szerint olyanok, mint ezek a száraz csontok, melyek a völgyben, annak felszínén elterülve fekszenek. Egész szellemi csontvázuk kificamodott; a szellemi élet nedve és veleje kiszáradt belőlük. Az emberi természet nemcsak halott, hanem – mint a régóta a napon szikkadó, kifehéredő csontok – már az isteni élet minden fellelhető nyomát is elveszítette. Akarata és ereje is elhagyta már; a szellemi halál zavartalanul uralkodik. Ám mégis: ezek a száraz csontok életre kelhetnek! Az Ige prédikálásának hatására még a leggonoszabb bűnös is jó útra téríthető; a legmakacsabb akaratú ember is megszelídíthető; a legszentségtelenebb élet is megszentelhető. Amikor a szent „lehelet” rájuk száll a négy égtáj felől; amikor az isteni Lélek leszáll, hogy méltassa és igazolja az Igét – akkor a bűnösök tömegei, mint annak idején, Pünkösd szent napján, lábaikra állnak, „felette igen nagy” seregként, hogy dicsérjék az Urat, az ő Istenüket!
— Charles .H. Spurgeon

*********

De ha majd megtérnek az Úrhoz, elvétetik a lepel. (2Korinthus 3:16)

Azon személy számára vétetik el a lepel, aki a Szent Lélek áldott munkálkodása révén élő kapcsolatba került Jézus Krisztussal. Mindazonáltal az isteni Lélek munkája nem ér véget azzal, hogy ez a lepel elvétetik. Azért veszi el Isten ezt a leplet, hogy a változás elkezdődhessen.
– John Flavel

*********

…Isten lejött hozzánk a Szent Szellem  személyében Pünkösd napján, először a házat töltve be, aztán a szenteket. Az Úr így ruházta fel őket képességgel arra, hogy bizonyságot tegyenek Róla; az Ő igazságát hirdessék; és minden ellenségüket legyőzzék. S ez a Szent Lélek még most is jelen van az Egyházban – de Krisztus Testének még sokkal több erőre és kegyelemre van szüksége ugyanezen Lélektől, és ezért kell még mindig fennhangon kérnünk az Urat: „Ó, bárcsak leszállnál!”

S az Úr most is lejön – és találkozik velünk, az Ő népével imakamráinkban; érezhető megnyilvánulásait adja szent jelenlétének; megérezteti velünk hatalmas erejét; és elhalmoz minket szeretete ékes bizonyítékaival. Leszáll a szent helyre, és lábai helyét dicsőségessé teszi. Ekkor lesz az Ő Igéje erőteljes; az Isten imádata kellemes; és a szentek közössége gyönyörűséges. Isten Lelke beleszáll a szívbe; betölti azt örömmel és békességgel; az Ő királyi rezidenciájává teszi; és Isten otthonává alakítja. Az Úr Lelke leszáll, hogy az emberek Istenhez fordulhassanak – hiszen az Ő jelenléte és ereje kiárasztása nélkül nincsenek megtérések. Az Úr Szelleme leszáll, hogy helyreigazítsa a kóborlókat – és a visszacsúszott hívők Istenhez való visszatérése is az Ő Szent jelenlétének a bizonyítéka, és az Ő erejének hatalmas teljesítménye. Azért jön le, hogy megáldja népét; békét és jóllétet adjon nekik; és sikeressé tegye munkálkodásaikat és harcaikat.

Ó, mily nagy változást tudna hozni az Úr ily módon történő eljövetele! Mennyire felrázná és felpezsdítené az eltompult és alvó szenteket! Mennyire felélénkítené, és új erővel töltené be a meglankadt és elcsüggedt hívőket! Zsúfolásig megtöltené imaházainkat! Élettel, zamattal és erővel töltené be gyülekezeti életünket! Mily sok bűnöst a Megváltóhoz hívna; a keresőket arra invitálná, hogy döntést hozzanak az Úr mellett; és hívőket vonzana be az Isten Egyházába.

…Drága, kegyelmes Istenem, azért esedezem, hogy gyere, szállj le ránk – hadd teljünk meg a Te Szent Szellemeddel- hadd tudjál minket használni a Te szolgálatodra!
Kérünk, hogy koronázz meg minket jóindulatoddal; és add, hogy szeretett Fiadhoz hasonlóvá tudjunk válni – a természetünkben, kedélyünkben, foglalatosságainkban és viselkedésünkben is! 

Ámen!

Áhítat morzsák: Gondom van rá, hogy igémet beteljesítsem

"Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó!" - figyelmeztet a régi bölcsösség ma is, mert csak nem akar kihalni az emberből ez a régi rossz tulajdonsága; lelkesen ígér, és gyorsan felejti vállalt kötelezettségét... Felelőtlenül ígérgetni nemcsak csúnya dolog, de veszélyes is.
Gondolhatjuk, talán azért, mert elveszíthetjük hitelességünket embertársaink előtt. A hiteltelenségen túl a bizalom is megrendülhet bennünk, de ami még ennél is veszélyesebb: Elveszítjük életünkben azt a tiszta hangot, mely lelkiismeret gyanánt időről-időre visszhangzik bennünk és az Isten végső, nagy számonkérését juttatja eszünkbe.

Ha ez kimarad életünkből, akkor... már nem számolunk az Istennel.

És ez olyan nagy baj? Manapság is sokan "fütyülnek" az Isten-problémára, s nem látszanak boldogtalanabbaknak, mint a többiek. Reprezentatív felmérés szerint, az élet delén (40 év) túljutottak közel nyolcvan százaléka, még soha(!) nem gondolkodott el komolyabban az élet értelmén, az Isten esetleges szerepéről személyes életükben. Ez azt jelenti, hogy az emberek háromnegyed része leélte a szociológiailag aktív életének túlnyomó részét - belső, etikai motívációk nélkül! 

Magyarul: magának élt. Ennyivel "szegényebb" lett a világ, ennyivel kevesebbet kapott a közösség. Mert életünk második felében inkább kapni szeretnénk a közösségtől, hiszen az erőnk fogyatkozik. De mi van azzal a társadalommal, ahol mindenki csak kapni akar? Az, amit tapasztalunk manapság: elaljasodik. Az önzés apránkénti növekedésében sokan észre sem veszik, hol lépték át az önszeretet és a gonoszság határát. Ha nem volt ott Isten, akkor a látáshoz szükséges világosság is hiányzott. Lemerült zseblámpával szakadék szélén "táncikálni" - meglehetős botorság...

Isten beteljesíti ígéreteit, ahogy az Írás mondja: "Nem ember az Isten, hogy hazudna." Ez azt jelenti, hogy a törvényt, azaz a teremtettség rendjét Isten betartatja: a bűnt(hibát) követi a büntetés(következmény). Az Isten tehát következetes. Jó levonni ebből a következtetést, hogy következetlenül élni nem érdemes... Fejjel nekirohanni a falnak lehet, de nem érdemes. 

Isten meg-megállít minket, hogy elgondolkozzunk életről és halálról, szépről és jóról, a megismerés ajándékairól, a reménységről, a hitről. 

Miért? Hogy szívünkben megfogalmazódjanak gondolatok a világról, s a Gondviselésről, s ezeket megosszuk másokkal is.

Amiért ma imádkozunk:
Várakozásaink szép beteljesüléséért.

Uram! Te látod életem gondjait. Kérlek Téged, emelj ki belőlük néhány pillanatra, hogy szereteted apró csodáit átélve magam is jóságod eszközévé válhassak! 
Jézus nevében, Ámen!

Áhítat morzsák: Irigység és mohóság; békesség és öröm…

Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm. (Róma 14:17)

Az evés és ivás, a ruházat és a lakás mind-mind fontosak. Ezért van az, hogy az Úr igenis el akar minket látni mindezekkel, ha mi Őreá hallgatunk, és nem vagyunk restek.
A fenti igéhez tartozó részben arról olvashatunk, hogy az emberek az étkezéssel kapcsolatban is törvényeket szabtak: ezt meg lehet enni, azt nem. A Biblia azonban azt mondja: Minden, amit Isten teremtett, jó, és hálaadással éljünk ezekkel. Ha viszont valakinek erőtlen a lelkiismerete, akkor inkább ne egye meg ezeket az ételeket.
A másik dolog: Ne ítélj meg másokat. Ha egyeseknek szabadságuk van arra, hogy egyenek és igyanak, hagyd rájuk. Isten az Ítélőbíró, nem te. Ne rombold le Isten munkáját bármely étel miatt. Ne zavard meg az Isten-adta békességet apróságok miatti veszekedéssel! Merthogy ezek – az evés, ivás, élvezetek, ruházkodás, lakás, stb. – csupán apróságok, melyekkel most még élünk, aztán nincsenek többé. De Isten Királysága, az igazság, béke és öröm – soha el nem múlnak! Minden másnál többet érnek. Mert ugyan lehet-e igazságunk és békességünk evés által? Ki tudjuk-e böjtölni azt, hogy örömünk legyen?
Mikor éhes vagyok, és elmegyek a boltba, sokszor annyi mindent meglátok, amit oly szívesen megvennék! Olyan dolgokat, amikre feltétlenül szükségem lenne! …Nem nehéz rájönni: a mohóság utat tört magának – megélhetési fenyegetettségnek álcázva magát.
Egyszer meghívtak egy kerti grillezésre. De aznap reggel igen siettem, és ezért csak kevés kenyeret és kolbászt vittem magammal. A többiek ott dőzsöltek: ínycsiklandó salátákat és jól megrakott saslikokat ettek – én pedig rágcsáltam a száraz kenyérkémet. S hogy mi kezdett el szétterjedni a szívemben? Természetesen az irigység – ami az igazság utáni éhségnek álcázta magát!
Mindaddig, míg az irigység, vagy a mohóság, jól álcázva magát, de ott rejlik bennünk, és irányít minket – még akkor is, ha csak néha nyilvánul meg –, nem vagyunk teljesen az Isten Királyságában, ami pedig telve van az Ő igazságával, békéjével és örömével. Csak ha már valóban felette állunk e dolgoknak, akkor tud az Úr békessége szétáradni szívünkben.
Erősen ragaszkodjunk hát az Úrhoz, és higgyünk Benne az ellátásunkat illetően is. Ha sokat ad az Úr, hálás vagyok érte; ha keveset, akkor is hálát adok Neki. Nem fogom többé magamat összehasonlítani másokkal. Elégedett leszek azzal, amit Ő ad.
Mindaddig, amíg Isten Szelleme vezet, minden irigység és mohóság elhallgat bennem. Isten Szelleme elhozza a szívembe az igazságot, békét és örömet. Igen, ez kell nekem! Az élet-utamat úgy fogom járni, hogy Jézustól függjek, és az Ő Szelleme uralkodjon szívemben. Vidám és bizakodó, és mindenért hálás leszek, és leteszem terheimet. Köszönöm, Úr Jézus, hogy Te nagyon jól gondoskodsz rólam!

Köszönöm, mennyei Atyám, hogy olyan jól gondot viselsz reám! Benned hiszek és bízom, hogy Te minden szükséges dologgal ellátsz, és ezért hálát adok Neked. Nem engedem, hogy az irigység és mohóság irányítson, és megzavarja a békességemet! Kérlek, Uram, segíts nekem ebben!

Bibliaolvasási részek: Kolossé 4, 2–18

Forrás: https://franklitauen.wordpress.com/2016/05/11/neid-und-gier-friede-und-freude-11-05-2016/.

Áhítat morzsák- SEREGEK URA! BOLDOG EMBER AZ, AKI BENNED BÍZIK– Zsoltárok 84:13

,,Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura!
Vágyódik, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után, szívem és testem ujjong az élő Istennek.
Boldogok akik a te házadban laknak,szüntelen dicsérhetnek téged.

Boldog ember az, akinek te vagy erőssége és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.
Seregek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik.,, (Zsoltárok 84, részletek)

Egyik kedvenc zsoltárom a 84-dik, ami az Istennel való közösség utáni mélységesen mély és intenzív vágyakozást fejezi ki, hiszen sehol sem olyan jó lenni, mint az Úr házában, szíve közelségében, ahol átélhetjük a Mindenható szeretetét és áldásait. Isten jelenléte olyan többletet ad, olyan mélységesen feltölti érzelmi tankunkat, megelégíti lelkünket, élettel tölti meg szellemünket, újítja meg életünket napról napra, hogy aki az Úr közelségét átélte, ezentúl mindig csak az után vágyakozik.

Isten azonban nem csak a szeretet, hanem az erő is. Jelenlétében lehullanak a láncok, szétmállanak a kötelékek, minden felszabadul és életre kel a bensőnkben is. Ekkor pedig a hála és a dicséret visszatarthatatlanul szabadulnak fel a szívünk mélyéből, s szárnyra kelve repülnek fel a Mindenható trónja elé jó illatú áldozatként. Boldog ember az, akinek az Úr az erőssége, akinek az Úr ösvényei vannak a szívében. De vajon mit jelent ez? Akinek az életét Isten Igéjének a fénye világítja be, s szívének ösvényei nem bűnös ösvények, utak, hanem az élet ösvényei, az az Úr előtti világosságban jár majd. Ezek az ösvények pedig örök életre vezetnek, sima, megbotlás nélküli utak, melyek, ha szívünkben lakoznak, életünk igazán boldoggá teszik, mert az Úr vezet napról napra bennünket.

Boldog ember az, aki a Seregek Urában bízik. Az élet tele van kérdőjelekkel, félelmekkel, szorongásokkal, nehézségekkel, megpróbáltatásokkal, érthetetlen vagy értelmezhetetlen eseményekkel, betegségekkel, váratlan fordulatokkal és bizonytalanságokkal. Ha nincs kiben bíznunk, nincs erős hitünk Megváltónkban, akkor előbb-utóbb e körülmények maguk alá gyűrnek bennünket. Munkahelyünk elvesztésétől és az anyagi bizonytalanságtól való félelmünkben például olyat teszünk, amit mi magunk sem igazán szeretnénk, és viselkedésünket Isten Igéjével sem tudjuk összeegyeztetni. Mindezt azért, mert félünk. Máskor egy-egy fenyegető betegség olyannyira megijeszt bennünket, hogy még meglévő hitünk is elpárolog, s vagy a homokba dugjuk fejünket, vagy Istenről és az Ő gyógyító hatalmáról elfeledkezve rohanvást futunk segítségért az orvosokhoz. Máskor egy-egy kapcsolatban csak félelmeink miatt maradunk, vagy viselkedünk egy bizonyos módon, nehogy elveszítsük azt, akit szeretünk, nehogy ebben a világban egyedül maradjunk.

A felsorolást vég nélkül lehetne folytatni, hol hoz az ember olyan döntéseket mindennapjaiban, ami nem Isten bizalmában gyökerezik.

Az Ige azt írja, boldog ember az, aki a Seregek Urában bízik. Miért? Azért, mert méltósággal élheti az életét, alázatban, mégis körülményei közt felemelt fővel járva, hiszen tudhatja, erőssége kiben rejlik, kihez folyamodhat segítségért. Így nem kell senkinek kiszolgáltatva élnie az életét, legyen az a főnöke, egy bank, az orvosok, a férje, felesége, barátja, testvére, vagy bárki. Az Istenbe vetett bizalom méltósággal tölti be életünk, hiszen mindig szabadok vagyunk arra, hogy Isten Igéje alapján a lehető legjobb döntést hozzuk meg körülményeink között, amivel az Urat is megdicsőíthetjük. E szabadság érzése pedig boldogsággal tölti el lelkünk. A méltóság az isteni természet megnyilvánulása bennünk, hiszen az Úr méltósággal együtt teremtette az embert, s Ő mindig ennek megfelelően bánik velünk. Amikor valaki átéli a méltóság érzését az Úrral való közösségben, Istenbe vetett bizalma jeleként, valóban mélységesen elárasztja a boldogság és szabadság érzése, hiszen lelkiismeretünket megnyomorítani próbáló megalkuvások nélkül járni-kelni e világban felbecsülhetetlen értékű kincs. Halleluja!

Mily kedvesek a te hajlékaid, Seregek Ura!
Vágyódik, sőt eleped a lelkem az Úr udvarai után,
szívem és testem ujjong az élő Istennek.
Boldogok akik a te házadban laknak,

szüntelen dicsérhetnek téged.
Boldog ember az, akinek te vagy erőssége,
és akinek a te ösvényeid vannak a szívében.
Seregek Ura! Boldog ember az, aki benned bízik.
(Zsoltárok 84, részletek)

BARTHA BORBÁLA Magyarországon élő, keresztény író és szolgálattevő, az Istennel való mély, bensőséges kapcsolatról és annak gyakorlati megvalósításáról jelentek meg művei 
(„A kimondhatatlan ajándék”; „Meghitt kapcsolatban az Atyával János evangéliuma alapján”).