2016. augusztus 25., csütörtök

Mindennap az Ige fényében- A JOBB RÉSZ

A mai napon olvasandó igeszakasz: Zsid 11,32-40



32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról. 33 Ezek hit által országokat győztek le, igazságot szolgáltattak, ígéreteket nyertek el, oroszlánok száját tömték be, 34 tűz erejét oltották ki, kard élétől menekültek meg, betegségből épültek fel, háborúban lettek hősökké, idegenek seregeit futamították me 35 Asszonyok feltámadás révén visszakapták halottaikat. Másokat viszont megkínoztak, akik nem fogadták el a szabadulást, hogy dicsőségesebb feltámadásban legyen részük. 36 Mások megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37 Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, 38 akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban. 39 És mindezeken, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be az ígéret, 40 mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott, és azt akarta, hogy ők ne nélkülünk jussanak el a teljességre.

"És mindezek, noha hit által elnyerték az Írás jó bizonyságát, nem teljesült be rajtuk az ígéret, mert Isten számunkra valami különbről gondoskodott." (Zsid11,39-40

Minden korszak hívőivel egy társaságban vagyunk, beleértve az egész ószövetségi népet is, amely Istenben reménykedett. Lényegében véve mindnyájunk helyzete ugyanaz. Mindannyiunknak a hit aktusával kell felelnünk egy, az ígéretből fakadó isteni szóra. Minden egyes embernek a hit karjával kell megragadnia az ígéretet.
Az Újszövetség azonban sokkal jobb, mint az Ószövetség, mert Jézus Krisztus beteljesítése a régi ígéretnek. Mindezek az ószövetségi férfiak és asszonyok, akik ennek ellenére példaként szolgálnak arra nézve, hogy mit is jelent Istenben bízni nem kapták meg azt, amit Isten megígért nekik. Mi viszont megkaptuk, mert ismerjük Jézust, mint megváltót és urat.
Most minden "jobb", ahogy a Zsidókhoz írt levél szerzője írja azt. Nekünk "jobb reménységünk" van (7,19), minthogy "jobb szövetségnek" (7,22) vagyunk a részesei, amely "jobb ígéretek" (8,6) és "különb áldozatok" (9,23) alapján köttetett. Lehet, hogy több ponton hasonlít egymáshoz az atyák szövetségi élete és a mi Istennel való kapcsolatunk, de a mi helyzetünkben minden "jobb".
Nem szerénytelenség ez, ha emlékeztetjük magunkat erre az igazságra. Tulajdonképpen szükséges is , hogy mélyen tudatában legyünk, mennyivel nagyszerűbb az új helyzet a régivel összehasonlítva. Mi egy új szövetség feltételei, előjogai és elkötelezettségei alatt munkálkodunk és élünk.
Mindig van valami vonzódás a keresztyén egyházban, amely arra késztet, hogy visszatérjünk az Ószövetséghez. Úgy tűnik, sokan inkább a törvény, mint a kegyelem alatt szeretnének élni. A legtöbb ember a vallásos szertartás látványát és a kézzel csinált templomok légkörét kedveli. Ráadásul az emberi lustaság megkönnyíti az egyházak vezetőinek, hogy úgy viselkedjenek, mintha az egyház az ő tanításuktól és közbenjárásuktól függene. Mindezek a tényezők hozzájárulnak ahhoz, hogy a visszacsúszás, mint valóságos veszély és állandó fenyegetés jelen legyen. Az éberség megköveteli, hogy ne csak a történelmet, hanem Krisztust is ismerjük.
Ezekben a végső napokban Isten a Fiúban jön el hozzánk. Krisztus keresztjében elhangzott a végső szó bűneinket illetően. Krisztus felmagasztalásában pedig elhangzott a végső szó jövőnket illetően.




 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése