2016. augusztus 20., szombat

Isten asztaláról-Varga László

  "Mély álmot bocsátott azért az Úristen az emberre, és az elaludt. Akkor kivette az egyik oldalbordáját, és húst tett a helyére. Az emberből kivett oldalbordát asszonnyá formálta az Úristen, és odavitte az emberhez. Akkor ezt mondta az ember: Ez most már csontomból való csont, testemből való test."      1Mózes 2,21-23



Egyike a Szentírás legszebb szimbólumainak. Mindig számon kell tartanunk, hogy az ókor, így a Biblia is úgy használja a képeket, mint a mai tudományok az algebra képleteit. Aki ezt a történetet írta, nem gondolta, hogy valaki szó szerint fogja venni. Lehetne-e tökéletesebben megfogalmazni azt, hogy minden ember, aki a földön él, egyetlen "test", egy test-vér (milyen szép ez a magyar szó), egyetlen testvéri közösség? Soha nem mondhatjuk egyetlen emberre sem, hogy idegen, semmi közöm hozzá. Milyen bűn volt Amerikában nem embernek tekinteni a bennszülötteket és a feketéket! Mindeniknek más a rendeltetése, akárcsak a férfinak és a nőnek, de egymáshoz illenek. "Hozzáillő segítőtársnak" teremtett Isten bennünket. Nem szabad összekeverni a másféle küldetéseket, és mindenkit egyformává tenni. Tönkretennénk úgy Isten sokszínű virágoskertjét. Megint csak a szeretet az a szó, mely a két szélsőség, az idegenség és az egyformaság között megadja a helyes látást: elfogadni egymást másnak, de egyformán Isten kezéből valónak, "egy csontból alkotott" testvérnek. 

Jó Atyám, sokszor érzem magam idegennek, elhagyottnak, magányosnak még a legközelebbi embertársaim között is. Jó, ha családomban megadtad nekem a hozzám illő segítőtársat, és talán ezen túl néhány jó barátot, munkatársat. Ezt egyedül neked köszönöm. De azt nem szoktam kérni, hogy tégy engem segítőtárssá minél több ember számára. Pedig Te engem is annak teremtettél. Hogy kérhetnék segítőtársat magam mellé, ha én nem kívánok azzá lenni? Te formáltál minket elválaszthatatlan egy-testté. Add a hitnek és szeretetnek kötelékét, hogy boldog közösségben élhessünk! Taníts úgy élni, hogy ne gyűlöljön senki, és mi se legyünk kénytelenek senkit gyűlölni! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése