A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Charles H. Spurgeon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Charles H. Spurgeon. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. szeptember 26., csütörtök

🌟FÉNY és ÖRÖM❣️

"💞Fényözön árad az igazakra, és öröm a tiszta szívűekre."- (Zsoltár 97,11.)

Sokszor drága árat fizet az igazságért, aki mindent kockára tesz érte, de a végén gazdag jutalmat nyer kárpótlásul.
A szent élet olyan, mint a vetés. Látszólag elvész a mag a földben, nem lehet újra összeszedni.

Naiv dolog volna azonnali aratást várnunk. Ez a naivitás azonban érthető, hiszen itt a fényről van szó
 és lehetetlennek látszik, hogy a fényt a földbe temesse valaki.
Igehelyünk mégis arra utal, mintha a fény el lenne rejtve.

Valahol megvan, de senki nem látja, mintha el lenne takarva. Mi azonban egészen biztosak vagyunk abban, hogy egy napon ez a fényözön egyszer csak áradni fog.

Tökéletesen meg vagyunk győződve arról, hogy az Úr elkészítette az aratás idejét a világosság magvetői számára, és aratni fogunk, ki-ki magának.
Akkor jön el boldogságunk korszaka. Örömkévéket arathatunk az áradó fényben.

Szívünk tiszta volt az Úr előtt, még ha az emberek ezt nem is akarták elhinni, sőt, szidalmaztak bennünket. Igazak voltunk az Úr előtt, bár sokan vaskalaposaknak csúfoltak. 
Még várnunk kell, ahogyan a gazda várja a föld termését, de egyszer majd fényözön fog áradni ránk
és az Úr által elkészített örömet élvezhetjük.

Bátorság, testvéreim! Ne kapkodjunk és ne türelmetlenkedjünk. 
Hamarosan a megígért fény és öröm lesz lelkünk osztályrésze.

Spurgeon -


2017. október 22., vasárnap

Charles H. Spurgeon:



"Tedd, amit tudsz, és imádkozz azért, amit nem tudsz!"
"A hitetlenség a nehézségekre, a hit pedig az Úrra néz!"

"Mi azt kérjük Istentől, amit szeretnénk, és azt kapjuk, amire szükségünk van."

"Istennek van ideje velünk beszélni, csak legyen időnk meghallgatni!"

"Amit az imádság idejéből megtakarítasz, azt elveszíted, amit hozzáteszel, azt megnyered."

"Csak akkor lehet igazán Istenről beszélni, ha előbb Istennel beszéltem."

"Az imádság mindig megőriz valamitől, amit az ördög készített számunkra;
és mindig megajándékoz valamivel, amit Isten készített el nekünk."

"Jellemünket nem a külső körülmények, hanem az imádkozó életünk alakítja."

"Öntsd ki szívedet az Isten előtt, Ő jobban ért téged, mint te önmagadat."

"Ha Isten könnyet helyez a szemedbe, az csak azért van, mert a szívedben szivárványt akar kifeszíteni."

"Jézus elfogad úgy, amint vagyunk, de nem hagy úgy, amint vagyunk."

"Ne fordíts időt semmi olyanra, amihez Isten áldását nem kérheted!"

"Valójában az vagy, ami Isten szemében vagy."

"Nagy különbség, hogy a nehézségeken át nézed Istent, vagy a nehézségeket nézed Istenen át."

"A levegő, amely láthatatlan, mégis nélkülözhetetlen, jelzi számunkra a láthatatlan világ fontosságát."

"Hinni annyit tesz, mint a semmit feladni a mindenért."

"Jézust helyezd előre és akkor a világ is a helyére kerül."

Forrás: Kell Ott Fenn Egy Ország-

2017. június 25., vasárnap

Charles H. Spurgeon-HA MÁR MEGTALÁLTAD, NE KERESS TOVÁBB

Akik csodákra és jelekre várnak




Az Ószövetséget olvasva azt látjuk, hogy az Úr a régi időben egyes esetekben jelt adott szolgáinak, ha úgy látta, ez javukat szolgálná. Amikor például Mózes azt a hatalmas feladatot kapta, hogy hozza ki Isten választott népét Egyiptomból és vezesse el őket az Ígéret földjére, jelt kapott, hogy biztos legyen benne: az elhívás valóban az Úrtól van! Betette a kezét a ruhája alá, és amikor kihúzta, leprás volt – fehér, mint a hó. Visszatette a ruhája alá, és mikor kihúzta, egészséges volt, akárcsak a másik keze. A kezében levő vesszőt az Úr utasítására ledobta a földre, és a vessző kígyóvá változott. Mózes ijedtében elfutott tőle. Aztán az Úr utasítására megragadta a farkánál fogva, és a kígyó újra bottá vált kezében!
Vagy gondoljunk csak Gedeon példájára, amikor Isten megparancsolta neki, hogy szálljon szembe a midiánitákkal, akik elnyomták Isten népét. Emlékszünk, ugye a kitett báránybőrre? Gedeon kérésére a báránybőr nyirkos volt, a körülötte levő föld pedig száraz, azután pedig fordítva: a föld volt harmatos, de a báránybőr száraz maradt!
Ezeknek az istenfélő embereknek az esetében, akiket Isten abban a kegyelemben részesített, hogy jeleket adott nekik, meg kell látnunk azt, hogy már volt hit a szívükben – és ott volt bennük az őszinte vágy, hogy hitük növekedjen. Ott volt szívükben a készség, hogy engedelmeskedjenek Istennek. De a munka, amelyre Isten elhívta őket, nagy volt, nehéz, sőt emberfeletti! És tekintettel emberi gyengeségükre, Isten, végtelen, megértő szeretetében jeleket és csodákat adott nekik, hogy megerősítse őket.
Ha esetleg megint olyan időket élnénk, hogy jelekre volna szükség Isten szolgáinak felkészítésére, Isten újra adna jeleket! Ha olyan időket élnénk, amikor az Istenben hívők nem tudnának csupán hitben járni, vagy ha az szolgálná Isten dicsőségét, hogy Istenbe vetett bizalmukat jelekkel és csodákkal támassza alá, akkor Isten megint cselekedne rendkívüli módokon, és gyermekei újra kapnának ilyen megerősítő jeleket, mintegy pecséteket. Ha valóban teljesen lehetetlen lenne az, hogy aggódó, de igazán bűnbánó lelkek békességre jussanak jel nélkül, hiszem azt, hogy Isten adna jelt nekik!
Viszont hiszem azt is, hogy a mai üdvtörténeti korszakban, amikor ismerjük az evangélium üzenetét, már nincsen külön jelekre szükségünk! Hiszen az előttünk álló bizonyíték a napnál világosabb, és ha még további bizonyítékot akarnánk, az olyan lenne, mint ha egy verőfényes napon még gyertyát is gyújtanánk, hogy világosabb legyen, vagy vizet öntenénk az óceánba, hogy több víz legyen benne!
Gondoljunk mindenekelőtt arra, hogy Isten már nagyon sok jel adatott – de a jelek nem vezettek oda, hogy akik látták őket, hitre jussanak! A jelek önmagukban véve nem vezetnek hitre! Izráel népe a pusztai vándorlás során rengeteg jelt látott, melyeket Isten tett értük – mégis odavesztek, hitetlenségük miatt! Még kirívóbb példa erre az egyiptomi Fáraó. Micsoda jeleket és csodákat tett Isten Egyiptom földjén! A Nílus vize vérvörössé változott, és Egyiptom egész földje visszhangzott a jajszó miatt! Az Úr a föld porát tetvekké változtatta, és hamut hintett az egész országra!
Békákat vezényelt hálókamráikba, és sáskák ették meg a föld termését! Elsötétítette az eget fényes nappal, és olyan jégesőt küldött az országra, amilyet még soha nem láttak! Jószágaik megbetegedtek, elsőszülöttiek meghaltak!
És a fáraó még akkor sem hitt, amikor Mózes kérésére Isten megszüntette a csapást, amit Egyiptom varázslói nem tudtak megszüntetni! Nem tudták megszüntetni a sötétséget, nem tudták megszabadítani Egyiptom földjét a békáktól – csak többet tudtak hozni rá!
Mindaz a csoda, amit Isten tett, nem lágyította meg a Fáraó szívét! Igaz, hogy egy ideig reszketett, és könyörgött, hogy múljék el a baj (2 Móz. 8. rész), de aztán még csökönyösebben ellenállt Istennek, és így szólt: „Kicsoda az Úr, hogy engedelmeskedjem szavának?”
Kedves hallgatóim, ha Ti nem hisztek Mózesnek és a prófétáknak, ha nem hisztek Jézus Krisztusnak a már előttetek lévő bizonyítékok alapján, akkor még akkor sem hinnétek, ha a halálból támadna fel valaki, vagy ha az egyiptomi csapások sújtanának rátok, tízszeres erővel! Nincsen szükségszerű, szinte kényszerítő kapcsolat a csodák és az istenhit között! Mert ahogy a Fáraó példájából látjuk, és sok-sok más esetből is, hiába mutatkozik meg Isten csodálatos ereje, akár ítéletben, akár szabadításban, ez nem indítja hitre a hitetlenek szívét! Isten tesz ugyan csodát – de senkit sem kényszerít!
Hadd foglalkozzam mindenekelőtt azokkal, akiket gyakran megtalálhatunk minden gyülekezetben, ahol az evangélium hűségesen hirdettetik! Mert ma is van olyan, hogy „gonosz nemzetség, amely jelt kíván”! Sokan vannak közöttünk, akik tudják, hogy bűnösök, de ez a tudat csak addig terjed, hogy kényelmetlenül érzik magukat a bőrükben. Nagyon jól tudják, hogy Isten, az Ítélő Bíró majd megbünteti őket, és félnek az elkövetkezendő haragtól. Szeretnék ők megtalálni a megváltást, és miután talán már évek óta hallják az evangéliumot, elméletben ismerik is a megváltás útját!
Sok bibliai tanítás tekintetében nem mondhatók hitetleneknek. Elméletileg elfogadják ők Jézus Krisztus isteni mivoltát, azt, hogy Ő Isten Fia, aki kereszthalált halt, mint engesztelő áldozat bűneinkért. Elméletben tudják, hogy ez az áldozat elégséges a bűnök eltörlésére, és ha elfogadnák, akkor az ő bűneiket is lemosná, és békességet adna nekik. Erre talán most azt mondjátok nekem: „De ha mindezt tudják, hát akkor Krisztus-hívők! De sajnos azt kell mondanom, hogy ez még nem teszi őket azzá! Reménységünk lehet őfelőlük! Ugyanakkor viszont inkább ijedten kellene őket szemlélnünk! Nem, ezek az emberek nem hívők, mert akaratosan kitartanak amellett, hogy márpedig ők jelt akarnak, vagy valamilyen csodára várnak, akár a lelkükben, akár a környezetükben, mielőtt hitüket és bizalmukat Jézus Krisztusba vetnék!
A sok tanítás után, amit már hallottak, és miután elfogadták azokat a dolgokat, amelyeket elfogadtak, logikusan arra a következtetésre juthatnánk, hogy ezek az emberek hívők, és meg vannak mentve. Pedig, noha illogikus a helyzetük, még mindig nem hisznek, és hitetlenségüket azzal indokolják, hogy ha ezt és ezt éreznék, vagy ezt és ezt látnák, ha ez történne, vagy az, akkor ők is személyesen hinnének Krisztusban – de addig nem! Különféle követelésekkel jönnek. Vannak, akik különleges álmokra várnak. Vagy látomásokra tartanak igényt. Egész meg vagyok rökönyödve, hogy vannak, akik azt állítják, hogy egy bizonyos fajta álom, főleg ha többször is ismétlődik, és annyira életszerű, hogy sokáig megmarad az emlékezetükben, az isteni kegyelem jele!
Pedig ez teljesen alaptalan, és az ég-világon semmit nem bizonyít! És mégis: vannak, akik talán tele gyomorral feküdtek le, és álmatlan az éjszakájuk, vagy élénk álmok zavarják őket, erre azt állítják, hogy ha álmaik lennének, akkor hinnének Jézus Krisztusban! Ez abszurdum, de már nem egy emberrel találkoztam, akik ebben a tévhitben élnek! Ha lenne álmuk – akkor hajlandóak lennének hinni!
A múltkoriban egy kis faluban prédikáltam. Volt ott egy asszony, aki nagyon komolyan kérte, hogy beszélhessen velem, és sokkal több bölcsességet tulajdonított nekem, mint amit én magam bármikor is a magaménak éreztem volna. Elmentem meglátogatni. Betegen találtam. Szomorúan láttam, hogy valami babona foglya – és sajnos a saját lelkésze még meg is erősítette őt ebben a babonában: ünnepélyesen elmondta nekem, hogy egyik éjszaka azt látta, valaki ott áll az ágya végénél. Azt remélte, hogy az a titokzatos Valaki talán maga az Úr – de nem látta a fejét! Minthogy én olyan sokat tudok ezekről a lelki dolgokról, meg tudnám mondani neki, ki lehetett az?
Azt mondtam neki, hogy valószínűleg az történt, hogy az ágya végében felakasztotta a ruháját a fogasra vagy egy vállfára, és a sötétségben hirtelen azt hitte, valami jelenség áll ott! Persze ezzel a felelettel egyáltalán nem volt megelégedve! Már nem gondolt engem valami különlegesen bölcs embernek, hanem egy nagyon is testies gondolkodású ember szintjére süllyedtem le becslésében, sőt még azt is mondta, hogy gúnyolódó vagyok! De nem tehettem mást... Meg kellett mondanom neki, hogy értelmetlen dolog attól várni az üdvösségét, hogy úgy gondolta, testi szemeivel látta az Úr Jézust az ágya végénél! Az ilyen látásnak nincsen megváltó, üdvözítő hatása! Lelki látásra van szükségünk! Az pedig, hogy az állítólagos jelenésnek nem volt feje – megmondtam neki, hogy használja inkább a saját fejét és szívét, és foglalkozzon komolyan Isten Igéjével, írott Szavával!
Nem kizárt dolog, és ezt nem is tagadom, hogy lehetnek olyan álmok, és még „jelenések” is, amelyek felébresztik a lelkiismeretet, és ennek köszönhetően valaki felébred lelkileg. De hogy ilyen dolgokat keresnünk kellene, vagy szabad lenne várnunk – hát ez olyan távol áll az igazságtól, mint a napkelet a napnyugattól! És mi lenne, ha esetleg látnál egy jelenést, vagy álmot? Az mit bizonyítana? Semmi egyebet, mint hogy túl élénk fantáziával rendelkezel! Felejtsd el ezeket – az ilyesmi csak primitív babona, ami nem méltó a keresztyén emberhez! Mindig lesznek olyanok, akik nem hiszik a Krisztusról szóló egyszerű, egészséges evangéliumot, ha nem keveredik bele ilyen abszurdum-féleség! Isten őrizzen bennünket a hitetlenségnek ettől a fajtájától!
Találkoztam azután olyanokkal is, akik abban a meggyőződésben élnek, hogy ahhoz, hogy övék legyen a megváltás, különleges fizikai érzelmek szükségesek. Természetesen az öröm és a békesség, az evangélium fölfedezése, amikor igazán megértjük, előidéz bizonyos rendkívüli érzéseket, amelyek még testileg is érzékelhetők – és kivált belőlünk valami emelkedett érzést. De kedves hallgatóim, hadd hangsúlyozzam, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme nem olyasvalami, ami az idegeinkhez, izmainkhoz és inainkhoz kapcsolódna! Nem olyasmikhez kapcsolódik, amit testi szemeinkkel látunk vagy testileg érzékelünk! A kegyelem lelki közegben működik, és az elménkre, gondolkodásunkra hat!
Ugye egyikőnk sem képzeli azt, hogy amikor a szívünkről beszélünk, akkor azt a kis öklömnyi szervet értjük alatta, ami a vért pumpálja szervezetünkben? A Szentlélek ezzel szemben a gondolatainkra, a lelkünkre van hatással, és azt változtatja meg, hogy mire irányul szeretetünk, vonzalmunk! A Szentlélek munkája a lélekre hat! Isten óvjon attól, hogy testileg keress vagy várj különleges hatásokat! Ne hivatkozz hát fizikai, testi hatásokra, mint valami próbára vagy ellenpróbára az Úr előtt, mondván, hogy ezek hiányában nem vagy hajlandó hinni!
Remélem, hogy nincsenek itt sokan, akik ilyen testies hatásokat várnak, de már találkoztam olyanokkal, akik azért nem hajlandók Jézusban hinni, mert nem érzik magukat elég nyomorultnak! Olvastak bizonyos könyveket, istenfélő emberekről, akik mikor a Megváltót keresték, úgy érezték, darabokra zúzza őket a törvény pörölye. Ilyen életrajzokat olvasnak, és azt találják, hogy akikről a könyvekben szó van, hasonló nyelvezetet használnak, mint Jób vagy Jeremiás.
Igen, voltak ilyen emberek, jó és szent emberek, és sokan követték azt az utat, ahogy ők találtak Jézushoz. Ez eddig rendben is van. De senki se szóljon így: „Ha nem érzem én is ugyanezt, ha nem vagyok én is annyira kétségbeesett, hogy szinte véget akarok vetni életemnek, ha nem vagyok annyira nyomorult, hogy szinte kibírhatatlan vagyok környezetem számára, akkor nem hiszek Jézus Krisztusban!” Szegény, tévelygő barátom! Az, hogy Te ilyen nyomorúságot kívánj magadnak, mintegy előkészületként, „ugródeszkaként” ahhoz, hogy Jézus Krisztusban higgyél, ez valami téboly! És mégis: hányan vannak, akik még mindig kitartanak hitetlenségükben, csak azért, mert úgy gondolják, még nem elég nyomorultak ahhoz, hogy Krisztusra tudják bízni magukat!
Vagy nézzük a másik végletet: találkoztam olyanokkal is, akik azért nem voltak hajlandók hinni és bízni Jézusban, mert nem voltak elég boldogok! Hallottak arról, hogy a hívő keresztyének öröme és békessége olyan, mint egy túláradó folyó, amely mindörökké megmarad, és kijelentik: „Ha én is megkapnám ezt a békességet, ha ilyen mély békesség uralná lelkemet, akkor tudnék hinni!” De akár ezt is mondhatnák: „Ha látnám a telt, érett búzakalászokat lelkem földjén, akkor, igen akkor elkezdenék vetni!
A békesség a hitnek az eredménye! De ők már akkor akarják az eredményt, mielőtt gyakorolták volna azt a hitet! Szinte mintha odamennének Isten elé és azt mondanák neki: „Kérem szépen a fizetést!” – még mielőtt hozzáfogtak volna a munkához! Békességet követelnek – mielőtt hajlandóak lennének hinni! Higgyétek el nekem, kedves hallgatóim, ha van közöttetek valaki, akinek ilyen balga gondolatai vannak, tudjátok meg: Isten nem fog eltérni bölcs és rögzített cselekvési módjától csak azért, hogy eleget tegyen a ti kényeteknek–kedveteknek!
Találkoztam azután olyanokkal, akik azért nem akartak Jézusban hinni, mert nem tudtak elég ékesszólóan imádkozni. Ezt mondják: „Ha én is tudnék olyan szépen imádkozni, mint X Y, aki olyan szépen imádkozott a múltkor az imaórán, akkor én is tudnék hinni Jézusban, és számomra is lenne remény!
De a folyékony imádság néha egyszerűen annak köszönhető, hogy valakinek tehetsége van az ékesszóláshoz. Ha nem vagy hajlandó hinni, amíg Neked is lesz ilyen képességed, akkor sohasem fogsz hinni! Micsoda balgaság kizárni magadat a menny kapuja elé, csak azért, mert nem tudod az ékesszóló szerepét betölteni! Mivel nem tudsz igehirdetőként beszélni, nem vagy hajlandó szent lenni! Igaz, a folyékony imádság adódhat abból is, hogy lelki mélység van benned, de aligha remélhetsz magadban lelki mélységet, mielőtt helyt adtál volna a kegyelemnek lelkedben!
Mielőtt bizalmadat Krisztusba vetetted volna, és lelki újszülött lettél volna Isten családjában, már 2 m magas lelki óriásként akarod magad látni! Mielőtt megtanulnád Isten Országa nyelvének az Á-B-C-jét, már a legnehezebb szavakkal akarsz megpróbálkozni! Jól mondta Shakespeare a Hamlet-ban: „Ó, dőre balgaság!! Minő csúcsokra hág fel oktalan!!” (Shakespeare: Hamlet, V/1)
Azután ismertem másokat, akik pontosan úgy akarnak érezni, mint bizonyos kiváló szentek sok-sok évvel megtérésük után! Másképp el nem hiszik, hogy számukra is érvényes a megváltás… Elolvassák valamelyik szent életét, aki évek hosszú során át gyakorolta, hogy halálba adja régi természetét, és így lett úrrá rajta, „megöldökölve földi tagjait” és szenvedélyeit, és aki valóban Isten közelségében élt. Nos, ezek a jámbor olvasók felteszik magukban, hogy ők is pontosan ugyanolyanok akarnak lenni.. különben nem tudnak Jézusban hinni… Szinte mintha azt mondanák az áldott, mennyei Orvosnak: „Halálos beteg vagyok… de Te, áldott Orvos, tegyél engem azon nyomban olyanná, mint Sámson az ő erejében… különben be sem veszem az orvosságot, amit kínálsz nekem!”
Csak azt mondhatom, hogy ez valóban „csodálatos a mi szemeink előtt, és bizony ha van valami, ami vetélkedik Isten kegyelmének csodájával, hát akkor az ember önfejűsége az, és az ember szemtelensége, amivel a hitetlenség egyik kikötést hozza a másik után, csak hogy legyen valami ürügye az Úr Jézus Krisztus elutasítására!
Ugyanezzel a hibával találkozunk még egy másik köntösben is. Egy fiatal kereső ezzel jön:
„Te azt állítod, hogy egyszerűen csak bíznom kell az Úr Jézusban, és enyém lesz az üdvösség. De hát az üdvösség nem valami nagy titok? És erre feltétlen az a válaszunk, hogy „De igen, de még mennyire!” És ezt hallva az ifjú kereső önelégülten várja, amíg majd kialakul benne valamilyen érzés, vagy valami titokzatos érzület, hogy úgy érezze, most már biztos üdvösségében. Tagadhatatlan, hogy a Szentlélek megváltó műve az emberi szívben minden titok között a legmagasabb! Ugyanakkor igaz az is, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk, hogy egyben a legmagasztosabb egyszerűség is! Egyes egyházak ember által kitalált, vallásos(kodó) ceremóniái csak ál-titokzatosságok, amellyel fátylat borítanak az Igazságra! Elhomályosítják azt, ami különben egyszerű és érthető lenne! Olyan titokzatosság az, amiről Isten Igéje nem tud!
Az újjászületés titokzatossága nem olyan, amit ember előidézhet! Sokkal inkább a „természetes titkok” közé tartozik! Mint például a fény, ami az egyik legtitokzatosabb jelenség – gyakorlatilag azonban a legelterjedtebb a világmindenség természetesnek, szinte mindennapinak vett titkai között! Amikor a felkelő Nap sugarai eloszlatják a sötétséget, azt nem tekintjük valami érthetetlen, titokzatos dolognak. Igen, a fény titokzatos – de senkinek se kell egyetemre járnia ahhoz, hogy megtanuljon meggyújtani egy gyertyát! Nem kell töviről-hegyire értenünk, tisztában lennünk a modern technika vívmányaival, mielőtt eszközeit használni tudnánk. Lehet, hogy titokzatos, amit használunk, de azért tudjuk kezelni!
Így van ez az újjászületés titokzatosságával is! Oly titokzatos, hogy megmagyarázni senki sem tudja, de olyan egyszerű, hogy mindazok, akik hisznek Krisztusban, már meg is tapasztalták! Annyira titokzatos, hogy tudós emberek köteteket írhatnának róla, de meghatározni egyikük sem tudná! Ugyanakkor olyan egyszerű, hogy mindazok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban (hittel elfogadva, amit Ő mond), Istentől születnek. Ami titokzatos, az a Szentlélek működése, Akinek cselekvését, mint a szél zúgását, nem tudjuk felfogni! Ha hiszel, akkor Te is érezted a titkot! Ha bízol Krisztusban, akkor a Tiéd a titok! Mindazt, amit az újjászületés jelent, és mindazt, amit a Lélek munkája jelent, már magáénak mondhatja mindenki, aki hitt az Úr Jézus Krisztusban – és Benne egyedül! Csakis Őbenne!
Ám vannak, akik inkább Damaszkusz folyóvizeihez mennének el, hogy megmosakodjanak, mint Krisztus véréhez, pedig egyedül az tisztít meg! Mi is azt mondjuk, mint a szíriai hadvezér, Naámán: „De én azt hittem, hogy majd eljön, és kezét a sebes helyekre helyezi, és segítségül hívja az ő Ura és Istene nevét, és akkor megtisztulok poklosságomtól!”
De azt az egyszerű szót, hogy „Higgy és élj!”, nem tudják elfogadni! Annyira nagyszerű az egyszerűsége! A legtöbben, akik elutasítják az evangéliumot, az egyszerűségére hivatkoznak! Ők jeleket és csodákat kívánnak! A lelkük olyan dolgok után sóvárog, ami mesterkélten titokzatos! De képtelenek meglátni, megérteni, felfogni a hit fennkölt titokzatosságát és egyszerűségét, annak szinte mezítelen, dekorálatlan, cirkalmak nélküli nagyszerűségét!
Most szeretnék rámutatni az ilyen magaviselet balgaságára. Te jelt szeretnél, talán egyet az említettek közül. De azt keresed, amire semmi szükség nincs! Miért akarsz Te jelt? Erre azt mondod, hogy szeretnéd valami bizonyítékát látni Isten szeretetének. De azok után amit már megtett Érted, ugyan mit adhatna még, szeretete további jeleként?? Hiszen érted adta egyszülött Fiát, aki eljött, hogy itt éljen közöttünk a földön, azután meghaljon, elképzelhetetlen fájdalmak között, Ő, az igaz a nem igazakért, hogy bennünket Istenhez vezéreljen! Bizony, lesül a képemről a bőr miattad! Hogy még eszedbe jut „jelt” kérni Istentől, hogy „bizonyítsa” irántad való szeretetét! Hiszen itt van előtted Jézus Krisztus, olyan szeretet, amihez fogható sehol másutt nincsen!
Miért akarsz jelt? Talán azt mondod hogy azért, hogy lásd, Neked is van kegyelem. De miért kell ehhez jel? Maga az a tény, hogy élsz, azt mutatja, hogy Isten kegyelmes feléd! Ha nem lenne kegyelmes, már réges-rég kivágott volna, mint a gyümölcstelen fát, aki hiába foglalja a földet és szívja magába abból a tápanyagokat! Te, akinek a szíve tele van gonoszságokkal, és úgy él, mint Isten ellensége! Tudom, hogy ilyen vagy, különben nem lenne olyan nehéz hitre vezetni Téged! De Isten megkímélt Téged, mert kegyelmes hozzád! Hát nem elég bizonyíték ez? Ezenkívül hirdettetik Neked az evangélium! Elmondják neked, ki tudja hányan, és már milyen sokszor, hogy „aki hisz …….., az üdvözül!” Bizony kegyelmes az az Isten, aki engedi, hogy meghalld ezt a jó hírt, ezt az örömüzenetet, és aki megbízott engem, hogy kérjelek Téged, mintha Isten kérne általam, maga Krisztus, hogy fogódzkodj meg Őbenne, ragadd meg Őt!
Hiszen maga az evangélium a legnagyobb a jelek és csodák közül! Mit akarhatnál még ezen felül?? Ezenkívül vannak közöttetek olyanok, akiknek rokonai vannak, fiaik, lányaik, akik már hitre jutottak, és megtalálták a megváltást. Tanúja lehetsz annak, hogy mit tett a kegyelem az ő életükben! Hát milyen bizonyítékát akarnád még Isten megmentő hatalmának és kegyelmének? Nyilvánvaló, hogy a kegyelem csodákat tett életükben! Mit akarsz még, hogy végre meggyőződjél?
Ráadásul haszontalan jeleket kívánsz! Azt mondod, hogy azt szeretnéd, hogy valami mélységes bűntudat legyen benned… vagy éppenséggel nagy, isteni öröm! De hogy segíthetne ez hitre téged? Örömöd vagy szomorúságod talán nem lenne több, mint amit a világfiak éreznek, ha gazdagságuk növekszik vagy éppenséggel megfogyatkozik! Talán csak valamiféle izgalomba jönnél… és ha nem igazi, akkor becsapnád saját magadat – csalódás érne, és a kárhozatban kötnél ki! Igen, Krisztus méltó a bizalmunkra – de a hangulatunk, legyen az akár öröm, akár bánat, nem megbízható! Lehet, hogy jók, lehet, hogy nem. Lehet, hogy reményre adnak okot . de lehetnek megtévesztőek is. Miért akarsz hát ilyesmit?? Ha ilyeneket keresel, akkor mást keresel, mint az Isten által lefektetett egyetlen alap! Az érzelmeid szeszélyesek, változékonyak! De: „Higgy – és élj!”
Ezenkívül teljesen ésszerűtlen az, amit akarsz! Jelt kérni Istentől, aki saját jószántából szavát adta, elkötelezte magát Neked?? Aki ésszerűen gondolkozik, az ilyesmit nem tenne! Ne felejtsd el: Isten előtt mi ágról szakadt koldusok vagyunk, és egy régi közmondás szerint a koldus nem lehet válogatós. Finnyás! Mindenekfelett hogy van mersze egy koldusnak jelt követelni, mielőtt elfogadna egy ajándékot? Hogy jut eszébe ilyesmi egyáltalán?
Képzeld csak el: egy utcán mész végig, és egyszer csak odaszegődik hozzád egy éhes ember. Ha felajánlasz neki egy cipó kenyeret, mit szólnál hozzá, ha azt mondaná Neked, hogy jó, de előbb pördülj egyet a levegőben, vagy változtass egy követ kenyérré? Nem azt mondanád inkább, hogy ha ilyen félkegyelmű, akkor csak éhezzen? Ha ennyire nincs józan esze, és jelt kíván, mielőtt elfogadná kezedből az ajándékot?
Pedig Te is pontosan ilyen vagy! Nem fogadod el az ingyen felkínált kegyelmet, sőt, amiről Isten még parancsolja is, hogy fogadd el, hanem ragaszkodsz ahhoz, hogy valami jel vagy csoda történjen a szemed láttára, vagy Tebenned! És még nyilvánvalóbb lesz butaságod, ha rámutatok arra, hogy olyasmit kérsz, amire sehol sem kaptunk ígéretet! Isten megígérte, hogy mindazok, akik hisznek az Úr Jézus Krisztusban, élni fognak. Megígérte, hogy meghallgatja az imádságot. De olyan ígéretet soha senkinek nem tett, hogy jelt vagy csodát tenne kérésére! Jelt kívánsz Tőle, amire Ő soha nem tett ígéretet, de nem kéred Tőle az örök életet, amit megígért! Micsoda balgaság!
Vannak azután, akik ártalmas jeleket kívánnak. Az a lehangoltság, szinte depresszió, amit egyesek várnak,amiről azt gondolják, olyan bátorítást jelentene nekik! Pedig a lélek lehangoltsága még bűnös is! Olyasmit kérjek Istentől, ami bűn? Azt, hogy olyan lelkiállapotba kerüljek, olyan depressziós és melankolikus legyek, hogy nyomorulttá tegyem ne csak saját magamat, hanem mindenkit, aki a közelemben él? Hát jó dolog lenne ez? Ilyeneket kérjek Istentől, hogy így „segítsen” nekem „hinni”?
Voltak olyanok is, akik egyenesen azt kérték, hogy legyenek öngyilkossági gondolataik! Pedig ezek rettenetesek, és nem lenne szabad engedni, hogy uralják a lelket! Te skorpiót kérsz! Követ! Kígyót! És azt hiszed, hogy ha ezeket megkapod, akkor majd inkább el tudod fogadni Isten áldását, a mennyei kenyeret, az Élet kenyerét! Isten meg fogja tőled tagadni, amit így, ilyen balgán kívánsz! Biztos vagyok benne! Légy megelégedve azzal, hogy szelídebb úton-módon találd meg Krisztust! Engedd, hogy az enyhe déli szél fújja be életed hajóját Krisztus kikötőjébe! Ne imádkozz viharokért! Elégedj meg azzal, ha Isten a szeretet kötelékeivel von magához, a Megváltó vonzásával! Ne követelj korbácsot és láncokat! Ne keresd a Sínai-hegynél tapasztalt villámlásokat és mennydörgéseket! Halld meg helyette a Golgota hegyéről hangzó hívást!
Azok, akik úgy érzik, ők jelek és csodák nélkül nem tudnak bízni Krisztusban, vagy álmok és érzések nélkül, olyan jeleket hajkurásznak, amelyek másoknak sem adattak meg! Hadd adjak erre egy-két példát – példázatokból és a valós életből!
Ott volt a tékozló fiú, etette a disznókat, és olyan éhes volt, hogy szívesen evett volna ő maga is a moslékból! Erre felvetődött benne a gondolat: „Felkelek, és elmegyek az én atyámhoz!” – Ő milyen jelt kapott? Elindult, hogy keresse atyja orcáját. Milyen jelt kapott, kérdezem én? Úgy néz ki, hogy semmiféle hír vagy hívás nem érkezett hazulról. De elindult, hogy megkeresse apját – és bocsánatot talált!
Vagy vegyünk egy másik esetet! Krisztus a kereső lelkeket az özvegyasszonyhoz hasonlította, aki a hamis bíróhoz fordult segítségért. Kiáltott hozzá, újra és újra, egészen addig, amíg megkapta, amit kért! De őneki milyen jel adatott? Ha volt számára jel, akkor a jel pont az ellenkezőjére mutatott, mint amit szeretett volna! De azért kitartott kérésében! Vagy nézzük a kánaánita asszonyt. Ő azt kérte, hogy Jézus gyógyítsa meg a lányát. De Krisztus kemény szavakkal szólt hozzá: „Nem helyes, hogy a fiak kenyerét elvegyük, és az ebeknek dobjuk!” Ahelyett, hogy jelt kapott volna, ami segítette és bátorította volna őt, kemény szavakat hallott Krisztustól, amelyek csüggesztőek voltak! És mégis megkapta, amit kért! És akkor Te miért ne kapnád meg??
Az a szegény beteg asszony, aki megérintette Jézus ruhájának a szegélyét, ott, a tömeg kellős közepén, ő milyen jelt kapott, hogy Jézus kész segíteni rajta? Egyedül a saját hite indította arra, hogy megérintse Jézus ruhájának a szegélyét, amiből erő áradt! Ne várj tehát jelekre, amikor mások sem kaptak jelt! Ehelyett kövesd mások példáját, akik nem kaptak jelt, és kapd meg Te is ugyanazt az áldást!
Most szeretnék rávilágítani a kétkedés bűnére, mert igazság szerint ez rejlik amögött a vágy mögött, hogy jeleket lássunk. Mindenekelőtt, hitetlenkedésed által tudod, mit teszel? Istent hazugnak állítod! Hát nem azt mondja a Szentlélek: „Aki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt.”? – Hogy kezeljük a hazug embereket? Ha mondanak nekünk valamit, azt feleljük, hogy „Kétlem, amit mondasz!” – és bizonyítékot kérünk. – Nos, az örök Isten kijelentette, hogy mindazok, akik hisznek az Ő Fiában, megtartatnak! És te azt feleld neki, hogy te ebben kételkedsz. Azt mondod: „Ezt én nem tudom elhinni, nem is hiszem el, és nekem további bizonyítékokra van szükségem! Jelet és csodát akarok!” – De ezáltal hazuggá teszed Istent!
Ezenkívül pedig megsérted Isten szuverén, mindenható voltát! Neki joga van ahhoz, hogy adjon jeleket, vagy ne adjon – ahogy akarja! De te ezt mondod: „Jelt kell adnod nekem most, mert különben elveszek! Nekem nem is kell a kegyelem, ha nem kaphatom meg a saját feltételeim mellett! Nagy Isten, én nem akarom az üdvösséget, ha nem érezhetem magam úgy, ahogy érezni szeretném magam! Nekem van egy elképzelésem arról, hogy hogyan kell működnie a kegyelemnek, és ha nem úgy kezdődik, ahogy azt én jónak látom, akkor inkább a pokolban vetek magamnak ágyat, semmint hogy elfogadjam Krisztust!” – Akárki vagy, kedves hallgatóm, hajítsd el magadtól messzire büszkeségedet és hajolj meg a mindenható Isten jogara előtt és mondd neki inkább ezt: „Uram, ments meg engem, ahogy Te akarod! Hiszek, Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek!”
Meg kell mondanom továbbá azt is, hogy ha jelt követelsz, akkor a bálványimádó szerepébe jutottál! Mit tesz egy bálványimádó? Így szól: „Én nem tudok egy láthatatlan Istenben hinni! Nekem kell egy aranyborjú, vagy egy kép, vagy szobor, amelyet látok a szememmel, és tapintani tudok a kezemmel!” És Te is ugyanezt mondod! Képtelen vagy elhinni Isten puszta szavát! Azt mondod, hogy Neked kell valami, amit érzel és látsz. Pedig ez nem más, mint merő bálványimádás! A saját álmaidat, érzéseidet, lelki rezdüléseidet vagy furcsa benyomásaidat megbízhatóbbnak tartod, mint magát Istent! Isten helyébe teszed őket – így bálványt csináltál belőlük! Amennyire rajtad áll, megfosztod Istent isteni mivoltától! Hát nem kellene reszketned ilyen bűn elkövetése miatt?
És nem veszed észre, hogy hitetlenségeddel megfeszíted a Megváltót? Azok, akik a fához szegezték kezeit, nem voltak nagyobb bűnösök mint Te, aki ezt mondod neki: „Vérző Megváltó, hiszem, hogy meghaltál a kereszten! Hiszem, hogy véred el tudja törölni a bűnöket. De a magam részéről nem bízok Benned, hogy megmentesz engem! Nem tudok bizalommal fordulni hozzád, megbízni Benned! Nem tudok, és nem is fogok! Bízok a férjemben, a feleségemben, de a Megváltóban képtelen vagyok bízni! Megbízok bizonyos emberekben – de nem tudok bízni Istenemben, Isten Fiában, aki fölmagasztaltatott az egek fölé!
Ez viszont egyenlő azzal, hogy megfeszíted Őt! Nem tudom, mi lehetne ennél rosszabb! A kezébe vert szögek nem lehettek kegyetlenebbek, mint ez a bizalmatlanság Őiránta, ami kétli az Ő mélységes, felfoghatatlan szeretetét és isteni hatalmát!
Lehet, hogy erre, Te kétkedő ember, ezt mondod: „Ez nem igazságos! Nem erre gondoltam! Csak azt szeretném, hogy megtapasztaljam a Szentlélek munkáját a lelkemben!” – Akkor viszont még egy vád szól ellened: a Szentlélek munkájában akarsz bízni, ahelyett, amit Krisztus megtett Érted! Az egész Bibliában nincs egy olyan kitétel, egy olyan mondat, miszerint a Szentlélek munkáját kellene megtennünk hitünk és bizalmunk alapjává! A Szentlélek tevékenysége, noha dicsőséges, mégse mondja a Biblia azt, hogy ez indokolja a bűnös ember bizalmát! Ha a Szentlélek munkáját helyezed oda, ahol Krisztus művének kellene lennie, akkor megszomorítod magát a Szentlelket! Mert amit a Szentlélek a legkevésbé tenne, az az, hogy Isten Bárányának a helyébe lépjen!
A Szentléleknek az a hivatala és küldetése, hogy dicsőítse, magasra emelje Krisztust. Akkor hogyan léphetne a helyébe? Amikor azt mondod: „Én nem bízok a vérben, nem bízok Krisztus igazságában, nekem kell valami a Szentlélektől, amiben bízhatok, akkor éket versz a Szentlélek munkája és Krisztus műve közé, és ez aztán végképp megszomorítja Isten Szentlelkét!
Alaposan átgondoltam ezt az egész témát, és nagyon komolyan tárom eléd. Attól félek azonban, hogy minden igyekezetem dacára megmaradsz ebben a tévelygésben, ebben a bűnben. Imádkozom, hogy talán mégse – és hogy maga Isten Szentlelke mutassa meg Neked, hogy mekkora veszélyben forogsz! Mi lenne, ha meghalnál ebben az állapotban? Majdnem meg vagy mentve! Valamennyire már fölébredtél! Sok jó vágy él benned. Ennek ellenére azonban az, aki csak majdnem van megmentve, az teljesen el fog kárhozni. A majdnem egyenlő azzal, hogy egyáltalán nem!
Az egyszeri házigazda majdnem bereteszelte a házat éjszakára. De csak majdnem – és a betörő be tudott menni! Egy halálra ítélt fogolynak majdnem megkegyelmeztek. De a majdnem azt jelentette, hogy nem! Végrehajtották rajta a halálos ítéletet! Egy hajót majdnem megmentettek a süllyedéstől, de a végén mégis elsüllyedt, magával ragadva a hullámsírba mindazokat, akik rajta voltak! A tüzet majdnem sikerült eloltani – de a majdnem nem volt elég! A végén az egész város leégett! Arra az emberre, aki majdnem döntésre jutott, aki majdnem megragadta az örök életet, arra csak egy sors várhat: kicsúszik a kezéből, és mégiscsak a pokol lángjaiba fog hullani!
Aki itt Krisztus nélkül él, az ott is Krisztus nélkül lesz... ott már késő megragadni a csak majdnem megragadott Kezet!
Ez a helyzet Veled is! Ha nem hiszel, akkor akármilyen jó vágyaid vagy érzéseid vannak, egyáltalán nem segítenek rajtad, hiszen meg van írva: „Aki nem hisz, az elkárhozik!” Keresd az Üdvözítőt ma, míg még hangzik az evangélium üzenete!

Halld, ó bűnös, halljad ezt:
Jézus irgalmába vesz!
Szánja szörnyű sorsodat,
Jézus téged elfogad!
Halld, ó bűnös, halljad ezt,
Jézus irgalmába vesz!
Csak alázzad meg magad,
Jézus téged elfogad!

Még egy veszély fennáll: lehet, hogy még sok-sok év áll előtted. De ha állandóan csak halasztgatod a hit kérdését, azt, hogy teljes bizalommal Jézus Krisztushoz fordulj, az nem marad hatástalan a lelkedre! Hogyha ma hiszel Jézus Krisztusban, akkor akármit követtél is el, teljes bocsánatot kapsz bűneidre, ha hittel a golgotai kereszten függő Megváltóra tekintesz és Őrá bízod magad. Ha viszont ragaszkodsz ahhoz, hogy a saját jóságodban bízzál, a saját jócselekedeteidben, abban, hogy Te majd felkészülsz a mennyre és az örökkévalóságra, ha érzésekben bizakodsz, vagy jelekben, vagy bármi másban csak Krisztusban nem, akkor előfordulhat, hogy többé már nem harcol Érted a Szentlélek! A lelkiismereted már nem szólal meg, hanem megkeményedik, Te pedig, aki ezeket a bálványokat imádtad, bele fogsz halni a végzetes tévedésbe! Elveszel, noha ott hangzik előtted az evangélium, a fénye a szemedbe világít, mégse veszed észre! Szomjan halsz, noha az élet vize ott csörgedezik a lábadnál. Igen, szomjan halsz, egyszerűen azért, mert nem vagy hajlandó lehajolni és meríteni belőle, ahogy Isten azt kínálja, nyújtja Neked! Vess hát véget még ma ezeknek a butaságoknak, ezeknek a bűnöknek, és higgy az Úr Jézus Krisztusban, a Szentlélek ereje által! ÁMEN.


ford. Anikó Williams

2017. május 7., vasárnap

Biblia-Ige: Példabeszédek 2. rész


1. Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,
2. Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre,
3. Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
4. Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
5. Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.
6. Mert az Úr ád bölcseséget, az ő szájából tudomány és értelem származik.
7. Az igazaknak valóságos jót rejteget, paizst a tökéletesen járóknak,
8. Hogy megőrizze az igazságnak útait, és kegyeseinek útját megtartja.
9. Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó útat.
10. Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz.
11. Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged,
12. Hogy megszabadítson téged a gonosznak útától, és a gonoszságszóló férfiútól;
13. A kik elhagyják az igazságnak útát, hogy járjanak a setétségnek útain.
14. A kik örülnek gonoszt cselekedvén, vígadnak a gonosz álnokságokon.
15. A kiknek ösvényeik görbék, és a kik az ő útaikban gonoszok.
16. Hogy megszabadítson téged a nem hozzád tartozó asszonytól, az idegentől, a ki az ő beszédével hizelkedik,
17. A ki elhagyja az ő ifjúságának férjét, és az ő Istenének szövetségéről elfelejtkezik;
18. Mert a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz.
19. Valakik mennek ahhoz, nem térnek meg, sem meg nem nyerhetik az életnek útait.
20. Hogy járj a jóknak útjokon, és az igazaknak ösvényeit kövessed.
21. Mert az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta.
22. A gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból.

„Az igazi bölcsességet keressétek a legbölcsebb tanítónál: a mi Urunk Jézus Krisztusnál.”
C.H.Spurgeon

2016. október 4., kedd

Charles H. Spurgeon-A MÉRLEG SERPENYŐI - AVAGY AZ IMÁDSÁG EREJE




Amit a nagyanyám a Bibliából nekünk elmondott, azt előttünk élte is minden nap. Csendes, derűs, mindig barátságos volt és hűséges imádkozó. Egész élete csupa szeretet és kimondhatatlan nyomorúságok elhordozása volt. Olyan ember oldalán élt, aki ennek pontosan az ellenkezője volt. Kemény, hálátlan, önző, káromkodó, aki soha nem volt megelégedve. Ha "rossz napja" volt, mindnyájunknak sietve el kellett hagynunk a házat.
Nagymama már az ajtónál felvilágosított minket erről, és azt mondta: "Gyermekek, gyorsan menjetek, fúj az északi szél. Imádkozzatok nagyapátokért, különben elkárhozik." Gyakran nem értettük meg nagyanyót és azt mondtuk:
"Ha így van, ha ilyen a nagyapa, biztosan meg is érdemli."
Mikor egyszer azt mondtam nagyanyónak:
"Nagymama, hagyd abba a nagyapáért való imádkozást, semmi értelme nincs, hiszen egyre gonoszabb hozzád" - ekkor megfogta a kezemet, és kivitt a konyhába.
Ott az asztalra felállított egy konyhamérleget és a következőket mondta: "Ennek a konyhamérlegnek két serpenyője van. Képzeld el, hogy Isten mindnyájunk számára elkészített egy-egy ilyen mérleget. Ezen méri meg mindazt, amit cselekszünk.
És képzeld el, hogy az egyik serpenyőben ül a te súlyosan megkötözött, keményszívű nagyapád. Õ a maga kőszívével tekintélyes súlyt képvisel. A másik serpenyőben azonban vannak nagyanyádnak gyönge imádságai, és a ti gyermeki imáitok is. Ha egy-egy ilyen imádságot egy naptárlapnyi súlyúnak tekintesz, akkor nagyapádhoz képest jóformán semmit sem nyom!
Ha azonban kezedbe veszel egy egész évre szóló leszakítós naptárt, a maga 365 lapjával, akkor az már valamivel súlyosabb. És most képzelj el magadnak 50 teljes naptárt. Azoknak aztán tekintélyes súlyuk van! Mert azóta imádkozom nagyapáért.
Meg vagyok győződve, hogy már nem sok hiányozhat ahhoz, hogy imáink súlyosabbak legyenek, mint nagyapa, és felviszik majd őt a mennybe. Hát nem lenne kár, ha most belefáradnánk és abbahagynánk az imádkozást?
Ha hűségesen könyörögsz velem mindennap, akkor Isten meghallgat minket."
És így történt, hogy még további hét évig könyörögtünk együtt nagyapa megtéréséért. Miután 57 éven át kitartóan imádkozott szegény férjéért, nagyanyót az Úr Jézus magához vette.
Meghalt, anélkül hogy örülhetett volna nagyapa megtérésének. Csak koporsójánál tört össze a keményszívű nagyapa, és adta át életét Megváltójának, leírhatatlanul keserves sírással.
Éppen én, aki 7 évvel ezelőtt nagyanyámnak azt a tanácsot adtam, hogy ne imádkozzék többé érte, térdelhettem le a 83 éves aggastyánnal együtt és lehettem tanúja megtérésének.
Az egykor annyira rettegett zsarnok, szelíd, szeretetteljes, hűségesen könyörgő nagyapó lett, aki minden látogatóját intette, hogy adja át életét az Úrnak.
Az imádsággal teljes mérlegserpenyő tehát mégiscsak a menny felé lendítette a nagyapát. - Nagyanyó pedig hálát adhat ezért a mennyben.
ÁMEN
Király Erzsébet megosztása

2016. szeptember 29., csütörtök

Charles H. Spurgeon- Hogy megdicsőítsük Krisztus Jézust

„Ő engem fog dicsőíteni, mert az enyémből merít, és azt jelenti ki nektek" (Jn 16,14)



Maga a Szent Szellem sem tudja mással megdicsőíteni az Úr Krisztust, mint azzal, hogy megmutatja nekünk, ki valójában Jézus Krisztus. Krisztus legjobb ajánlólevele ő saját maga. Nincs rajta semmi más dísz, mint tulajdon lényének dicsősége.

A Vigasztaló azt jelenti ki nekünk, amit az Úrtól kapott. Mi soha semmit nem láthatunk helyesen, csak ha azt Isten Szelleme már kijelentette nekünk. Ő képes szellemünket megnyitni és a Szentírást érthetővé tenni a számunkra. Ez az a két módszer, amellyel bemutatja nekünk Urunkat. Nagy művészet valamely dolgot hűen megmagyarázni, a Szent Szellem azonban a legmagasabb fokon ért ehhez a művészethez. Ő a dolgokat a maguk valóságában mutatja be nekünk. Hogy ez milyen nagy kiváltság, azt tudják mindazok, akiknek a megszentelt látás osztályrészük lehetett.

Törekedjünk azért a Szellemtől nyert megvilágosodásra. Ne kíváncsiságunk kielégítésére, ne is azért, hogy saját magunkat vigasztaljuk meg, hanem azért, hogy ezáltal lássuk a megdicsőült Krisztust. Ó, bárcsak lennének hozzá méltó elképzeléseink róla, és ne gyaláznánk méltatlan gondolatokkal Urunkat! Bárcsak olyan elevenen élne bennünk lénye, munkássága és dicsősége, hogy teljes szívvel és lélekkel tudnánk dicsérni Őt. Akinek a szíve a Szent Szellem vezetése által gazdagodott meg, az Megváltóját mérhetetlenül megdicsőíti. - Jöjj, Szent Szellem, mennyei fény, mutasd meg nekünk Krisztust, a mi Urunkat!

2016. szeptember 28., szerda

Charles H. Spurgeon-A két házépítő és házaik- IV. rész


Végül, miután említést tettünk a közös próbatételekről s az ezek által kiváltott hatásokról ebben az életben, hadd emlékeztesselek titeket E PRÓBATÉTELEK KÜLÖNBÖZŐ EREDMÉNYEIRE az eljövendő életre vonatkozóan. Az egyik esetben az eső erőteljesen zuhogott, s a házat elmosással fenyegette; de az sziklára épült, és így nem csak a ház állt szilárdan, hanem a benne levő ember is nagy biztonságban volt. Hallhatta, amint a fellegszakadás és a jégeső csapdosta a házfedelet, de nyugodtan ülve énekelhetett. Amikor a vihar megrázta az ablakot, csak még boldogabb lehetett, meggondolva, milyen jó oltalmat biztosít a háza. Aztán jött az árvíz. Ha tehette volna, kimosta s elvitte volna a fundamentumot, de a gránitsziklával szemben tehetetlen volt; s bár az orkán üdvöltött a ház körül, de az épületben minden kő erős kötésben szilárdan állt, s mintegy vaskapoccsal kapaszkodott az ősi sziklába, s ezért az ember biztonságban, boldogan volt odabenn, s mindenekfelett hálás volt, hogy ilyen fundamentumra építhetett. Hálatelt szívvel énekelhette: „Ha Isten békéje lakja szívemet Úgy dúlhat vihar ellenem.” A keresztyén békességben pihen, nyugszik Krisztusban. A bajok jönnek egymásután, de nem képesek őt eltántorítani, hanem csak még édesebbé teszik számára azt a reménységet, melyet Krisztus Jézusra alapozott. S amikor végül elérkezik a halál, az a rettenetes árvíz, mely minden mozdítható dolgot aláás, a bölcs házépítő reménységét rendíthetetlennek fogja találni. Ő Krisztus végbevitt váltságművében nyugszik; a halál nem változtathat azon. Ő egy hűséges Istenben hisz; s a halál nem befolyásolja ezt. Ő egy Isten által megerősített, megpecsételt örökérvényű szövetségben hisz. Megragadja a változhatatlan Isten ígéreteit, melyek mind a Megváltó vérével vannak megpecsételve; a halál nem változtathat ezeken. S amikor az utolsó nagy trombitaszó zeng, s amikor amaz utolsó tűzpróba Isten trónjától elérkezik, mely minden ember munkájának minőségét megpróbálja, az az ember aki igaz őszinteséggel és valódi tapasztalattal megragadta Krisztust, nem remeg meg attól a rettenetes órától sem. Mit számít, hogy a harsona rendkívül erősen, hosszan zeng, s a halottak feltámadnak, s az angyalok a nagy fehér királyi trón köré gyülekeznek, s az egek erősségei megrendülnek, s a föld s az elemek izzó hőségben elolvadnak!? – Isten embere érzi, hogy a Szikla, melyre épített sohasem hagyhatja őt cserben, s a reménység, melyet a kegyelem adott részére sohasem inoghat meg. Mindezek között az üdvösség mosolya deríti arcát. De nézd csak a másik ember helyzetét aki a fövényre épített. Nehezen tudta elviselni ez élet nehézségeit, majdnem összedőlt a közönséges kísértések, próbák alatt; az üldöztetések idején köpönyegforgató volt; de most még keményebb próbák várnak rá. – Egyes képmutatók életük utolsó pillanatáig hamis reményük párnáin pihentek s talán sohasem vették tudomásul ez életben, hogy elveszettek, mígnem tulajdon bőrükön nem tapasztalták azt. Hasonlóan a dúsgazdaghoz, kiről az van megírva, hogy „a pokolban nyitotta fel az ő szemeit, kínokban lévén.” Sohasem emelte fel a valóságra szemeit azelőtt; sohasem döbbent rá helyzetére míg ténylegesen nem tapasztalta annak minden nyomorúságát. – De a legtöbb ember, ki az evangéliumot hallgatja, és felveszi a keresztyén hitvallást, a halál órájában rádöbben, ha öncsalásban élt addig. És rettenetes dolog lesz felfedezni ezt akkor, amikor a fájdalmak a legélesebbek s az elválás a legkeserűbb. Ó, kedves barátom, ha eddig tévedésben voltál, bárcsak rádöbbennél most, és nem a halálos ágyadon. Bárcsak így imádkoznál: „Uram, mutasd meg nekem állapotom veszélyes, romlott voltát. Ha eddigi keresztyénségem öncsalás volt, ó, ne engedd, hogy e rothadt dolgot tovább építsem és szépítgessem, hanem segíts helyesen építkezni az örök sziklára.” Így könyörögj, kérlek. Jól jegyezd meg, ha a halál nem tanít meg a helyzeteddel kapcsolatos teljes igazságra, az ítélet bizonyosan meg fogja tenni. Ott nem lesz már tévedés és több melléfogás; de nem lesz többé lehetőség a megtérésre. – Ez összedőlt ház többé sohasem épült fel. A teljes romlásból nem volt kimenekedés. Kárhozat, romlás, örök veszedelem – ebből nincs többé szabadulás. Aki egyszer elveszett, az örökre el van veszve. Ó, kedves igehallgató, intelek téged, ha az a neved, hogy élsz, de halott vagy, támadj fel a halálból, s Krisztus életet fog neked adni. Kérlek téged, ha kereső lélek vagy, ne ölts magadra üres reményeket, s hiú bizakodásokat. Szerezz igazságot, és el ne adj. Ragadd meg az örök életet. Keresd az igaz Megváltót, s ne elégedj meg egyébbel, míg Őt nem bírod; mert ha elveszel, romlásod rettenetes lesz. – Ó, az a tó! a tűznek tava! Olvastátok-e már ezeket az igéket: „A tűznek tavába vetteték, ami a második halál”? A tűznek tava! S a lelkek abba vettetnek! Rettenetes kép! „Ó, – mondja valaki – ez csak metafora!” Igen, jól tudom, s a metafora (hasonlat) csak árnyéka a valóságnak. Nos, ha az árnyék tüzes tó, mi lehet akkor a valóság?! Ha nehezen tudjuk elviselni a gondolatát „a férgeknek, melyek soha meg nem halnak”, s a „tűznek, mely soha meg nem emésztetik”, s a tónak, melynek kénköves, tüzes hullámai csillapíthatatlanul, örök reménytelenségben hányják a lelkeket: úgy mi lehet a pokol maga a puszta valóságban! A Szentírás leírásai végül is a mi tudatlanságunk szintjéhez igazodnak, csak részben fedve fel a mélységes titkokat; de ha ezek oly rettenetesek, úgy milyennek kell lennie a valóságnak?! Kedves hallgatóim, ne ingereljétek, ne kísértsétek a ti Isteneteket, ne legyetek közömbösek a nagy üdvösség iránt, mert ha így tesztek, nem menekedtek meg. Ne űzzetek játékot lelketekkel, ne legyetek fejetlenek és gondatlanok az öröklét valóságaival szemben; hanem most, ép most e pillanatban, bárcsak Isten meghallaná imáitokat, amint szívetek legmélyéből felé bocsátjátok; s adjátok át magatokat neki, hogy igazán megmosson a drága vérben, s hatékonyan üdvözítsen Azáltal, akiben lakozik az igazságnak és a kegyelemnek teljessége. ÁMEN.

Charles H. Spurgeon-A két házépítő és házaik- III.rész



Most tovább megyünk, és harmadszor szólunk A KÖZÖS MEGPRÓBÁLTATÁSRÓL, MELY MINDKÉT HÁZRA ELJÖTT. Akár igazi a hited, akár nem, próbának lesz kitéve; legyen polyva, vagy búza, a nagy Rosta működésbe lép, és mindazokat megpróbálja, akik a szérűn vannak. Ha Istennel van ügyed, úgy „megemésztő tűzzel” lesz dolgod. Legyél akár valódi, avagy csak névleges keresztyén, ha közel jöttél Krisztushoz, ő meg fog próbálni téged, amint próbálják az ezüstöt. Az ítéletnek az Isten házán kell elkezdődnie, s ha te Isten házába merészelsz jönni, az ítélet rajtad fog elkezdődni. Csak mellékesen, hadd jegyezzük meg, hogy ha ilyen próbák várnak azokra, kik keresztyéneknek vallják magukat, úgy mi lesz veletek, kik magatokat nem valljátok keresztyéneknek? Ha az igaz nehezen tarttatik meg, mi lesz az istentelenekkel és gonoszokkal? Ha az ítélet az Isten házán kezdődik el, mi lesz azoknak végük, akik nem hisznek? Borzasztó gondolat! De térjünk vissza. A próbák eljönnek a hitvallókra akár valódiak, akár képmutatók legyenek azok. Ha nem tévedek, az igei hivatkozás az esőre, árvízre és szélre azt jelzi, hogy e próbatételek legalább három csoportba sorolhatók. Az eső a fentről való nyomorúságokat jelzi. Isten csapásokat fog rátok bocsátani, mint záporesőt; megpróbáltatások fognak jönni, olyan sok számban, mint a harmat cseppjei. Más emberekhez hasonlóan, a ti testetek is beteg lesz; vagy ha nem, úgy nehézségek fogják érni házatokat, családjaitokat; gyermekeitek, szeretteitek meg fognak halni; vagy a gazdagság szárnyakat növeszt és elszáll, mint a sas az ég felé. Isten keze által meg kell próbáltassatok; s ha nem Krisztusra támaszkodtok, nem lesztek képesek elviselni őket. Ha igaz hit által nem vagytok egyesülve Jézus Krisztussal, úgy már Isten esője is túl sok lesz számotokra. De úgyszintén próbatételek támadnak majd a földből is – „eljön az árvíz”. A régebbi időben az üldözések áradata sokkal rettenetesebb volt, mint most, de az üldöztetés ma is érezhető; s ha hívő vagy, egy bizonyos mértékét el kell viseld ennek. Kegyetlen gúnyolódások érik ma is Isten népét. A világ ma sem szereti jobban az igaz egyházat, mint a múltban. Kész vagy-e elviselni a gyalázatot és a bántalmat Jézusért? Csakis úgy, hogyha erősen meg vagy alapozva és gyökerezve Krisztusban. A kísértések és üldöztetések idején a köves földben levő gyökértelen növények elszáradnak. Jól gondold meg ezt. Aztán jönni fognak titokzatos próbatételek, melyeket „a szelek” által jelöl igénk. A levegőbeli hatalmasságok fejedelme rád fog támadni, istenkáromló sugallataival, rettenetes kísértéseivel, vagy körmönfont vádjaival. Ő jól tudja miként borítsa az ember lelkére a kétségbeesés felhőjét; képes megtámadni a háznak mind a négy sarkát egyszerre az ő titokzatos működése folytán; különféle módokon tud minket kísérteni egyidejűleg s jól érti, tudja, miként vonjon saját bölcsességünk végpontjára. Jaj neked, ha nincs más egyebed, amihez ragaszkodj, csak a puszta fövény–hitvallás! Ahol erős a fundamentum, ott a próbák nem árthatnak, de ahol nincs szilárd alap, pusztulásba döntik az ember hitét. Gyakran már ebben az életben romlásba dönti az ember hitét. Mily sokan vannak, kik elvesztik vallásukat, kegyességüket mindenki szeme láttára. Simulékony és Keresztyén mindketten a mennyei Város felé tartottak, mindketten az arany koronára óhajtoztak; de mind a ketten beleestek Csüggedés mocsarába, és akkor, amint az egyik azon küzdött hogy a saját otthona felöli partra kivergődjön s visszatérjen Pusztulás Városába, miközben a másik teljes erővel, férfiasan harcolt, hogy elérje a Mennyei Város felőli partot: a különbség a bölcs és a bolond vándor között nyilvánvalóvá lett. Amint a keresztyének előrehaladnak, a próbatételek más módjaival fognak szembesülni. A kétkedések gyakran kikezdik a keresztyéneket. Azokat a kétkedéseket értem, melyek a hit lényeges tételeit érintik, s annak összes alaptanításait. S akik nincsenek jól megalapozva a Sziklán, könnyen elhajlanak a hitetlenségre. A hitetlenség korát éljük (a hittől való elpártolás korát), de akik az igazság személyes megtapasztalása által a Sziklán állnak, azok meg nem rendülnek (mozdíthatalanok). Egyszer egy néger azt hallotta egyik barátjától, hogy vannak emberek, kik azt állítják, hogy a Biblia nem igaz. Nos, a mi szegény barátunk sohasem gondolta, hogy bárki is kételkedhetne a Biblia felől; de gyors módon a következőképpen vágta ki magát az új nehézségből: „Az a könyv ne lenne igaz?! De hiszen én hazavittem a házamba, s leültem, és olvastam, és szívemet megnevetette! Hát hogy hazudhat az a könyv, mely szívembe örömet hozott?! Iszákos voltam, tolvaj és csaló, s az a könyv beszélt hozzám, és új emberré tett – az a könyv nem hazudik.” Bizonyára ez a legjobb bizonyíték a világon az ige mellett, legalább is az ember saját szívének, ha nem is másiknak. Mi, akik tapasztaltuk, hogy szívünk gerjedezett és szent örömtől nevetett Isten beszédére, minket nem tudnak kinevettetni a mi hitünkből. Mi az igéből éltünk, s annak igaz voltát tapasztalatból ismerjük, s ezért minden támadással szemben sértetlenek vagyunk; miközben azok kik idegenek az ilyen tapasztalattól, lebuknak. Ahol a szív igazán meggyökerezett az igazságban, úgy fogjátok találni, hogy a tévtanítások éppúgy mint a kételkedések nem vehetnek erőt rajta. Az egészséges, józan keresztyén olyan, mint a kő, melyet ha a hamis tanítások tavába dobnak, mégha kívül be is nedvesedik tőle, nem fogadja azt egyáltalán magába; miközben a beteges hitvalló a szivacshoz hasonlít, s mohón magába szívja az egészet s magába is tartja amit felszedett. Mily sokan vannak, akik világiasság által próbáltatnak meg; s ha vallásuk csak színlelés, a világiasság gyorsan megeszi a szívüket, akárcsak a moly a ruhát; s hirtelen olyanná válnak, mint a többi világi emberek! Ha azonban a keresztyén szíve Istennel rendben van, úgy tisztán, Isten számára elkülönülten jön ki abból, s az élet kérdése, büszkesége nem ejti rabul. A visszaesések esetén, ahol a szívnek helyes kapcsolata van Istennel, a visszaesett hívő hamarosan helyreállíttatik, de ahol a szív romlott, a bukott hívő állapota egyre rosszabb lesz. Mélyen érintett engem két embernek a története, kik lelki tanácsadásban foglalatoskodtak, de akik valami miatt összekülönböztek; s egy testvérük, akinek fájt, hogy Istennek e két szolgája meghasonlásban van egymással, elment, hogy kibékítse őket egymással. Elment az elsőhöz, s azt mondta, „János, nagy fájdalommal vettem tudomásul, hogy te és Jakab veszekedtetek. Ez nagyon szomorú dolog és nagy gyalázatot hoz Isten gyülekezetére.” „Ó” – mondta János, „én is nagyon bánom, s leginkább az bánt, hogy egyedül én voltam ennek az oka. Csak azért történt, mert keserűen, indulatosan szóltam; én haragítottam meg Jakabot.” „Ó, ó – mondta a jó ember „akkor hamarosan rendbe hozzuk e nehézséget”, s nyomban elment Jakabhoz. „Jakab, nekem nagyon fáj, hogy te és János nem egyeztek.” „Igen” – mondta az „szomorú dolog, hogy nem egyezünk, egyetértésben kellene lennünk, hisz testvérek vagyunk; de ami leginkább fáj nekem az, hogy az egész az én hibámból történt. Ha nem említettem volna egy kis szót, amit János mondott, úgy elsimult volna a vita.” Nos, amint sejtitek a dolog, amint sejtitek, hamarosan rendbejött. Bizonyára látjátok, hogy szívük mélyén igaz barátság volt kettejük között, s ezért a kis problémán hamar túltehettek. És éppen így, ahol igaz egység létezik Isten és a lélek között, a visszaesett lélek hamarosan helyreállíttatik.

2016. szeptember 27., kedd

C. H. Spurgeon: A két házépítő és házaik-II.



C. H. Spurgeon 918. sz. nyomtatott prédikációja elhangzott 1870. febr. 27.én, Londonban.
Alapige: Mt 7,24-27 Ezek voltak Üdvözítőnk leghíresebb prédikációjának, a Hegyi Beszédnek zárószavai. Vannak prédikátorok, akik minden erejüket arra összpontosítják, hogy valami szép befejezést adjanak igehirdetésüknek; olyan retorikai fényben csillantassák fel azt, mely az igeszólónak aztán dicsőséget szerez. Bizonyára nem Krisztus példája áll ebben előttük, hisz ő ebben a prédikációban nem így tett. Itt van az Üdvözítő befejezése, s éppoly egyszerű szavakkal mondja ezt, mint beszédének többi részét. Világosan látható, hogy ő elkerült minden mesterkélt ékesszólást. Az egész hegyi prédikációja erőteljes volt, s ez az erő, komolyság mindvégig megmaradt, úgy, hogy az utolsó szavak olyanok, mint az égő parázs, s oly élesek mint a nyílvessző. Urunk e befejezéssel nem ékesszólását akarta fitogtatni, hanem egyszerűen komoly figyelmeztetést adott azoknak, akik hallva az ő beszédeit, megelégedtek a hallgatással, s nem mentek tovább, hogy hallottakat gyakorlatba ültessék. Amint történni szokott egy prédikátorral, hogy egyre jobban belemelegszik tárgyába amint abban előrehalad, és egyre erőteljesebben szól, amint utolsó mondataihoz közeledik, úgy fokozott figyelmet kell fordítsunk ez előttünk levő szavakra, melyekkel a prédikátorok prédikátora ez emlékezetes beszédét befejezte. Jézus sok dologról beszélt e prédikációban, de főképpen úgy vélem, két dologra gondolt, amikor ezt mondta: „Ha valaki hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat…” Az első: „Menjetek be” (Mt 7,13); s a második: „Őrizkedjetek” (Mt 7,15). – Beszélt Urunk a „szoros kapuról”, „a keskeny útról” s azokról a kevesekről, kik azon járnak, s sürgető felszólítása így szólt: „Menjetek be”. Nem azt mondta: „tanuljatok meg mindent felőle, s elégedjetek meg ennyivel.” Nem azt mondta: „Keressétek a hibákat az utasokban, meg az útban”. Azt sem mondta: Igyekezzetek kitágítani a kaput, s kiszélesíteni az utat.” – Hanem: „Menjetek be!” Engedelmeskedjetek az evangéliumnak, s higgyétek el annak Jézusról szóló bizonyságtételét; lépjetek be az annak titkaival való mély közösségbe, fogadjátok el annak áldásait: legyetek ennek az útnak állandó vándorai, egész a célig.” „Menjetek be!” Aki hall a menybe vivő útról, de nem áll rá erre az útra: bolond az az ember; aki a szoros kapuról hall, s igyekszik bemenni, az bölcs. Aztán Urunk egy másik figyelmeztetést fűzött ehhez: „Őrizkedjetek!”. „Őrizkedjetek”, mondja „ a hamis prófétáktól.” S miután egy ideig időzött ennél, hozzátette: „Őrizkedjetek a hamis hitvallástól, kegyességtől.” Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, mert megtévesztenek titeket, olyan evangéliumot tárnak elétek, mely meg nem ment titeket, egy puszta délibáb csupán, mely tiszta, üdítő, frissítő folyóhoz hasonlít, de tüneménye szomjúságodból csak csúfságot űz. Őrizkedjetek minden tanítástól, mely az emberi lelkek egyetlen Üdvözítőjéről elvonja figyelmeteket. S aztán hozzáteszi: „Őrizkedjetek a hamis kegyességtől, bármilyen hangos „Uram! Uram!-ozásra késztessen is titeket. Meglehet, hogy rendkívüli ajándékok kíséretében jelentkezik: mint az ördögűzés és prófétálás. De mindez nem segít rajtatok. Ama napon, amikor a Mester menyegzői vacsorájára csak azokat fogja beengedni, kik hűséges bajtársai voltak e földön, azt fogja mondani azoknak, kik nem cselekedték Atyja akaratát: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, kik gonoszságot cselekesztek. Itt van tehát Krisztusnak két mondása, s ezek szinte mindent magukba foglalnak: „Menjetek be” és „Őrizkedjetek.” Vigyázzatok hogy ezeknek ne csak hallgatói, hanem cselekvői is legyetek.

------------------------------------

II. Ennyit a két építőről. Elmélkedjünk most már AZ Ő HÁZAIKRÓL. Az egyik lényeges különbség a két épület közt valószínűleg az volt, hogy egyikük sokkal hamarabb felépítette házát, mint a másik. A bölcs embernek sok idejét igénybe vette a földalatti munka. Lukács tudtunkra adja, hogy mélyre ásott, s kősziklára vetett fundamentumot. Nos, az a sziklahasítás, az erős gránit vágása, tördelése bizonyára sok napig, sőt hetekig tartott. A bolond építő viszont nem akart időt vesztegetni: a fövény lágy volt, s számára megfelelően készen állt; azonnal neki láthatott a falazásnak, s hamarosan fel is emelte, s tető alá is rakta a házat. De „hamar munka ritkán jó”, és sokszor „aki lassan jár, messzebb ér”. A hamis hívők látszólag gyors lelki növekedésnek indulnak. Tegnap még megtéretlenek voltak, ma hitre jutnak, holnap tanítani kezdenek, s holnapután már elérik a tökéletességet. Úgy tűnik, teljes érettséggel születtek, s minden tekintetben felszerelve, akárcsak Minerva, aki a mese (mítosz) szerint Jupiter agyából ugrott ki. Egy éjszaka alatt felnőnek, akárcsak a Jónás könyvében említett tök, de sajnos, egy éjjel alatt el is vesznek. Nos, ezzel semmiképp sem akarok kétséget támasztani a hirtelen megtérések hitelessége felől. Úgy hiszem, hogy ezek legigazibb megtérési formák közé tartoznak. Látjuk ezt, például, a Pál apostol esetében is. De mégis, azok között, kik azt vallják, hogy hirtelen megtérésben volt részük, sajnálatos módon sokan vannak, kik a fent említett leírásnak felelnek meg, mert az építést nagyon-nagyon elhamarkodva végezték, túl gyorsan ahhoz, hogy az építmény erős és tartós legyen. Meglehet, hogy egyes bűnbánók keservesen azért sírnak, mert a kegyelemben nagyon lassan haladnak előre. „Hónapok óta keresem Istent imában – szól talán valaki – összetörten, megalázkodva nyögök hetek óta bűneim terhe alatt, s csak itt-ott nyertem egy reménysugarat, amikor Isten Lelke által képesíttettem szemeimet a megfeszített Megváltóra emelni. Most is kevés a vigaszom, de annál több a kételyem. úgy kívánom, hogy a szeretetnek teljes fénye hassa át szívemet, de a hajnal oly lassan hasad.” – Nos, barátom, te lassan haladsz az építéssel, de biztosan; s végül nem lesz okod bánni, amiért oly mélyre ástál. Nem kell majd bánkódj, hogy több időbe telt míg békességre jutottál, mint kapkodó barátodnak, ha a te békéd örökké tartó lesz, miközben az ő reménysége felhőként oszlik szét, mihelyt a szél ráfuvall. A két ház közül az egyik, nem kétlem, kevesebb nehézséggel épült, mint a másik. Kemény sziklákba fundamentumot ásni, amint mondottam, időbe telik, de úgyszintén nehéz munkát is igényel. A bölcs házépítőnek bizonyára gyakran meg kellett állnia, hogy verejtékét letörölje homlokáról; sokszor vonult ágyába kimerülten a napi munka után, s mégis, még egy kő sem látszott ki a földből. Szomszédja magasan rakta már falait, be is fejezte, már a tetőzeten dolgozott, mielőtt egy lábnyi magasságra emelkedett volna a bölcs ember épülete. „Ó mennyi haszontalan vesződség, – hallatszott a fövényre építő részéről – annyit kínlódsz ott, és semmi látszatja nincs. Ide nézz, milyen gyorsan emeltem én e falakat, s mégsem merülök ki annyira, mint te. Én a dolgokat könnyen veszem; nem zavartatom magamat a sziklákkal, s mégis, nézd milyen nagyra emeltem házamat, s milyen szépen néz ki! A te régimódi módszereid értelmetlenek. Annyit csákányolsz és ásol odalenn, mintha a földet akarnád átlyukasztani. Mért nem használod a józan eszedet, és haladnál te is, mint én. Hagyd abba sóhajaidat és nyögéseidet, tégy úgy, mint én: egyszeriből örvendezz! Az aggodalom meg fog téged ölni.” Ilyen módon az igazán felébredt lelkek sokszor gyalázatot, csúfolást szenvednek a könnyelműektől. Az egyik ember, úgymond, egyet ugrik, s máris békességben van, s üdvbizonyosságával dicsekszik; hogy bizodalma jó-e vagy sem, nem áll meg, hogy megvizsgálja; túl jól érzi magát ahhoz, hogy a dolog felől vizsgálódjék. Sorsa jól megy, nagy vagyonból él, mit számít az, hogy ki a jogos tulajdonos? A vacsora gazdag, mit törődik ő a menyegzői ruhával! Ha egy kétely felmerül, a testi biztonságban élő ember azt nyomban a Sátánnak tulajdonítja, s elveti; holott saját lelkiismerete s a menny figyelmeztető hangja az, mely arra inti, hogy vigyázzon, meg ne csalja magát. Sohasem bocsát imát az Úrhoz őszintén azért, hogy vizsgálja meg szívét és veséjét. Az ilyen ember nem szereti az önvizsgálatot; s nem szenvedheti, ha azt mondják neki, hogy megtéréshez méltó gyümölcsöket kell teremnie. Ő a dolgokat könnyen veszi, találomra, sejtés szerint, elhamarkodottan következtet, s szemeit behunyja a kedvezőtlen tények előtt. Azt álmodja, hogy gazdag, s mindenben bővőlködik, miközben mezítelen, szegény, vak és nyomorult. Ó micsoda felébredésben lesz egykor része! Komoly gondolkozású társa azonban, aki vele egy időben ébredt fel lelkileg, sokkal óvatosabb és bizalmatlanabb önmagával szemben, mint ő; amikor imádkozik, szíve sóhajt Isten előtt, és sohasem kel fel térdeiről önmagával megelégedve. Hitének valódisága sem elégíti ki őt oly könnyen, mint a másikat; „Talán”, mondja, „mégis, meglehet, hogy nem Isten választottainak a hite az.” Önmagát vizsgálgatja, hogy vajon hitben van-e. Attól retteg, nehogy csak a kegyesség látszatát bírja erő nélkül. Fél a hamisítástól, utánzatoktól, s tűzben megpróbált aranyat kíván venni. „Vajon biztos lehetek megtérésem felől”, kérdi, „hogy a bűnt igazán annak bűnössége miatt útálom, vagy egyszerűen egy-két könnycseppet ejtettem én is, egy ébredési igehirdetés pillanatnyi érzelmi hatása alatt? Biztos lehetek-e afelől, hogy új természetet nyertem a Szent Lélek munkája folytán, vagy az egész csak egy emberi változás?” – Látjátok hát, hogy e második ember lelkét komolyan vizsgálja, s igyekszik bemenni ama nyugodalomba, attól félve, nehogy valamiképpen fogyatkozásban lévőnek találtassék. Számos harca, tusakodása, aggodalma van, szívét állandóan fürkészi, azért mert őszinte, és nagyon fél a megtévesztéstől. A mennynek országát ő erőszakoskodással veszi be; a kaput szorosnak találja és az utat keskenynek, s átlátja, hogy az igaz is nehezen tartatik meg. Légy hálás, kedves hallgatóm, ha e második csoportba tartozol, mert ezek Isten igaz fiai, és a halhatatlanság örökösei. Házad felépítése sokba kerül neked, de az árat megéri, mert ahhoz méltó is lesz. Ó, őrizkedj a juhok ruhájának viselésétől, anélkül, hogy a juhok természetével bírj; őrizkedj az „Uram, Uram” mondogatásától, miközben a bűnnek szolgálsz. Őrizkedj a képzeletbeli, másodkézből vett vallástól, hogy tapasztalataidat életrajzokból, vagy anyád, apád kegyességéből merítsd, vagy akár barátaidtól és ismerőseidtől. Bármennyi szívfájdalomba, vesződségbe és aggodalomba kerüljön is, gondosan vigyázz arra, hogy biztos fundamentumra építs, s a ház úgy épüljön, hogy kibírja a próbákat, melyek elkerülhetetlenül el fognak jönni. Szeretném szavaimat könnyekkel fűszerezni, oly fontosnak, szükségesnek látom e figyelmeztetést, úgy önmagamnak, mint nektek. Elgondolom, hogy bár a bolond építő kevesebb költséggel építette házát, és sokkal gyorsabban mint a másik, de az idő teltével az ő falai nagyon rosszul néztek ki a fundamentum hiánya miatt. Mert az olyan falak, melyeknek nincs fundamentumok, hanem fövényre épülnek, itt-ott folytonosan repedeznek, omladoznak, nagy romlások keletkeznek rajtuk; csúnya rések tátongnak rajtuk; folyton javítgatásra szorulnak: hol itt indul meg egy kő, vagy onnan esik ki egy tégla; folyton tartozást, igazítást igényelnek. Mennyi munkába kerül a kőműveseknek és mázolóknak, hogy a romlott falat széppé varázsolják, hogy az omladozó ház kastélyként nézzen ki. És bizonyára, amikor az egyik helyen megtörtént a helyreigazítás, a másik falon nyomban más baj támadt; mert ilyen alapozással nagyon nehéz összetartani az épületet; és hosszú távon, úgy hiszem sokkal többe került a bolond építőnek fenntartani idétlen tákolmányát, mint a bölcsnek egyszer felépíteni, ki a fundamentum öntésekor, legelőször oly keményen dolgozott. Jól jegyezzétek meg: a pusztán formális vallásosság és képmutató kegyesség fenntartása végül nagyon nehéz lehet. Az embernek sok erőfeszítésébe kerül, hogy hírnevét megőrizze, folyton új meg új hazugságokkal foltozva azt. Olykor az újjá nem született ember fékezhetetlen természete vadul kitör; s a nyomorúságok alatt nehéz megnyugvást színlelnie; emellett le nem győzött testi vágyai uralomra törnek, szívében helyet igényelnek, s a bűn elrejtésén nagy rafináltsággal kell dolgoznia. Az imádsági formula unalmassá válik, a vallásos cselekedetek terhessé válnak, s eközben külső élete késhegyen áll: folyton a leleplezéstől retteg. Így, vagy úgy állandóan remeg, akárcsak egy körözött bűnöző fél, nehogy a rendőrség rátaláljon. Minden szélfúvás lakását összeomlással fenyegeti. Félig-meddig már bánja, mért is nem vette a fáradságot annak idején, hogy kősziklába ásson fundamentumot; de kétségbeesett döntéssel elhessegeti magától az ilyen lelkiismereti hangokat, s nem tűri, hogy valaki is feddést emeljen ellene. Ó, kedves igehallgató, győződj meg afelől, hogy az igazság, végül is a legolcsóbb és a legérdemesebb, hosszú távon nézve. Aranyozott bűneid, színlelt kegyességed, képmutatásod hamarosan kimerítenek, ezzel szemben a valóság költségmentesen élvezetedre szolgál, s ékesíti életedet. Még ha csak e földi életet nézzük is, sokkal nehezebb a színlelést fenntartani, mint a valóságot; s végül is Isten mögötted van, ki minden valótlanságot utál. Esdve kérlek, őrizkedjetek attól, hogy falaitokat rögtönzött habarccsal mázoljátok, nehogy azt tapasztaljátok, hogy nemcsak nagy zuhanással fog leomlani, amikor leginkább szükségetek lesz az oltalmára, hanem már most is, riasztó jeleit adja az omlásnak. Minél magasabbra emelte a bolond a házát, annál nehezebben tudta azt rendbe tartani, mert természetes, hogy minden sor tégla csak súlyosabbá tette a falat, s ennek következtében a fövény folyton engedett alatta. Minél közelebb emelkedett a mennyhez az építő, annál közelebb hozta a saját romlását. Egy olyan személy, kinek célja csupán annyi, hogy tisztességes embernek láttassák, s ezért jár az imaházba, sikerrel fenntarthat egy ily alacsony falat még fundamentum nélkül is; egy másik ki világias egyházhoz szegődik – oly egyházhoz, mely nem követel tagjaitól tisztaságot – úgyszintén könnyűszerrel megállhat. Ámde ha Jézus Krisztusnak egy olyan gyülekezetéhez szegődik, mely gondosan igyekszik, fenntartani tagjai közt a tisztaságot, úgy nem lesz könnyű neki felmutatni azt a mércét, melyet követelnek tőle. Tegyük fel, hogy még tovább jut és diakónus, vagy gyülekezeti vén lesz belőle, de mivel nincs benne a kegyelem ereje, nagyratörése nagyon sokba fog neki kerülni – mert sok embernek a szeme függ rajta, és sokat követelnek tőle. Most nyilvános imát kell mondania, aztán oktatást ad a hit iránt érdeklődőknek, s micsoda szorultságba s zavarba kerül szegény ember, hiszen folyton saját szájával mondja ki maga felett az az ítéletet. „Hiszen – mondja szívében -, én ezen dolgokról semmit sem tudok saját lelki tapasztalatom szerint, s mégis, úgy kell szóljak és cselekedjek, mintha Istentől tanított lennék.” Ha prédikátor lesz, még nyomorúságosabb és sajnálatra méltóbb helyzetbe jut; micsoda kemény munka lesz akkor fenntartani a jellemet! Amikor az épület egyre magasabbra emelkedik egy ilyen gyenge alapon, végül olyan ferde lesz, mint a Pisai torony; de ellentétben ez egyetlenszerű épülettel, nem fog megállni, hanem nagy robajjal, veszéllyel teljes ledőléssel fenyeget. Olykor-olykor egy-egy része a háznak máris leomlik, s annak helyreállítása csak elősegíti a végső katasztrófát. Így tehát, kedves igehallgatók, minél lelkibb célra törtök, s minél hasznosabbak kívántok lenni, annál rosszabb nektek, ha nem jó fundamentumon kezditek, nem igaz őszinteségben, s valódi hitben. Oly rettenetes a beteges vallás átka, hogy minél előbbre juttok benne, annál rosszabbá válik. A fő különbség tehát a két ház között nem a repedésekben s ezek helyrehozatalában volt, sem az építkezés olcsó vagy gyors kivételezésében, hanem mélyen, a szem elől elrejtve, a föld alatt rejlett. Minden a fundamentumon dőlt el. Mily sokan vannak, akik úgy vélik, hogy ha egy dolog a szem elől el van rejtve, az úgyszintén lényegtelen is, és nem kell törődni vele. Kit gondolsz, hogy leás, és megnézi, milyen fundamentumot ástál? „Nos hát” – mondja az ember, – „nem látom értelmét annak, hogy felettébb pontos legyek; és nem hiszem, hogy ennyire szőrszálhasogatónak kell lenni. Amit senki sem lát, az nem jelentős dolog.” Sokan vannak, akik helyeslően aláírják ez istentelen dalt: „A hit és kegyelem után csak fusson a sok bolond kegyes. Nem tévedhet az olyan útján kinek élete erkölcsös, helyes.” „Dobj egy húsz shillingest a perselybe, végy részt az istentiszteleten, úrvacsorázz, légy jótékony, mond el imádságaidat, és ne törődj semmi többel!” – ez a népszerű szólásmód. – „Mi értelme van, hogy felettébb emészd a szívedet? Hisz az egész átláthatatlan értelmetlenség. Mi jelentősége lehet annak?” – Nos a bolond házépítő ilyen gondolatokkal vigasztalta magát, s bizonyára gúnyosan legyintett a bölcs házépítő felett, mint szegény fanatikuson, ki felettébb igaz és búskomor. Az embereknél minden a külső látszaton múlik, de nem az Istennél. A lényeges különbséget Isten igaz gyermeke és az üres hitvalló között nem lehet gyorsan felfedezni, olykor még lelki emberek előtt is rejtve van: de az Úr jól látja. Van egy rejtélyes titka a hitéletnek, amit az Úr nagyra értékel; „mert Ő ismeri az övéit.” Ő különbséget tesz az értékes és hitvány között. Félreállítja a képmutatókat, mint salakot, de azt nem engedi hogy egy őszinte szív is elvesszen. Mi tehát ez a lényeges dolog? Válasszon a következő: Kedves igehallgató, ha sziklára akarsz építeni, legyen gondod rá, hogy bűneidet igazán átérezd. Nem azt mondom, hogy egyszerűen bűntudatodból áll a Krisztushoz való előkészület, s hogy az embereket vissza kell tartanunk az evangéliumtól addig, míg át nem érzik bűneiket; de úgy hiszem, hogy ahol Jézusban vetett igaz hit van, ott ez mindig a bűn iránti mély utálattal együtt jelentkezik. A töredelmesség nélküli hit halott és értéktelen hit. Amikor olyan hívőkkel találkozok, akik könnyelműen beszélnek a bűnről, s könnyen veszik a bűnt, bizonyosan tudom, hogy fundamentum nélkül építettek. Ha valaha is érezték volna lelkükben a Léleknek bűnt leplező, sebző és öldöklő kardját, úgy menekülnének a bűntől, mint egy medvétől vagy oroszlántól. A valóban bűnbocsánatot nyert bűnösök rettegnek és őrizkednek mindattól, ami gonosznak látszik, akárcsak a gyermek, ki megégette az ujját, fél a tűztől. A felszínes megtérés mindig könnyelmű élethez vezet. Az a hit, mely sohasem volt megtéréssel, bűnbánattal beágyazva, sohasem fogja a szentség virágait megteremni. Imádkozz komolyan megtört szívért. Jól jegyezd meg, Isten előtt a töredelmes lélek az, ami kedves. Ne hidd, hogy lehet okod az örvendezésre, ha sohasem láttál okot a sírásra. A megígért vigasz csak azoknak van biztosítva, kik sírnak. (Mt 5,4). Továbbá, vigyázz, hogy hited valódi legyen. Sok dolog, amit az emberek hitnek neveznek, nem Isten választottainak, értékes, drága hite. A Jézus Krisztusban való őszinte bizalom ezer féle módon hamisítva van, és gyakran oly pontosan van imitálva, hogy csak szigorú önvizsgálattal fedezheted fel a csalást. Teljesen rá kell épülj Krisztusra, a Sziklára; teljesen tőle kell függj; minden reményed és bizalmad benne kell legyen. Ha teljes szívvel hiszel, s nem csak névlegesen, úgy biztonságban vagy, de másképp nem. Megtérésed igaz, és hited valódi kell legyen, vagy másként bolond házépítő vagy. Továbbá, igyekezzetek, törekedjetek arra, hogy az isteni igazság tapasztalatilag bevésődjék szívetekbe. Könyörögjetek, hogy Isten égesse azt lényetekbe. Miért van az, hogy az emberek oly könnyen feladják a kegyelem tanait, ha a szabad akarat egy ékesszóló ügyvédére akadnak? Miért van, hogy lemondanak az igazhitű, ősi hitvallásról, ha olyan elegáns érvelőkre találnak, kik azzal mernek ellentmondani? – Azért, mert sohasem fogadták be az Igét a Szent Lélek erejében úgy, hogy az szívűkben megpecsételtessék. Én rettegek gyülekezeteink miatt, most, hogy a hamis tanítások feltámadnak, mert attól félek, hogy sokan nincsenek meggyökerezve az igazságban. Könyörgök értetek az Úrhoz, drága báránykáim, hogy megismerjétek az igazságot, s maga az Úr tanítson meg arra titeket, mert akkor sohasem fogtok félrevezettetni. A tolvajok és rablók jönni fognak, de ti, mint Krisztus nyája, ne hallgassatok rájuk. Egy dolog az, hogy egy jól megfogalmazott hitvallással rendelkezzetek, s teljesen más dolog, hogy az igazság szívetek tábláira legyen bevésve. Sokan elbuknak itt, mivel tapasztalatilag sohasem sajátították el az igazságot. Könyörögjetek, továbbá, hogy hitetek személyes szentséget eredményezzen bennetek. Ne gondoljátok magatokról, hogy megszabadultatok a bűnből, ha még mindig bűnben éltek. Ha gyönyörűséget találtok a testi kívánságokban, nem vagytok Isten gyermekei. Ha részegségre adjátok magatokat – és jegyezzétek meg, sok úgynevezett hívő így tesz, csak otthon isznak, s nem láthatók az utcákon, – ha így tesztek, miként lehet bennetek az Istentől nyert új élet kegyelme? Ha könnyelmű zenékben gyönyörködtök, s hiábavaló szórakozóhelyeket látogattok, fogyatkozásotok máris nyilvánvaló, nem kell hosszasan mérlegeljétek magatokat. Ha meg lennétek újulva elmétek lelke szerint, úgy többé nem szeretnétek ezeket a dolgokat, szívetekben angyali tisztaságra vágynátok. Szívetekbe újjászületett természet kell plántáltassék, s ahol ez nem tükröződik a szent életvitelben, úgy építhettek bármilyen magasra, s dicsekedhettek akármilyen hangosan épületetekkel, nem más az végül is, mint egy nyomorult kunyhó s az utolsó nagy orkán le fogja dönteni. A mélység hiánya, az őszinteség hiánya, a valódi kegyesség hiánya – ezek a mi korunk nagy hiányai. Az Istenre való figyelés hiánya a vallásban; a saját lelkünkkel való őszinte bánásmód hiánya; szívünk vizsgálását elhanyagolása; a sebészkés használatának mellőzése; az Isten által adott kitételek könnyelműen vétele, melyeket ő a bűn leleplezésére meghatározott; a Krisztusból való élés felőli könnyelmű gondolkozás; a felőle való túl sok olvasás, beszélés, de kevés táplálkozás az ő testéből, és véréből, az ő szava szerint – ezek az okai az ingadozó hívőségnek s az alaptalan reményeknek. Ekként megpróbáltam e példázatot feltárni: s célom semmiképpen sem az volt, hogy valamely őszinte lelket elbátortalanítsak; szándékom csak az, hogy lelketekre kössem: „Igyekezzetek elhívatástokat és kiválasztástokat erőssé tenni. Építsetek Krisztus szeretetére; őszintén kívánjátok a Szent Lélek munkáját, és meg ne csaljátok magatokat. 

2016. szeptember 26., hétfő

C. H. Spurgeon: A két házépítő és házaik-I.rész

 C. H. Spurgeon 918. sz. nyomtatott prédikációja elhangzott 1870. febr. 27.én, Londonban.
Alapige: Mt 7,24-27 Ezek voltak Üdvözítőnk leghíresebb prédikációjának, a Hegyi Beszédnek zárószavai. Vannak prédikátorok, akik minden erejüket arra összpontosítják, hogy valami szép befejezést adjanak igehirdetésüknek; olyan retorikai fényben csillantassák fel azt, mely az igeszólónak aztán dicsőséget szerez. Bizonyára nem Krisztus példája áll ebben előttük, hisz ő ebben a prédikációban nem így tett. Itt van az Üdvözítő befejezése, s éppoly egyszerű szavakkal mondja ezt, mint beszédének többi részét. Világosan látható, hogy ő elkerült minden mesterkélt ékesszólást. Az egész hegyi prédikációja erőteljes volt, s ez az erő, komolyság mindvégig megmaradt, úgy, hogy az utolsó szavak olyanok, mint az égő parázs, s oly élesek mint a nyílvessző. Urunk e befejezéssel nem ékesszólását akarta fitogtatni, hanem egyszerűen komoly figyelmeztetést adott azoknak, akik hallva az ő beszédeit, megelégedtek a hallgatással, s nem mentek tovább, hogy hallottakat gyakorlatba ültessék. Amint történni szokott egy prédikátorral, hogy egyre jobban belemelegszik tárgyába amint abban előrehalad, és egyre erőteljesebben szól, amint utolsó mondataihoz közeledik, úgy fokozott figyelmet kell fordítsunk ez előttünk levő szavakra, melyekkel a prédikátorok prédikátora ez emlékezetes beszédét befejezte. Jézus sok dologról beszélt e prédikációban, de főképpen úgy vélem, két dologra gondolt, amikor ezt mondta: „Ha valaki hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat…” Az első: „Menjetek be” (Mt 7,13); s a második: „Őrizkedjetek” (Mt 7,15). – Beszélt Urunk a „szoros kapuról”, „a keskeny útról” s azokról a kevesekről, kik azon járnak, s sürgető felszólítása így szólt: „Menjetek be”. Nem azt mondta: „tanuljatok meg mindent felőle, s elégedjetek meg ennyivel.” Nem azt mondta: „Keressétek a hibákat az utasokban, meg az útban”. Azt sem mondta: Igyekezzetek kitágítani a kaput, s kiszélesíteni az utat.” – Hanem: „Menjetek be!” Engedelmeskedjetek az evangéliumnak, s higgyétek el annak Jézusról szóló bizonyságtételét; lépjetek be az annak titkaival való mély közösségbe, fogadjátok el annak áldásait: legyetek ennek az útnak állandó vándorai, egész a célig.” „Menjetek be!” Aki hall a menybe vivő útról, de nem áll rá erre az útra: bolond az az ember; aki a szoros kapuról hall, s igyekszik bemenni, az bölcs. Aztán Urunk egy másik figyelmeztetést fűzött ehhez: „Őrizkedjetek!”. „Őrizkedjetek”, mondja „ a hamis prófétáktól.” S miután egy ideig időzött ennél, hozzátette: „Őrizkedjetek a hamis hitvallástól, kegyességtől.” Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, mert megtévesztenek titeket, olyan evangéliumot tárnak elétek, mely meg nem ment titeket, egy puszta délibáb csupán, mely tiszta, üdítő, frissítő folyóhoz hasonlít, de tüneménye szomjúságodból csak csúfságot űz. Őrizkedjetek minden tanítástól, mely az emberi lelkek egyetlen Üdvözítőjéről elvonja figyelmeteket. S aztán hozzáteszi: „Őrizkedjetek a hamis kegyességtől, bármilyen hangos „Uram! Uram!-ozásra késztessen is titeket. Meglehet, hogy rendkívüli ajándékok kíséretében jelentkezik: mint az ördögűzés és prófétálás. De mindez nem segít rajtatok. Ama napon, amikor a Mester menyegzői vacsorájára csak azokat fogja beengedni, kik hűséges bajtársai voltak e földön, azt fogja mondani azoknak, kik nem cselekedték Atyja akaratát: „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, kik gonoszságot cselekesztek. Itt van tehát Krisztusnak két mondása, s ezek szinte mindent magukba foglalnak: „Menjetek be” és „Őrizkedjetek.” Vigyázzatok hogy ezeknek ne csak hallgatói, hanem cselekvői is legyetek.
I. Most továbbiakban a Mester példázatához fordulunk, s megkérlek, figyeljétek meg mindenek előtt A KÉT HÁZÉPÍTŐT. Úgy a bölcs, mint a bolond ember ugyanabba a munkába állt bele, s mindketten, látszólag, ugyanazt a tervet valósították meg: mert mindketten házépítésbe fogtak, mindketten haladtak a munkában, s mindketten be is fejezték az építést. A köztük levő hasonlóság nagyon feltűnő. Mindketten megértették, mennyire szükséges hajlékot, menedéket készíteni, ahová menekülhessenek az ömlő záporeső elől. Egyformán kívántak oltalmat találni az árvíz s a szélvihar elől. Mindketten egyformán belátták, hogy előnyös és jó házban lakni. – Nos éppen így ebben az időben is. Sokan vannak e gyülekezetben, kik komolyan felismerték, hogy Megváltóra van szükségük. Örömmel látom, hogy ébredés van hallgatóim között, s bízom abban, hogy ez Isten Szent Lelkének a munkája: s ennek eredményeként közületek sokan mélyen átérzik, hogy menekülniük kell az eljövendő harag elől. Most világosan látjátok, hogy bűnbocsánatra, megigazulásra, újjászületésre és megszentelődésre van szükségetek, s buzgón vágyakoztok is ezekre. Mindezekért mélyen örvendek és hálás vagyok, de ugyanakkor mélyen aggódom is. Ti mindnyájan építkezni vágytok, s noha közületek egyesek bölcsek, mások meg bolondok, e jelen pillanatban semmi különbséget nem láthatunk bennetek; mert nyilván mindannyian, egyformán meg vagytok győződve az örök élet fontossága felől, s eljövendő világ iránti jó reménységről. S a hasonlóság nem ér ezzel véget, mert a két építő egyformán elszánt és határozott volt is, hogy megnyerje, elérje azt, amire szükségük van – a házat; s határozottságuk nem csak szavakban állt, hanem tettekben is, mert mindketten ráadták magukat az építésre,elkezdték az építést. – Hasonlóképpen történik mi közöttünk is most: sokan, ha rájöttek, hogy Krisztust meg kell nyerjék, úgy bírni akarják Őt; s ha létezik üdvösség és örök élet, úgy meg akarják azt találni. Nagyon buzgók, rendkívül buzgók ebben, s noha egyesek közülük kudarcot fognak vallani, mások meg sikerrel fognak járni: a mostani megítélés szerint mind egyformák, s egyedül a szívek vizsgálója képes köztük különbséget tenni. Szomorúan nézek a két zarándokra, amint sóvárgó tekintettel Sion felé néznek, s nem tudom megmondani, melyikük találja meg a mennyei Várost, s melyik fog Felületeshez és Képmutatóhoz társulni, és elveszni a Sötétség Hegyein. Boldogok vagyunk, ha megtérésekről, döntésekről hallunk, de sajnos nem mind búza az, ami a szántóföldön terem, s nem mind arany, ami fénylik. A látszatok lehetnek nagyon ígéretesek, de a látszat, sok esetben megcsal. Létezhet mély szükségérzet, és meglehet az erős elhatározás is a szükséges dolog elnyerésére, és mégis, a két kereső közül az egyik megtalálhatja, a másik viszont elvétheti azt; az egyik lehet bolond, s a másik bölcs. E két építő úgy látszik egyformán jól képzett volt az építkezésben. Minden további oktatás nélkül mindketten képesek voltak házat építeni. Nem akadtak rá, hogy valamilyen részről is fennakadás lett volna azért, mert egy boltívet nem tudtak elkészíteni, vagy egy gerendát beilleszteni. Nyilván mindketten kiképzett munkások voltak, jól ismerték szakmájukat. – Hasonló a helyzet sok jelenlevővel is. Elméletileg épp oly jól ismerik az üdvösség útját, akárcsak mint én. Mégis, ahol az ismeret ugyanaz, a végső eredmény lehet nagyon eltérő; két ember lehet egyformán jártas a Szentírásban, s mégis, az egyik lehet bölcs, s a másik bolond. Mindannyian tisztában lehetünk, mi a hit, mi a megtérés, mi a Krisztusban való jó reménység, s mindez csak súlyosbíthatja örökké tartó nyomorúságunkat. Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket. Nem az ige hallgatója, hanem annak cselekvője az, aki boldog. Az ismeret felfuvalkodottá tesz; a szeretet egyedül az, ami épít. Szeretteim, nagyon óhajtom, hogy akik közületek Jézus Krisztusban örök életet kívánnak találni, ne elégedjenek meg semmivel, ami kevesebb a kegyelemnek a szívekben elvégzett igazi, mély és isteni munkájánál. Mert nem menthet meg titeket semmiféle tiszta fejbeli ismeret, semmiféle természetes buzgóság, vagy szándék vagy komoly vágyódás. Jézus Krisztusban való igazi részesedés nélkül örökre elveszettek vagytok. „Újjá kell születnetek”; az élő Megváltóval a Szent Lélek által közösségre kell lépjetek, vele szerves egységben kell éljetek, mert másként duzzadó reménykedéstek rettenetes pusztulásban fog végződni. És ismét: a két építő egyformán kitartóan haladt a munkában, s be is végezték az építést. A bolond nemcsak elkezdte az építést, hogy aztán félbe hagyja azt, mivel nem képes azt befejezni, hanem amennyire én látom, az ő háza éppúgy befejeztetett s tökéletesnek tűnt, mint a másik; s talán még szebbnek is mutatott. Ha a két épületet szemügyre vettétek volna, tetejétől az aljáig egyformán jónak találtátok volna, és mégis, volt egy nagy különbség köztük, a leglényegesebb pontnál. – Éppen így, sajnos, sokan kitartással keresik az üdvösséget egészen addig, míg azt képzelik, hogy megtalálták azt; éveken át teljes bizonyossággal hiszek, hogy üdvösségük van; azt kiállják: „Békesség! Békesség!” s magukat az áldottak közé sorolják, és mégis: egész vallásosságuk mélyen végzetes tévedés rejlik; minden reménységük hiábavaló, s életük egész munkája óriási kudarcnak fog bizonyulni. A két építő nagyon egyformának látszik e pontig, de a valóság az, hogy kibeszélhetetlen különbség van köztük, úgy munkájukat, mint jellemüket illetőleg. Az egyik építő bölcs, a másik bolond; az egyik felszínes, a másik lényegre törő; az egyik látszatnak él, a másik őszinte, komoly. A bölcs ember munkája becsületesen volt végezve ott is, ahová az ember szemek nem láthattak; a másik viszont csak a föld feletti résznél végzett jó munkát, a rejtett részeknél nem volt semmi valóság; és ezért a megfelelő időben az első építő örvendhetett, amint látta, hogy háza kiállja az ítéletidőt; a másik viszont házával együtt örök pusztulásba jutott.