Még egy kis idő, és a világ többé nem lát engem, de ti megláttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok, hogy én az Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek.
Aki elfogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.” János evangéliuma 14:18-21
Vajon milyen lehetett Jézusnak megélni az utolsó vacsorát? Milyen lehetett úgy jelen lenni a barátai körében, hogy ő nagyon jól tudta, ilyen formában tényleg ez lesz az utolsó.
Az én elképzelésemben neki sem volt könnyű ez a páskavacsora, és nem azért, mert nehezére esett 12 pár koszos lábat megmosni, hanem mert visszafordíthatatlanul le kellett zárnia egy röpke hároméves időszakot. Ennyi volt, nincs visszaút, nem lehet újrajárni az eltelt éveket, de most van még pár viszonylag zavartalan óra, ezt kell beosztani a búcsúzáshoz.
Annyi mindent mondana még a tanítványoknak, de tudja, nem bírnák elhordozni, ezért a leglényegesebbekről beszél, hangsúlyosan Isten szeretetéről, ami ilyen felfoghatatlan lépésekre késztette Őt.
Olyan ez, mint egy mindent átfogó, utolsó ölelés, aminek igazán egyik fél sem akarja, hogy vége legyen, de csak az egyikük tudja, hogy innentől végérvényesen megváltozik minden.
És tud még valami mást. Tudja, mi vár rá: kereszt és kínhalál, megaláztatás, embertelenség, árulás, közöny, gyűlölet, tehetetlenség, gyávaság azoktól, akikért emberré született erre a világra.
Mindezen tudása, előrelátása ellenére most szinte kizárólagosan a tanítványokra összpontosít, és megtesz mindent, hogy feltöltekezzenek, hogy felfogjanak valamit az Atyából, és ne veszítsék el a reményt, amikor rövid időn belül a hullámok átcsapnak a fejük felett
A jó hír mára az, hogy sem az Atya sem Jézus sem a Szentlélek nem változott semmit az elmúlt 2000 év folyamán. Isten is ugyanazzal a szeretettel és megbocsátással fordul feléd, mint akkor a barátai felé.
Vajon milyen lehetett Jézusnak megélni az utolsó vacsorát? Milyen lehetett úgy jelen lenni a barátai körében, hogy ő nagyon jól tudta, ilyen formában tényleg ez lesz az utolsó.
Az én elképzelésemben neki sem volt könnyű ez a páskavacsora, és nem azért, mert nehezére esett 12 pár koszos lábat megmosni, hanem mert visszafordíthatatlanul le kellett zárnia egy röpke hároméves időszakot. Ennyi volt, nincs visszaút, nem lehet újrajárni az eltelt éveket, de most van még pár viszonylag zavartalan óra, ezt kell beosztani a búcsúzáshoz.
Annyi mindent mondana még a tanítványoknak, de tudja, nem bírnák elhordozni, ezért a leglényegesebbekről beszél, hangsúlyosan Isten szeretetéről, ami ilyen felfoghatatlan lépésekre késztette Őt.
Olyan ez, mint egy mindent átfogó, utolsó ölelés, aminek igazán egyik fél sem akarja, hogy vége legyen, de csak az egyikük tudja, hogy innentől végérvényesen megváltozik minden.
És tud még valami mást. Tudja, mi vár rá: kereszt és kínhalál, megaláztatás, embertelenség, árulás, közöny, gyűlölet, tehetetlenség, gyávaság azoktól, akikért emberré született erre a világra.
Mindezen tudása, előrelátása ellenére most szinte kizárólagosan a tanítványokra összpontosít, és megtesz mindent, hogy feltöltekezzenek, hogy felfogjanak valamit az Atyából, és ne veszítsék el a reményt, amikor rövid időn belül a hullámok átcsapnak a fejük felett
A jó hír mára az, hogy sem az Atya sem Jézus sem a Szentlélek nem változott semmit az elmúlt 2000 év folyamán. Isten is ugyanazzal a szeretettel és megbocsátással fordul feléd, mint akkor a barátai felé.
Hát meríts erőt szavaiból, és engedd, hogy kegyelme és elfogadása átformálja az életed!
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
(Szilvási-Csizmadia Andrea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése