2016. augusztus 25., csütörtök

Napi áhítat- Célegyenest a jutalomért

Hét témája: Mindennapi teendők/Naponként 

Olvasmány: Fil 3,1–14


 


Ha igazi célokat ismertél föl, nincs az a hatalom, ami visszatarthatna attól, hogy azokat föladd.
„Egyébként pedig, testvéreim, örüljetek az Úrban! Hogy ugyanazt írjam nektek, az engem nem fáraszt, titeket viszont megerősít. Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a gonosztevőktől, óvakodjatok a megmetéltektől!
Mert mi vagyunk a körülmetéltek, akik Isten Lelke szerint szolgálunk, és Krisztus Jézussal dicsekszünk, és nem a testben bizakodunk. Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én még inkább: nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus,
buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.
Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által Istentől van igazságom a hit alapján, hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához,
hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra. Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott Krisztus Jézus. Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem,
de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.

Magyarázat

Ma a hívő élet céljáról fogunk elmélkedni. A héten olyan igék lesznek előttünk, ahol a hívő élet elemeiről, napi teendőiről és küzdelmeiről fogunk olvasni. Azonban sosem szabad elfelejtenünk, hogy a hívő életünk egyetlen gyakorlata, cselekedete sem ér semmit, ha nem vagyunk tisztában mi is a célunk. Pál apostolnak a börtönben, ahol ezt a levelet írta, nagyon el kellett gondolkozni, miért is követi Krisztust. Hiszen ő sem úgy képzelte az életét, hogy börtönben ül hamis vádak miatt. Ilyen helyen könnyen megkérdőjeleződik az emberben, hogy megéri-e, amit csinált. Pál válasza az, hogy igen. Azért, mert az ő célja a mennyei elhívás jutalmának elérése. A hívő élet célja a mennyország. A hívő élet áldása és megkoronázása a mennyország. Ezt soha ne felejtsük el. Sokszor leköti a figyelmünket valamilyen más cél, amit ebben a világban akarunk elérni. Ezek gyakran jó célok, csak ha elvonják a figyelmünket az igazi céltól, akkor át kell értékelnünk magunkban a céljaink valós fontosságát.
Ma gondold végig céljaidat az életedben, s tedd első helyre a mennyet. Minden egyszerűbbé fog válni számodra. Ezt a döntést neked kell meghoznod.

Imaáhítat

Adjunk hálát a vetésünket megkoronázó aratás áldásaiért! (Zsolt 65,10–14)
(Vas Ferenc)
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése