2016. szeptember 22., csütörtök

Reggeli dicséret-"Ismer és olvas minden ember"

„A mi levelünk ti vagytok, amely be van írva szívünkbe, amelyet ismer és olvas minden ember. Mert nyilvánvaló, hogy ti Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, amely nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével van felírva, és nem kőtáblára, hanem a szívek hústábláira.” (Pál második levele a Korinthusiaknak 3:2-3.)

A járőr kocsi lassan gurult előre, mikor az egyik rendőr egy goromba autóvezető hölgyre lett figyelmes. Az asszony szemmel láthatóan nagyon ideges volt. Hangosan kiabált, és a lassabban totyogó járművek sofőrjeinek durván bemutatott. A járőr kocsi egy darabig tisztes távolságból követte a szemtelen hölgyet, majd bekapcsolva szirénáját, félreállította az autóst. Az asszony igencsak megijedt, amikor a visszapillantó tükörben megpillantotta a rendőrautóból élesre töltött fegyverrel kiszálló zsarukat.
– Szálljon ki a kocsiból, és helyezze a kezét a motorháztetőre! – kiáltott a rendőr.
Az asszony sietve engedelmeskedett. Míg az egyik rendőr folyamatosan a sofőrre irányította a fegyverét, addig a másik átkutatta a kocsit, majd a hölgy papírjaival visszaszállt a rendőrautóba. Pár perc múlva csalódott arccal újból kiszállt a járőr kocsiból.
– Minden rendben! – mondta a társának.
– Minden rendben hölgyem. – továbbította a másik, miközben lassan leengedte pisztolyát.
Ekkor az asszony megkönnyebbülten, de egyben dühösen fordult a rendőrök felé.
– Miért állítottak meg?
– Trágár mutogatásaival és otromba szavaival sértegette a többi autóst, és ide-oda cikázott a forgalomban – közölte az egyik járőr.
– És emiatt rémisztett halálra azzal az élesre töltött fegyverre? – vágott vissza pökhendien az asszony.
– Láttuk a lökhárítón a halas matricát, ami arra utal, hogy a kocsi tulajdonosa keresztyén. Ezért gondoltuk, hogy bizonyára lopott az autó.

Ha keresztyén vagy, akkor egy olyan nyitott levélhez vagy hasonló, amelyet „ismer és olvas minden ember”. Vajon ha téged olvasnak, milyen következtetéseket vonnak le Krisztusra vonatkozólag?
Közzétéve ennyi ideje: , szerző:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése