Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

   Illés felment a Kármel-hegy tetejére, leborult a földre, arcát térde közé tette és ezt mondta a szolgájának: menj fel és nézz a tenger felé! Az felment és arrafelé nézett és ezt mondta: Nincsen semmi. Illés ezt mondta neki: Menj vissza hétszer.(  l.Kir. 18,42-43)

Az Illés esőért való imádságát a meghallgatott ima példaképéül állítja elénk a Jakab 5,18. Először Illés testhelyzetére figyeljünk az imádkozásnál: "Leborult a földre és arcát térde közé tette".
Olyan mélyre hajolt, amilyenre csak lehetett. Nem akarunk hamis módon súlyt fektetni az imádkozásnál való testtartásra.
Ezékiás ágyban feküdt (2.Kir.20,2), Józsué a földre borult (Józs. 7,6), István térdelt (Csel.7,59), a vámszedő állva imádkozott; ez önmagában mindegy. Egy áldott imádkozó testtartásának utánzása nem teszi imánkat meghallgatottá. A Szentírás azért említi meg az imádkozók testtartását, mert ez arra is mutat, hogy az illető bensőleg hogyan érzi magát.
Az, hogy Illés ilyen mélyen a földre hajolt, azt mutatja, hogy nem vált kevéllyé a Baálon és prófétáin aratott győzelem után sem. Sokkal inkább az volt az érzése, hogy nem tud elég mélyen meghajolni. Ez az alázatos magatartása teszi imáját kedvessé Isten előtt. Ez ránk is érvényes:

Isten előtt az alázatos imádkozó kedves. Dániel imája (Dán.9,18. 23) megalázott szívből fakadt, ezért volt kedves Istennek. Ábrahám csak "por és hamu" Isten előtt (l.Móz.18,27).

Jákob ezt vallja: "Kisebb vagyok minden Te jótéteményednél és hűségednél. (l.Móz.32,11)
Dávid ezt mondja: "Micsoda vagyok én Uram Isten..., hogy engem ennyire elővittél"? (2.Sám.7,18) Hasonlítsunk ezekre az imádkozókra! Kövessük Sofóniás tanácsát: "keressétek az alázatosságot".

Bensőleg hajtsuk fejünket a földig, mint Illés, s akkor mi is megtanulunk úgy imádkozni, hogy meghallgatást találjon imánk.

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem

  Illés ezt mondta nekik: Fogjátok meg a Baál prófétáit és megfogták őket és levitte Illés őket a Kison patakja mellé és ott megölte őket. ( l.Kir 18,40)

    

Nem kell-e itt Illésnek szemrehányást tennünk hamis buzgóság és szeretetlen fanatizmus miatt? Nem! Illés az ószövetség embere volt. Ő Isten törvényéhez volt kötve, amely a Mózes könyvében volt megírva. Az 5.Móz 13,1-16 és 17,2-7 pedig nyilvánvalóan megparancsolja, hogy minden bálványimádást és a népnek idegen istenek tiszteletére való csábítását Izraelben halállal kell büntetni.

Számunkra nem érvényes ez betű szerinti értelemben, de a törvény lelke ránk is érvényes. Illés ezzel a tettével ezt mondta a megindultságban ott álló népnek: most bizonyítsátok hiteteket ne csak szátokkal, hanem cselekedeteitekkel is járjatok el Isten akarata szerint! Számunkra, akik az újszövetségben élünk, azt jelenti ez: gondolkozásotok megváltozását Isten iránti engedelmességgel a gyakorlati életben kell hitelesítenetek. A száj bizonyságtétele helyett hitünk bizonyíttassék cselekedettel és élettel!

Illés büntető ítélete a Baál papokon a hitbeli bátorság nagy tette is volt. Illés tudta, hogy a Baál papok Jézabel királynő különös védelme alatt állnak, s hogy ő most ennek a veszedelmes asszonynak minden dühét magára vonja. Isten parancsának a teljesítésétől azonban ez sem riasztotta vissza.

Keresztelő János is így állt Heródes előtt és Pál is Félix előtt.

Illés egy hajszálnyira sem tért el Isten parancsától az uralkodóháztól való félelem miatt.

Ha a hamis prófétákkal külsőképpen egészen másként is kell bánnunk, Illés hitbeli bátorsága példakép marad számunkra arra nézve, hogyan kell az embernek Isten világosan felismert akaratát véghezvinnie anélkül, hogy emberek kedvére vagy haragjára tekintene.

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Óh, Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izraelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy Te vagy Isten az Izraelben és hogy én a Te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem! Hallgass meg, Uram, engem, hallgass meg, hogy tudja meg a nép, hogy Te, az Úr vagy az Isten és Te fordítod vissza az ő szívüket! (l.Kir 18,36-37)

Illés tüzért való imádságánál két dologra figyeljünk; ezek adnak kérésének különös nyomatékot. Először: a cél, amit Illés könyörgésében állandóan szem előtt tartott, egyedül Isten dicsősége és Izrael megtérése volt. Az imádság rövid volt, de így is kétszer jön elő benne az a kívánság, hogy Jahveh, mint egyedüli élő Isten jelentse meg magát, ez által a kinyilatkoztatás által térjen vissza Izrael szíve az Úrhoz. Ez volt Illés célja.

Ha imádságunkban mentesek vagyunk a kevélységtől és az önző hátsó gondolatoktól, ha nem keresünk mást, mint Isten dicsőségét és a lelkek üdvösségét, akkor kérhetünk nagy dolgokat. Illés megtaníthat bennünket arra, hogy az úri-ima első kérése valóban az első helyre kerüljön: "Szenteltessék meg a Te neved"!

A második tanítás ebben a kifejezésben van: "hadd ismerjék meg,...hogy mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem". Ez az Ige megmutatja nekünk, hogy Illés az áldozattal kapcsolatos minden intézkedésében és kérésében teljes egyetértésben volt Isten akaratával. Illés nem mert volna ilyet tenni, ha nem kapott volna közvetlen utasítást erre Istentől, és azt akarta ő engedelmesen végrehajtani. Ezért könyöröghet teljes bizalommal Istenhez cselekedetei igazolásáért.

Ez arra tanít minket, hogy Isten hitelesítő pecsétjét útjainkon és vállalkozásainkon csak akkor várhatjuk, ha Isten akaratával teljes egyetértésben vagyunk.
Magunk választotta utainkat nem kíséri Isten áldása. Gyakoroljuk abban magunkat, hogy Illés nyomában járjunk!

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

   Illés megépítette az Úr oltárát, amely le volt rombolva.( l.Kir.18,30)

 A nép szétszaggatta Isten oltárát, s ezért Isten is szétszakította a népet. Az ország két részre szakadt, és ellenségeskedésben volt egymással. Isten mindkét rész Istene és megmentője volt, ha igazán visszatértek hozzá. Illés 12 nagy kőből építette az oltárt, kifejezve ezzel azt, hogy Izrael 12 nemzetsége összetartozik, s mindnyájuknak részesedniük kell Isten kijelentésének áldásában. Illés a pártok fölött állt. Az ő célja az volt, hogy Isten hatalmát és könyörülő szeretetét az egész nép előtt döntő módon nyilvánvalóvá tegye. Megépítette az oltárt, levágta az áldozati állatot, a fát az oltárra rakta. Aztán megparancsolta, hogy az áldozatot, a fát és az oltárt többször öntsék le vízzel. Végül ezzel bizonyította be győzedelmes hitét. Ez a hit dacolt a természet akadályaival és a hamis próféták hiábavaló próbálkozásaival. A kishitűség aggódva tartott volna távol az oltártól minden nedvességet, hogy a tűz gyulladását megkönnyítse. Illés szándékosan gördített akadályt a tűz útjába, hogy a Baál tehetetlenségével szemben még jobban előragyogjon az Úr mindenható ereje.

Könyörögjünk azért, hogy ilyen erős hitünk legyen a hitetlenséggel vívott harcunkban! De ne csak Illés hitére gondoljunk, hanem azt is lássuk meg, kinek az eszköze volt ő. Isten szerette a hűtlen, bűnös népét. Ki akarta gyógyítani őket teljesen a kételkedésből és bálványimádásból. Ezért kellett Illésnek így cselekednie. Isten népéhez való szeretete annál inkább figyelemreméltó volt, mert a 3 évig tartó szárazságban sokan azt gondolhatták, hogy Isten már nem is szereti őket.

Pedig Isten szeretete és hűsége minden reggel megújul.

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

 Amely Isten tűz által felel, az az Isten! ( l.Kir 18,24)

Isten ítéletének különös módjához folyamodott Illés, hogy a népet a Jahveban való hitre visszavezesse. Felhívta az összegyűlt népet, hogy a Baál prófétáinak is, és neki is adjanak egy áldozati állatot, aztán mindkét részről hívják segítségül az istenüket, hogy küldjön le tüzet a leölt állatra. Amely Isten teljesíti a kérést, egyedül azt ismerjék el igaz Istennek. Hogyan mert ilyet tenni a próféta? Mi adott bátorságot neki ehhez a javaslathoz? A Szentírás beszél nekünk arról, hogy Isten már korábban, Izrael történetében többször is tett ilyen tűz-csodát, hogy az igazi istentiszteletnek minden nép előtt maradandó érvényt szerezzen. Tűz szállt alá, az Áron első áldozatára (3.Móz.9,24), és a salamoni templom felszentelésénél az égőáldozatra (2.Krón.7,1). Ezenkívül Illés imájában azt is elmondhatta: hogy tudja meg e nép, hogy én a Te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a Te parancsolatodból cselekedtem (36.v.). Ebből is felismerhetjük, hogy ő akkor Isten kifejezett utasítását követte.
 
Ami minket illet, sohase feledjük el, hogy Isten célja az volt, hogy embereket az élő Istenbe való hitre vezessen.

Olyan eszközt azonban, amilyet Illés használt, csak akkor szabad használnunk, ha erre kifejezett isteni megbízatásunk van. Illésnek volt ilyen megbízatása. Ezért volt rendíthetetlen a hite, és bölcs a viselkedése. Minden területen előnyt adott a Baál papoknak. Ők választhatták először ki az áldozati állatot. Az egész nap rendelkezésükre állt, hogy szertartásaikat elvégezzék. Illés nem aggódott a harc kimenetelétől. Egészen biztos volt a hamis próféták tehetetlenségében és Isten győzelmében.

Sohase csüggedjünk el, ha úgy látszik, mintha a hitetlenségé lenne a végső győzelem! Nem a hamis prófétáké, hanem az Úré lesz a diadal.

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

  Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izraelt a Kármel hegyére! l.Kir 18,19

Akháb teljesítette Illés követelését. Összegyűjtötték Izrael egész népét és a Baál 450 prófétáját. Ott álltak a hegyen szemben egymással. Egyik oldalon a nép és Baál 450 prófétája, akik a népet eltévelyítették, a másik oldalon Illés, aki Isten ügyét képviselte. Micsoda aránytalanság: tízezrek egy ellen! Ha a többség szavazata döntött volna, akkor Illés elveszett volna. Illés azonban maga mellett tudta Istent és az Ő Igéjét. Aki Isten Igéjéhez ragaszkodik, azé a győzelem. Sohase higgyük azt, hogy a győzelem ott kell hogy legyen, ahol nagyobb a tömeg, a hatalom és az erőszak! Istenen múlik minden, s nem az ellenség nagyságán. A Zsoltárok 56,5-ben azt mondja Dávid: "Isten által dicsekedem az Ő Igéjével. Az Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem"? Az embereket tekintve mindig az Úrhoz való viszonyunk a fontos. Ezért szólhat Illés így a köréje összegyűlt népnek: "Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha pedig Baál, kövessétek azt"!


Ha az embernek a csípője fáj, s így kell mennie, felsőteste ide-oda mozog, így a sántítás az illető számára nagy megerőltetést jelent. Az egészségeseknek semmi okuk nincs arra, hogy az ilyeneket megvessék. A testileg sántítók között vannak egészen derék, jellemes emberek.

Csak az átvitt értelemben való sántítás gonosz dolog, amikor a szív sántít ide-oda az Úr és a bálványok között. Ne hasonlítsunk soha Izraelhez, aki az igaz Isten tisztelete és a Baál tisztelete között ide-oda sántikált! Ez nagy szégyen!

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Szólt az Úr Illéshez: Eredj el, mutasd meg magadat Ak-hábnak! És mikor meglátta Akháb Illést, ezt mondta Akháb neki: Te vagy-e az, Izrael megháborítója? ( l.Kir. 18,1; ,l.Kir. 18,17)


Ha többévi távollét után találkozunk egy ismerősünkkel, és úgy találjuk, hogy bensőleg érettebb, okosabb, alaposabb, mint előzőleg volt, ez örömet jelent. De ha olyan emberrel találkozunk, aki korábban Isten ellensége volt, és súlyos ítéleteken ment keresztül, de éppoly ellenséges és kemény maradt, mint azelőtt, ez fájdalmas dolog. Akháb ilyen, az istentelenségében megkeményedett ember. Ismét olyannak találjuk, mint mikor Illés 3 évvel ezelőtt Isten ítéletét hirdette neki a szárazságról. Az első pillantásra majdnem felcsillan valami remény. Kíséretében ugyanis ott van Abdiás, a királyi ház udvarmestere, gondviselője, akiről azt mondja a Szentírás, hogy: "felette igen félte az Urat". Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás 100 prófétát vett oltalmába, és rejtette el ötvenenként egy-egy barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel". (l.Kir 18,3-4) De nemsokára nyilvánvalóvá lesz, hogy Akhábban nem történt semmi változás. Abdiást csak azért állította és tartotta ebben a tisztségben, mert nem bízott istentelen miniszterei becsületességében. Az istenfélő hivatalnokokat csak azért tartotta, mert teljesen megbízhatott bennük.

Nem, a háromévi súlyos isteni meglátogatás sem változtatott a királyon. Illés nem úgy találja őt, hogy Istent, hanem a gyűlölt prófétát, Illést keresi, és lovainak széna után kutat! Szájából olyan szavak jönnek ki, amik emberi megítélés szerint arra mutatnak, hogy semmit sem változott. Annak ellenére, hogy Isten három évig kopogtatott nála az éhínséggel, annak ellenére, hogy együtt élt az istenfélő Abdiással, Akháb Isten ellensége maradt.

Isten nálad is kopogtat. Ő adott hívő családtagokat. Követted a mennyei hívást?

Isten őrizzen meg bennünket Akháb keménynyakúságától!

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem

És sok idő múlva, a harmadik esztendőben szólt az Úr Illéshez: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére! ( l.Kir. 18,1)

Azokban az időkben, amikor Isten keze ránehezedik egy népre, sok szívben felvetődik ez a kérdés: "Mikor jön már el Isten órája"? Erre a kérdésre a feleletet Isten bölcsessége mindig fenntartja magának. Igénkből azonban mégis biztos vigasztalást meríthetünk. Akkor súlyos ítélet volt Izrael földjén: a tartós szárazság és drágaság. Sokszor kérdezhették: "Mikor lesz már vége ennek a nagy ínségnek? Mikor esik már újra eső"? Igénk válasza erre kettős. Egyfelől ezt mondja: a segítség nem jön hamar. A szárazság három évig és hat hónapig tartott. Félelmetes ínség állt be az egész országban. Csak "sok idő múlva" szólt az Isten Illéshez.

Isten ítéletei félelmetesen komolyak. Ezt mutatja nekünk a Jelenések könyve is, amikor Isten haragjának hét poharáról, s azoknak a földre való kiöntéséről beszél (Jel.16.).

Másfelől azt is láthatjuk, hogy a segítség előbb megérkezik, mint azt sokan gondolják. Néhány nappal az áldott eső előtt némelyek még elcsüggedten így gondolkozhattak: még sokára fog esni! Semmi nyomát nem látni a bűnbánatnak és megtérésnek az országban. Semmi kilátás nincs Isten segítségére. Mégis ott volt a segítség már a küszöbön.

Tanuljuk meg ebből: Isten ítéletei komolyak. Az Ő kése mélyen vág. Vesszőjének ütése fáj. De mégse csüggedjünk el! Isten akkor is irgalmas, ha sokáig tart ítélete. Eljön órája, amikor kisegít a bajokból, hamarabb, mint ahogy reméljük. (Neh.9.; Zsolt.107,19-23)

Azt akarja, hogy a nehéz időkből megtisztulva menjünk ki.

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

   Kelj fel, menj el Sareptába...! Megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.  (  l.Kir. 17,9)

Illés azzal a felszólítással lépett a sareptai özvegy elé, hogy készletének legutolsó kis olajából és lisztjéből neki süssön egy kis pogácsát, és csak aztán magának és fiának. Érdekes követelés. Az özvegy ezáltal jutott hitre, mert a nagy ínségen való átvergődéséhez minden támaszt fel kellett adnia, s egyedül Isten Igéjében kellett bíznia, amit Illés így mondott neki: "Azt mondja az Úr, Izrael Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ad a föld színére". (14. v.)

A sareptai özvegy szomszédai sokszor kérdezhették: "Hogyan lehetséges az, hogy ez az asszony mindig asztalt tud teríteni? Hol van az a titkos forrás, amely gondoskodik róla"? Külsőleg mit sem láthattak. Az el nem fogyó olajnak és lisztnek a titka Isten beszéde volt. Félreérthetetlenül megmondta ezt Isten Illés által. Ez elég volt. A liszt és olaj ára olyan magas volt, és oly magasra emelkedhetett, amilyenre csak akart, azonban az özvegynek volt elég. Ha az özvegy nem az Isten szavára nézett volna, hanem az időjárásra és az elszáradt földekre, akkor aggódnia kellett volna! De ő tartotta magát gyermeki módon Isten Illés által mondott Igéjéhez, s így megvigasztalódva tekinthetett a jövőbe.

Minden azon múlik, hogy Isten Igéjét a Szentlélek által élő hittel szívünkbe fogadjuk. Akkor isteni garanciánk van a megélhetésünkre nézve, mint ennek az özvegynek volt. (Mt. 6,25-34) Nem tud az aggodalom gyökeret verni bennünk. Csak rendíthetetlenül bízzunk Isten Igéjében!

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Menj el innét... és rejtőzzél el a Kérith patakja mellett...! És a patakból lesz italod, a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.,,- l.Kir.17,2-7

Illés olyan ember volt, mint mi. Az első nyilvános bizonyságtétele nagy hatást váltott ki. Fülébe juthatott ilyen dicsérő elismerés: "Ez aztán hatalmas szó volt Akhábhoz! Hála Istennek, hogy a király ilyet is hallhatott már egyszer"! Éppúgy jöhettek hírek a királyi udvarból is, hogy nem kellene neki ilyen szigorúan, ilyen keményen beszélnie. - Istennek sok áldott szolgája van ilyen veszélyben.

A dicséret sokakat kevéllyé tesz, a fenyegetés pedig elveheti bizonyságtételük élét és erejét. Illést mindkét veszélytől megóvta Isten azzal, hogy a Kérith patak melletti csendességbe vezette. Ott biztonságban volt Akháb haragjától éppúgy, mint más káros befolyástól. A Kérith patakja melletti csend még egyéb áldással is járt Illésnek. Nemsokára nagy harc állt előtte a Kármelen, amelyből győztesként kellett kikerülnie. Először azonban a saját szívében kellett két ellenséget legyőznie: az aggodalmaskodást és a türelmetlenséget. A tartós szárazságban a patak vize egyre fogyott, és a hollók általi élelmezés sem volt emberileg a legbiztosítottabb megélhetés. Könnyen beleeshetett volna Illés az aggodalmaskodás ördögének a csapdájába.

És a türelmetlenség?! Illés egy egész népet vissza akart vezetni az Úrhoz, és most napról napra tétlenül kellett lennie. Illés mégis csendben maradt. Ha Istennek van ideje, hát neki is van.

Boldogok vagyunk, ha győzni tudunk ilyen rejtett próbákban!

Alfred Christlieb-: Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

   Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű, és imádsággal kérte, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig. (Jak. 5,17 és l.Kir. 17,1)

Hogyan lehetséges az, hogy egy ember imádsága ilyen határozottan be tudjon avatkozni a természeti jelenségekbe és egy nép történelmébe? Egyáltalán: mi a titka a meghallgatott imádságnak?

A titok abban van, hogy az imádkozó bepillantást nyer Isten akaratába, ahogyan az az írott Igében nekünk kijelentetett.

Illésnek nem önkényesen támadt ez a gondolata: "Most pedig egy hosszan tartó szárazságnak kell beállnia". Nem, ő ezt Isten törvényéből látta.

Isten Mózes által előre megmondta, hogy ha Izrael eltér Istentől, akkor Ő bezárja az eget, hogy eső ne legyen. (5.Móz. 11,17) Ha pedig folyamatosan engedetlenkedik a nép, akkor Isten olyanná teszi az eget, mint a vas, a földet pedig mint az érc. (3.Móz. 26,19)

Izrael Illés idejében az istentelen Akháb király uralkodása alatt szégyenletes módon elpártolt Istentől. Illés ezt nagyon a szívére vette. Ő megtalálta Mózes könyvében Isten fenyegetését a nagy szárazságról. Isten igaz Igéjében való hitben elhatározta, hogy komolyan imádkozik azért, hogy ne legyen eső. Imájában szilárd, minden kétséget kizáró bizonyságot nyert afelől, hogy Isten meghallgatja őt, és bezárja az eget, az Ő nagy nevének dicsőségére.

Imádságának meghallgatása felől olyan biztos volt, hogy Akháb király elé lépve ezt mondta: Él az Úr, az Izrael Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lesz, hanem csak az én beszédem szerint"! l.Kir 17,1

Aki meg akar tanulni úgy imádkozni, hogy az Úr meghallgassa, annak bíznia kell Istennek a Szentírásban kijelentett Igéjében, és a kegyelem királyi széke elé kell járulnia Isten ígéreteivel.

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem-Alfred Christlieb

Dávid ezt mondta: vétkeztem..." "Saul ezt mondta: vétkeztem...  2.Sám 12,13,l.Sám 15,24

Két ember van előttünk. Ugyanazt a szót mondják. Egyiknél megkönnyebbülés, megbocsátás, kegyelem és békesség a következmény, a másiknál elvettetés. Miért? Azt gondolhatnánk, mivel mindkettő megismerte és megvallotta bűnét, Istennek meg kell bocsátania mind a kettőnek. Nem látszik-e Isten igazságtalannak, hogy másként bánik az egyikkel, mint a másikkal? Nem, Isten sohasem igazságtalan. Lényeges különbség van a két bűnvallás között, ha a szó megegyezik is bennük. Dávid fenntartás nélkül beismeri bűnét. Minden kikötés nélkül meghajlik bűneinek nagysága és a megérdemelt büntetés súlya alatt. Nem így Saul. Bár ő is bevallja bűnét, mivel kitudódott, de ellenállás van benne. Megpróbálja bűnét szépíteni és másokra tolni. Ezt mondja: az a jó szándék vezetett bennünket, hogy az Úrnak áldozzunk. A nép vett el a zsákmányból. Saul tisztára akarja mosni magát. Jóllehet szája ezt mondja: vétkeztem, azonban ezt gondolja: mégsem tettem olyan rosszat! Mégsem én vagyok a legrosszabb! Én végrehajtottam Isten parancsát! Az emberek szeme előtt Saul vétke távolról sem volt olyan nagy, mint a Dávidé, aki házasságot tört és gyilkolt. Ezzel szemben Saul egy kis engedetlenséget követett el, mivel az amálekiták állatait és királyát életben hagyta. Miért kegyelmezett meg Isten Dávidnak, és miért vetette el Sault? Dávid töredelme igazi volt. Fenntartás nélkül meghajolt Isten előtt, és nyilvánosan megvallotta bűnét az 51. zsoltárban az egész nép előtt.
Ezzel szemben Saul meg akarta menteni tekintélyét az emberek előtt és így kérlelte Sámuelt: "Vétkeztem, mindazonáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt"!
A mi bűnbánatunk őszinte-e?

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem

És a sárkány adta az ő erejét annak, és az ő királyi székét és nagy hatalmat. -( Jel 13,2 )

Absolon történetében a Szentírás példát ad elénk arra, hogyan szerencsélteti a Sátán az embereket hatalommal és dicsőséggel. Absolon hiúsága volt a kapcsolódási pont az ördög számára. A Biblia ezt mondja róla a 2.Sám 14,25-ben: "Nem volt az egész Izraelben olyan szép ember, mint Absolon; ki dicséretre olyan méltó volna..." A Sátán azonban azt a gondolatot is felvetette szívében, hogy ne csak a legszebb, hanem a leghatalmasabb ember is ő legyen, neki a nép királyává kell lennie. A gyilkos vetés hamar kikelt. Absolon egy gálahintót csináltatott magának, ezen járt. Ötven testőr pompás ruhában képezte az előőrsöt és a hátvédet. Hogy ő nem Isten embere, azt Izrael észrevehette volna ebből is, hiszen apja, Dávid, egyszerű vászonruhában volt a szövetségláda hazavitelekor is.

A Sátán megtanította Absolont arra is, hogy a hazugságot és csalást hogyan kell saját szolgálatába állítani. Emberek jöttek peres ügyeikkel a királyhoz; Absolon barátságosan köszöntötte őket, megcsókolta (2.Sám 15,3-5) és ezt mondta: "A te beszéded mind jó, és mind igaz, de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál... Vajha valaki engem tenne ítélő bíróvá e földön!"

A barátságos természet szép tulajdonság, de ha képmutató és hazug, akkor jobb nála a szigorú természet. Absolon barátsága ördögi politika volt, amely megvakított némelyeket. Végül Absolont is elpusztította. A képmutatás, hízelgés és hazugság az ördögi lélek ismertetőjele. Az ördög munkája akkor lett teljesen nyilvánvalóvá, amikor Absolon saját apja ellen fellázadt. Egyik legfontosabb parancsa Istennek: "Tiszteld apádat és anyádat"! Aki ezt a parancsolatot lábbal tiporja - mint Absolon -, nyilvánvalóan a Sátán útjára lépett. Ez az út pusztulással és megszégyenüléssel végződik.

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örökkévaló örökségem-

Saul a holmik között rejtőzött el..." "Saul... emlékoszlopot állított magának.

     l.Sám 10,22 ,l.Sám 15,12

Tegnap Dávid alázat-létráját láttuk, ma nézzük Saul kevélység-létráját! Egykor Saul is kicsi és alázatos volt. A királyválasztásnál elrejtőzött. Rejtettségben akart maradni.

Áldott dolog az elismerésről és dicsőségről lemondani. Saul azonban nem maradt meg ebben az alacsonyságban. Milyen mássá lett! Megsemmisítő csapást mért az amálekiták hatalmas népére. Ez a fejébe szállt. Nem vágyik már az el-rejtettségre, mint a királyválasztásnál. Emlékoszlopot állít magának. Dicsőségét a jövőre nézve is biztosítani akarja. Azt akartja, hogy nevének emlékezete és dicső tette az utókor számára is fennmaradjon. Nem az már, aki egyszer elrejtőzött a holmik közé. Veszélyes magasságba jutott, ahonnan lezuhant a pusztulásba. Isten, akiről ezt mondja az Ige: "Ami az emberek közt magasztos, az Isten előtt utálatos" - elvetette őt. Hogy a kevélysége okozta ezt, erről Sámuel szavai is bizonyságot tesznek, aki Isten megbízásából ezt mondja Saulnak: 

"Nemde kicsiny voltál a magad szemei előtt is, mindazáltal Izrael törzseinek fejévé lettél... Mivel te megvetetted az Úr beszédét, Ő is megvetett téged, hogy ne légy király". (lSám 15,17. 23)
Saulnak sok követője van. Ezrek kapaszkodnak fel vele a kevélység létráján, anélkül, hogy ezt sejtenék. Ez a legveszedelmesebb létra, ami létezik. Az ember felemelkedik rajta a felhők közé, s végül lezuhan a halált hozó mélységbe.

Választanunk kell, kit akarunk követni: Dávidot, vagy Sault. A korszellem hamis magasságokba csalogat, Isten Lelke a szív alázatába, amelyben Megváltónk is élt.

Nem akarjuk Őt követni?

 

Alfred Christlieb-Bizonyságaid örkkévaló örökségem-én szegény és megvetett ember vagyok

 ... én szegény és megvetett ember vagyok." "Sőt még ennél is jobban meg akarom magamat alázni." "Saul a holmik közé rejtőzött el." "Saul... emlékoszlopot állított magának.

     l.Sám 18,23,l.Sám 10,22,l.Sám 15,12,2.ám

Mintha két létra állna itt előttünk az Igében, Dávid létrája, amit mindnyájunknak ajánl a Szentírás, és Saul veszedelmes létrája.

Dávid létrája lefelé vezet az alázatosságba. Ő szerette az alázatot kezdettől fogva. Mikor Góliáton aratott győzelme után arra biztatták, hogy vegye el a király lányát, akit neki a győzelem jutalmaként megígértek, ő ezt felelte: "Oly kicsiny dolog előttetek, hogy a király vejévé legyen valaki! Hiszen én szegény és megvetett ember vagyok"? Ezek a szavak mély bepillantást engednek Dávid szívébe. Őt Sámuel próféta Isten megbízásából ünnepélyesen királlyá kente. Legyőzte Góliátot, akitől Izrael egész hadserege remegett. Az egész országban énekelték e dalt: "Megverte Saul az ő ezerét, Dávid is az ő tízezerét". Mindez azonban nem tette őt kevéllyé. Ő "szegény és megvetett ember" maradt a saját szemében.

Sok év után látjuk Dávidot újra. Közben a királyi székbe jutott, sok népet legyőzött, és Izrael határait úgy kiterjesztette, mint senki sem előtte, sem utána. A szentláda Jeruzsálembe vitelénél találjuk. Örömét úgy fejezi ki, hogy körültáncolja a szentládát az egyszerű nép körében.
Kevély felesége, Mikál kicsúfolja ezért. Ő azonban ezt mondja neki: "Sőt még ennél is jobban meg akarom magamat alázni és még inkább alábbvaló akarok lenni a magam szemében".
(2.Sám 6,22 új ford.) Boldog, aki Dáviddal együtt alászáll a szív igazi alázatába.

Isten felnyitja annak áldásai kincsestárát, és kegyelmét adja neki.
 

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Megszabadította Dávid Kehilla lakosait... Megmondották Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment.

l.Sám 23,5.7


Dávid hadjárata sikerült. A filiszteusok súlyos vereséget szenvedtek és Kehilla megszabadult. Azt gondolná az ember, hogy a nagy veszedelemből megszabadult város lakói Dávidnak hálásak lesznek nagy tettéért. Dávidnak azonban sajnos ennek az ellenkezőjét kellett megtapasztalnia; Saul megtudja, hogy Dávid Kehillában tartózkodik, s ezt mondja: "Kezembe adta őt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba ment". Összegyűjtötte harcra az egész népet, hogy Kehillába menjen. Mikor Dávid erről a tervről értesült, megkérdezte az Urat: vajon lejön-e Saul? Az Úr azt válaszolta: lejön. "Vajon Saul kezébe adnak-e engem a kehillaiak"? Az Úr válaszolt: Kezébe adnak. Dávidnak meg kellett tapasztalnia ennek a mondásnak az igazságát: jó tett helyébe ne várj jót! Kehilla lakói inkább törődtek a saját biztonságukkal, mint a hálából fakadó kötelességükkel. Az emberi hálátlanság ilyen megtapasztalása Dávidot méregbe és keserűségbe sodorhatta volna, s elvehette volna kedvét a szeretetnek és irgalomnak további cselekedeteitől. Mikor Kehilla lakóinak gondolkozásáról Isten felvilágosítja, ő félreteszi ezt a keserű tapasztalatot, nem mérgelődik emberekre.

Hányszor vallanak kárt emberek lelkükben, amikor mások hálátlanságát és hűtlenségét kénytelenek elszenvedni! Megbetegszenek a haragtól és keserűségtől. Aki azonban, mint Dávid, minden kérdésével és nehézségével Isten trónjához siet, az megtanulja a kellemetlenségeket is Isten kezéből venni. így könnyebb lesz a fájdalmas tapasztalatok mellett is lelki egyensúlyát megtartania. -

Láttuk, hogy mennyi áldást jelentett Dávidnak az a szent szokása, hogy minden helyzetben Isten tanácsát kereste. Nem szeretnénk mi is ezt tenni?

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Akkor Dávid ismét megkérdezte az Urat...-l.Sám 23,4.

Mindenkinek, aki Isten útján akar járni, példakép Dávid abban, hogy újra és újra az Úrhoz fordul világosságot és tanácsot kérni.

Egyszeri megkérdezés nem mindig elég. Ügyünk néha meglepően rövid idő alatt fordulhat. Akkor újra tanácstalanul áll az ember. Dávid példája megmutatja nekünk, mit kell ilyenkor tennünk: Ő megkérdezte az Urat másodszor is! Először megkapta az utasítást: Menj el Kehillába! Emberei között azonban ellenkezés támadt. A kehillái hadjáratban annak a veszélynek a növekedését látták, hogy Saul kezébe kerülnek, mivel Kehilla az ő uralmi körében volt.

Saul későbbi próbálkozása, hogy Dávidot Kehillában elfogja (7. v.) azt mutatja, hogy gondolkozásuk nem is volt alaptalan. Dávid emberei e szerint az elv szerint gondolkoztak: "Ki-ki a maga szerencséjének a kovácsa".

Mit tegyen most Dávid? Egyfelől világos isteni utasítása van arra, hogy Kehillába menjen, másfelől emberei ellene állnak, hogy ezt a tervét véghez vigye. Egyszerűen megváltoztatja szándékát? Ez gyengeség lenne.

Dávid isteni vezetés alatt áll. Istennek kell kimondania minden esetben a végső szót. Ezért Dávid megkérdezte az Urat másodszor is. Isten újra ezt a parancsot adta neki: Menj el Kehillába! Az isteni parancs megerősítése folytán Dávid határozott és rendíthetetlen lett. Emberei nem tudták bizonytalanná tenni, sokkal inkább ő változtatta meg emberei nézetét, hogy bátran menjenek vele.

Sok ember hagyja, hogy környezete befolyásolja; ezáltal magatartása bizonytalan és megbízhatatlan lesz. Olyan lesz, mint a szélkakas. Aki ebből az áldatlan állapotból ki akar szabadulni, az tanulja meg Dávid áldott szokását. Ez teszi életünket állhatatossá, s ez ad bizonyosságot.

Milyen nagy szükség van a mi időnkben olyan emberekre, akiket Isten szilárdakká tett!

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Akkor megkérdezte Dávid az Urat... l.Sám 23,2

Dávid, Isten kedves embere különféle nehézségekbe jutott, de mindig ugyanazt az utat járta. Mindennel, ami nem volt világos előtte, az Úrhoz sietett, hogy világosságot és vezetést kérjen tőle. Ebből a szent szokásból sokféle áldás fakadt Dávid életében. Elsősorban is annak a tudatában élt, hogy Isten útján, s nem a maga útján jár. Ez különösen jelentős volt olyan helyzetben, amelyről az I.Sámuel 23. rész beszél. Dávidot akkor még üldözte Saul. Egyszer azt a hírt hozták neki, hogy a filiszteusok rátörtek Kehilla határvárosra, és fosztogatják a termést. Benne volt ebben a hírben a ki nem mondott segélykérés. Dávid azonban nem kelt azonnal útra, hanem Istent kereste és Tőle kérdezte: "Elmenjek-e és leverjem-e ezeket a filiszteusokat"? Más ilyen helyzetben fölöslegesnek tartotta volna a vezetésért való imádkozást és saját maga döntött volna. Dávid azonban helyesen ragaszkodott ahhoz, hogy Istent megkérdezze. Ő egy esetleges hadjáratban mindenekelőtt bizonyossá akart lenni afelől, hogy akarja-e Isten ezt a vállalkozást. Amikor efelől világossága volt, akkor már bizonyos volt a győzelem felől is.

Dávidot nem hagyta Isten felelet nélkül. Világosságot adott neki arra nézve, hogy kehillái útja Őszerinte való. Most már nyugodtan és bizalommal mehet. A mi terveinknél is minden azon múlik, hogy azok egyeznek-e Isten akaratával. Ha igen, akkor semmi akadály nem tartóztathat fel bennünket.

Sokféle követelményt támasztanak ma a hívő keresztyének életében. Ezáltal fennáll az a veszély, hogy erejük szétforgácsolódik, s olyan feladatok véghezvitelébe fognak, amelyekre nem hívta el őket Isten.

Boldogok vagyunk, ha nem a saját belátásunk, hanem Isten akarata vezet bennünket!

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem-2.rész

Elvette Boáz Rúthot és az felesége lett neki...- Rúth 4.13

Olyan házasságkötés volt ez, amelynek örülhetett az ember! Nem Isten nélkül, vagy az Ő akarata ellenére történt, s nem bűnnel és szégyennel kezdődött. Ez a házasság, amely Isten Igéje szerint köttetett, áldott volt és szerencsés. A Mózes törvénye megparancsolta, hogy ha egy házasságban élt férfi gyermek nélkül hal meg, vegye el az özvegyét a férfi legközelebbi rokona, s az első fiúgyermeket az elhalt nevéről nevezzék el. Boáz eszerint a rendelkezés szerint cselekedett. Ezáltal házasságuk olyan fundamentumra épült, amely sokkal tartósabb, mint a földi előnyök vagy az érzékiség. - Ezt a házasságot azért is mondhatjuk áldottnak, mert mindkettőjüknek szíve és gondolkozása illett egymáshoz. Egy nemes lelkű, adakozó, tiszta életű férfi lépett házasságra egy hűséges, szorgalmas, alázatos asszonnyal. Boldog az ilyen házaspár! A legfontosabb kapocs a házasságban nem a test múló vonzóereje, hanem a lelkek harmóniája. Ahol ketten Isten akarata szerint lesznek egy testté, ahol mindketten ugyanazt az Istent, Izrael Istenét keresik, hogy szárnyai alatt találjanak védelmet, ott áldott házasságról beszélhetünk.

Végül azért is nevezhetjük boldognak ezt a házasságot, mert minden érdekelt fél beleegyezésével történt ill. köttetett. Boáz először is megkérdezte a legközelebbi rokont, akinek el kellett volna vennie Rúthot, hogy akar-e vele házasságra lépni. Nem akart. Így elvehette Boáz Rúthot. A városka vénei áldásukat adták rájuk, így pecsételték meg házasságukat. Rúth esetében pedig tudjuk, hogy Naómi, akihez Rúth tartozott, akarta és egyengette ezt a kapcsolatot.

Milyen másként van ez a mi napjainkban! Milyen gyakran történnek titkos eljegyzések a szülők beleegyezése nélkül, vagy éppen akaratuk ellenére! Adjon Isten sok olyan házasságot köztünk, mint amilyen Boázé és Rúthé volt!

Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

,,Elvette Boáz Rúthot, és az felesége lett neki...,, Rúth 14,13

Egyesek csodálkozhattak azon, hogy a gazdag Boáz elvette a nincstelen özvegyet, Rúthot. Boáz nem volt kapzsi ember, különben nem ment volna bele ilyen házasságba. A 2. és 3. részből láthatjuk, hogy nagylelkűen jelentős részt hagyott terméséből a szegényeknek. Adakozó ember volt. Nem ragaszkodott vagyonához, mint Nábál, hanem örömét lelte abban, ha jót tehetett.

Boldog az, aki így gondolkozik! Aki szívesen ad, azt gazdagon megáldja Isten.

Továbbá: Boáz tiszta erkölcsű ember volt. Amikor Rúth a lábához feküdt, igen közel állt hozzá az a kísértés, hogy megkörnyékezze. Boáz azonban legyőzte ezt a kísértést. Szerette volna Rúthot, de a törvényes házasságkötés előtt tiltott módon nem akart hozzányúlni. Olyan nemeslelkűség volt ez, amely sokakat megszégyenít.

A harmadik erénye Boáznak abban állt, hogy kész volt az egész házasságról lemondani, ha az a férfi, akinek az akkori jog szerint elsőbbsége volt az örökséghez és Rúthhoz, ezt kívánta volna. Boáz szerette Rúthot, szívesen vette feleségül, de egyetlen lépést sem akart ebben tenni, amíg ügye Isten és emberek előtt teljesen rendben nem volt. Mennyire megszégyeníti e tekintetben Boáz azokat, akik mindenáron igyekeznek házasságot kötni! - Boáz és Ruth házassága azok közé tartozik, amelyek a mennyben köttetnek.

Adja Isten, hogy a keresztyének között is ez legyen a normális! Sajnos, ez olyan terület, ahol gyakoriak a kisiklások és a bukások, még hívő emberek életében is.

Boldog az, aki hasonlít Boázhoz bőkezűségében és tiszta erkölcsében egyaránt.