2016. augusztus 25., csütörtök

KMA-Üres az asztal?

David Wilkerson leírja a könyvében (Kés és kereszt), hogy amikor megalakult a Teen Challenge (drogosoknak, prostiknak, bűnözőknek, bandatagokoknak segítenek a mai napig, hatalmas sikerrel), és amikor az első épületükben lakó fiatalok (tinik) összejöttek a reggelihez, nem volt mit tenni az asztalra. De Isten emberét ez nem zavarta, hanem leültek az üres asztal elé, és hálát adtak az aznapi élelemért, amit az Úr fog adni. Amikor befejezték az imát, megszólalt a csengő, és egy nénike jött be az ajtón, Wilkersonhoz lépett, és átadott neki egy könyvecskét. A nénikének maga az Úr szólt, hogy hozza el a megtakarított pénzecskéjét Isten emberének. Mert nem a láthatóra nézünk, hanem a láthatatlanokra. Isten nem megadja majd, hanem megadja most, sőt... már megadta.
Wilkerson tehát egy, már megterített asztal mellé ültette fiataljait, amit csak a szellemi szemeivel tudott észlelni, hit által. Mert hagynunk kell, hogy a belső, megerősödött emberünk vigye a felhangot, ne a test és az érzelem (fizikai látás és gondolkodás). És a láthatatlant hálaadással tudjuk behozni a láthatóba.
Amikor Jézus hálát adott a két halért és az öt kenyérért, felnézett az égre, és utána a halak és kenyerek ömlöttek kifelé a mennyből (megjelentek a fizikai világban)
Aztán van még egy másik tényező: Wilkerson "gyermekei" evangelizáltak, mindennap. Éjszak kezdődött a "műszak", és igazi farkasok közé mentek be (kettesével), állig felfegyverkezett bandák közé (Nicky Cruz 18 embert ölt meg pl., mielőtt megtért). Tehát betöltjük az Úr parancsait, hogy hírdessük a megváltás üzenetét (megtérés és újjászületés), és hálát adunk mindenért, mindenütt (Pál a börtönben énekelt az Úrnak, és megnyíltak a bilincsek, megnyíltak az ajtók), és mindenkor (akkor is, ha nincs igazán miért, legalábbis ez a látszat).
Mert az Úr már rég elrendelte neked, kirendelte neked a mai áldásodat, csak be kell takarítanod. Erre te mit teszel? Zsörtölődsz, elégedetlenkedsz, testi látás által kijelentéseket teszel, hogy üres az asztal ismét, nincs mit enni, pedig dolgozok mint egy barom. Nos, egyik sincs az Úrtól, sőt az ördög hálójába kerültél. Az áldásokat nem fogod tudni behozni mások által, csak te vagy erre képes. Ne a testvérektől várjad el, hogy segítsenek, mert annyi áldást soha nem fognak tudni adni neked, amennyit az Úr elkészített, tehát csak rajtad áll. Menj a szegénynegyedekbe, még ma (és minden nap, ha lehet). Mi adunk neked működőképes szórólapokat, és töltsd be az elhívatásodat.
Akkor eljön világosságod, mint a hajnalhasadás, és hamar beheged a sebed. Igazságod jár előtted, és az ÚR dicsősége lesz mögötted. Az ÚR vezet majd szüntelen, kopár földön is jól tart téged(!). Csontjaidat megerősíti, olyan leszel, mint a jól öntözött kert, mint a forrás, amelyből nem fogy ki a víz.  Ezs. 58:8+11

Forrás: (KMA 2015)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése