2016. augusztus 28., vasárnap

Megvallás



Ki árasztom a hitemet, amit az Úr Jézustól kaptam, Tőle
Ki árasztom a hitemet a halállal, bűnnel, az átokkal, a betegséggel, szegénységgel, az adóssággal és a hiánnyal szembe.
Távozz a jelenlétemből ,Jézus nevében, ördög vedd le a kezed a testemről
Engedd el az elmémet, az akaratomat, érzelmeimet, az anyagi dolgaimat családom tagjait, mert a hit imáját mondom.
És amit befogadok meg is van nekem MOST.!
HISZEM HOGY MEG KAPTAM MOST! ! !
Amit csak kívánok az elvan végezve nekem MOST!
Ezért a szemem, a fülem,mandulám,torkom, mellkasom, tüdőm és a veséim meggyógyultak.
És minden vitális szervezetembe, amit meg engedek kizárólag a Szent Szellem gyógyítóereje.
A karjaim a lábaim a kézfejeim, ujjaim meggyógyultak
Testem minden ízülete meggyógyult
Minden ízületem felépült, betegségből felszabadult
Gyengeségek és fájdalmak eltávoztak és meggyógyultam.
A gerincem meggyógyult a tetejétől az aljáig
Az idegek az izmaim meggyógyultak és jól működnek
A gerincoszlopom helyre ált
A fiatalságom helyre állt mint a sasé
A csípőm, jól vannak, a csípő ízületeim felépültek,az izmaim körülötte felépültek
Az egész lábam a bokám és a lábfejem minden izmom benne és az inak is felépültek, minden merevség eltávozott belőle, minden érzéktelenség eltávozott belőle..
HISZEM, HOGY MINDEZT MEGKAPTAM MOST! ! !
Nem az öt érzékszervemre alapítva, hanem ISTEN írott eskütételére alapítva, és az Ő hitére alapoztam, amely az enyém is.
ÉN AZ ÖVÉ VAGYOK ÖRÖKRE.
HIT REMÉNY és SZERETET MUNKÁLKODIK BENNEM MOST! HALLELUJA, ÁMEN.
Teljes szabadságot fogadok el a fejemben
Mind az amit JÉZUS tett értem, gyógyulást és szabadulást befogadtam a szívembe.
Szabad vagyok a bűn és a halál törvényétől,mer az ÉLŐ ISTENNEK a FIA vagyok
Szabaddá tett engem, ezért szabad ember vagyok HALLELUJA, HALLELUJA, AMEN

ÁLDALAK URAM AMÍG CSAK ÉLEK DICSÉRLEK ÉS DICSŐÍTELEK MERT TIÉD A DICSŐSÉG ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ ,AMEN!


Forrás: Istvanne Gyolai:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése