Akik csodákra és jelekre várnak
Az Ószövetséget olvasva azt látjuk, hogy az Úr a régi időben egyes esetekben jelt adott szolgáinak, ha úgy látta, ez javukat szolgálná. Amikor például Mózes azt a hatalmas feladatot kapta, hogy hozza ki Isten választott népét Egyiptomból és vezesse el őket az Ígéret földjére, jelt kapott, hogy biztos legyen benne: az elhívás valóban az Úrtól van! Betette a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta, leprás volt – fehér, mint a hó. Visszatette a ruhája alá, és mikor kihúzta, egészséges volt, akárcsak a másik keze. A kezében levő vesszőt az Úr utasítására ledobta a földre, és a vessző kígyóvá változott. Mózes ijedtében elfutott tőle. Aztán az Úr utasítására megragadta a farkánál fogva, és a kígyó újra bottá vált kezében!
Vagy gondoljunk csak Gedeon példájára, amikor Isten megparancsolta neki, hogy szálljon szembe a midiánitákkal, akik elnyomták Isten népét. Emlékszünk, ugye a kitett báránybőrre? Gedeon kérésére a báránybőr nyirkos volt, a körülötte levő föld pedig száraz, azután pedig fordítva: a föld volt harmatos, de a báránybőr száraz maradt!
Ezeknek az istenfélő embereknek az esetében, akiket Isten abban a kegyelemben részesített, hogy jeleket adott nekik, meg kell látnunk azt, hogy már volt hit a szívükben – és ott volt bennük az őszinte vágy, hogy hitük növekedjen. Ott volt szívükben a készség, hogy engedelmeskedjenek Istennek. De a munka, amelyre Isten elhívta őket, nagy volt, nehéz, sőt emberfeletti! És tekintettel emberi gyengeségükre, Isten, végtelen, megértő szeretetében jeleket és csodákat adott nekik, hogy megerősítse őket.
Ha esetleg megint olyan időket élnénk, hogy jelekre volna szükség Isten szolgáinak felkészítésére, Isten újra adna jeleket! Ha olyan időket élnénk, amikor az Istenben hívők nem tudnának csupán hitben járni, vagy ha az szolgálná Isten dicsőségét, hogy Istenbe vetett bizalmukat jelekkel és csodákkal támassza alá, akkor Isten megint cselekedne rendkívüli módokon, és gyermekei újra kapnának ilyen megerősítő jeleket, mintegy pecséteket. Ha valóban teljesen lehetetlen lenne az, hogy aggódó, de igazán bűnbánó lelkek békességre jussanak jel nélkül, hiszem azt, hogy Isten adna jelt nekik!
Viszont hiszem azt is, hogy a mai üdvtörténeti korszakban, amikor ismerjük az evangélium üzenetét, már nincsen külön jelekre szükségünk! Hiszen az előttünk álló bizonyíték a napnál világosabb, és ha még további bizonyítékot akarnánk, az olyan lenne, mint ha egy verőfényes napon még gyertyát is gyújtanánk, hogy világosabb legyen, vagy vizet öntenénk az óceánba, hogy több víz legyen benne!
Gondoljunk mindenekelőtt arra, hogy Isten már nagyon sok jel adatott – de a jelek nem vezettek oda, hogy akik látták őket, hitre jussanak! A jelek önmagukban véve nem vezetnek hitre! Izráel népe a pusztai vándorlás során rengeteg jelt látott, melyeket Isten tett értük – mégis odavesztek, hitetlenségük miatt! Még kirívóbb példa erre az egyiptomi Fáraó. Micsoda jeleket és csodákat tett Isten Egyiptom földjén! A Nílus vize vérvörössé változott, és Egyiptom egész földje visszhangzott a jajszó miatt! Az Úr a föld porát tetvekké változtatta, és hamut hintett az egész országra!
Békákat vezényelt hálókamráikba, és sáskák ették meg a föld termését! Elsötétítette az eget fényes nappal, és olyan jégesőt küldött az országra, amilyet még soha nem láttak! Jószágaik megbetegedtek, elsőszülöttiek meghaltak!
És a fáraó még akkor sem hitt, amikor Mózes kérésére Isten megszüntette a csapást, amit Egyiptom varázslói nem tudtak megszüntetni! Nem tudták megszüntetni a sötétséget, nem tudták megszabadítani Egyiptom földjét a békáktól – csak többet tudtak hozni rá!
Mindaz a csoda, amit Isten tett, nem lágyította meg a Fáraó szívét! Igaz, hogy egy ideig reszketett, és könyörgött, hogy múljék el a baj (2 Móz. 8. rész), de aztán még csökönyösebben ellenállt Istennek, és így szólt: „Kicsoda az Úr, hogy engedelmeskedjem szavának?”
Kedves hallgatóim, ha Ti nem hisztek Mózesnek és a prófétáknak, ha nem hisztek Jézus Krisztusnak a már előttetek lévő bizonyítékok alapján, akkor még akkor sem hinnétek, ha a halálból támadna fel valaki, vagy ha az egyiptomi csapások sújtanának rátok, tízszeres erővel! Nincsen szükségszerű, szinte kényszerítő kapcsolat a csodák és az istenhit között! Mert ahogy a Fáraó példájából látjuk, és sok-sok más esetből is, hiába mutatkozik meg Isten csodálatos ereje, akár ítéletben, akár szabadításban, ez nem indítja hitre a hitetlenek szívét! Isten tesz ugyan csodát – de senkit sem kényszerít!
Hadd foglalkozzam mindenekelőtt azokkal, akiket gyakran megtalálhatunk minden gyülekezetben, ahol az evangélium hűségesen hirdettetik! Mert ma is van olyan, hogy „gonosz nemzetség, amely jelt kíván”! Sokan vannak közöttünk, akik tudják, hogy bűnösök, de ez a tudat csak addig terjed, hogy kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben. Nagyon jól tudják, hogy Isten, az Ítélő Bíró majd megbünteti őket, és félnek az elkövetkezendő haragtól. Szeretnék ők megtalálni a megváltást, és miután talán már évek óta hallják az evangéliumot, elméletben ismerik is a megváltás útját!
Sok bibliai tanítás tekintetében nem mondhatók hitetleneknek. Elméletileg elfogadják ők Jézus Krisztus isteni mivoltát, azt, hogy Ő Isten Fia, aki kereszthalált halt, mint engesztelő áldozat bűneinkért. Elméletben tudják, hogy ez az áldozat elégséges a bűnök eltörlésére, és ha elfogadnák, akkor az ő bűneiket is lemosná, és békességet adna nekik. Erre talán most azt mondjátok nekem: „De ha mindezt tudják, hát akkor Krisztus-hívők! De sajnos azt kell mondanom, hogy ez még nem teszi őket azzá! Reménységünk lehet őfelőlük! Ugyanakkor viszont inkább ijedten kellene őket szemlélnünk! Nem, ezek az emberek nem hívők, mert akaratosan kitartanak amellett, hogy márpedig ők jelt akarnak, vagy valamilyen csodára várnak, akár a lelkükben, akár a környezetükben, mielőtt hitüket és bizalmukat Jézus Krisztusba vetnék!
A sok tanítás után, amit már hallottak, és miután elfogadták azokat a dolgokat, amelyeket elfogadtak, logikusan arra a következtetésre juthatnánk, hogy ezek az emberek hívők, és meg vannak mentve. Pedig, noha illogikus a helyzetük, még mindig nem hisznek, és hitetlenségüket azzal indokolják, hogy ha ezt és ezt éreznék, vagy ezt és ezt látnák, ha ez történne, vagy az, akkor ők is személyesen hinnének Krisztusban – de addig nem! Különféle követelésekkel jönnek. Vannak, akik különleges álmokra várnak. Vagy látomásokra tartanak igényt. Egész meg vagyok rökönyödve, hogy vannak, akik azt állítják, hogy egy bizonyos fajta álom, főleg ha többször is ismétlődik, és annyira életszerű, hogy sokáig megmarad az emlékezetükben, az isteni kegyelem jele!
Pedig ez teljesen alaptalan, és az ég-világon semmit nem bizonyít! És mégis: vannak, akik talán tele gyomorral feküdtek le, és álmatlan az éjszakájuk, vagy élénk álmok zavarják őket, erre azt állítják, hogy ha álmaik lennének, akkor hinnének Jézus Krisztusban! Ez abszurdum, de már nem egy emberrel találkoztam, akik ebben a tévhitben élnek! Ha lenne álmuk – akkor hajlandóak lennének hinni!
A múltkoriban egy kis faluban prédikáltam. Volt ott egy asszony, aki nagyon komolyan kérte, hogy beszélhessen velem, és sokkal több bölcsességet tulajdonított nekem, mint amit én magam bármikor is a magaménak éreztem volna. Elmentem meglátogatni. Betegen találtam. Szomorúan láttam, hogy valami babona foglya – és sajnos a saját lelkésze még meg is erősítette őt ebben a babonában: ünnepélyesen elmondta nekem, hogy egyik éjszaka azt látta, valaki ott áll az ágya végénél. Azt remélte, hogy az a titokzatos Valaki talán maga az Úr – de nem látta a fejét! Minthogy én olyan sokat tudok ezekről a lelki dolgokról, meg tudnám mondani neki, ki lehetett az?
Azt mondtam neki, hogy valószínűleg az történt, hogy az ágya végében felakasztotta a ruháját a fogasra vagy egy vállfára, és a sötétségben hirtelen azt hitte, valami jelenség áll ott! Persze ezzel a felelettel egyáltalán nem volt megelégedve! Már nem gondolt engem valami különlegesen bölcs embernek, hanem egy nagyon is testies gondolkodású ember szintjére süllyedtem le becslésében, sőt még azt is mondta, hogy gúnyolódó vagyok! De nem tehettem mást... Meg kellett mondanom neki, hogy értelmetlen dolog attól várni az üdvösségét, hogy úgy gondolta, testi szemeivel látta az Úr Jézust az ágya végénél! Az ilyen látásnak nincsen megváltó, üdvözítő hatása! Lelki látásra van szükségünk! Az pedig, hogy az állítólagos jelenésnek nem volt feje – megmondtam neki, hogy használja inkább a saját fejét és szívét, és foglalkozzon komolyan Isten Igéjével, írott Szavával!
Nem kizárt dolog, és ezt nem is tagadom, hogy lehetnek olyan álmok, és még „jelenések” is, amelyek felébresztik a lelkiismeretet, és ennek köszönhetően valaki felébred lelkileg. De hogy ilyen dolgokat keresnünk kellene, vagy szabad lenne várnunk – hát ez olyan távol áll az igazságtól, mint a napkelet a napnyugattól! És mi lenne, ha esetleg látnál egy jelenést, vagy álmot? Az mit bizonyítana? Semmi egyebet, mint hogy túl élénk fantáziával rendelkezel! Felejtsd el ezeket – az ilyesmi csak primitív babona, ami nem méltó a keresztyén emberhez! Mindig lesznek olyanok, akik nem hiszik a Krisztusról szóló egyszerű, egészséges evangéliumot, ha nem keveredik bele ilyen abszurdum-féleség! Isten őrizzen bennünket a hitetlenségnek ettől a fajtájától!
Találkoztam azután olyanokkal is, akik abban a meggyőződésben élnek, hogy ahhoz, hogy övék legyen a megváltás, különleges fizikai érzelmek szükségesek. Természetesen az öröm és a békesség, az evangélium fölfedezése, amikor igazán megértjük, előidéz bizonyos rendkívüli érzéseket, amelyek még testileg is érzékelhetők – és kivált belőlünk valami emelkedett érzést. De kedves hallgatóim, hadd hangsúlyozzam, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme nem olyasvalami, ami az idegeinkhez, izmainkhoz és inainkhoz kapcsolódna! Nem olyasmikhez kapcsolódik, amit testi szemeinkkel látunk vagy testileg érzékelünk! A kegyelem lelki közegben működik, és az elménkre, gondolkodásunkra hat!
Ugye egyikőnk sem képzeli azt, hogy amikor a szívünkről beszélünk, akkor azt a kis öklömnyi szervet értjük alatta, ami a vért pumpálja szervezetünkben? A Szentlélek ezzel szemben a gondolatainkra, a lelkünkre van hatással, és azt változtatja meg, hogy mire irányul szeretetünk, vonzalmunk! A Szentlélek munkája a lélekre hat! Isten óvjon attól, hogy testileg keress vagy várj különleges hatásokat! Ne hivatkozz hát fizikai, testi hatásokra, mint valami próbára vagy ellenpróbára az Úr előtt, mondván, hogy ezek hiányában nem vagy hajlandó hinni!
Remélem, hogy nincsenek itt sokan, akik ilyen testies hatásokat várnak, de már találkoztam olyanokkal, akik azért nem hajlandók Jézusban hinni, mert nem érzik magukat elég nyomorultnak! Olvastak bizonyos könyveket, istenfélő emberekről, akik mikor a Megváltót keresték, úgy érezték, darabokra zúzza őket a törvény pörölye. Ilyen életrajzokat olvasnak, és azt találják, hogy akikről a könyvekben szó van, hasonló nyelvezetet használnak, mint Jób vagy Jeremiás.
Igen, voltak ilyen emberek, jó és szent emberek, és sokan követték azt az utat, ahogy ők találtak Jézushoz. Ez eddig rendben is van. De senki se szóljon így: „Ha nem érzem én is ugyanezt, ha nem vagyok én is annyira kétségbeesett, hogy szinte véget akarok vetni életemnek, ha nem vagyok annyira nyomorult, hogy szinte kibírhatatlan vagyok környezetem számára, akkor nem hiszek Jézus Krisztusban!” Szegény, tévelygő barátom! Az, hogy Te ilyen nyomorúságot kívánj magadnak, mintegy előkészületként, „ugródeszkaként” ahhoz, hogy Jézus Krisztusban higgyél, ez valami téboly! És mégis: hányan vannak, akik még mindig kitartanak hitetlenségükben, csak azért, mert úgy gondolják, még nem elég nyomorultak ahhoz, hogy Krisztusra tudják bízni magukat!
Vagy nézzük a másik végletet: találkoztam olyanokkal is, akik azért nem voltak hajlandók hinni és bízni Jézusban, mert nem voltak elég boldogok! Hallottak arról, hogy a hívő keresztyének öröme és békessége olyan, mint egy túláradó folyó, amely mindörökké megmarad, és kijelentik: „Ha én is megkapnám ezt a békességet, ha ilyen mély békesség uralná lelkemet, akkor tudnék hinni!” De akár ezt is mondhatnák: „Ha látnám a telt, érett búzakalászokat lelkem földjén, akkor, igen akkor elkezdenék vetni!
A békesség a hitnek az eredménye! De ők már akkor akarják az eredményt, mielőtt gyakorolták volna azt a hitet! Szinte mintha odamennének Isten elé és azt mondanák neki: „Kérem szépen a fizetést!” – még mielőtt hozzáfogtak volna a munkához! Békességet követelnek – mielőtt hajlandóak lennének hinni! Higgyétek el nekem, kedves hallgatóim, ha van közöttetek valaki, akinek ilyen balga gondolatai vannak, tudjátok meg: Isten nem fog eltérni bölcs és rögzített cselekvési módjától csak azért, hogy eleget tegyen a ti kényeteknek–kedveteknek!
Találkoztam azután olyanokkal, akik azért nem akartak Jézusban hinni, mert nem tudtak elég ékesszólóan imádkozni. Ezt mondják: „Ha én is tudnék olyan szépen imádkozni, mint X Y, aki olyan szépen imádkozott a múltkor az imaórán, akkor én is tudnék hinni Jézusban, és számomra is lenne remény!
De a folyékony imádság néha egyszerűen annak köszönhető, hogy valakinek tehetsége van az ékesszóláshoz. Ha nem vagy hajlandó hinni, amíg Neked is lesz ilyen képességed, akkor sohasem fogsz hinni! Micsoda balgaság kizárni magadat a menny kapuja elé, csak azért, mert nem tudod az ékesszóló szerepét betölteni! Mivel nem tudsz igehirdetőként beszélni, nem vagy hajlandó szent lenni! Igaz, a folyékony imádság adódhat abból is, hogy lelki mélység van benned, de aligha remélhetsz magadban lelki mélységet, mielőtt helyt adtál volna a kegyelemnek lelkedben!
Mielőtt bizalmadat Krisztusba vetetted volna, és lelki újszülött lettél volna Isten családjában, már 2 m magas lelki óriásként akarod magad látni! Mielőtt megtanulnád Isten Országa nyelvének az Á-B-C-jét, már a legnehezebb szavakkal akarsz megpróbálkozni! Jól mondta Shakespeare a Hamlet-ban: „Ó, dőre balgaság!! Minő csúcsokra hág fel oktalan!!” (Shakespeare: Hamlet, V/1)
Azután ismertem másokat, akik pontosan úgy akarnak érezni, mint bizonyos kiváló szentek sok-sok évvel megtérésük után! Másképp el nem hiszik, hogy számukra is érvényes a megváltás… Elolvassák valamelyik szent életét, aki évek hosszú során át gyakorolta, hogy halálba adja régi természetét, és így lett úrrá rajta, „megöldökölve földi tagjait” és szenvedélyeit, és aki valóban Isten közelségében élt. Nos, ezek a jámbor olvasók felteszik magukban, hogy ők is pontosan ugyanolyanok akarnak lenni.. különben nem tudnak Jézusban hinni… Szinte mintha azt mondanák az áldott, mennyei Orvosnak: „Halálos beteg vagyok… de Te, áldott Orvos, tegyél engem azon nyomban olyanná, mint Sámson az ő erejében… különben be sem veszem az orvosságot, amit kínálsz nekem!”
Csak azt mondhatom, hogy ez valóban „csodálatos a mi szemeink előtt, és bizony ha van valami, ami vetélkedik Isten kegyelmének csodájával, hát akkor az ember önfejűsége az, és az ember szemtelensége, amivel a hitetlenség egyik kikötést hozza a másik után, csak hogy legyen valami ürügye az Úr Jézus Krisztus elutasítására!
Ugyanezzel a hibával találkozunk még egy másik köntösben is. Egy fiatal kereső ezzel jön:
„Te azt állítod, hogy egyszerűen csak bíznom kell az Úr Jézusban, és enyém lesz az üdvösség. De hát az üdvösség nem valami nagy titok? És erre feltétlen az a válaszunk, hogy „De igen, de még mennyire!” És ezt hallva az ifjú kereső önelégülten várja, amíg majd kialakul benne valamilyen érzés, vagy valami titokzatos érzület, hogy úgy érezze, most már biztos üdvösségében. Tagadhatatlan, hogy a Szentlélek megváltó műve az emberi szívben minden titok között a legmagasabb! Ugyanakkor igaz az is, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk, hogy egyben a legmagasztosabb egyszerűség is! Egyes egyházak ember által kitalált, vallásos(kodó) ceremóniái csak ál-titokzatosságok, amellyel fátylat borítanak az Igazságra! Elhomályosítják azt, ami különben egyszerű és érthető lenne! Olyan titokzatosság az, amiről Isten Igéje nem tud!
Az újjászületés titokzatossága nem olyan, amit ember előidézhet! Sokkal inkább a „természetes titkok” közé tartozik! Mint például a fény, ami az egyik legtitokzatosabb jelenség – gyakorlatilag azonban a legelterjedtebb a világmindenség természetesnek, szinte mindennapinak vett titkai között! Amikor a felkelő Nap sugarai eloszlatják a sötétséget, azt nem tekintjük valami érthetetlen, titokzatos dolognak. Igen, a fény titokzatos – de senkinek se kell egyetemre járnia ahhoz, hogy megtanuljon meggyújtani egy gyertyát! Nem kell töviről-hegyire értenünk, tisztában lennünk a modern technika vívmányaival, mielőtt eszközeit használni tudnánk. Lehet, hogy titokzatos, amit használunk, de azért tudjuk kezelni!
Így van ez az újjászületés titokzatosságával is! Oly titokzatos, hogy megmagyarázni senki sem tudja, de olyan egyszerű, hogy mindazok, akik hisznek Krisztusban, már meg is tapasztalták! Annyira titokzatos, hogy tudós emberek köteteket írhatnának róla, de meghatározni egyikük sem tudná! Ugyanakkor olyan egyszerű, hogy mindazok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban (hittel elfogadva, amit Ő mond), Istentől születnek. Ami titokzatos, az a Szentlélek működése, Akinek cselekvését, mint a szél zúgását, nem tudjuk felfogni! Ha hiszel, akkor Te is érezted a titkot! Ha bízol Krisztusban, akkor a Tiéd a titok! Mindazt, amit az újjászületés jelent, és mindazt, amit a Lélek munkája jelent, már magáénak mondhatja mindenki, aki hitt az Úr Jézus Krisztusban – és Benne egyedül! Csakis Őbenne!
Ám vannak, akik inkább Damaszkusz folyóvizeihez mennének el, hogy megmosakodjanak, mint Krisztus véréhez, pedig egyedül az tisztít meg! Mi is azt mondjuk, mint a szíriai hadvezér, Naámán: „De én azt hittem, hogy majd eljön, és kezét a sebes helyekre helyezi, és segítségül hívja az ő Ura és Istene nevét, és akkor megtisztulok poklosságomtól!”
De azt az egyszerű szót, hogy „Higgy és élj!”, nem tudják elfogadni! Annyira nagyszerű az egyszerűsége! A legtöbben, akik elutasítják az evangéliumot, az egyszerűségére hivatkoznak! Ők jeleket és csodákat kívánnak! A lelkük olyan dolgok után sóvárog, ami mesterkélten titokzatos! De képtelenek meglátni, megérteni, felfogni a hit fennkölt titokzatosságát és egyszerűségét, annak szinte mezítelen, dekorálatlan, cirkalmak nélküli nagyszerűségét!
Most szeretnék rámutatni az ilyen magaviselet balgaságára. Te jelt szeretnél, talán egyet az említettek közül. De azt keresed, amire semmi szükség nincs! Miért akarsz Te jelt? Erre azt mondod, hogy szeretnéd valami bizonyítékát látni Isten szeretetének. De azok után amit már megtett Érted, ugyan mit adhatna még, szeretete további jeleként?? Hiszen érted adta egyszülött Fiát, aki eljött, hogy itt éljen közöttünk a földön, azután meghaljon, elképzelhetetlen fájdalmak között, Ő, az igaz a nem igazakért, hogy bennünket Istenhez vezéreljen! Bizony, lesül a képemről a bőr miattad! Hogy még eszedbe jut „jelt” kérni Istentől, hogy „bizonyítsa” irántad való szeretetét! Hiszen itt van előtted Jézus Krisztus, olyan szeretet, amihez fogható sehol másutt nincsen!
Miért akarsz jelt? Talán azt mondod hogy azért, hogy lásd, Neked is van kegyelem. De miért kell ehhez jel? Maga az a tény, hogy élsz, azt mutatja, hogy Isten kegyelmes feléd! Ha nem lenne kegyelmes, már réges-rég kivágott volna, mint a gyümölcstelen fát, aki hiába foglalja a földet és szívja magába abból a tápanyagokat! Te, akinek a szíve tele van gonoszságokkal, és úgy él, mint Isten ellensége! Tudom, hogy ilyen vagy, különben nem lenne olyan nehéz hitre vezetni Téged! De Isten megkímélt Téged, mert kegyelmes hozzád! Hát nem elég bizonyíték ez? Ezenkívül hirdettetik Neked az evangélium! Elmondják neked, ki tudja hányan, és már milyen sokszor, hogy „aki hisz …….., az üdvözül!” Bizony kegyelmes az az Isten, aki engedi, hogy meghalld ezt a jó hírt, ezt az örömüzenetet, és aki megbízott engem, hogy kérjelek Téged, mintha Isten kérne általam, maga Krisztus, hogy fogódzkodj meg Őbenne, ragadd meg Őt!
Hiszen maga az evangélium a legnagyobb a jelek és csodák közül! Mit akarhatnál még ezen felül?? Ezenkívül vannak közöttetek olyanok, akiknek rokonai vannak, fiaik, lányaik, akik már hitre jutottak, és megtalálták a megváltást. Tanúja lehetsz annak, hogy mit tett a kegyelem az ő életükben! Hát milyen bizonyítékát akarnád még Isten megmentő hatalmának és kegyelmének? Nyilvánvaló, hogy a kegyelem csodákat tett életükben! Mit akarsz még, hogy végre meggyőződjél?
Ráadásul haszontalan jeleket kívánsz! Azt mondod, hogy azt szeretnéd, hogy valami mélységes bűntudat legyen benned… vagy éppenséggel nagy, isteni öröm! De hogy segíthetne ez hitre téged? Örömöd vagy szomorúságod talán nem lenne több, mint amit a világfiak éreznek, ha gazdagságuk növekszik vagy éppenséggel megfogyatkozik! Talán csak valamiféle izgalomba jönnél… és ha nem igazi, akkor becsapnád saját magadat – csalódás érne, és a kárhozatban kötnél ki! Igen, Krisztus méltó a bizalmunkra – de a hangulatunk, legyen az akár öröm, akár bánat, nem megbízható! Lehet, hogy jók, lehet, hogy nem. Lehet, hogy reményre adnak okot . de lehetnek megtévesztőek is. Miért akarsz hát ilyesmit?? Ha ilyeneket keresel, akkor mást keresel, mint az Isten által lefektetett egyetlen alap! Az érzelmeid szeszélyesek, változékonyak! De: „Higgy – és élj!”
Ezenkívül teljesen ésszerűtlen az, amit akarsz! Jelt kérni Istentől, aki saját jószántából szavát adta, elkötelezte magát Neked?? Aki ésszerűen gondolkozik, az ilyesmit nem tenne! Ne felejtsd el: Isten előtt mi ágról szakadt koldusok vagyunk, és egy régi közmondás szerint a koldus nem lehet válogatós. Finnyás! Mindenekfelett hogy van mersze egy koldusnak jelt követelni, mielőtt elfogadna egy ajándékot? Hogy jut eszébe ilyesmi egyáltalán?
Képzeld csak el: egy utcán mész végig, és egyszer csak odaszegődik hozzád egy éhes ember. Ha felajánlasz neki egy cipó kenyeret, mit szólnál hozzá, ha azt mondaná Neked, hogy jó, de előbb pördülj egyet a levegőben, vagy változtass egy követ kenyérré? Nem azt mondanád inkább, hogy ha ilyen félkegyelmű, akkor csak éhezzen? Ha ennyire nincs józan esze, és jelt kíván, mielőtt elfogadná kezedből az ajándékot?
Pedig Te is pontosan ilyen vagy! Nem fogadod el az ingyen felkínált kegyelmet, sőt, amiről Isten még parancsolja is, hogy fogadd el, hanem ragaszkodsz ahhoz, hogy valami jel vagy csoda történjen a szemed láttára, vagy Tebenned! És még nyilvánvalóbb lesz butaságod, ha rámutatok arra, hogy olyasmit kérsz, amire sehol sem kaptunk ígéretet! Isten megígérte, hogy mindazok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, élni fognak. Megígérte, hogy meghallgatja az imádságot. De olyan ígéretet soha senkinek nem tett, hogy jelt vagy csodát tenne kérésére! Jelt kívánsz Tőle, amire Ő soha nem tett ígéretet, de nem kéred Tőle az örök életet, amit megígért! Micsoda balgaság!
Vannak azután, akik ártalmas jeleket kívánnak. Az a lehangoltság, szinte depresszió, amit egyesek várnak,amiről azt gondolják, olyan bátorítást jelentene nekik! Pedig a lélek lehangoltsága még bűnös is! Olyasmit kérjek Istentől, ami bűn? Azt, hogy olyan lelkiállapotba kerüljek, olyan depressziós és melankolikus legyek, hogy nyomorulttá tegyem ne csak saját magamat, hanem mindenkit, aki a közelemben él? Hát jó dolog lenne ez? Ilyeneket kérjek Istentől, hogy így „segítsen” nekem „hinni”?
Voltak olyanok is, akik egyenesen azt kérték, hogy legyenek öngyilkossági gondolataik! Pedig ezek rettenetesek, és nem lenne szabad engedni, hogy uralják a lelket! Te skorpiót kérsz! Követ! Kígyót! És azt hiszed, hogy ha ezeket megkapod, akkor majd inkább el tudod fogadni Isten áldását, a mennyei kenyeret, az Élet kenyerét! Isten meg fogja tőled tagadni, amit így, ilyen balgán kívánsz! Biztos vagyok benne! Légy megelégedve azzal, hogy szelídebb úton-módon találd meg Krisztust! Engedd, hogy az enyhe déli szél fújja be életed hajóját Krisztus kikötőjébe! Ne imádkozz viharokért! Elégedj meg azzal, ha Isten a szeretet kötelékeivel von magához, a Megváltó vonzásával! Ne követelj korbácsot és láncokat! Ne keresd a Sínai-hegynél tapasztalt villámlásokat és mennydörgéseket! Halld meg helyette a Golgota hegyéről hangzó hívást!
Azok, akik úgy érzik, ők jelek és csodák nélkül nem tudnak bízni Krisztusban, vagy álmok és érzések nélkül, olyan jeleket hajkurásznak, amelyek másoknak sem adattak meg! Hadd adjak erre egy-két példát – példázatokból és a valós életből!
Ott volt a tékozló fiú, etette a disznókat, és olyan éhes volt, hogy szívesen evett volna ő maga is a moslékból! Erre felvetődött benne a gondolat: „Felkelek, és elmegyek az én atyámhoz!” – Ő milyen jelt kapott? Elindult, hogy keresse atyja orcáját. Milyen jelt kapott, kérdezem én? Úgy néz ki, hogy semmiféle hír vagy hívás nem érkezett hazulról. De elindult, hogy megkeresse apját – és bocsánatot talált!
Vagy vegyünk egy másik esetet! Krisztus a kereső lelkeket az özvegyasszonyhoz hasonlította, aki a hamis bíróhoz fordult segítségért. Kiáltott hozzá, újra és újra, egészen addig, amíg megkapta, amit kért! De őneki milyen jel adatott? Ha volt számára jel, akkor a jel pont az ellenkezőjére mutatott, mint amit szeretett volna! De azért kitartott kérésében! Vagy nézzük a kánaánita asszonyt. Ő azt kérte, hogy Jézus gyógyítsa meg a lányát. De Krisztus kemény szavakkal szólt hozzá: „Nem helyes, hogy a fiak kenyerét elvegyük, és az ebeknek dobjuk!” Ahelyett, hogy jelt kapott volna, ami segítette és bátorította volna őt, kemény szavakat hallott Krisztustól, amelyek csüggesztőek voltak! És mégis megkapta, amit kért! És akkor Te miért ne kapnád meg??
Az a szegény beteg asszony, aki megérintette Jézus ruhájának a szegélyét, ott, a tömeg kellős közepén, ő milyen jelt kapott, hogy Jézus kész segíteni rajta? Egyedül a saját hite indította arra, hogy megérintse Jézus ruhájának a szegélyét, amiből erő áradt! Ne várj tehát jelekre, amikor mások sem kaptak jelt! Ehelyett kövesd mások példáját, akik nem kaptak jelt, és kapd meg Te is ugyanazt az áldást!
Most szeretnék rávilágítani a kétkedés bűnére, mert igazság szerint ez rejlik amögött a vágy mögött, hogy jeleket lássunk. Mindenekelőtt, hitetlenkedésed által tudod, mit teszel? Istent hazugnak állítod! Hát nem azt mondja a Szentlélek: „Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt.”? – Hogy kezeljük a hazug embereket? Ha mondanak nekünk valamit, azt feleljük, hogy „Kétlem, amit mondasz!” – és bizonyítékot kérünk. – Nos, az örök Isten kijelentette, hogy mindazok, akik hisznek az Ő Fiában, megtartatnak! És te azt feleld neki, hogy te ebben kételkedsz. Azt mondod: „Ezt én nem tudom elhinni, nem is hiszem el, és nekem további bizonyítékokra van szükségem! Jelet és csodát akarok!” – De ezáltal hazuggá teszed Istent!
Ezenkívül pedig megsérted Isten szuverén, mindenható voltát! Neki joga van ahhoz, hogy adjon jeleket, vagy ne adjon – ahogy akarja! De te ezt mondod: „Jelt kell adnod nekem most, mert különben elveszek! Nekem nem is kell a kegyelem, ha nem kaphatom meg a saját feltételeim mellett! Nagy Isten, én nem akarom az üdvösséget, ha nem érezhetem magam úgy, ahogy érezni szeretném magam! Nekem van egy elképzelésem arról, hogy hogyan kell működnie a kegyelemnek, és ha nem úgy kezdődik, ahogy azt én jónak látom, akkor inkább a pokolban vetek magamnak ágyat, semmint hogy elfogadjam Krisztust!” – Akárki vagy, kedves hallgatóm, hajítsd el magadtól messzire büszkeségedet és hajolj meg a mindenható Isten jogara előtt és mondd neki inkább ezt: „Uram, ments meg engem, ahogy Te akarod! Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!”
Meg kell mondanom továbbá azt is, hogy ha jelt követelsz, akkor a bálványimádó szerepébe jutottál! Mit tesz egy bálványimádó? Így szól: „Én nem tudok egy láthatatlan Istenben hinni! Nekem kell egy aranyborjú, vagy egy kép, vagy szobor, amelyet látok a szememmel, és tapintani tudok a kezemmel!” És Te is ugyanezt mondod! Képtelen vagy elhinni Isten puszta szavát! Azt mondod, hogy Neked kell valami, amit érzel és látsz. Pedig ez nem más, mint merő bálványimádás! A saját álmaidat, érzéseidet, lelki rezdüléseidet vagy furcsa benyomásaidat megbízhatóbbnak tartod, mint magát Istent! Isten helyébe teszed őket – így bálványt csináltál belőlük! Amennyire rajtad áll, megfosztod Istent isteni mivoltától! Hát nem kellene reszketned ilyen bűn elkövetése miatt?
És nem veszed észre, hogy hitetlenségeddel megfeszíted a Megváltót? Azok, akik a fához szegezték kezeit, nem voltak nagyobb bűnösök mint Te, aki ezt mondod neki: „Vérző Megváltó, hiszem, hogy meghaltál a kereszten! Hiszem, hogy véred el tudja törölni a bűnöket. De a magam részéről nem bízok Benned, hogy megmentesz engem! Nem tudok bizalommal fordulni hozzád, megbízni Benned! Nem tudok, és nem is fogok! Bízok a férjemben, a feleségemben, de a Megváltóban képtelen vagyok bízni! Megbízok bizonyos emberekben – de nem tudok bízni Istenemben, Isten Fiában, aki fölmagasztaltatott az egek fölé!
Ez viszont egyenlő azzal, hogy megfeszíted Őt! Nem tudom, mi lehetne ennél rosszabb! A kezébe vert szögek nem lehettek kegyetlenebbek, mint ez a bizalmatlanság Őiránta, ami kétli az Ő mélységes, felfoghatatlan szeretetét és isteni hatalmát!
Lehet, hogy erre, Te kétkedő ember, ezt mondod: „Ez nem igazságos! Nem erre gondoltam! Csak azt szeretném, hogy megtapasztaljam a Szentlélek munkáját a lelkemben!” – Akkor viszont még egy vád szól ellened: a Szentlélek munkájában akarsz bízni, ahelyett, amit Krisztus megtett Érted! Az egész Bibliában nincs egy olyan kitétel, egy olyan mondat, miszerint a Szentlélek munkáját kellene megtennünk hitünk és bizalmunk alapjává! A Szentlélek tevékenysége, noha dicsőséges, mégse mondja a Biblia azt, hogy ez indokolja a bűnös ember bizalmát! Ha a Szentlélek munkáját helyezed oda, ahol Krisztus művének kellene lennie, akkor megszomorítod magát a Szentlelket! Mert amit a Szentlélek a legkevésbé tenne, az az, hogy Isten Bárányának a helyébe lépjen!
A Szentléleknek az a hivatala és küldetése, hogy dicsőítse, magasra emelje Krisztust. Akkor hogyan léphetne a helyébe? Amikor azt mondod: „Én nem bízok a vérben, nem bízok Krisztus igazságában, nekem kell valami a Szentlélektől, amiben bízhatok, akkor éket versz a Szentlélek munkája és Krisztus műve közé, és ez aztán végképp megszomorítja Isten Szentlelkét!
Alaposan átgondoltam ezt az egész témát, és nagyon komolyan tárom eléd. Attól félek azonban, hogy minden igyekezetem dacára megmaradsz ebben a tévelygésben, ebben a bűnben. Imádkozom, hogy talán mégse – és hogy maga Isten Szentlelke mutassa meg Neked, hogy mekkora veszélyben forogsz! Mi lenne, ha meghalnál ebben az állapotban? Majdnem meg vagy mentve! Valamennyire már fölébredtél! Sok jó vágy él benned. Ennek ellenére azonban az, aki csak majdnem van megmentve, az teljesen el fog kárhozni. A majdnem egyenlő azzal, hogy egyáltalán nem!
Az egyszeri házigazda majdnem bereteszelte a házat éjszakára. De csak majdnem – és a betörő be tudott menni! Egy halálra ítélt fogolynak majdnem megkegyelmeztek. De a majdnem azt jelentette, hogy nem! Végrehajtották rajta a halálos ítéletet! Egy hajót majdnem megmentettek a süllyedéstől, de a végén mégis elsüllyedt, magával ragadva a hullámsírba mindazokat, akik rajta voltak! A tüzet majdnem sikerült eloltani – de a majdnem nem volt elég! A végén az egész város leégett! Arra az emberre, aki majdnem döntésre jutott, aki majdnem megragadta az örök életet, arra csak egy sors várhat: kicsúszik a kezéből, és mégiscsak a pokol lángjaiba fog hullani!
Aki itt Krisztus nélkül él, az ott is Krisztus nélkül lesz... ott már késő megragadni a csak majdnem megragadott Kezet!
Ez a helyzet Veled is! Ha nem hiszel, akkor akármilyen jó vágyaid vagy érzéseid vannak, egyáltalán nem segítenek rajtad, hiszen meg van írva: „Aki nem hisz, az elkárhozik!” Keresd az Üdvözítőt ma, míg még hangzik az evangélium üzenete!
Halld, ó bűnös, halljad ezt:
Jézus irgalmába vesz!
Szánja szörnyű sorsodat,
Jézus téged elfogad!
Halld, ó bűnös, halljad ezt,
Jézus irgalmába vesz!
Csak alázzad meg magad,
Jézus téged elfogad!
Még egy veszély fennáll: lehet, hogy még sok-sok év áll előtted. De ha állandóan csak halasztgatod a hit kérdését, azt, hogy teljes bizalommal Jézus Krisztushoz fordulj, az nem marad hatástalan a lelkedre! Hogyha ma hiszel Jézus Krisztusban, akkor akármit követtél is el, teljes bocsánatot kapsz bűneidre, ha hittel a golgotai kereszten függő Megváltóra tekintesz és Őrá bízod magad. Ha viszont ragaszkodsz ahhoz, hogy a saját jóságodban bízzál, a saját jócselekedeteidben, abban, hogy Te majd felkészülsz a mennyre és az örökkévalóságra, ha érzésekben bizakodsz, vagy jelekben, vagy bármi másban csak Krisztusban nem, akkor előfordulhat, hogy többé már nem harcol Érted a Szentlélek! A lelkiismereted már nem szólal meg, hanem megkeményedik, Te pedig, aki ezeket a bálványokat imádtad, bele fogsz halni a végzetes tévedésbe! Elveszel, noha ott hangzik előtted az evangélium, a fénye a szemedbe világít, mégse veszed észre! Szomjan halsz, noha az élet vize ott csörgedezik a lábadnál. Igen, szomjan halsz, egyszerűen azért, mert nem vagy hajlandó lehajolni és meríteni belőle, ahogy Isten azt kínálja, nyújtja Neked! Vess hát véget még ma ezeknek a butaságoknak, ezeknek a bűnöknek, és higgy az Úr Jézus Krisztusban, a Szentlélek ereje által! ÁMEN.
ford. Anikó Williams
