💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 8. rész

(Lukács 10, 30-37)
Végtelenül nagy bölcsességgel zárja a Megváltó ezt a példázatot, visszafordítja a törvénytudó kérdését: "Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek?" 

Ő azt kérdezte korábban, hogy: "Ki a felebarátom, aki iránt szeretetet kell mutatnom?" 

Az Úr leckéje ez volt: nem a tárgy határozza meg, hogy kit szeressünk, hanem a szeretetnek megvan a saját mértéke önmagában. 

Ez olyan, mint a nap, amely nem kérdezi meg, hogy mire ragyogjon vagy mit melegítsen, hanem ragyog és melegít saját létezésének törvénye alapján úgy, hogy semmi nem rejthető el fényétől és melegétől. 

A törvénytudó így szólt: "Mi különbözteti meg azt az embert, aki az én felebarátom?" 

Az Úr felemeli előtte a megvetett szamaritánust, aki ahelyett, hogy ezt a kérdést feltette volna, önként gyakorolta a szeretetet aziránt, aki bizonyára semmi jellemzőjét nem hordozta a felebarátnak, ahogy a törvénytudó elképzelte volna a szó általa gondolt értelmében. 

A példázat nem a kérdésre válaszol, hanem a lelkületre, amiből a kérdés fakadt. 

Felhívás arra, hogy a kérdező, aki a szűkkeblű és szeretetlen elméletekben nőt fel, egy jobb alapelvre váltson át a szívében. 

Most válaszul az Úr kérdezi: "Ki volt a felebarátja?" Ezt mondja: "Az, aki irgalmas volt hozzá." 

Az Úr így szólt: "Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!" 

Rádöbbenti a törvénytudót arra a nagy szakadékra, ami ismerete és cselekvése között tátong. 

Arra, hogy a szeretet tényleges gyakorlása milyen kicsi a szeretet adósságának ismeretéhez képest, amit felebarátja iránt kellene gyakorolnia. 

Kérdésére: "Ki az én felebarátom?" - titkos aggodalmát tükrözi. Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 7. rész

(Lukács 10, 30-37)
Elmondhatjuk Khrüszosztomosszal, hogy a bor a szenvedés vére, az olaj a Szent Szellem kenete. 

A sebek bekötözésében megfigyelhetjük, hogy a szentségekről gyakran úgy beszéltek a korai egyházban mint a lélek sebeinek kötöző szalagjairól. 

Augusztinusz ezt mondja: "Ez a gonosz örökké buzgó forrása a szívben." Amikor látjuk a szamaritánust haladni saját állata mellett, amelyre ráhelyezte a sebesült embert, Őrá emlékezünk, Aki értünk lett szegénnyé, hogy szegénysége által gazdagok lehessünk. 

A vendégfogadóban a Gyülekezet képét láthatjuk, ahol a lelkek gyógyítása folyik. 

A Szentírás gyógyításként beszél Krisztus munkájáról (Malakiás 4,1; Hóseás 14,4; Zsoltárok 103,3; Máté 13,15). 

Ha a szamaritánushoz hasonlóan nincs mindig testileg jelen azokkal, akiknek gyógyítását elkezdte, kegyelméből mégis bőségesen gondoskodik rólunk távolléte idején. 

Amint a szamaritánus pénz adott a fogadósnak ezekkel a szavakkal: "viselj rá gondot", ugyanígy az Úr Jézus ezt mondta Péternek és benne minden apostoltársának, miután először gazdagon felruházta őket munkájukra: "Legeltesd az én juhaimat..." 

Mindazokat, akik őket követik, szintén megbízta az igazság gazdagságával, hogy kifejtsék Isten titkait népének egészségére és üdvösségére. 

Mint amikor a szamaritánus ezt mondta a fogadósnak: "ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked", ugyanígy az Úr is megígérte, hogy az érte végzett munka nem lesz hiábavaló (1Péter 5,2; 4). 

Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 6. rész

(Lukács 10, 30-37)
Az utazó akkor a megszemélyesített emberi természet vagy Ádám mint az emberiség képviselője. Távozott Jeruzsálemből, a mennyei városból, és haladt Jerikó felé, az átok alatt lévő városba (Józsué 6,26). 

De amint vágyait a világ felé fordítja, a rabló és gyilkos hatalmába esik (János 8,44), aki megfosztja eredeti igazságától és súlyosan megsebesülten hagyja hátra, minden bűne mély sebbé válik, amiből lelkének vére szivárog. Mégsem teljesen halott. 

Amikor az angyalok elbuktak, saját akaratukból döntöttek, nem külső kísértés hatására, ezért nem lehetséges nekik a megváltás. De az ember "félholt"; még mindig öntudatánál van. 

A gonosz nem javát munkálja, bármilyen kevéssé képes is ellenállni a kísértésnek. 

Még mindig úgy érzi, mintha elvesztett volna valamit, és olykor nagyon vágyik az után, ami elveszett. Ami saját erejét illeti, hogy segítsen önmagán, állapota elkeserítő, de nem akkor, amikor kézen fogja az isteni orvos. 

Ki más, mint Ő adhatja vissza neki azt, ami elveszett? Vajon megteheti ezt a törvény?

 "Ha olyan törvény adatott volna, mely képes életet adni, valóban a törvény alapján volna a megigazulás." (Galata 3,21) A pap és a lévita - a törvény és az áldozat - egyformán erőtlen a segítésre. 

Gillebert mondja: "Ábrahám el ment mellettünk, mert ő maga megigazult az eljövendő személyben vetett hitben. 

Mózes elhaladt mellettünk, mert nem kegyelmet adott, hanem törvényt. 

Áron pap elment mellettünk, és felajánlott áldozataival képtelen volt megtisztítani a lelkiismeretet a holt cselekedetektől, hogy az élő Istennek szolgáljunk. 

A patriarchák, próféták és papok elmentek mellettünk. 

Csak az igazi szamaritánus indult meg együttérzéssel és öntött olajat, vagyis önmagát a szívünkbe, megtisztítva minden szívet hit által" (Róma 8,3). Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 5. rész

(Lukács 10, 30-37)
A szamaritánus nem érezte úgy, hogy már minden megtett, mert "elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked". 

Gyönyörű ez a példázat már szavaiban is, és tele van a ténykedő irgalom és szeretet kezdeményezésével, mégis sokkal több szépséget és nagy indítékot találunk a szeretetre, amikor meglátjuk, hogy itt nekünk Krisztus munkája mutatkozik be. 

Krisztus Aki magát minden ember testvérének számította, teljesen a szeretet törvényét legszélesebb értelmében, bemutatva, hogyan kell szeretnünk és kiket. 

Amennyiben az Ő szeretetében kifejezett hit okozza egyedül, hogy buzgón szeressük egymást, joggal ajánlja magát és cselekedetét mint az önmegtagadó szeretet örökké tartó mintáját, hogy segítse a veszendő emberiséget. 

A teokrácia (Olyan uralmi rendszer melyben a hatalom az egyház kezében van.) jelenlevő vezetői nem gyógyították a betegeket, sem nem keresték az elveszettet (Ezékiel 34,4), miközben Ő bekötözte a megtört szívűeket (Ézsaiás 61,1), és a vigasztalás balzsamát öntötte megsebzett lelkekbe. Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 4. rész

(Lukács 10, 30-37)
"Egy úton lévő szamaritánus pedig, amikor odaért hozzá..."
Ugyanannak a veszélynek volt kitéve, mint a többiek, és felhozhatta volna ugyanazt a kifogást: a szenvedőn már nem lehet segíteni, a rablók talán nem nagy távolságban vannak. 

Ha közelébe találják, azzal vádolják, hogy ő gyilkolt.
Ő azonban nem törődött ezekkel az önző félelmekkel, mert megszánta.
A kiközösített szamaritánusra maradt, hogy bemutassa mi a szeretet. 

A szamaritánusokat megvetették a zsidók között.
Ezt a szeretetet nem egy honfitárs iránt mutatta, hanem egy ellenséges faj tagja iránt, amely átkozta az ő népét. Minden befolyás, ami körülvette, valószínűleg oda vezette volna őt, hogy gyűlölettel fizessen a gyűlöletért.
Mert ha a zsidók méltatlanul bántak a szamaritánusokkal, a szamaritánusok sem maradtak le a zsidók bántalmazásában. Josephus mondja, hogy olykor nekiestek és megölték azokat, akik Jeruzsálembe mentek. De ennek a szamaritánusnak a szíve nem keményedett meg, jóllehet minden működésbe volt azért, hogy megkeményítse egy zsidó ellen.
A részletek aprólékossága itt különösen megható: "olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat" kétségtelenül saját ruháinak darabjaival, miután bort öntött sebeire, hogy megtisztítsa és olajat, hogy enyhítse fájdalmát. Ezek költséges, de nagyra értékelt orvosságok Keleten.
Mindez időbe került, de miután így felélesztette benne a haldokló életszikrát, "felvette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba", és ott ismét megújította figyelmességét.
Nem érezte úgy, hogy már minden megtett, mert "elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked". Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 3. rész

(Lukács 10, 30-37)
A Megváltó válasza csodálatos, rávezeti őt, hogy vegye le tekintetét szeretetének tárgyáról, és forduljon ahhoz, Aki bemutatja a szeretetet. 

Ez a kulcs a következő példázathoz: "Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba.

" Ezeket a szavakat nem csupán azért használta az Úr, mert Jeruzsálem magasabban feküdt, mint Jerikó, hanem azért is, mert a Jeruzsálembe, a fővárosba menetről mindig úgy beszéltek, hogy felmenni (ApCsel. 18,22). 

A távolság a két város között körülbelül 30 kmvolt. 

Az út átvezetett egy elhagyatott sziklás területen. Jeromos említi, hogy az út bizonyos részét vörös vagy véres útnak nevezték, mert olyan sok vért ontottak ott a rablók. 

Olyanok, mint az ebben a példázatban levők, "kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek". 

Amint ott feküdt az úton véresen, "történetesen (vagy véletlenül, ahogy az eredeti érzékelteti) egy pap ment azon az úton." Így mutatja be, finoman beleszőve egy közös szövegbe Isten gondviselése által a különböző emberi életek fonalait. 

Egy ember ürességét egy másik ember teljességével hozza kapcsolatba. 

A szeretetre szóló sok felhívás ilyen az életünkben. Talán ezek azok, amelyeket elmulasztottunk, mert nem láttuk meg benne Isten ujját. Ez a pap elszalasztotta "lehetőségét". 

Lehet, hogy azért volt Jeruzsálemben, hogy kitöltse szolgálati idejét, és most már hazafelé tartott. 

Egyike volt azoknak, akik sohasem tanulták meg ezt: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." 

Ugyanis "amikor meglátta elkerülte". Ugyanígy tett egy lévita is, de viselkedése még gonoszabb volt, mert megtekintette és látta az ember szerencsétlen állapotát, de nem nyújtott neki segítséget. 

Így tettek ketten, akik dicsekedtek, és magyarázták a törvényt (vesd össze: 5Mózes 22,4; 2Mózes 23,5). 

Itt nem a testvér ökre, hanem maga a testvér feküdt vérbe fagyva, de elrejtették magukat tőle (Ézsaiás 58,7). Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus 2. rész

(Lukács 10, 30-37)
Urunk lényegében ezt mondja: Az a kérdés amit felteszel, már választ kapott. "Hogyan olvasod?" 

A törvénytudó azonnal rátette kezét a nagy parancsolatra, amelyet maga Krisztus idézett azon az alkalmon, és ezzel bemutatta szellemi meglátását meg azt, hogy felsőbbrendű volt honfitársaihoz viszonyítva. 

Idézi az 5Mózes 6,5-öt, összekötve a 3Mózes 19,18-cal. 

Erre az Úr így szól: "Helyesen feleltél: tedd ezt és élni fogsz."

 - Amit tudsz, kerüljön ki a holt ismeretből az élő gyakorlatba és akkor jó lesz. 

Mégis a törvénytudó igazolni akarta magát: "Igaz, nekem szeretnem kell felebarátomat, de ki a felebarátom?" Maga ez a kérdés, mint Péteré (Máté 18,21), helytelen értelmi állapotot jelent. 

Aki ezt kérdezte: "Kit kell szeretnem?" Ezzel bizonyította, hogy nem értette, mi a szeretet lényege. 

Előre tudni akarta, hogy hol szabad megállnia, míg a szeretet lényege az, hogy nincs korlátja, kivéve saját képtelenségét arra, hogy tovább menjen, vagyis ez adósság, amit örökké fizetnünk kell (Róma 13,8). Ámen!

💥JÉZUS PÉLDÁZATAI💥

Az irgalmas Szamaritánus  1. rész

(Lukács 10, 30-37)

http://www.biblia.hu/biblia_k/k_42_10.htm

Nem szükséges feltételeznünk, hogy annak a törvénytudónak, aki "előállt" és kérdést tett fel Urunknak, amiből kinőtt ez a példázat, bármilyen gonosz szándéka lett volna, sem nem volt olyan gyáva, hogy zavarba hozza és elhallgattassa a Megváltót. 

A kérdés ez volt: "Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" 

Ez nem tőrbe ejtő kérdés. Az van itt megírva, hogy azért tette fel a kérdést Krisztusnak, hogy "megkísértse Őt". De ez inkább azt jelenti, hogy próbára tenni. 

Hogy a kísértés jó vagy gonosz, azt meghatározza az a motívum, amiből származik. 

Így Isten próbálja meg az embert, amikor nehéz helyzetbe viszi, hogy megmutassa neki, mi van benne (Jakab 1,12); 

Ő megpróbálja az embert, hogy jót hozzon ki belőle és erősítse (1Mózes 22,1); vagy hogy kihozza a benne lévő gonoszt, hogy az ember is tudjon róla és vigyázzon meg imádkozzék ellene. 

Csak a sátán kísérti az embert pusztán azért, hogy gonoszságát előhozza. 

Vesd össze: Máté 22,35 és Márk 12, 28-34. Mindkét feljegyzés ugyan arról a beszélgetésről szól. 

A második beszámolóban Urunk bizonyságot tesz a kérdezőről, hogy az igazságot keresi. 

Ez a törvénytudó örömest győződött meg a galileai tanító szaktudásáról, és ezért hozza elő a kérdések kérdését. Ámen!

- Isten szeretete -